Ne kérdezd, barátném! mint töltöm időmet, |
| S távolléted alatt kedvem miben lelem? |
Tudod, elvesztettem édes enyelgőmet, |
| Tudod, magam vagyok, mert te nem vagy velem. |
|
Lefestem szüretem estvéli óráit, |
| Ha már cselédimet nyugodni eresztem. |
És csak alig hallom a vígság lármáit, |
| Agg diófám alatt tüzemet gerjesztem. |
|
Leplembe burkolva könyökemre dülök, |
| Kanócom pislogó lángjait szemlélem, |
A képzelet égi álmába merülök, |
| S egy szebb lelki világ szent óráit élem. |
|
Az őszibogárnak búsongó hangjai |
| Felköltik lelkemnek minden érzéseit, |
S az emlékezetnek repdező szárnyai |
| Visszahozzák éltem eltűnt örömeit. |
|
Életem képe ez. – Már elestvélyedtem, |
| Béborult az élet vidám álorcája! |
Még két mulatótárs van ébren mellettem: |
| A szelíd szerelem hamvadó szikrája |
| S bús melancholiám szomorgó nótája. |
|
|