Berzsenyi Dániel
Levéltöredék barátnémhoz*

Ne kérdezd, barátném! mint töltöm időmet,
 S távolléted alatt kedvem miben lelem?
Tudod, elvesztettem édes enyelgőmet,
 Tudod, magam vagyok, mert te nem vagy velem.
Lefestem szüretem estvéli óráit,
 Ha már cselédimet nyugodni eresztem.
És csak alig hallom a vígság lármáit,
 Agg diófám alatt tüzemet gerjesztem.
Leplembe burkolva könyökemre dülök,
 Kanócom pislogó lángjait szemlélem,
A képzelet égi álmába merülök,
 S egy szebb lelki világ szent óráit élem.
Az őszibogárnak búsongó hangjai
 Felköltik lelkemnek minden érzéseit,
S az emlékezetnek repdező szárnyai
 Visszahozzák éltem eltűnt örömeit.
Életem képe ez. – Már elestvélyedtem,
 Béborult az élet vidám álorcája!
Még két mulatótárs van ébren mellettem:
 A szelíd szerelem hamvadó szikrája
 S bús melancholiám szomorgó nótája.



Hátra Kezdőlap Előre