Az Alvinci szitkait miért bocsátom csak fülem mellől?

Egyébképpen, amint írásodból ismérlek, Alvinci Uram, beszélhetünk egymással; de bezzeg azmi illeti az káromló szidalmazást, gyalázattal illető, mezei, bokorszökő tréfákat*, Aesopusból vött és magadtól gondolt beszédeket: ezekben nem merek ujjat vonni véled, megadom itt magamat; nyertes légy ezaránt bár énmiattam. Ne is adja az Isten, hogy vén kofa módjára senkivel szembeszökjem és morgolódjam, mert az igazságnak oltalmazása nem szűkölködik az emberek söprejéhez illendő trágár tréfák és mocskos szidalmazások nélkül.

Nincs könnyebb dolog, mint az szidalmazással elegyített rágalmazás, ha ki ugyan arra adja magát, hogy káromkodni akar. De az én Istenemnek szent neve dicsírtessék, semmi gyalázatos dolgot nem találtál életemben és magamviselésében, melyet szememre vetnél, hanem minden szitkaid csak megbúsult elmédnek mértékletlen szelességi. Tudod pedig (azt alítom), mit felele Hieronymus+ egy ilyen jó sültnek*, mint te vagy: Non doleo de maledictis tuis, quis enim nesciat; nihil nisi flagitiosum tuo ore laudari. Quid me, bene tibi consulentem, quasi phreneticus morsu laceras?* Én Csak azt sem fordítom most reád, hanem minden szitkaidat fülem mellől bocsátom, mert engemet nem illetnek az te házad szeméti.

Mindazonáltal hogy egyebek is megértsék, mely nagy bőséggel terem az te kertedben az rágalmazó melynek szidalmazó bojtorjánja, az te böcsületes nevednek örökkévaló dicsíretes emlékezetire, csak egyníhány rendbéli gyalázatos szitkaidrúl emlékezem, mert ugyanis minden gyalázatidat különben fel nem jegyezhetem, hanem ha az egész könyvet mind leírom. Csak arra intlek, hogy ha másszor kinyomtatod ezt az poshadt írást, ne írjad Feleletnek, hanem Szidalmazó trágárságnak.

Először azért, szidalmidat az megdücsőült szenteken kezded el, Szent Ferencet+, sok ízetlen tréfáid után, Fent Ferencnek+ nevezed és azt mondod, hogy mikor ti szentnek nevezitek Katalin asszonyt és az többit, csak csúfságban mimesissel* szólotok. Szent Bonaventúrárúl így beszéllesz: Ez nyomon foly mind az több bolond kábasága Bonaventúrának.

Másodszor az egész római eklézsiát nemcsak elhanyatlott és sok isteni dücsőséget megmocskoló emberi találmányokkal, rút és kárhozatos tévelygésekkel terhes anyaszentegyháznak, de sokszor bálványozónak is nevezed.

Harmadszor az barátokat közönségesen így szidalmazod: Ez az rend, aki még az ördögöket is felülmúlta álnoksággal.

Negyedszer az apácákat anyácáknak hívod, és azt hirdeted, hogy minap Pozsonyban inkább mind viselősön találtatának az apácák, melyért kapu nélkül való kőkertbe is rekeszték őket. Ha ezt meg kellene bizonyítanod, Alvinci Uram, vajon s hová kapnál? Én az egész várassal bizonyítom, hogy semmi nincs ebben, sőt az ittvaló apácák oly tisztán és szentül viselik magokat, hogy senki sincs, aki gonoszt mondhasson rólok. Nem is igaz, hogy kapu nélkül való kertben rekesztettek, hanem az ő módjok szerént való klastromban laknak, és szinte úgy laknak, mint egyéb keresztyén országokban szoktak regulájok szerént lakni, kinn nem sétálnak, bé sem bocsátnak egyebeket az klastromba. Ha fogadást nem töttem volna, hogy lágyan bánom véled, jól megtorkolnám itt az te nyelveskedésedet és megtanítanálak, hogy másszor az tisztességes személyeket nem gyaláznád és az apácáknak békét hagyván, anyácádra viselnél gondot.

Végezetre énreám mindenféle szitkokkal agyarkodik Alvinci Uram, és mint az sebes esőt, úgy szórja reám az ő nyelvének mérgét. Én őnéki patvarkodó, hipokrita*, szamár, ördögi irigységgel és ördögtűl tanult mesterséggel rakva vagyok: mint az vak eb az árkot, mint az Gál ebe az medvét, úgy kerülöm az igazságot: bérletten ravasz* vagyok: az szemtelen ördöghöz hasonló vagyok: orcámra ültem: az farizeusoknak igyenes lineán fajzati vagyunk mi: én szemtelenül hazudok: rázom, mint az disznó az bársonyt: Az házasság szentség, úgymond, de nem olyan latornak való, mint tü: tetétűl fogva merész és orcátlan patvarkodónak, deli palástú Pilátusnak, süldisznóhoz, majomhoz, szamárhoz, rókához hasonlónak nevez, és azt mondja, hogy mint tengeren egyik hab az másikat tolja, szinte úgy tolong egymás után sok hívságom.

Ezekre és több számlálhatatlan szitkaidra éntőlem csak ez az válasz: Hálákat adok az én édes Üdvözítőmnek, hogy az én sok vétkeimre nem tekintvén, az ő méltatlan szolgájával ezt az irgalmasságot cselekedte, hogy az ő igazságának oltalmazásáért szidalmaztassam. Nem haragszom ezért az szidalmazásodért reád, Alvinci Uram, sőt gyalázatnak tartanám, ha dicsírne engem az az ember, aki szidalmazza az római eklézsiát, megpögdösi Szent Ferencet+ és Bonaventúrát, káromlya közönségesen az barátokat. És talán azt is mondhatnám, amit Tertulliánus+: Talibus damnatoribus nostris etiam gloriamur, qui enim scit vos, intelligere potest, nonnisi grande aliquod bonum a vobis damnari;* de ezt is elhagyom mostan.

Tudom, hogy nem akaratoddal, dicsírsz is engem egyníhányszor: sok tudományú, jártas-költes, látott-hallott főembernek nevezsz. Másutt jelengeted, hogy az ti tudománytok ellen való viaskodásban olyan vagyok, mintha egy erős vitéz az hívságos árnyékkal harcolna; avagy mintha egy erős cica az büdös egérrel játszadoznék. Végre mikor azt írod, hogy alakot adsz kacsómba, talán azt jelengeted, hogy valamit te énelőmbe adsz, olyan mint az alak, melyben sem élet, sem okosság nincsen, hanem csak tettetes színek; érted az többit. Írásomat is minden jó illatú juhlépnél édesben folyónak mondod. Efféle dicsíretid nékem fölötte terhesek volnának, ha te magad együtt azt nem írnád, hogy mind vissza kell érteni az Pázmány Uram encomiomit*; ezen megelégszem. Nem kívánom dicsíretedet, nem félek szidalmidtúl, meg nem ijedek bölcsességedtűl, sőt barátságodért azt is megcselekszem, hogy mind visszaértem szidalmazásidat és tanításidat is.

Ahol pedig egyníhányszor csigázod nevemet és Pázmány helyett Námzáp-nak írsz és záp tyúkmonyhoz hasonlítasz: arra csak azt mondom, hogy ha szabad volna az derék dolgokban játszani, az te nevedben is feltaláltatik az Niálciv, és ha én is gyermek ésszel volnék, azt hoznám ki belőle, hogy te csak nyálaskodásnak cíve vagy csatornája vagy. Azonképpen az te nevednek cégére Ál, megdisputálhatnám, ha Álorca-é, Álkulcs-é, Álajtó-é? Végezetre azt mondhatnám, hogy az nagy Calvinus+ nevében öltöztél és az te neved Calvini, és diskurálhatnék felőle, ha reád is nézzen-é, amit Calvinusrúl írtak régenten:

Sic capite obstipo es, sic calvo et tabe pereso,
Ne pilum frugi possis habere viri.*

De efféle játékok énhozzám nem illenek. Nincs is tehetségedben, hogy az én nevemet elváltoztasd, mert noha ez világi böcsületre és genealógiára nem szaggatok és inkább akarok az én Istenem házában kicsiny és elvetett, hogysem azon kívül böcsületes lenni: de annak künnyen végére mehetsz, hogy az én eleim ezelőtt háromszáz esztendővel is böcsületes főemberek voltak ez országban; azért későn serkentél az Pázmány névnek elváltoztatásához, az magadét künnyen akármely faluban elváltoztathatod. Intlek azért, hogy efféle tréfákat akkorra tarts, mikor farkasnyakat vonsz* az lutheránusokkal, kik közül tirólatok így ír egy superattendens: Tute nosti multis sacramentariis esse nomina ominosa. Sic Cinglius habet nomen apo tu kinklizin, quod Graecis sonat crebro agitare et movere, quia Cinglius magnos motus et turbas in Ecclesia Dei excitavit. Vel dicitur Zvinglius a vertigine, von dem Schwindel, fuit enim percussus spiritu vertiginis et coecitatis, more omnium haereticorum. Ita Bullingerus+ rectissime nomen gerit a Bullis, qui nil nisi ampullas et sesquipedalia verba iacit. Beza dicitur a Boza, quod Hebraeis vulnerare significat, nam suis culumniis diabolicis multorum corda vulneravit, vel a germanico Beist, significat Bestiam furente etc.* Mikor azért efféle kölcsönt meg akarsz adni, akkorra tartsad ezt az mesterséget. És te magad ítíletire hagyom, mit vethetnék én itt az te szemedre, holott magad azt írod, hogy lator tolvajhoz illik az nevek változtatása.




Hátra Kezdőlap Előre