2. A mennyei egekrűl

Efféle szép tanúságok mélyebb elmélkedését most elhagyván, röviden tekintsük a teremtett állatok csudálatos rendit, ékességét, alkalmatosságát és szép bölcsességgel vezérlését; melyekből az Istennek hatalmas ereje, bölcsessége és jóvolta kinyilatkozik: és világoson ismértetik, hogy: Opus naturae est opus intelligentiae; a természet cselekedete, értelmes gondviselő cselekedete, melyben fénylik az Isten bölcsessége. Erre a Szentírás álmélkodtató szókkal tanít, Ecclesiastici 43. És azt mondja, hogy a mezei barmok és az égi madarak, sőt minden teremtett állatok nyilván kiáltják, hogy ők nem teremtették magokat, hanem Isten alkotta őket.

Mivel azért avégre alkotta Isten az embert igyenes, szép, sugár termettel, hogy az egeket szünetlen szemlélje; Caelum intuemini, ad cujus spectaculum vos excitavit artifex operis Deus; és Istennek az egekben tündöklő hatalmas bölcsességét megismérje: méltó, hogy mi is ezeknek szépségét figyelmetesen megtekintsük.

Elsőben: Csudálatos az egek magassága és nagysága; Altitudinis firmamentum, pulchritudo ejus est. Mert, amint Basilius+ és Seneca+ írják, noha nékünk a nap és a csillagok kisebbeknek tetszenek a Földnél, az ő távullétek miatt; szintén, mint az öreg emberek, sőt a magas hegyek és tornyok kicsinyeknek látszanak, midőn messze vannak; de azért a nap sokkal nagyobb a föld kerekségénél: Solem, quem toto Orbe terrarum majorem probat ratio, acies nostra sic contraxit, ut sapientes viri pedalem contenderent. És annyira nagyobb, hogy a matematikusok számvetése szerént százhatvanhatszor annyi, mint a föld. Egy szikrázó vagy ragyogó csillaghoz képest, olyan az egész föld, mint egy kis punctocska. Mert a matematikusok tanítása szerént, a nyolcadik égben való ezer és huszonkét csillagok közül, melyeket szemünkkel megjegyezhetünk (a többinek, mint a tenger fövenyének számát, csak Isten tudja), oly nagyok vannak, hogy százhétszer nagyobbak a földnél, noha a nagy messzeség miatt kicsinyeknek látszanak. A csillagos égnek kerekségét, a föld és tenger kerekségénél huszonkétezerszer, hatszáztizenkétszer nagyobbnak írják a matematikusok: és azt mondják, hogy az egész föld kereksége, melynek bizonyos mértékét egyedül Isten tudja (noha a Ptolomaeus vélekedése szerént huszonkétezer és ötszáz olasz mértföldet, azaz közel hatezer magyar mértföldet foglal magában), a firmamentomhoz képest annyi, mint egy mákszemecske. Ebből mutatja Seneca+ és Plinius+, mely bolondok, akik felfuvalkodnak e világi birodalmocskában; holott ha mindenestül övék volna is a föld, keskeny határral környékezett birodalmok volna: Mundi punctus (neque enim est aliud Terra in universo) est materia gloriae nostrae. Hic honores gerimus, hic exercemus imperia, hic tumultuatur humanum genus, hic mutuis caedibus laxiorem facimus terram. Detrahe huic puncto, quantum circumfluus Oceanus occupat, quantum mensura tot fluminum, tartarum paludum; adde lacus etiam; et stagna: detrahe non solum frigore rigentia, vel exusta flammis, ac cremata, sed elata quoque in caelum, et aspectu ipso ardua juga, sylvas vallesque praeruptas, et solitudines mille causis desertas: quota Terrae partegaudet, qui latissime; rura, vel ad mensuram avaritiae suae propagavit? Hoc est punctum, quod inter tot gentes ferro et igni dividitur. O quam ridiculi sunt mortalium termini!* És bizonyára kigondolhatatlan az egek nagy volta, melyekben oly sok és oly nagy csillagok csak úgy látszanak, mint imitt-amott hintetett apró fáklyák:

Mindezek az Isten nagy voltához képest semmik. Mert Isaias írja, hogy Isten, markával megmér minden vizeket, araszával az egeket béfogja. Az Istennek arasza, tenyere és marka nincsen: de az ilyen hasonlatosságokkal ismérteti a próféta, mennyivel nagyobb Isten az egeknél; úgyhogy, Caeli caelorum ipsum non capiunt, az egek egei őtet meg nem foghatják.

Ebből, a föld körül forgó egek nagy voltából, azt hozza ki Aristoteles; hogy meg nem gondolhatja az emberi elme, mely sebes gyorsasággal forog a firmamentom, megkerülvén huszonnégy óráig az egész földet. Mert a matematikusok tanítása szerént, a firmamentomnak akármely része egy órában oly messze mégyen, hogy ha valaki mindennap tíz magyar mértföldet menne, kétezerkilencszáznégy esztendő kellene hozzá, hogy oly messze mehetne: és annyi üdő alatt, amennyiben egy Miatyánkot mondunk, a firmamentomnak akármely része annyit megyen, mennyit menne egy madár, ha azon üdő alatt hétszer az egész földet megkerülné. Ennek pedig a foghatatlan gyorsaságnak egyéb oka nincsen, hanem az Isten parancsolatja; Magnus Dominus, qui fecit illum, et in sermonibus ejus festinavit iter.*

Ezekből az Istennek hatalmas felségérűl ítíletet tehetünk: mivel Isten ezt a nagy eget araszával általfogja; és őhozzá képest a kiterjedett kék ég olyan, mint semmi. Kitetszik ezen dologból az Isten jóvolta, ki ezeket a nagy alkotmányokat, a háládatlan emberi nemzet szolgálatjára teremtette, mint Mózes írja.

Ennek felette: Az egek oly csudálatos forgással, oly állhatatos és alkalmatos renddel viseltetnek, hogy aki ezek vizsgálásában forgott, álmélkodva szemlélheti bennek az Isten bölcsességét. Azért írja Szent Basilius+; hogy e világ vezérlőjének bölcsessége ugyan villámlik a napnak föld körül való szünetlen forgásában, mely az éjszakák és világos napok változásival hasznoson ékesíti a földet; és néha hozzánk feljebb jövén, nyarat szerez; néha eltávozván, telet hágy. Ugyanis, ha a nap után éjszaka nem következnék, és a földi gyümölcsök az éjjeli mértékletes hűvösségtűl és harmatoktúl nem újulnának, kiégnének a hévség miatt: Az emberi testnek sem lehetne egészsége és csendes nyugodalma. Azonképpen, ha a nap néha feljebb, néha alább nem járna; ha az esztendőt négy részre nem osztaná; ha a nyár és tél közibe őszt és tavaszt nem vetne, hogy a nagy melegrűl lassú garádicson jutnánk a hidegre, és a hidegrűl viszontag lassan térnénk a melegre: sem földi gyümölcsünk termése, sem magunk egészséges maradása nem lehetne. Miképpen azért a bölcs arra tanít; hogy valamennyiszer a napot, az Istenek csudálatos edényét megtekintjük, dücsőítsük a teremtőt: azonképpen Szent Basilius+ arra int, hogy midőn a napot és a fényes csillagokat látjuk, nemcsak meggondoljuk, mennyivel szebb ezeknél a teremtő: de azt is eszünkbe vévén, mely szép ajándékokkal látogatta Isten számkivetett, bűnös szolgáit; ítíletet tegyünk, mennyivel böcsületesebb szépségeket ád szentországában választott híveinek: Per has, quas iam nobis tribuit, divitias, etiam promissorum nobis fidem facit, et experimento praesentium, ea quae speramus confirmat: Si enim temporaria, talia sunt; qualia censenda sunt aeterna? Et, si, qui corruptioni subjacet Sol, adeo pulcher est, adeo magnus; velox ad motum, et ordinatos circuitus faciens; moderatam et congruentem habens mensuram ad universum; pulchritudine autem, velut oculus quidam perlucidus naturae, decorans creationem: si insatiabilis est hujus aspectus; quali putas pulchritudine praeditus est Sol Justitiae? Si caeco poena est, hunc non videre; qualis poena est peccatori, vera luce privari?* Másutt azt mondja, hogy ha az Isten házának pitvara; ha a vadak barlangja, a számkivetett bujdosók hajléka ily szépen felékesíttetett; megítélhetjük, minémű a mennyországbéli királyi palota: Si sanctorum atria talia sunt, et templi vestibula adeo gloriosa, adeo fastu superba; ut abundantia pulchritudinis suae, veluti fulgetris, oculos mentis obruat: qualia quaeso sunt ipsa Sancta Sanctorum?

A holdnak fogyása és nevekedése, melyet a Szentírás csudáltat; az ő ereje és cselekedeti, az Isten hatalmát és bölcsességét nyilván mutatja. Mert, amint Szent Basilius+ írja, a holdnak erejével indíttatik a tenger, hogy néha egyfelé, néha másfelé folyjon. A víziállatok, úgymint: a rákok, osztrigák, csigák, sőt még az emberek agyaveleje és a fák völgye és béli, teljesebbek holdtöltére. A szeleken és üdők változásán is nagy urasága vagyon a holdnak. Végezetre azzal fejezi bé mindezeket Basilius+; hogy a hold változásit látván, az emberi állapatok állhatatlansága eszünkbe jusson, és a hamar változástúl félvén, mértékletesen viseljük magunkat jó szerencsénk teljességében: Aspectu Lunae, nostrarum conditiones rerum perdiscamus, in mentemque celerrima rerum humanorum nobis mutatio veniat: ac non multum nobis, ob vitae prosperitatem, tribuamus; non ob incertum fortunae flatum efferamur: despiciamus carnem, in qua potissimum versatur mutatio; curam Animae habeamus, cujus duntaxat bona immobilia esse constat.

Az egek ékességinek, a sok csillagoknak erejét ki tudná csak meg is gondolni, nemhogy előszámlálni? A többi között, csudálatos szép hasznok ezeknek; hogy a tengeren evezőknek nincs egyéb kalauzok a csillagoknál: kiváltképpen az északi csillagnak oly ereje vagyon, hogy nemcsak a mágnes, de a vas nyelvecskének mágneshez dörgölt hegyecskéje is, igyenesen arra a csillagra fordul; azáltal mutatja a compas az órát; azáltal hordozzák egynéhány ezer mértföldre a tengeren a hajókat, oly bizonyos utakon, mint a jó kocsis a szép térföldön kocsiját.




Hátra Kezdőlap Előre