5. Az emberrűl

Ha az oktalan állatokban fénylik az Isten hatalma és bölcsessége: mentül inkább az emberben? kit Isten maga ábrázatjára és hasonlatosságára azért teremtett, hogy őbenne, mint eleven tükörben, szemlélhetnők az isteni tulajdonságok felségét. Annak okáért méltán írja Szent Dávid; hogy az Istennek mérhetetlen bölcsessége csudálatoson kinyilatkozik mibelőlünk. Mert vajon minémű erő és bölcsesség kellett ahhoz, hogy először az agyagos földből; azután anyánk méhében egy kevés vérből, ily sok külső és belső tetemekkel, szépen ékesíttetett test formáltatnék? Vajon ki mehet végére, mint épül, és kilenc hónapig mint tápláltatik anyánk méhében testünk? Micsoda bölcsesség kellett ahhoz, hogy ennyi ezer emberek, sőt oktalan állatok között is, kettő nem találtatik, ki testében, szólásában, járásában, mindenestül hasonló volna egymáshoz? Igazán mondja a Machabaeusok anyja, hogy ő nem tudja, mint építtettek fiai anyaméhében: mert nem ő adott lelket és életet nékik; a tagokat sem ő szerkesztette egybe, hanem a világ teremtője és emberi születésének formálója. Azért mondja Szent Jób, hogy az Isten az, aki csonttal és hússal, bőrrel és inakkal felépítette az embert: Manus tuae fecerunt me, & plasmaverunt me.* Szent Dávid is imígyen szól az Istennek: Tu formasti me &c.

Minémű bölcs hatalmasság kívántatott az ember teremtéséhez, abból kitetszik; hogy noha a több állatok teremtésében Isten csak azt mondá: Légyen világosság! Teremtsen gyümölcsöt a föld! De mikor az ember teremtésére juta, elébb mintha tanácskoznék, azt mondá: Jer, teremtsünk embert! Azután maga kezével formálá a sárt: végre reálehellék. Ezekkel akarván ismértetni, hogy nagyobb jeleit és mélyebben reájametszett pecsétit hagyta az ő hatalmas bölcsessége az embereken, hogysem egyéb állatokon. Azért írja Szent Ágoston+; hogy az ember minden csudáknál nagyobb csuda: Quamvis miracula visibilium naturarum, videndi assiduitate voluerunt: tamen, cum ea sapienter intuemur, inusitatissimis, rarissimisque majora sunt. Nam & omni miraculo, quod fit per hominem, majus miraculum est homo.*

Végtelen volna rendszerént előszámlálni az emberi testnek és léleknek épületiben tündöklő bölcsességét Istennek, ki a rút földből ily szép testet, ennyi különböző tagokkal, ékesen formált, csudálatos érzékenységekkel meggazdagított, és minden cselekedetre szükséges eszközökkel úgy felépíttetett, hogy ha csak egy tagocskának fogyatkozása vagy változása lenne is, ottan alkalmatlanság találtatnék bennünk valamely munkára és hasznos cselekedetre. Nem győz Galenus+ eleget csudálkozni az ember szemének, agyavelejének, szűvének mesterséges rendelésén: álmélkodik az emberi test táplálásának módján; a gyomornak emésztő erején; a vérnek sok erecskék csatornáján minden tagokra elosztásán.

Ki tudná megmondani, honnan légyen egy kis arterianak szünetlen pulzusa, mozgása; melyből egészségünk állapatjárúl ítíletet tésznek az orvosok? Hogy az agyunk veleje mindenkor leveg és dobog; hogy a szívünk hegye, soha meg nem szűnvén, fáradhatatlanul kis bévonódik; hogy a tüdő éjjel-nappal mozog, mint a fúvó: látjuk és érezzük; nincs is annyi tehetségünk, hogy megállathassuk: de okát és módját nem tudhatjuk.

Szent Ágoston+ meg nem foghatja az emberi elmének erejét, mely ennyi számtalan dolgokat magában kapcsol; és mikor szükség, megemlékezik rólok. Az aluvásban mint kötöztetik meg az emberek külső érzékenysége; mint vigyáz belől értelme, és sok különböző álmokkal fárasztja vagy vidámítja embert. Ezeket és több számlálhatatlan dolgokat érzünk magunkban, de nem tudhatjuk, mint lésznek: mindazáltal, megtanulhatjuk ezekből, hogy az emberi okosság felett való, bölcs és értelmes teremtőnk vagyon, ki ezeket alkotja, melyeket mi csak meg sem érthetünk. Mivel pedig egész könyveket kellene írnia az ember testének csak egyik részecskéjérűl is, ha minden mesterségét gyökeréből ki kellene feszegetni: ezeknek békét hagyván, három szép és üdvösséges tanúságot hozok elő Szent Basilius+ doktorból, melyek ébresztői lehetnek a mi tunyaságunknak és feledékenységünknek.




Hátra Kezdőlap Előre