Címeres hazugsági az kálvinista beszélőnek

Soha nem fér elmémben, honnan jutottak erre az iszonyú vakságra az kálvinista prédikátorok, hogy ily szemlátomást és bátran mernek az nyilvánvaló dolgokban is hazudozni. Ha Istentűl nem félnek, csak ez világi tisztességet és szemérmetességet gondolnák meg, és mind magok s mind vallások állapatját ne gyaláznák efféle tekéletlenséggel. De megvakította őket az világnak ura; és mivelhogy az tagok fő után járnak, az hazugságnak atyjátúl vezettetvén, nem lehet semmi írások hazugság nélkül; és mihent megszűnnek az hazudozástúl, ottan az egész világ előtt böcsületi lészen a régi keresztyén hitnek, és szárnya szegik az új tévelygéseknek.

Először azért azt írja az nevevesztett prédikátor Beszédében, hogy az könyv-koholó jezsuiták tagadják, hogy ők az megholt szenteket segítségül hínák. Alvinci Péter, te légy bíró benne, ha ezaránt nem nagyot hazud-é, aki ezt az tudatlan Beszédet koholta? Nemcsak neve-, de tisztességevesztett áruló légy, akárki vagy, mindaddig; valamíg meg nem nevezed, melyik jezsuita?! mely könyvben?! micsoda helyen?! minémű szókkal írta és tanította, amit te reá kérődöl*?! Hittűl szakadt tévelygő volna, valaki azt mondaná, hogy az meghalt szenteket nem kell segítségül hínunk. Azért senki, soha az katolikusok közül nem tagadta, és világ végezetig soha, senki nem is tagadja, hogy mi az üdvözült szenteket segítségül híjuk. Pázmány Pétert emlegeti az tekéletlen Calvinus+ czenke*, és az Kalaúz-nak tizenharmadik könyvét jegyzi, melyben sok erős bizonyságokkal megmutattatik, hogy szabad az megdücsőült szenteket segítségül híni.

Bizony, ha én kálvinista volnék és efféle képtelen hazugságokat látnék az én eszeveszett vezérim írásiban, soha azután semmi szavok előttem böcsületes nem volna. Mert az Szent Ágoston+ mondása szerént, ha az evangélisták írásiban csak egy hazugság találtatnék is, az egész Evangeliomnak minden hitele, böcsületi, méltósága felfordulna; mentül inkább tehát az csácsogó prédikátorok szava és írása böcsületlen lészen az okos emberek előtt, mivelhogy efféle nyilvánvaló dolgokban is ily merészen hazudnak. Hiszem az egész világ előtt tudva vagyon, hogy az több közbevetések között, abban vagyon nagy különbözés az katolikusok és az újítók között; hogy ezek tagadják, amazok pedig erősen állatják az megdücsőült szenteknek segítségül hívását. Mint meri tehát ez a kálvinista darab írnia, hogy mi tagadjuk, hogy az megholt szenteket segítségül hínók? Ha ezt csak nyelve botránkozásából; ha hertelen és csak szóbeszéd közben mondotta volna: talán mentegethetnőjök nyelve botlását. De hogy gondolkodva, írásban, sőt nyomtatva röpítette az emberek szeme eleibe, ez immár bezzeg az ördögi szemtelenséget is megelőzi, és az ellenkezésre vetemedett vakságnak jelensége.

Másodszor, azt beszéli beszédszerző prédikátorunk, hogy az könyvek koholó jezsuiták tagadják, hogy az Szűz Máriát imádják. Hogy kerengő beszéd nélkül, magyarul megmondjam, ami gyomromon vagyon: hazudál ebben. Mert amely írást emlegetsz, tudniillik ez Kalaúz-nak tizenharmadik könyvét, abban feltalálhattad, hogy mi Boldogasszonynak Istenhez illő imádást nem nyújtunk, de oly imádással, minéművel Ábrahám tisztelé az föld népét, Jákob az bátyját, és sokan egyebek az prófétákat és királyokat, mi is imádjuk Boldogasszonyt. Azért egyáltaljában azt nem mondjuk, hogy Boldogasszonyt és az szenteket nem kell imádni. Mert teremtett állathoz illendő imádással illetjük őket, noha olyan imádást, mely az Istennek tulajdona és az ő isteni felséges méltóságának böcsületes isméretiből származik, teremtett állattal nem közlünk. De mivelhogy az igaz hitre vezérlő Kalaúz-t és az Alvincihez íratott leveleket örömest olvassa, aki ezt az kálvinista beszédet írta: ezeknek bővebb magyarázatjáért én is csak odaigazítom mestert.

Harmadszor, tudatlan és orcátlan hazugság az is, hogy sohult nem olvasunk ilyenformán való segítségül hívást: Hallgass meg engemet, Úristen az Ábrahámért. Mindenkor hallottam, hogy merész az tudatlanság, és akármirűl is hamar fecseg; sült paraszt prédikátor, nem olvastad-é ezt az könyörgést az Szentírásban: Propter David servum tuum non avertas faciem Christi tui: Az te szolgádért, Dávidért, ne fordítsd el orcáját az te Krisztusodnak? Nem így könyörge-é Dániel az Úristennek: Ne auferas misericordiam tuam a nobis, propter Abraham delectum tuum et Isaac servum tuum et Israel sanctum tuum: Meg ne vond (úgymond) mitőlünk az te irgalmasságodat, az te kedvesedért, Ábrahámért; az te szolgádért, Izsákért; az te szentedért, Izráelért? Mózes vajon nem ilyenformán könyörge-é az Istennek: Quiescat ira tua et esto placabilis super nequitia populi tui. Recordare Abraham, Isaac etc. Szűnjék meg (úgymond) Uram a te haragod, és engeszteltessél meg az te népednek álnokságin: Emlékezzél Ábrahámrúl, Izsákrúl.

Mindezek az feljegyzett hazugságok oly nyilvánvalók, hogy ha nevét kifejezte volna, aki azt az Beszédet írta, törvényben sem kellene szavát elővenni. Mert aki ez világ előtt, nyomtatott írásban, ily szemtelenül mer hazudozni, nem méltó, hogy semmi bizonysága böcsületes légyen.




Hátra Kezdőlap Előre