Veszedelmes dolgot nem tanít az Kalauz

Ez immár az dandár és utolsó reménység: ha itt is kuhit mond szégyenvallott sóczénk, nem tudom micsoda orcával mer ennek utána emberek szeme előtt forgani. Lássuk azért, mint hányja az gyorsát. Veszedelmes tudományoknak hintegetésével gyalázza az Kalaúz-t. Mert az kálvinisták táborában bészökik, úgymond, és megtagadja a mindenható ember-Krisztust. Jó ez egynek: többet ilyent, ha az hazugságmondásban laureatus poëta* akarsz lenni.

Elsőben: nem igaz, hogy csak egy cikkelyében is azoknak az Krisztus királyi és papi méltóságinak gyalázatiban egyetértene az Kalaúz Calvinussal, melyet az Calvinus+ vallásából előszámlált az tetőled nevezett helyen. Azért maga sem nevez csak egyet is azon az helyen említett dolgok közül, melyben az Kalaúz Calvinussal cimborálna.

Másodszor: nem igaz, hogy az mindenható ember-Krisztust megtagadja az Kalaúz. Távuly légyen, hogy az ember-Krisztust mindenhatónak ne higgyük. Erősen hisszük és keresztyén hittel valljuk, hogy ez az ember-Krisztus igaz Isten, öröktűl fogva való, mindenható, mindenütt jelen vagyon. Ha ebben megmaradnátok, nem volna közbevetés az dologban. De tovább mentek: és azt vitatjátok, hogy az Urunk emberi természeti mindenható. Mi pedig azt hisszük, hogy ez az ember-Krisztus nemcsak igaz ember, hanem igaz Isten is, Azért szükség, hogy miképpen az emberi természetnek tulajdonsági igazán hozzá illenek, azonképpen az isteni természetnek tulajdon méltósági is őbenne találtassanak és igazán őróla mondassanak; de úgy, hogy ez emberi tulajdonságok nem az istenségrűl, az isteni méltóságok is nem az emberségrűl: hanem errűl az isteni és emberi természetből álló személyrűl mondassanak. Azért igazán mondhatjuk, hogy az Fiúisten Boldogasszonytúl született, megholt, mennybe ment: nem mondhatjuk pedig, hogy az Fiúnak istensége született és megholt; mert az Fiúistenhez csak az felvött emberi természet szerént illik az üdőben való születés és halál. Viszont errűl az emberrűl, Krisztusrúl, igazán mondhatjuk: hogy Ábrahám előtt volt, hogy öröktűl fogva volt, hogy mindenható Isten etc.; de nem mondhatjuk, hogy az Krisztus embersége öröktűl fogva való, és mindenható. Mert ezt az embert, Krisztust, az isteni tulajdonságok csak az emberi természettel egyesült isteni személye szerént illetik. Ezeket az Kalaúz megmagyarázta és megbizonyította bő beszéddel: de mivelhogy az bizonyságok fejtegetését nem érte fel az festékkel sóczénk, nem is igyekezett azoknak ódozgatására, hanem az Kalaúz-ra fogja hamisan, hogy tagadja az mindenható ember-Krisztust. Maga nem az ember-Krisztusnak mindenhatóságát, hanem csak az emberségnek mindenhatóságát tagadja az Kalaúz. Szinte úgy bánik azért az Kalaúz-zal, mintha valaki azt fogná az lutheristákra, hogy az Isten fiának Boldogasszonytúl való születését tagadják, mivelhogy az isteni természetet nem hiszik Boldogasszonytúl születettnek lenni. Aki ezt mondaná, bizony nagy hamisat tenne az lutheristáknak; szinte olyan hamisunk vagyon nékünk is, midőn azt fogja ránk az sóczé, hogy megtagadjuk az mindenható ember-Krisztust, mivelhogy az ő emberi természetit mindenhatónak nem valljuk: mert emellett erősen hisszük, hogy ez az ember-Krisztus mindenható az ő istensége szerént. De ha szabad az Krisztus emberségének tulajdonítani mindazokat, valamelyek ehhez az ember-Krisztushoz illenek, örömest értem, miért nem mondják az lutheristák, hogy az Krisztus embersége öröktűl fogva volt?! hogy kezdet és emberi születés nélkül való? sőt miért nem mondják, hogy az emberi természet Isten? De errűl az Kalaúz bővebben szólott: elég az, hogy itt is markában kaptuk hamisságát sóczénknak.

Harmadszor: az sem igaz, hogy az Kalaúz Krisztus Urunkat nyomorult, gyarló, gyűszűs szabóhoz, csiszárhoz, bodnárhoz hasonlítja. Örök Isten, hová lött az szemérmetesség, hová lött az okosság az lutheristáknál? Gaz sóczé, nem gondoltad-é, hogy az te fecsegésed és vakmerő írásod emberek kezébe kerül? Nem féltetted-é tisztességedet, nevedet, böcsületedet, hogy ily nagy dologban, tudós ember gyalázására igazított fondorlásban, ilyen képtelen és szemtelen hazugságot mertél írnyia? Ha az magad kisebbségét semminek tartottad, nem jutott-é eszedbe, hogy az egész lutherséget kétessé, bizonytalanná, hamisságnak gyanúságával terhessé tészed, ha ennyi kezes-lábos hazugságokat egybefűzsz ily kis írásocskában? Nem igazán írod, hogy az Kalaúz Krisztus Urunkat nyomorult, gyarló, gyűszűs szabóhoz, csiszárhoz, bodnárhoz hasonlította. Esztelenül cselekedtél, hogy ezt az Kalaúz-ból akarván bizonyítani, oly szavait jegyzetted fel, melyekből megtetszik, hogy nem hasonlítja Krisztus Urunkat ezekhez, hanem két mondást hasonlít egymáshoz, midőn azt írta, hogy egy olyan formán nemmen* mondhatjuk az egy személyrűl, hogy ez az ember Isten, amint szoktuk mondani azon egy emberrűl, akiben sok mesterségek vannak, hogy ez az orvos jó szabó: ez az csiszár jó bodnár; mely tudomány nem hasonlítja Krisztus Urunkat az szabókhoz vagy bodnárokhoz, hanem csak két mondást hasonlít rész szerént egymáshoz. Végezetre, bár ugyan hasonlította volna is az Kalaúz Urunkat szabóhoz vagy csiszárhoz, bolondul hoznád ki abbúl, hogy Urunk meggyaláztatik. Mert Urunk önnönmagát samaritánushoz, szántó-vető emberhez hasonlította, minden kisebbség nélkül. Azért, szerető sóczém, ha annyit tudsz az deáksághoz, mennyit az igazmondáshoz és az okoskodáshoz, bár meggyónjál, és elhadd az sóczéságot: ásó, kapa, csépkasza címered. Ha pedig te csinálmányod amaz fűzfapoétához illendő vers, melyet az Haffenreffer könyve végéhez ragasztottak, lapicka tenyerednek. Ki olvasott valaha ilyen lábú verseket:

Pascere livor meus, rabido saturare furore,
Mors tua sancta Deum facta timentis erunt.*

Tök az agyad, s más az agyad veleje, ha te csináltad ezt az verset, melyben magadat megdühödt haraggal teljesnek vallod és istenfélő cselekedetnek írod, ha ki ezt az te dühösségedet megzabolázza. Én ezt cselekedtem, amennyire tőlem lehetett. Vedd jó néven; és az Pythagoras iskolájában több ideig hallgass, ha eszesen akarsz szólani.

Valék oly szándékban, hogy az Hat-fél-réf ember írását is rövideden megrostáljam: de tudja Isten, szánom az üdőt ily elvetett könyvre vesztegetni, holott kiváltképpen azmi olyas tévelygés ebben találtatik, azt elégségesen meggereblyélte és csöpűjéből kirázogatta az Kalaúz. Azért megelégszem most az büdös bor cégérinek, azaz a magyar sóczék és prédikátorok dedikációjának*, praefatiójának*, protestatiójának* rázogatásával.

De minekelőtte véget vessek írásomban: Az felséges, mindenható Istennek véghetetlen hálákat adok, hogy noha ilyen nagy könyvben, mint az Kalaúz, válogatva, csak egy vagy két példát szorgalmatosan keresgettek az atyafiak, melyből vagy hamisan költött vádolást, vagy írásvesztegetést, vagy éktelen vallást mutathatnának benne: mindazáltal csak egyet effélét sem találtak. És semmi egyéb úton nem gyalázhatták az Igazságra vezérlő Kalaúz-t, hanem csak hamisan reá költött dolgokkal, zsibvásáros kufárokhoz illendő paraszt szitkozódással; azért nagyobb hitelt, böcsületet és méltóságot senki nem adhatott volna az Kalaúz-nak, mint az sóczéval egyetemben adtak az luther tanítók. És méltó, hogy ez az vers légyen az Kalaúz-nak arcus triumphalis*-ra írattatott dicsíreti: Nagy igyekezettel sem találtak ebben egy megfeddhető példát. Másfelől azon kapura ez az vers írassék: Hazugsággal hozzá, ha gyalázatossá akarod ezt tennie. Bizony, ha bűn nélkül lehetne, kívánatos volna, hogy sokan írnának ilyen formán, mint ezek az sóczék. Mert az ő elhanyatlott igyeket semmivel úgy meg nem esmértethetik, mint midőn az igazság ellen hamis rágalmazással, álnokul gondolt, magok agyából költött és reánk fogott vádolásokkal csatáznak. Hatalmas Isten, ha nyomtatott írásban, világos és kezekben tapasztalható dolgokban ily bátran és szemtelen orcával mernek hazudozni: mit nem mívelnek, midőn az együgyű község előtt kérődnek, és valami torkokra jő, bátran kiböffentik? Ha az Isten el nem vette volna eszeket, tudnák, hogy nem tőkével vagyon igyek, és ha mit mód nélkül kákognak*, orcájokra fordul: mindazáltal, mintha eszeket kölcsön adták volna, ily nyilvánvaló dolgokban, mint ezelőtt meghallók, ennyi hamisságot mernek elegyíteni.

Tégedet pediglen, valaki ezt olvasod, kérlek és üdvösségedre kényszerítlek, hogy megtapasztalván csak ebben az írásban is, mely hamisan szokták az római hitet káromlani az atyafiak, eszeden járj: és az ő eláltalkodott bátor kiáltásoknak ne higgy. Mert látod, mint járnak, mikor az próbakőre vonszák őket.

Végezetre, az Atya, mindenható, szent Isten, az ő egyetlenegy fiáért, az közbenjáró Jézus Krisztusért, szűből kérem, öntse az ő Szentlelkének világosságát ezekre az igazság káromló prédikátorokra, hogy megismervén az ő atyjoktúl tanult mesterségnek veszedelmes voltát, az igazságra megtérjenek; és velünk együtt az régi atyáinknak nyomdokán és törött útján, az örök boldogságba jussanak. Amen. Amen.

 

Finis




Hátra Kezdőlap Előre