Hetedik ok

Mert a Luther+  és Calvinus+ követői hamis költésekkel gyűlöltetik a római eklézsiát

Kifogyott az igazságból, valaki hamissággal akarja elővinni dolgát. A pápisták gyűlöltetésében pedig közönségesen oly sok rossz és gyalázatos fogásokkal élnek a Calvinus+ és Luther+  maradéki, hogy ha azok úgy volnának, ég alatt utálatosb hamisság nem lehetne a pápistaságnál.

Vége nem lenne, ha mind előszámlálnám, amit errűl mondhatnék. De csak három dolgot lássunk:

I. Azt fogják a pápistaságra, és azzal gyűlöltetik a község előtt, hogy a kenyeret imádják és kemencében sült Istenek vagyon.

Ennél hamisabb gyalázást az ördög sem gondolhatna. Mert mi nem a kenyeret vagy a kenyér színt imádjuk, hanem Krisztust, aki a sacramentomban jelen lenni hiszünk. Ha azért szabad volt Krisztust imádni, mikor e földön járt (mint a mágusok, a meggyógyult vak és egyebek imádák), valaki elhiszi, hogy a sacramentomban vagyon Krisztus, nem tagadhatja, hogy őtet imádhatni a sacramentomban, noha testi szemmel őtet nem látja. Mert Krisztus Istenségét sem látták testi szemmel akik őtet imádták; de mivel hittel Istennek vallották, isteni imádással tisztelhették. Ez volt pedig eleitűl fogva szokás a keresztyénségben, hogy imádták Krisztust a sacramentomban. Szent Ambrus+ így szól: Carnem Christi, hodie quoque in Mysteriis adoramus.* Szent Ágoston+ szavai ezek: Nemo illam Carnem manducat, nisi prius adoraverit. Non soluna non peccamus adorando, sed peccamus non adorando.* Aranyszájú Szent János ilyenképpen ír: Hoc corpus etiam iacens in praesepio, Magi cum multo tremore adorarunt. Imitemur ergo vel barbaros. Tu non in praesepi vides, sed in Altari.*

II. Azzal gyalázzák közönségesen a pápistákat, sőt ugyan bálványozóknak kiáltják érette: hogy a feszület és egyéb fakép a pápisták Istene; azt imádják; attúl várnak üdvösséget és segítséget.

Nem lehet ennél szemtelenb hamisság. Mert az egész római eklézsiának vallása a képekrűl ilyen szókkal adatik előnkbe a Tridentomi Conciliom végezésiben: Imagines Christi, ac Sanctorum, retinendas, eisque debitum honorem et venerationem impertiendam: non guod credatur inesse aliqua in iis Divinitas, vel Virtus, propter quam sint colendae; vel quod ab eis sit aliquid petendum; vel quod fiducia in imaginibus sit figenda: sed quoniam honos, qui eis exhibetur, refertur ad prototypa, quae illae repraesentant. Ita ut, per imagines quas osculamur, et coram quibus caput aperimus, Christum adoremus, et Sanctos veneremur; quorum similitudinem gerunt. A képekben nemhogy Istenséget, de semmi értelmet, erőt, tehetséget nem ismérünk; semmit azoktúl nem kérünk, semmit nem várunk. Mikor a képek előtt imádkozunk, nem a képeknek könyörgünk; mikor süveget vetünk, térdet hajtunk, nem a tőkének és festéknek, hanem annak tészünk tisztességet, akit a kép jelent.

Szinte csak azt míveljük tehát, amit az Istennek szent prófétái: Mikeás, Izsaiás, Dániel, Szent János cselekedtek; mikor Isten ezek eleibe, levegőégből formált külső és látható képet és ábrázatot mutatott. Mert noha leborultak a látható ábrázat előtt: de azért nem imádtak egyebet, hanem az Istent, akit az a külső kép jelentett.

Miképpen azért a Jézus nevét hallván, süveget vetünk, térdet hajtunk, a Szent Pál hagyása szerént: de azért nem a szót tiszteljük, hanem amit a szó jegyez. A Bibliát is böcsülettel tartjuk, de nem a téntát, papirosat böcsüljük, hanem azt, akinek szavai vannak a Bibliában. Úgy mi is a képeket emlékezetre tartjuk: a szentegyházak ékesítésére és csinosságára tartjuk; a szentek böcsületire tartjuk; ájtatosságnak serkegetésére tartjuk; Krisztusnak és az ő szenvedésének, vagy egyéb isteni dolgoknak eszünkbe juttatására tartjuk. De úgy, mint Isten tilalmazta a képek csinálását, azaz illetlen, babonás vagy bálványozó tiszteletre és imádásra semmiféle képet nem csinálunk, nem tartunk. Bálványt sem csinálunk, azaz oly Isten képét, aki Isten nem volt; vagy oly képet, melyet isteni tisztelettel illessünk. Noha, mint a Salamon templomában, angyal képek voltanak, úgy a mi templominkban, sok képek találtatnak.

III. Azt hirdetik a pápistákrúl, hogy Boldogasszonyhoz többet bíznak, hogysem Krisztushoz. Azon kérik őtet, hogy parancsoljon Krisztusnak, mert ő anya, és parancsolhat fiának. A több szenteket is, mint régen a pogányok, különb-különb gondviselésre osztották, és azoktúl kérik, várják minden segedelmeket.

Ez is merő hamisság. Mert mi, Boldogasszonynak és a szenteknek segítségérül egyebet nem vallunk, hanem hogy őtőlök csak azt kérhetjük, amit ez világon élő szolgatársunktúl szoktunk kérni: tudniillik, hogy imádkozzanak érettünk; segítsenek bűnből felkelésre, őrizzenek bűntűl és veszedelmektűl, Istenhez bocsátott könyörgésekkel. Ha azért abban nem volt bálványozás, hogy Szent Pál azon kérte a híveket, hogy segítsék őtet imádságokkal: nem lehet abban is vétek, ha csak azt, és nem egyebet kérünk mi is a dücsőült szentektűl.

Hogy pedig egy csapással ledöjtsük az ellenkezők káromlásit: azt kell eszünkben tartanunk, hogy a szentek tiszteletiben és segítségül hívásában csak arra kell nézni, amit az anyaszentegyház követ és javall. Ha ki magátúl valamit magánvaló elmélkedéséből írt és mondott, arra nem kell nézni: Mert ugyanis vagy bolondság, Vagy gonoszság volna azt mind az eklézsiára fogni és közönséges értelemnek ítílni, amit valaki maga értelméből írt vagy mondott. Azért a szentek tiszteletiben és segítségül hívásában, valamit valaki azon kívül írt, ami az eklézsiának publica et communi,* szokott és közönséges imádságiban vannak: azt nem ismérjük közönséges vallásnak, annak oltalmát magunkra nem vállaljuk, annak hitelére és követésére senkit nem kötelezünk, annak megvetéséért senkit nem kárhoztatunk. Soha pedig az eklézsia úgy nem imádkozott Boldogasszonynak, hogy parancsoljon Istennek; hanem hogy könyörögjön Istennek érettünk sőt bizonnyal tudom, hogy el nem szenvedné az eklézsia, hogy ilyen formán imádkoznának közönségesen a hívek. Mert jóllehet, talán mentegethetnék az ilyen kemény mondást, hogy csak a Boldog Szűz könyörgésének hatalmas erejét jelenti; miképpen az Josue imádságának erejét azzal ismérteti a Szentírás, hogy Istent engedni mondotta az ember szavának. De mikor ember világosan szólhat, nem illik, hogy efféle kemény és botránkozásra hajlott szólásokkal éljen.

Azonképpen soha az eklézsiának közönséges tanítása a szenteknek tiszteket nem osztott. Ha kik privatim megismérték igaz próbákkal, hogy némely szenteknek némely dolgokban, kiváltképpen való segítsége fénylik (mint Szent Ágoston+ írja Epist. 137. Szent Felixrűl), senki nem tiltja, hogy azokat efféle dolgokban segítségül ne híjja. De azért, ha ki afféle experientiát nem hiszen, ha különb-különb segítséget nem vár némely szentektűl, azért őtet senki nem kárhoztatja. Mert efféle dologrúl semmit az eklézsia nem végezett. Nincs azért okosságok azoknak, kik mihent valami könyvben valamit találnak, mindjárt azt kiáltják, hogy ez a római eklézsia hiti.

Ezekben és több hasonló dolgokban, bizonyosan tudom, hogy a protestánsok (vagy tudománytévők) hamisan vádolják a római eklézsiát, és csak reáfogják, amit meg sem gondolt. Kiből nyilván eszembe vészem, hogy nem igazán járnak a Luther+  és Calvinus+ követői.




Hátra Kezdőlap Előre