Mint kell embernek magát viselni betegségében?

Orvosnak nevezi magát Krisztus, midőn Isaias jövendöléséből állatja, hogy Isten őtet azért küldötte, hogy meggyógyítsa, akik töredelmes szűvel vannak, mert ő az egészséget szárnyon hordozza, hogy mindenfelé hamarébb érkezhessék annak terjesztésére. De sokkal különb metódussal, renddel orvosolja Krisztus lelkünk betegségét, hogysem a doktorok szokták gyógyítani testi nyavalyánkat. Mert a doktorok semmivel nem bántják és sanyargatják magokat, hogy a beteget künnyebbítsék: hanem az egészségtelen embert gyötrik, kínozzák és koplaltatják, hogy a gonosz nedvességeket emésztessék: izzasztják, hogy párlódással szárasszák nyálasságokat: eret vágnak, hogy kevesítsék és tajtékitűl tisztítsák véreket: sütögetik, hogy az ártalmas taknyok folyását másuvá fordítsák: végre italokkal tisztítják, hogy a gyomor sonkolyának sokaságát kimerítsék.

Nem így cselekeszik a mi orvosunk, a Krisztus Jézus; hanem mint a dajkát szokták orvoslani, a szopó gyermek gyógyítására: úgy Krisztus, lelki betegséginket akarván orvosolni, magát sanyargatta, hogy mi gyógyuljunk.

Életinek minden napjain koplalással fogyatta erejét: sokat izzadott nyughatatlan fáradságiban: a Gecsemáni-kertben vérrel verítékezett: sok szegekkel, tövisekkel, dárdával, annyi eret vágatott magán, hogy egy csepp vér nem maradott testében. És mivel ellenkező orvoslással gyógyulnak a betegségek: ha mi Ádámban egy fa gyümölcsének kóstolásával megcsömörlöttünk, Krisztus a keresztfa kínjával orvoslott. Ha első betegségünk torkosságon kezdetett, utolsó kínja Krisztusnak epe és ecet italon végeződik.

A testi nyavalyákat mely nagy kegyességgel gyógyította Krisztus, megmondja Isaias, mikor azt írja; hogy őáltala a vakok szemei, a siketek fülei, a némák nyelvei megnyilatkoznak: minden nyavalyánkat és fájdalminkat ő veszi el rólunk. Nem úgy pedig, mint a testgyógyítók, kik sok különböző füvek és vizek, porok és pillulák erejével orvosolnak: mert Krisztus néha csak szavával gyógyított; mint mikor a bélpoklosnak azt mondá: tisztulj meg! mikor a halottnak azt kiáltá: kelj fel! Néha szent kezei kinyújtásával, néha sárral elegyítvén nyálát, és a vak szemére mázolván: néha csak magán, nyálával illetvén. Ilyen gyógyításokkal ismértette, hogy isteni erőből, és nem világi tudományból eredett az ő orvoslása.

A mai szent evangéliomból hallátok, hogy sok különböző cselekedetekkel és ceremóniákkal orvosolta Krisztus a siketnémát. Mert elsőben őtet félrevitte, azután ujjait fülébe bocsátotta: nyálával nyelvét illette: égbe tekintett, fohászkodott: végre nagyot kiáltott. Mindezekkel a lelki siketség és némaság nehéz gyógyítását akarta ismértetni. Mert aki bédugja fülét, mint az Aspis; és hallani nem akarja az Isten szavát; érteni nem akarja útjainak igazságát; hanem vagy a tévelygő vallások setétségében, vagy a feslett élet örvényében megkeményítette szívét, és füle lévén nem hall: szükségképpen következik, hogy néma is légyen az isteni dicsíretekre, az imádkozásra, a gyónásra; mivel természet folyása szerént, a siket mindenkor néma, és aki semmi szólást nem hallhatott, semmi szólást nem tanulhatott.

Sok szép tanúságokat vehetnénk, mind ennek a lelki némasiketségnek veszedelmes állapotjából; mind azoknak tekéletes szeretetiből, kik ezt a szegény beteget Krisztus eleibe vitték; mind a Krisztus alázatosságából, ki az ő cselekedetit hirdetni tilalmazta; mind a hálaadó község hívségéből: de ezeket másszorra hagyván, csak abban akarom foglalni mai tanításomat, hogy megértsük, és jól megtanuljuk: Mint kell magunkat viselnünk betegségünkben.

Azért elsőben megmondom: mi végre bocsát Isten betegségeket reánk? Másodszor: mint kell a beteg embernek vastagítani magát a szenvedésre? Harmadszor: halálos betegségünkben mint viseljük magunkat, hogy üdvösséges légyen kimúlásunk? Igen szükséges ezeket jól tudnunk: mert örök üdvösségünk vagy kárhozatunk forog abban, hogy jól viseljük magunkat betegségünkben, és utolsó kimúlásunkban.

A mi kegyelmes Istenünk magára nézve azt akarná, hogy mindnyájan ép egészséggel bírnánk; testi-lelki vastagsággal és vidámsággal, örvendetesen szolgálnánk néki. Azért úgy teremtette az első embert, hogy az ártatlanság állapotját megtartván, minden betegség nélkül, egészséges vastagságban maradtunk volna. Az Izráel fiait, mikor Egyiptomból kivitte, noha gyermekek és asszonyok nélkül hatszázezeren voltak: de hogy az ígért földre akadék nélkül mehetnének, és ellenségek győzedelmére vastagok lennének, csak egy beteg sem találtatott közöttök. Mivel azért bizonyos, hogy a test egészsége és vastag erőssége hasznos a mennyei boldogság keresetinek munkájára; az anyaszentegyház épületire; felebarátunk segítésére; hasznos fáradtságok viselésére: annak okáért tartozunk mi is azzal, amit Szent Dávid cselekedett, ki azt mondja, hogy Istenre és az ő szolgálatjára nézve megoltalmazza egészségét: mely nélkül sem az iszonyú Góliát káromlásit meg nem fojthatta, sem az Isten népe ellenségit meg nem győzhette. De ezt az egészség őrzést, Istenre és nem magára nézve cselekedte: mivel nem a maga gyönyörűségéért vagy dücsősége terjesztéséért, hanem az Isten szolgálatjára való alkalmatosságért vigyázott egészsége megtartására.

Ha bűneink igaz ostorozása, vagy a betegségekben elrejtett sok drága kincsek osztogatása egészségünk bontakozását nem kívánná, betegség nélkül tartana Isten mindnyájunkat. De ez a mi romlottságunk fogyatkozása; hogy amely egészséget Isten ád, hogy szolgálatjában serénybek lehessünk, azt bosszontásának eszközévé tesszük. Amely erőnket tekéletes erkölcsök gyakorlására kellene fordítanunk, azt gonosz vétkek, dobzódások, részegségek, fajtalanságok rútságiban fogyatjuk. Mert a mi testünk olyan, mint a délceg ló, mely hátrarúg, mihent meghízik: olyan, mint a gonosz szolga; melyet mihent kínyére gyengén tartunk, hörcsökös* és szófogadatlan: úgy is viseli magát, mintha azért adatott volna az egészség ereje, hogy erős lenne a részegségre és egyéb feslettségre. Egyszóval; noha a test kötelessége az, hogy a lélektűl hallgasson, és annak vezérlését kövesse: de ha erőt vehet, úrrá tészi magát, és nemcsak nyakason ellenkezik, hanem mint jóltartott, erős szájú ló, tétova ragadja és elrontja a szegény lelket.

Az Istennek atyai gondviselése, akarván választottit efféle veszedelmektűl, ha beléestek, megmenteni; ha benne nincsenek, megelőzni, hogy azokra ne jussanak: betegségek által sok ártalmas dolgoktúl oltalmazza, sok keresztyéni tekéletességekben neveli őket.

Bezzeg ha Istenünk szolgálatjára csak testi munka kívántatnék, mint a kapálásra vagy aratásra: egészségesen tartana Isten mindeneket, mert betegségünkben nem érkeznénk a testi munkákra. De amely szolgálattal kedvet találunk Istennél, lelki munkákat kíván az legfőképpen. Azért nemcsak akkor szolgálunk Istennek, mikor testi fáradsággal munkálkodunk; hanem mikor békességesen tűrünk is: mivel Isten előtt a tűrés tekéletes cselekedet. Innen vagyon, hogy sokszor Isten betegségek által terjeszti reánk kegyelmes oltalmát és bévséges áldomását.

Először azért, a betegség Isten tömlöce és fogsága, melybe azért vettetünk, hogy elébbi esetinkért büntetődjünk, vagy nagyobb romlásoktúl oltalmaztassunk. A kemény fájdalmak olyanok, mint a kalodák és bilincsek, melyek kötve tartják a testet, hogy sokszor gyakorlott gonoszságira ne nyerítsen. A betegségek olyanok, mint az erős zabolák, melyek a délceg test érzékenységit száján hordozzák, hogy hanyatt-homlok veszedelemre ne ragadtassék lelkünk. Olyanok, mint a Tóbiás halálnak keserves epéje, vagy a laodicaeabéli püspöknek adatott collirium, mely szemeinket felnyitja, mert amit sokszor hallottunk és olvastunk az Isten tanításából, mindaddig sem értjük, míg a nyavalya értelmet nem ád. Ugyanis mikor Istennek igaz ítéleti szerént büntetődünk; akkor tanuljuk meg az igazat; akkor folyamunk Istenhez; akkor értjük az ő tanítását, mikor szomorú igyünkben törődünk. Nézd ama feslett ifjat, kinek minden gondja és gondolatja csak a világi csintalanság! Tekintsd ama gazdagságban telhetetlen dúst, kinek esze, kedve csak az, hogy jól vagy gonoszul gyűjtsön! Ezek részegek, de nem bortúl: azért tántorognak, okádnak; mindent esztelenül és oktalanul cselekesznek, mint részegek. Hallják az Isten szavait, melyekkel int a jóra, és tilalmaz a gonosztúl; de nem értik. Isten betegséget bocsát reájok; megmondják nékik, hogy gondot viseljenek lelkekre, mert testi életekrűl nincs reménység: Akkor eszekre jőnek, és a kemény betegség józanná tészi a lelket, mert noha ember világosban nem látja a világ állapotjának bizonytalan mulandóságát, mint a betegségben. Akkor érezzük, hogy nincs itt maradandó várasunk; hanem számkivetés tömlöcében lakunk: és a betegségek verése eltörli a lelki nyavalyákat.

Keresztyének! Nagy ajándéka Istennek a betegség. Mert miképpen az anyaszentegyház zsengéjében mártíromság által dücsőítette Isten, akiket nagyobb boldogságra akart vinni: úgy a mártíromság szünete után nyomorúságok, nyavalyák, betegségek által vitte a mennyei boldogság koronájára, akiket leginkább kedvellett, és mentűl valaki nagyobb szentségben élt, annál több és gyakrabb betegségekben kínlódott. Szent Ágoston+ maga betegségit sok helyen említi, és azt mondja; hogy lábai dagadása és béli szakadása miatt sem járhat, sem állhat, sem ülhet. Szent Gergely+ azt írja, hogy a köszvények fájdalmiban elszáradott, és ritkán kelhet fel ágyából. Szent Jerónymus, Aranyszájú Szent János, Nazianzénus Basilius+, Szent Bernárd, és csaknem mindegyik nevezetes nagy szentek különböző, sok és nehéz betegségekkel sanyargattattak, mint életek históriájában olvassuk. Mert mindenféle jóságos erkölcsök nevekednek, és tekéletessé lésznek a betegség által.

Tudta ezt Szent Pál: azért noha külső betegeket kendő-keszkenői, térdkötői árnyéka által meggyógyított: de kedves tanítványát, Timóteust, nem akarta kigyógyítani betegségéből, noha szánta és tanáccsal tartotta; hogy vizet ne igyék; hanem gyomorfájások és gyakorta való betegeskedések miatt keveses borral éljen. Isteni szeretetnek nagy jelensége és záloga a betegség: a lelki tekéletességnek, békességes tűrésnek, alázatosságnak és Isten előtt való érdemnek tulajdon eszköze a betegség. Azért nem akarta Szent Pál, hogy ettűl üresen maradjon Timóteus. Sőt magárúl azt írja; hogy gyönyörködik és dicsekedik betegségiben: mert akkor erős – úgymond – az én lelkem, mikor a nyavalyák erőtlenítik testemet. Ugyanis a Szentlélek Istennek természet felett való ereje kívántatik a fájdalmas betegségek csendes tűréséhez, és békességes szenvedéséhez. Mert ezelőtt sok példákból megtanulók, hogy a pogányok erős vitézi, mivel isteni hatalommal nem vastagíttattak, a betegségek fájdalmit nem szenvedhetvén, megölték magokat, hogy betegségektűl megmenekednének.

Az Isten szolgái megismervén, hogy mikor a test kínokkal emésztetik, akkor a lélek ifjúsága erejébe és vastagságába öltözik, és az elvesztett igazságot visszaadja embernek; sok nyavalyák között sem kérték Istent azon, hogy egészségre hozza őket; hanem Szent Jóbbal azon könyörgöttek, hogy ha elkezdette ostorozásit, végbevigye; és kíméletlen sanyargassa őket. Ki adja nékem – úgymond Szent Jób –, amit kérek és óhajtva várok Istentűl? És aki verni kezdett, azzal vigasztaljon, hogy fájdalmakkal sanyargatván, ne kíméljen!

Másodszor: A betegség Isten iskolája; melyben sok és böcsületes, nagy dolgokra tanítja szolgáit. Vajon miből tanulhatod foganatosban a romlottakon való szánakodást, ha nem a betegségből? Melyben magadban érzett indulatokból eszedbe veszed, mit kíván felebarátod, mikor kínlódik: és amint szereted, hogy látogassanak, vigasztaljanak, künnyebbítsenek tégedet; úgy te is, felebarátodtúl meg ne vond segítségedet. Vajon miből tudhatod bizonyoson a világ hiúságát és haszontalanságát, mint mikor megtapasztalod, hogy kincsed és méltóságos tiszted künnyebbséget nem adhat nyavalyáidban? De hogy több sok igazságokrúl ne szóljak, melyekre a betegségek iskolájában tanít Isten: leginkább ott tanuljuk az imádkozást, és hogy bizodalmunkat egyedül Istenben kell helyheztetnünk. Mert a Szent Dávid mondása szerént; akik egészséges korukban Istentűl távul jártak, sietve futnak őhozzá betegségekben.

Oly maga feledett, feslett életű ember nem lehet, aki magába ne szálljon beteg korában, aki mind bűneinek, mind világi állapotjának veszedelmét meg ne tekintse; aki az örök kárhozat szentenciájátúl ne iszonyodjék; aki meg ne tapasztalja nyavalyás állapotjában, hogy sem a testi; sem a lelki romlásokat, az egy Istennél egyéb, nem künnyebbítheti. Azért szükségképpen Istenhez fordítja reménységét: néki esedezik könyörgésével.

Példánk vagyon a Szentírásban, mely jó mestere az imádságnak a betegség. Ezechias király, megbetegedvén, teljes élete folyását, szívének töredelmességével szeme eleibe terjeszté; keserves könnyhullatással könyörge Istennek, hogy érdeme szerént ne büntesse őtet. Amaz istentelen Antiochus, mikor betegségbe esett volna; isteni csapások intéséből, maga isméretire juta. Meggondolá, mennyi gonoszat cselekedett Jeruzsálemben: megvallá, hogy vétkeivel vonta magára a nyavalyát: és aki elébb sem Istennel, sem emberrel nem gondolt, nagy alázatoson kezdett imádkozni. Ugyanis nincs nagyobb orvossága a betegségnek, mint az imádkozás: a hitből származott imádság künnyebbíti és szabadítja a beteget. Arra nézve parancsolja a bölcs, hogy betegségedben meg ne rémülj; hanem Istennek könyörögj, és meggyógyít téged: mert Isten, az őhozzá folyamodó betegeknek ágyokat is megpuhogatja, hogy lágyabban feküdjenek.

Mikor azért a betegségek súlyát érezzük: jusson eszünkbe, mint imádkozott Krisztus, halálos szorongatási idején; és az ő szent példáját követvén, kiáltsunk Istenünkhöz: Uram, ha lehetséges, ha üdvösségemre hasznos, künnyebbítsed fájdalmimat: de azért nem az én akaratom légyen, hanem a tiéd! Néha Szent Dáviddal azt mondjuk: Uram, könyörülj rajtam, mert beteg vagyok: gyógyíts meg, mert megbontakozott egészségem! Néha Szent Ágostonnal+ imígyen szólunk: Uram, vágj, égess bátor e világon, csak örök haragodba ne essem. Néha Szent Jóbbal ekképpen fohászkodjunk: Uram, ha áldomásidat elvettem, miért ne venném jó néven látogatásodat? Te adtad volt az egészséget, te vetted el: úgy lett, amint akartad; légyen áldott mindenben Szent Neved!

Nem elég a Krisztus iskolájában megtanulni, hogy Isten a betegségeket jobbulásunkra bocsátja reánk: hanem abból ismérszik, ki mennyit tanult, ha békességgel szenvedi a betegségeket. És mivel a Salamon mondása szerént nagyobb böcsületet érdemel, aki maga indulatit meggyőzi, és békességgel tűri nyavalyáit, hogysem aki erős várasokat megvészen. Lássuk, micsoda vigasztalásokkal kell a beteg embernek békességes szenvedésre erősíteni lelkét. Mert bizonyos, hogy kárt vall, aki betegségében tűrhetetlen: egyért azért, mert hasznát és érdemét nyavalyájának elveszti, békételen tűrhetetlenségével, és csak heában tusakodik Isten ellen, aki őtet betegséggel látogatta. Azért nemcsak nehezíti kínját, de büntetését veszi délcegségének. Másért azért; mert künnyebb a szenvedés, ha csendes elmével Isten akaratjához alkalmaztatja ember magát, és jó lelkiisméretinek vigasztalásával jutalmát várja fájdalminak.

Sok és akármely kemény szívek győzedelmére elégséges okok vannak a betegségek békességes szenvedésére. Én rövideden csak háromrúl emlékezem, mivel ezelőtt; más tanúságunkban, bévségesben szólottunk mindenféle nyavalyák és galyibák szenvedésérűl.

Elsőben: A beteg ember eszében tartsa és elméjéből soha ki ne vesse; hogy bűneinek gyümölcse a betegség, melyet szenved, mert a bűnökért ostoroz Isten minket. Azért jusson eszünkbe, mit mondának az Izráel fiai nyavalyájokban: méltán szenvedjük ezeket, mert vétkeztünk. Judit asszony is így szóla nyomorgatásiban: Eszünkben tartsuk, hogy ezek a kínok kisebbek bűneink érdeménél! Mi is tehát betegségünkben ezent gondoljuk, és a keresztfára függesztett Szent Jámborral azt mondjuk Istenünknek: Igazán szenvedünk: méltó jutalmát vesszük gonosz cselekedetinknek. Vagy azt kiáltsuk Michaeas prófétával: Csendesen viselem az én Uram haragját, mert vétkeztem ellene: Senki ellen nem panaszolkodom, mert én vagyok, aki gonoszságimmal magamra vontam a nyavalyákat. Valamit reám bocsátottál, Uram, igaz ítílettel cselekedted: mert vétkeztem ellened.

Keresztyének! Adná Isten, volna oly közülünk, ki halálos vétkeivel sokszor a pokol kárhozatját és kínját érdemlette volna, aki olyan nagy ember! De mivel közönségesen úgy isszák az emberek a bűnöket, mint a szomjú barom a vizet: ha azt mondjuk, hogy nem vétkeztünk, hazudunk. Azért sok titkos és nyilvánvaló vétkeinkkel nem egyszer érdemlettük mindnyájan, hogy a pokol kínjára vettessünk. Mert ha Ádám égy almaétellel; a Sátán egy kevély gondolattal ily nagy romlást érdemlett: mi tehát, ennyi sok mindennapi vétkeinkkel mit érdemlettünk? Mindazáltal Istennek atyai kegyessége nem siet kárhozatunkkal, hanem világi nyavalyákkal, ideig váló betegségekkel ostoroz. Ha ezeket bűneink jutalmának ismérjük, és hálaadással vesszük: arra köti Isten magát, hogy kétszer nem ostoroz; azaz pokolban nem kínoz bennünket, ha világi sanyargatásit jó kedvvel és békével szenvedjük. Ha pedig háborgunk, Isten ellen zúgolódunk vagy átkozódunk: kétképpen megront, mind világi kínokkal, mind örök kárhozattal.

Vesd egybe, ha okosságod vagyon, a világi legsanyarúbb, keservesb, hosszabb betegséget a pokol kínjával. Ideje a pokol kínjának örökkévaló: a kínok sokasága; különbsége, nagy volta számlálhatatlan: Mert tűzzel és mérges kígyókkal rágatja Isten a kárhozottak nem egy vagy két tagját, hanem éppen minden húsát: ezt pedig minden szünet nélkül, örök üdők folyásában. Mert a kárhozottak örök égetésben laknak: és minden tágítás nélkül, a jeges vízből nagy forróságba vettetnek. Vesd össze, mondok, ezekkel a te betegséged kínjait! Nincs minden tagjaidnak fájdalma: nincs tágítás nélkül kínlódásod: nem tart ezer esztendőt betegséged. Tehát a pokol kínjához képest könnyű és szempillantásig tartó a te nyavalyád. Micsoda vakság tehát ezt a kis betegséget békével nem szenvedni; hogy a külső setétséget, a kénköves förödőt, a tüzes ágyat, a rút ördögök társaságát elkerüljed!? Micsoda háládatlanság, hogy köszönve nem vesszük Istenünktűl, mikor ama nagy és örökké tartó kínokat, a rövid ideig valókkal elcseréli? Tanuljunk keresztyének! Tanuljunk Szent Jóbtúl, és mikor betegségünkben kínlódunk, azt kiáltsuk Istenünknek: Kegyelmes Atyám! Édes Istenem! Vétkeztem, és bizony sok bűnt tettem. De a te irgalmasságod nem ostoroz engem annyira, amint érdemlettem: sokkal nagyobb kínokra, sokkal keservesb szenvedésekre vagyok méltó. Azért ezt a keveset békével szenvedem, csak te légy irgalmas bűnös fejemnek. Igaz vagy, Uram, igaz a te ítéleted. Haragodat is irgalmassággal elegyíted, és nem a mi bűnünk mértékére fizetsz nékünk, hanem atyai jóvoltoddal meglágyítod érdemlett kínjainkat.

Másodszor: Jusson eszünkbe, mennyi keserves kínokat szenvedett a mi édes üdvözítőnk a mi vétkeinkért! Bizonyos, hogy a mi bűneinkért sebesíttetett: a mi gonoszságinkért rontatott a Krisztus szent teste. Az is isteni igazság, hogy nagyobb kínokat és keservesb fájdalmakat senki e világon nem szenvedett Krisztusnál. Ehhez képest Isaias őtet nevezi fájdalmak emberének úgy, hogy méltán azt mondhatta; hogy vessük egybe az ő fájdalmit minden egyéb fájdalmakkal, és lássuk, ha ahhoz hasonlót találhatunk. Mert az ördög, a zsidók, Pilátus, Heródes és ezek vitézi elfogyatták abban dühösségeket, hogy különböző sok és keserves kínokat keresének a Krisztus sanyargatására. Emellett pedig sohult senki nem volt, aki szánakodnék rajta, és vigasztalást nyújtana néki. Mert noha Szent Pál és a több szentek nagy isteni vigasztalásokkal és lelki örömmel teljesíttettek nyavalyájok között; de a mi édes üdvözítőnk, iszonyú rettegésben és únakodott szomorúságban hagyatott.

Keresztyének! Mikor betegségtek fájdalmival, rettegésivel, szomorúságival megkörnyékeztettek, jusson eszetekbe a keresztfára feszíttetett Krisztus Jézus, ki ennyi sok ellenkezéseket szenvedett, és el ne fáradjatok, meg ne fogyatkozzatok lelketekben! Ha a tilalomfa gyümölcse felnyitotta az Ádám szemeit gonoszra: a Krisztus keresztje nyissa fel szemeteket a békességes szenvedésre! Ha a Mózestűl mutatott fát keserű vízbe vetették a zsidók, és ottan édessé lett a kóstolhatatlan, sós patak: vesd a te szenvedésid mellé a Krisztus keresztfáját; és úgy megédesednek nyavalyáid, hogy azt fogod kiáltani Szent Pállal: kevélykedem betegségimben; dicsekedem nyomorúságimban, mert így viselem az én uram bélyegét: így hordozom testemen az édes Jézus sanyargatásit! Ha igen beteg vagy, ha igen elhagyatol: gondold meg, hogy az Isten fia a te bűneidért ezerannyi fájdalmakat szenvedett, mint a te fájdalmid! Nem méltó-e, hogy te is szenvedj, és ha lehetséges volna, többet szenvedj? Hová lehet nagyobb esztened a békességes tűrésre, mintha meggondolod, hogy a te urad, teremtőd oly csendesen tűrte minden kínjait, mint a bárány, mikor gyapját nyírik; és csak száját sem tátotta gyilkosi ellen? Nem fenyegetődött, nem szitkozódott, nem zúgolódott: hanem reápökdösők és éktelenül csapdosók eleibe fordította szent orcáját. Tehát a Krisztus békességes szenvedéséből mi is megtanuljuk a csendes tűrést. Mert ha békességgel tűrünk, a Krisztus kínjainak egyességében Isten eleibe terjesztjük szenvedésre való kész voltunkat: a tenger vizének keserűsége tejjé változik.

Harmadszor és utolszor: Nagy esztenünk a békességes tűrésre, ha meggondoljuk ezt a két dolgot: először, hogy Isten egyaránt gondot visel mindenekre. Egy hajunk szála el nem esik rendelése nélkül: mert ő gondviselése alatt vagyunk: ő igazgat minden járásunkban. Mint anyánk, mint dajkánk, mint atyánk, mint tanítómesterünk, szünetlen reánk vigyáz; hogy miképpen a nap nemkülönben világosít egy embert, mintha egyedül csak azért világoskodnék: azonképpen Isten úgy visel mindeninkre gondot, mintha senkire másra semmi gondja nem volna, és noha minden teremtett állatra terjed az Isten gondviselése; de Szent Pál oly kiváltképpen való gondját mondja Istennek az emberekre; hogy ahhoz képest gondot sem láttatik viselni egyéb állatokra. Másodszor: Hogy noha Isten a bűnt nem cselekeszi, és annak oka nem lehet; mint világosan tanítja a Szentírás: de aminémű kínok, károk, ostorozások vannak e világon, azoknak néha magán, néha eszközök által, Isten oka: vagy azért, hogy maga csapdos ezekkel; vagy azért, hogy az emberek gonoszságát nem tartóztatja, hanem reábocsátja, hogy ártsanak. Azért noha a zsidókat az Asszíria királya háborgatta: de Isten azt mondja, hogy vessző és pálca, fejsze és fűrész a király, mely által ő veri az Izráel fiait: az Isten szablyája vagyon azok kezében, akik minket háborgatnak. Jóbot betegséggel rongálá a Sátán: de Isten azt mondá, hogy ő kínozta Jóbot. A kaldeusok elhajták marháját, de nem mondá Szent Jób; hogy amit Isten adott, azt az ördög elvesztette tőle: hanem azt mondá, hogy Isten vette el tőle, mert az Isten szolgáin Isten engedelme nélkül sem az ördög, sem az ő cinkosi hatalmat nem vehetnek. Amely kínokat a Júdás árultatása, és a zsidók gonoszsága készített Krisztusnak, azokat urunk, atyátúl adott pohárnak nevezi. Mert miképpen a folyóvíz nem folyhat forrás nélkül; a nap sugári nem világosítnak a nap fényessége nélkül; a test nem mozdulhat a lélek nélkül: úgy Isten segítsége nélkül semmi teremtett állat legkisebb mozdulást sem tehet.

Mi is azért, mikor betegségbe esünk, meggondoljuk; hogy a mi kegyes atyánk és irgalmas Istenünk akaratja és rendelése, amit szenvedünk. Oly szokása vagyon Istennek, hogy akiket megutál és örök kárhozatra rendel, azokat szájokra bocsátja, és vesztében hagyván, nem orvosolja; mint az ő prófétái által világoson megjelentette. De akiket szeret, és gyógyítással akarja jobbítani, azokat ostorozza és csapásival sújtogatja. Azért mondja Tóbiásnak és a zsidók sokaságának; hogy betegségekkel és egyéb nyavalyákkal büntette gonoszságokat: mert kedvesek voltak előtte. Azért mondja az Izráel fiainak: Mivel szeretlek titeket, megostorozom bűnötöket. Ugyanis nagy Isten irgalma, hogy bűneinknek nem veti a zabolát, hanem bosszút áll érette: mert valamely fiat szeret Isten, azt ostorozza.

Ezeket meggondolván, ne csak békével, hanem örömmel és hálaadással szenvedjük a mi kegyes atyánk látogatását és orvoslását. És amint másutt mondók, mintha az egek megnyílnának, és azt kiáltaná Isten; hogy ő bocsátotta ezt a betegséget reánk; ő akaratja, hogy hálaadással szenvedjük: úgy megnyugodjunk az ő rendelésén: tudván, hogy Istennek kemény sanyargatásiban sem lehet vétek.

Nem is hagyja Isten a mi szenvedésünket fizetetlen, hanem a békességes szenvedést sokképpen jutalmazza. Azért mondja Szent Jakab: Boldogoknak mondjuk a békességes szenvedőket, mert miképpen a Jób szenvedése mennyei és földi áldásokkal végeződék: úgy a mi szenvedésinket megkoronázza Isten, mind itt, mind az örök boldogságban.

Azt parancsolja azért Szent Pál, hogy nyavalyánkban ne szomorkodjunk: hanem miképpen Krisztus, szeme előtt viselvén azt a nagy örömet, melyre menendő volt a világi kínok által, semminek tartotta a fájdalmakat: úgy mi is, ne csak az ideigvaló szenvedésrűl gondolkodjunk, hanem arrúl a boldogságrúl, melyet Isten készített azoknak, kik az ő látogatásit csendes akarattal és jókedvvel viselik. Micsoda vajon a világi nyomorúság, a mennyei örömhöz képest: egybevetés nem lehet a földi nyavalyák és a mennyei dücsőségek között. Mert valamit e földön szenvedünk, kicsiny és kevés ideig tart: de a dücsőség örökké marad, és terhes minden jókkal. Azért jobb most egy kevéssé szomorkodni, és ezután örökké vigadni. Mennyit fárad és törődik a szántó ember, hogy egy kevés búzát arasson? Mennyit vigyáza, mennyit tűre tizennégy esztendeig Jákob, hogy egy leányt magáévá tégyen? Mi tehát semmit ne szenvedjünk-e a mennyei boldogságért? Ah! Nem tudjuk micsoda az Isten országa, ha ezért minden kínokat örömmel nem viselünk: jobb egy nap az Isten országában, hogysem ezer oly napjai e világnak, melyekben mindenek kedvünk és kívánságunk szerént folynak: mivel a mennyei napon Isten ő maga letöröl orcánkrúl minden könnyhullatásokat: sem halál, sem bánat, sem fájdalom, sem visszavonyás, sem egyéb alkalmatlanság ott nem lészen. Annak okáért vegyük jónéven, amire Isten köti magát; hogy ha most egy kevéssé ostoroz, de azután örökké vigasztal, csak tűrjünk békével. És eszünkben tartván, hogy a kínok által jól cselekszik Isten velünk: csudálkozással várjuk jó végét nyavalyánknak.

De lássuk rövideden, mint kell a halálos betegségben magunkat viselnünk? Először: Nem tiltom, hogy ember betegségben gondot ne viseljen egészségkeresésre: mert tartozunk, amíg Isten éltet, őrizni és takargatni ezt a haladó testet. Azért ugyan parancsolatot ád Isten a betegeknek; hogy tiszteljék az orvosdoktort; azaz engedjenek néki, mert aki megveti és semminek tartja az ő mestersége szerént való rendelésit, böcstelenséggel illeti őtet, semmire böcsülvén tudományát. Világosb szóval utánaveti: Adj helyt a doktor szavának, és ne távozzék tőled, mert szükséges az ő gondviselése. Hasonlóképpen az orvosságokrúl azt mondja a bölcs; hogy azokat Isten teremtette, és az okos ember nem iszonyodik tőlök: mert noha kedvetlenek kóstolásra, de hasznosok gyógyításra. Bizonyos, hogy a beteg embernek nagy kín az orvosságot venni: de azokat úgy kell venni, mint Isten ostorát, mivel Isten maga mondja; hogy aki Isten ellen vétett, doktor kezébe jut; ki őtet keserű és fájdalmas dolgokkal orvosolván, Isten rendeléséből bünteti.

De két dolgot kell távoztatni a betegségek gyógyításában: egyiket, hogy úgy ne járjunk, mint Ochozias vagy Asa király, kik betegségekben nem folyamodtak Istenhez, hanem vagy ördögi babonában, vagy csak orvosok tudományában bíztak; kiért Isten megölte őket: Hanem azt fondamentomul tegyük, hogy semmi tudomány és orvoslás fel nem gyógyít betegségünkből, ha Isten nem ád egészséget; mert minden orvoslás Istentűl vagyon: mert nem füvek és flastromok gyógyítanak, hanem Isten ád egészséget mindennek. Azért, miképpen a Noé galambja, nem találá nyugodalmat, hanem csak a bárkában; miképpen Mózes Áronnal nem futának másuvá a veszedelem előtt, hanem az Isten sátorába: úgy mi, betegségünkben, egyéb segedelmünk nem lévén Istennél, őhozzá folyamjunk, mert ő fogadta, hogy meggyógyít minden betegségeket. Másikát azt kell távoztatnunk, hogy betegségünkben bűbájos, babonás, varázsló, berbitélő, cérnával mérő, cirkalmazó és egyéb undok boszorkányságokkal gyógyítók orvoslását ne keressük! Mert effélék sem Isten hatalmával, sem természet erejével nem gyógyítnak, hanem ördög tehetségével; mellyel ha nyilvánvaló végezéssel nem is, de alattomban szövetséget vetettek.

Sokszor és igen erős parancsolattal tilalmazta Isten, hogy efféle varázslóktúl, nézőktűl, babonásoktúl ne tudakozzunk semmi titkot; ne kérjünk és reméljünk semmi segítséget. Általhágá Saul ezt az Isten rendelését, és az ördöngös asszonytúl kérde szerencsét: de életével fizette, mert ezért a cselekedetért megölé Isten őtet. Ochozias királynak halált jövendöle Illyés próféta, mivel gyógyulásárúl bájosoktúl tudakozott: mert nem akarja Isten, hogy az ördögi társaságban részünk légyen.

Másodszor: Mivel a Szentírás parancsolattal kötelezi a gazdaembert, hogy halála előtt elossza és rendelje javait: mihent az okos ember betegségbe esik, úgy gondolkodik, mintha néki mondaná Isaiás, amit Ezechiás királynak mondott: Rendeld el dolgodat, mert meghalsz! Azért mivel a betegség nehezülésében, a halál közelgetésének rettegése, a nyavalyák fájdalma, a lélekre való gondviselések úgy elfoglalják az ember elméjét, hogy a testamentomrúl gondolkodni sem érkezik: nem jó a testamentomot utolsó órára halasztani, sőt jobb attúl idején megmenekedni, és azután mindenestül csak léleküdvösségrűl gondolkodni. Látjuk mindennap, hogy akik naprúl napra halogatják testamentomtételeket, testamentom nélkül halnak meg, és számtalan galyibát hagynak utánok. Mert kevés ember vagyon, ki betegsége kezdetin elhihesse, hogy meghal abban a nyavalyában. Mikor elnehezedik pedig, noha atyjafiai és baráti látják, hogy közel vagyon a halálhoz; de hogy meg ne szomorítsák a beteget, nem merik félelmeket megjelenteni; sőt ítíletek ellen biztatják a beteget gyógyulással: és csak akkor jelentik halála közelvoltát, mikor immár ereje nincs a testamentomtételre, és okossága megtompult vagy mindenestül megfogyatkozott.

Noha azért az istenfélő emberek nem szokták halálok utánra halasztani, ami jót életekben cselekedhetnek; mivel tudják, hogy Isten ítíletiből úgy szokott lenni; hogy aki életében nem viselt gondot lelkére, azt is elmúlatják holta után maradéki, amit testamentomban lelke künnyebbségére rendel. Mindazáltal a gazdaembert kötelezi a Szentírás, hogy készen tartsa testamentomát. Azt pedig okosan, igazán, irgalmason kell rendelni. Okosan, hogy vesződésre, gyűlölségre, perlekedésre utat ne nyisson maradékinak. Igazán, hogy elsőben, amire köteles, azt rendelje el! Adósságit megfizetvén, és egyéb kötelességinek elegét tévén; azután tégyen szabad rendeléseket: elsőben házanépét hagyja jó rendben, azután gondolkodjék a külsőkrűl. Irgalmason, hogy a szegényekrűl és Isten tisztességérűl el ne feledkezzék.

Harmadszor: Legnagyobb és szorgalmatosb gondja légyen a betegnek, hogy a Szentírásban feljegyzett orvosságokkal éljen, testi és lelki gyógyulására. Minden betegségnek két orvosságát találom az Isten könyvében. Egyikrűl emlékezik Isaias próféta, mikor azt írja, hogy az éhezőnek kenyeret adjunk; ruhát a mezítelennek; szállást a jövevénynek: és ezzel hamar megtér egészségünk. Tanít ezzel a próféta, hogy mihent betegségbe esünk, mindjárt az irgalmasság cselekedetit megduplázzuk, ha egészséget kívánunk: mert meg nem gyógyulhat, aki nem szereti az igazságot. Másik orvosságot azt adja a bölcs; hogy mihent megbetegszünk, Istennel megbékéljünk és néki könyörögjünk! Fiam – úgymond –, betegségedben el ne hagyd magadat, könyörögj Istennek; fordítsd el szándékodat minden gonosztúl; tisztítsd ki lelkedet minden bűnből, és Isten meggyógyít tégedet: Mely mondásból azt tanuljuk, hogy a keresztyén beteg első dolga Istennel való békélés, mert azzal tartozik minden ember, hogy megbetegedvén, lelkét oly állapotban helyheztesse, melyben kívánja kimúlását.

Ezzel a készülettel a halált nem siettetjük; melyre csak akkor jutunk, mikor Isten rendelte: sőt Ezechias példájából tudjuk, hogy az igaz penitenciatartás hosszabbítja életünket. Szentírás tanítása az, hogy a bűnökbe merült emberek élete úgy megrövidíttetik, hogy felét sem élik annak az üdőnek, melyben élniek kellett volna természet ereje szerént. Anastasius császárnak megjelentette Isten ő maga, hogy tizennégy esztendőt letörlött életéből, gonoszsága miatt, és csakhamar azután a mennykő megütötte. Bernardinus Senensis+ írja, hogy ő idejében huszonkét esztendős ifjat akasztottak fel; és mindjárt a község láttára szakálla nőtt, és hajával együtt megőszült. Isten egy szent püspöknek megjelentette, hogy az az ifjú ilyen vénségre, kilencvenesztendős korra jutott volna, ha gonoszságáért élete meg nem rövidült volna. Aki azért élni akar, értse Szent Dávidtúl, mit míveljen: Amely ember – úgymond –, életét szereti, térjen ki gonoszságából és jót cselekedjék!

Ne halogassa tehát senki betegségében a gyónást: mert ki tudja, ha éri az üdőt, melyet gyónásra intéz. Mennyit ismértünk, akik virradtára halasztották gyónásokat, és virradtát nem érték? Azért noha egészségünkben kellene arrúl gondolkodnunk, hogy lelkünket tisztán tartsuk: de főképpen betegségünkben vigyáznunk kell, hogy ne késsünk az Istenhez való téréssel; mert véletlenül jő az Isten haragja! Ah, Szent Isten! Mennyin vesztek el, kik azt beszéllették: várjanak, várakozzanak: egy kevéssé nyugszom: egy kevéssé pihenek: azonközben kidőltek a világból és pokol fogságára jutottak!

Ne halaszd tehát betegségedben a gyónást; ne várd az utolsó órát: mert akkor az ördög; tudván, hogy rövid ideje vagyon, minden mesterségét arra fordítja, hogy eszedet veszesse, és lelkedet megháborítván, igaz penitenciára ne bocsásson.

Minekutána töredelmes szűvel megbánta és gyónta bűneit a beteg ember, és az ő megváltójának szent testét, vérét magához vette: gyakor és ájtatos fohászkodásokat bocsásson Isten eleibe: sokszor kérje a szeplőtelen szüzet és minden szenteket; hogy őérette Istennek könyörögjenek. Ennek felette Isten malasztjával azon légyen, hogy testi fájdalmit hálaadással viselje; és azoknak békességes tűrésével künnyebbítse bűneivel érdemlett kínjait a purgatóriumnak.

Eszébe juttassa azért, hogy Isten az, aki elvégezte halálunk idejét: és rettegésünkkel vagy haláltúl való irtózásunkkal nem halasztjuk halálunkat, melyre reá kell mennünk. Azért azt mondjuk, ama szent püspökkel: Ha valaha meg kell lenni, miért nem most? Mit használ, ha kevés ideig halad, de el nem múlik? Jobb akkor meghalni, mikor Isten rendelte és üdvösségemre alkalmatosbnak találta, hogysem amikor én gondolnám jobbnak: mert én megcsalathatom, de az Isten ítíletiben fogyatkozás nem lehet. Ki tudja, talán ha most meg nem halnék, ezután vétkekbe esném, és véletlenül bűneimben meghalnék, lelkem veszedelmével?

Azt is meggondolja a beteg ember, hogy a halál ajtaja az örök boldogságnak. És noha kiviszen ebből a rossz világbúl, melyben ennyi botránkozások, ennyi ínségek, ennyi sok bűnre és veszedelemre vivő okok vannak: de utat ád arra a dücsőségre, melyben Krisztus az ő szentjeivel uralkodik. Vaj ha meg tudnók fontolni, mely nagy dolog az Isten színe látása, és a mennyei boldogság öröme! Bizony azt kiáltanók Szent Pállal: Kívánom, hogy meghaljak és Krisztussal legyek: mert sokkal jobb ottlétem, hogysem világi életem. Féljen a haláltúl, aki jobb életet nem ismér, vagy meg nem gondolja a mennyei dücsőség nagy voltát! Rettegjen a kimúlástúl, valaki nem hiszi, hogy az Isten Fia eleget tett bűneinkért! Kételkedjék az Isten kegyelmében, aki nem olvasta amaz édes szókat: Valamely nap kitér a bűnös ember gonoszságából és penitenciát tart, nem árt néki hamissága.

Efféle biztatásokkal vastagítsa a beteg ember szívét, gyónása után. De arra is szorgalmatos gondot viseljen, amit Szent Jakab által parancsolt Isten: Ha ki – úgymond – félelmes betegségekben vagyon, az anyaszentegyház papjait hívja; kik imádkozzanak és az úr nevében kenjék meg őtet olajjal, és a hitnek imádsága üdvözíti a beteget: megkünnyebbíti őtet az úr, és ha bűnökben vagyon, megbocsáttatnak neki. Mely mondásban a régi atyák és a közönséges eklézsia, a bötűnek tulajdon jegyzése és az igéknek ereje szerént, azt értik; hogy az utolsó kenet sacramentom. Mert valami szükséges az Újtestamentom sacramentomához, azt mindenestül a szent kenetben említi Szent Jakab: tudniillik, hogy ebben a materia olaj; forma a hitből származott imádság; minister* a pap; effectus* a bűnök bocsánatja. Azért nemcsak testi betegségek gyógyítására rendelt kenet volt ez: mert efféle gyógyítás nem mindeneknek és nem állandóul minden üdők folyására rendeltetett: nem is a bűnöket bocsátotta, hanem csak a testeket gyógyította.

Az utolsó kenetnek három nagy hasznát említi Szent Jakab. Első, hogy az utolsó harcon, melytűl függ az örök élet vagy halál, nemcsak a betegségek nyughatatlan törődése; de a léleknek erős rettegési ostromolják a beteg embert: mert szívében a lelkiisméret furdalási; feje felett az Isten ítíleti; a jövendő állapot bizonytalansága; az ördögök kísírteti; a világon kedvellett javak elhagyása, nagy rettegéseket, – szorongatásokat, nehézségeket szereznek. De a legutolsó, és csak halálos betegség idejére rendeltetett szentség erejével künnyebbíti Isten az embert. És amint a tridentomi szent gyölekezet magyarázza, a beteg ember lelkét vidámítja, erősíti: az Isten irgalmának reménységét felébreszti benne, és oly segítségeket nyér Istentűl, mellyel a betegség terhét künnyebben viseli, az ördögi kísérteteket kevesebb munkával meggyőzi. Második haszna az, hogy ha a beteg bűnben vagyon, megbocsáttatik néki: nemcsak a mindennapi bocsánandó bűnök; de ha ember vagy a gyónás után halálos bűnbe esett, és elfeledkezett arrúl; vagy a gyónásnak valami fogyatkozása miatt bocsánatot nem nyert, és tudatlanul halálos bűnben vagyon; vagy gyóntató papot nem talál; vagy megnémul; vagy eszét elveszti; vagy egyéb feledékenységből, melyben vétek nincsen, ki nem tisztult gyónás által a halálos vétekből, noha szánta bánta közönségesen minden bűneit: az utolsó kenet által megbocsátja Isten, a Krisztus érdeméért, bűneit. Ebből megtetszik, mely szükséges, hogy a beteg ember ezt az utolsó kenetet el ne múlassa. Mert sokszor történhetik, hogy örök kárhozatra vettetnék e nélkül: azáltal pedig, Isten kegyelméből, üdvösséget nyerhet. Annak okáért, nagy esztelenség, ha ki abban az órában, melytűl függ az örökkévaló állapot, elmúlatja, ami segíthet a bátorságban: nagy gondviseletlenség, ha ki részesülni nem akar azokban a jókban, melyek az utolsó kenet által adatnak: nagy botránkozás, ha a nagy emberek élni nem akarnak ezzel a szentséggel: mert a kisdedek szívében szeget ütnek ezzel, hogy az utolsó kenetet nem annyira böcsülik, amint kívántatnék. Harmadik haszna ennek a szentségnek az, hogy ha üdvösségünkre jobb, hogy meggyógyuljunk, test szerént is egészséget ád Isten ez által a szentség által. Azért sokan nem jól gondolkodnak, és azért idegenek az utolsó kenettűl; mintha bizonyoson meg kellene annak halni, aki ezt felvészi; maga sokszor ezáltal marad meg ember élete.

De ideje elvégeznünk mai tanúságunkat. Meghallátok, keresztyének, mint kell magunkat viselnünk betegségünkben: mint kell az üdvösséges kimúláshoz készülnünk. De azt eszetekben tartsátok, amit nem egyszer-kétszer, hanem ötször mondott Szent Ágoston+: Aki jól élt, gonoszul meg nem halhat. Akár vízben haljon, akár fegyver fogyassa, akár vadak szaggassák a jó életű embert, gonoszul meg nem hal. Azért valaki jól akar halni, jól éljen: azaz mindennap úgy éljen, mintha az volna utolsó napja. Melyre mindnyájunkat segítsen a szent Isten. Ámen.




Hátra Kezdőlap Előre