Első szín
(A mennyekben. Az Úr dicstől környezetten trónján. Angyalok serege térden. A négy főangyal a trón mellett áll. Nagy fényesség.)
Angyalok kara
| | Dicsőség a magasban Istenünknek, |
| | Dicsérje őt a föld és a nagy ég, |
| | Ki egy szavával híva létre mindent, |
| | S pillantásától függ ismét a vég. |
| | Ő az erő, tudás, gyönyör egésze, |
| | Részünk csak az árny, mellyet ránk vetett, |
| | Imádjuk őt a végtelen kegyért, hogy |
| | Fényében illy osztályrészt engedett. |
| | Megtestesűlt az örökös nagy eszme, |
| | Im a teremtés béfejezve már, |
| | S az Úr mindentől, mit lehelni enged, |
| | Méltó adót szent zsámolyára vár. |
Az Úr
| | Be van fejezve a nagy mű, igen. |
| | A gép forog, az alkotó pihen. |
| | Évmilliókig eljár tengelyén, |
| | Mig egy kerékfogát ujítni kell. |
| | Fel hát, világim véd-nemtői, fel, |
| | Kezdjétek végtelen pályátokat. |
| | Gyönyörködjem még egyszer bennetek, |
| | Amint elzúgtok lábaim alatt. |
(A csillagok védszellemei különböző nagyságú, színű, egyes, kettes csillaggömböket, üstökösöket és ködcsillagokat görgetve rohannak el a trón előtt. Szférák zenéje halkan.)
Angyalok kara
| | Milyen büszke láng-golyó jő |
| | S egy szerény csillagcsoportnak |
| | Ép ő szolgál öntudatlan. – |
| | Pislog e parányi csillag, |
| | Azt hinnéd, egy gyönge lámpa, |
| | Két golyó küzd egymás ellen |
| | S e küzdés a nagyszerű fék, |
| | Pályáján tovább vezetni. – |
| | Mennydörögve zúg amaz le, |
| | S kebelében milljó lény lel |
| | Boldogságot, enyhe béket. – |
| | Mily szerény ott – egykor majdan |
| | Vígaszúl a földi nemnek. – |
| | S ím, az Úr szavát meghallva, |
| | Rend lesz útja ferdesége. – |
| | Jöszte, kedves ifjú szellem, |
| | Aki gyászt és fénypalástot, |
| | Zöld s fehér mezt váltogatsz fel. |
| | Kis határodon nagy eszmék |
| | Fognak lenni küzdelemben. |
| | S bár a szép s rút, a mosoly s könny, |
| | Mint tavasz s tél, kört vesz rajta, |
| | Fénye, árnya lészen együtt: |
(A csillagok védszellemei elvonultak.)
Gábor főangyal
| | Ki a végetlen űrt kimérted, |
| | Mely a nagyságot s messzeséget |
| | Egyetlen szódra hozta létre: |
| | Hozsána néked, Eszme! (Leborul) |
Mihály főangyal
| | Ki az örökké változandót, |
| | S a változatlant egyesíted, |
| | Végetlent és időt alkotva, |
| | Hozsána néked, Erő! (Leborul) |
Ráfael főangyal
| | Ki boldogságot árjadoztatsz, |
| | A testet öntudatra hozva, |
| | És bölcsességed részesévé |
| | Hozsána néked, Jóság! (Leborul) |
(Szünet)
Az Úr
| | S te, Lúcifer, hallgatsz, önhitten állsz, |
| | Dicséretemre nem találsz-e szót, |
| | Vagy nem tetszik tán, amit alkoték? |
Lucifer
| | S mi tessék rajta? Hogy nehány anyag |
| | Más-más tulajdonokkal felruházva, |
| | Miket előbb, hogysem nyilatkozának, |
| | Nem is sejtettél bennök, úgy lehet, |
| | Vagy, ha igen, másítni nincs erőd, |
| | Nehány golyóba összevissza gyúrva, |
| | Most vonzza, űzi és taszítja egymást, |
| | Nehány féregben öntudatra kél, |
| | Míg minden megtelt, míg minden kihűlt, |
| | És megmarad a semleges salak. – |
| | Az ember ezt, ha egykor ellesi, |
| | Vegykonyhájában szintén megteszi. – |
| | Te nagy konyhádba helyzéd embered, |
| | S elnézed néki, hogy kontárkodik, |
| | Kotyvaszt s magát Istennek képzeli. |
| | De hogyha elfecsérli s rontja majd |
| | A főztet, akkor gyúlsz késő haragra. |
| | Pedig mit vársz mást egy műkedvelőtől? – |
| | Aztán mi végre az egész teremtés? |
| | Dicsőségedre írtál költeményt, |
| | Beléhelyezted egy rossz gépezetbe, |
| | És meg nem únod véges-végtelen, |
| | Hogy az a nóta mindig úgy megyen. |
| | Méltó-e ilyen aggastyánhoz e |
| | Játék, melyen csak gyermekszív hevűlhet? |
| | Hol sárba gyúrt kis szikra mímeli |
| | Urát, de torzalak csak, képe nem; |
| | Végzet, szabadság egymást üldözi, |
| | S hiányzik az összhangzó értelem. – |
Az Úr
| | Csak hódolat illet meg, nem bírálat. |
Lucifer
| | Nem adhatok mást, csak mi lényegem. |
| | Dicsér eléggé e hitvány sereg, |
| | És illik is, hogy ők dicsérjenek. |
| | Te szülted őket, mint árnyát a fény, |
| | De mindöröktől fogva élek én. |
Az Úr
| | Hah, szemtelen! Nem szült-e az anyag, |
| | Hol volt köröd, hol volt erőd előbb? |
Lucifer
| | Ezt tőled én is szintúgy kérdhetem. |
Az Úr
| | Én végtelen időtől tervezem, |
| | S már bennem élt, mi mostan létesűlt. |
Lucifer
| | S nem érzéd-e eszméid közt az űrt, |
| | Mely minden létnek gátjaúl vala, |
| | S teremtni kényszerűltél általa? |
| | Lucifer volt e gátnak a neve, |
| | Ki a tagadás ősi szelleme. – |
| | Győztél felettem, mert az végzetem, |
| | Hogy harcaimban bukjam szüntelen, |
| | De új erővel felkeljek megint. |
| | Te anyagot szültél, én tért nyerék, |
| | Az élet mellett ott van a halál, |
| | A boldogságnál a lehangolás, |
| | A fénynél árnyék, kétség és remény. – |
| | Ott állok, látod, hol te, mindenütt, |
| | S ki így ösmérlek, még hódoljak-e? |
Az Úr
| | Hah, pártos szellem! el előlem, el, |
| | Megsemmíthetnélek, de nem teszem, |
| | Száműzve minden szellemkapcsolatból |
| | Küzdj a salak közt, gyűlölt, ídegen. |
| | S rideg magányod fájó érzetében |
| | Gyötörjön a végetlen gondolat: |
| | Hogy hasztalan rázod porláncodat, |
| | Csatád hiú az Úrnak ellenében. |
Lucifer
| | Nem úgy, ily könnyen nem löksz el magadtól, |
| | Mint hitvány eszközt, mely felesleges lett. – |
| | Együtt teremténk: osztályrészemet |
Az Úr
(gúnnyal)
| | Tekints a földre, Éden fái közt |
| | E két sudar fát a kellő középen |
| | Megátkozom, aztán tiéd legyen. |
Lucifer
| | Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy – |
| | S egy talpalatnyi föld elég nekem. |
| | Hol a tagadás lábát megveti, |
| | Világodat meg fogja dönteni. (Indul) |
Angyalok kara
| | El Isten színétől, megátkozott, |
| | Hozsán' az Úrnak, ki törvényt hozott. – |