Harmadik szín
(Pálmafás vidék a paradicsomon kívül. Kis, durva fakaliba. Ádám cövekeket ver le kerítésül. Éva lugost alkot. Lucifer.)
Ádám
| | Ez az enyém. A nagy világ helyett |
| | E tér lesz otthonom. Birok vele, |
| | Megvédem azt a kártevő vadaktól, |
| | És kényszerítem nékem termeni. |
Éva
| | Én meg lugost csinálok, épen ollyat, |
| | Mint az előbbi, s így közénk varázslom |
Lucifer
| | Mondottatok ki. A család s tulajdon |
| | Lesz a világnak kettes mozgatója, |
| | Melytől minden kéj s kín születni fog. |
| | És e két eszme nő majd szüntelen, |
| | Amíg belőle hon lesz és ipar, |
| | Szülője minden nagynak és nemesnek, |
| | És felfalója önnön gyermekének. |
Ádám
| | Rejtélyeket beszélsz. Igérted a |
| | Tudást, az ösztön kéjéről lemondtam |
| | Érette, hogy, bár küzdve, nagy legyek. |
Ádám
| | Érzem, hogy Isten amint elhagyott, |
| | Üres kézzel taszítván a magányba, |
| | Elhagytam én is. Önmagam levék |
| | Enistenemmé, és amit kivívok, |
| | Méltán enyém. Erőm ez, s büszkeségem. |
Lucifer
(félre)
| | Hiú báb, mostan fittyet hánysz az égnek, |
| | Meglátjuk szíved, villámok ha égnek. |
Éva
| | Nekem meg büszkeségem az csupán, |
| | Hogy a világnak anyja én leszek. |
Lucifer
(félre)
| | Dicső eszmény, mit a nő szíve hord, |
| | Megörökítni a bűnös nyomort. |
Ádám
| | Mit is köszönjek néki? puszta létem? |
| | Hisz az a lét, ha érdemes leszen |
| | Terhére, csak fáradságom gyümölcse. |
| | A kéjet, amit egy ital viz ád, |
| | Szomjam hevével kell kiérdemelnem, |
| | A csók mézének ára ott vagyon – |
| | Amely nyomán jár – a lehangolásban. |
| | De hogyha a hálának csatja mind |
| | Le is hullt rólam, bár szabad levék |
| | Alkotni sorsom és újból lerontni, |
| | Tapogatózva amit tervezék – |
| | Ahhoz segélyed sem kellett talán, |
| | Megbírta volna azt saját erőm. |
| | S te nem mentél meg a súlyos bilincstől, |
| | Mellyel testem por földéhöz csatol. |
| | Érzem, bár nem tudom nevét, mi az, |
| | Talán egy hajszál – annál szégyenebb –, |
| | Mi korlátozza büszke lelkemet. |
| | Nézd, ugranám, és testem visszahull, |
| | Szemem, fülem lemond szolgálatáról, |
| | Ha a távolnak kémlem titkait; |
| | S ha képzetem magasb körökbe von, |
| | Az éhség kényszerít, hunyászkodottan |
| | Leszállni ismét a tiprott anyaghoz. |
Lucifer
| | Ezen kötél erősb, mint én vagyok. |
Ádám
| | Ah, úgy te gyönge szellem vagy igen, |
| | Ha e láthatatlan pókháló, e semmi, |
| | Mit százezer lény észre sem veszen, |
| | S hálója közt szabadság érzetével |
| | Fickándozik, mit csak nehány kivált |
| | Magasb szellem sejt, még dacol veled. |
Lucifer
| | S csakis ez az, mi vélem bír dacolni, |
| | Mert szellem, mint én. Vagy tán azt hiszed, |
| | Hogy, mert elrejtve munkál s zajtalan, |
| | Nem is erős? – Ne hidd, homályban űl, |
| | Mi egy világot rendít és teremt, |
| | Mert látásától megszédűlne a fej. |
| | Csak ember műve csillog és zörög, |
| | Melynek határa egy arasznyi lét. |
Ádám
| | Hagyd megtekintnem hát e működést |
| | – Egy perce csak, keblem, tudod, erős –, |
| | Mely rám befolyhat, aki enmagamban |
| | Olyan különvált és egész vagyok. |
Lucifer
| | „Vagyok” – bolond szó. Voltál és leszesz. |
| | Örök levés s enyészet minden élet. |
| | De nézz körűl és láss szellem-szemekkel. – |
Ádám
(Amit a következőkben mond, mind láthatóvá is lesz.)
| | Mi áradat buzog fel így körűlem, |
| | Magasba törve szakadatlanúl, |
| | Hol kétfelé vál s a földsarkokig |
Lucifer
| | Mely életet visz a jegek honába. |
Ádám
| | Hát e két lángfolyam, mely zúgva fut |
| | Mellettem el, hogy félek, elsodor, |
| | És mégis érzem éltető hatását: |
| | Mi az, mi az? Elkábulok belé. – |
Ádám
| | Amit szilárdnak és alaktalannak |
| | Tartottam eddig, forrongó anyag lőn, |
| | Ellentállhatlan, mely alak után tör, |
| | Életre küzd. Amarra mint jegec, |
| | Emerre mint rügy. Oh, e zűr között |
| | Hová lesz énem zárt egyénisége, |
| | Mivé leszesz, testem, melyben szilárd |
| | Eszköz gyanánt oly dőrén megbizám |
| | Nagy terveimben és nagy vágyaimban? |
| | Te elkényeztetett gyermek, ki bajt |
| | S gyönyört szerezsz számomra egyiránt. |
| | Nehány marok porrá sülyedsz-e csak, |
| | Míg többi lényed víz és tünde lég, |
| | Mely még imént piroslott és örűlt, |
| | S legott voltammal a felhőbe gőzölt. |
| | Minden szavam, agyamban minden eszme |
| | Lényemnek egy-egy részét költi el. |
| | Elégek! – És a vészhozó tüzet |
| | Talán rejtélyes szellem szítogatja, |
| | Hogy melegedjék hamvadásomon. – |
| | El e látással, mert megőrülök. |
| | Ily harcban állni száz elem között |
| | Az elhagyottság kínos érzetével, |
| | Mi szörnyű, szörnyű! – Oh, miért lökém el |
| | Magamtól azt a gondviseletet, |
| | Mit ösztönöm sejtett, de nem becsűlt, |
| | S tudásom óhajt – óh de hasztalan. |
Éva
| | Úgy-é, úgy-é, hasonlót érzek én is. |
| | Ha majd te harcolsz a fenevadakkal, |
| | Vagy én lankadva kertünk ápolom, |
| | Körűltekintek a széles világon, |
| | És égen-földön nem lesz egy rokon, |
| | Nem egy barát, ki biztasson vagy óvjon, |
| | Nem így volt ám ez egykor, szebb időben. |
Lucifer
(gúnyosan)
| | Hiszen, ha oly kicsínyes lelketek, |
| | Hogy fáztok ápoló gond s kéz ne'kűl, |
| | S alárendeltség oly szükségetek: |
| | Idézek én fel istent számotokra, |
| | Ki nyájasabb lesz, mint a zord öreg: |
| | E földnek szellemét, ismérem őt |
| | Az égi karból, szép szerény fiú. – |
(A földből lángok csapnak fel, tömör fekete felhő képződik szivárvánnyal, iszonyúan mennydörögve)
Lucifer
(hátralépve)
| | Ki vagy te, rém – nem téged hívtalak, |
| | A föld nemtője gyönge és szelíd. |
A Föld Szellemének szava
| | Mit gyöngeűl látál az égi karban, |
| | Az önkörében végtelen, erős. – |
| | Im itt vagyok, mert a szellem szavának |
| | Engednem kelle, ámde megjegyezd, |
| | Hogy fölzaklatni s kormányozni más. |
| | Ha felveszem saját képem, leroskadsz, |
| | S eme két féreg itt megsemmisűl. |
Lucifer
| | Mondd hát, hogyan fér büszke közeledbe |
| | Az ember, hogyha istenűl fogad? |
A Föld Szellemének szava
| | Elrészletezve vízben, fellegekben, |
| | Ligetben, mindenütt, hová benéz |
| | Erős vágyakkal és emelt kebellel. |
(A ligetet, forrást tünde játszi nimfák népesítik)
Éva
| | Ah, nézd e kedves testvér-arcokat, |
| | Nézd, nézd, mi bájosan köszöntenek, |
| | Nincs többé elhagyottság, rengeteg, |
| | A boldogság szállott közénk velek. |
| | Ők adnak búnkban biztató szavat, |
| | A kétkedésben jó tanácsokat. |
Lucifer
| | Nem is kérhettek jobb helyütt tanácsot – |
| | Kik, amint kértek, már határozátok – |
| | Mint épp e kedves tünde alakoktól, |
| | Kik úgy felelnek, mint kérdésetek szól: |
| | A tiszta szívre mosolyogva néznek, |
| | Ijesztő rémül a kétségbesőnek; |
| | Ők kísérendnek végig száz alakban, |
| | Százféleképpen átalváltozottan, |
| | A fürkésző bölcsésznek üde árnya |
| | S örök ifjú sziveknek ideálja. |
Ádám
| | Mit ér, mit ér e játék csillogása, |
| | Előttem mely foly, nem hatok belé – |
| | S nekem csak egy rejtéllyel több jutott. – |
| | Ne hitegess, Lucifer, ne tovább, |
| | Hagyj tudnom mindent, úgy, mint megfogadtad. |
Lucifer
(félre)
| | Keserves lesz még egykor e tudásod, |
| | S tudatlanságért fogsz epedni vissza. |
| | De tűrelem. Tudod, hogy a gyönyör |
| | Percét is harccal kell kiérdemelned; |
| | Sok iskolát kell még addig kijárnod, |
| | Sokat csalódnod, míg mindent megértesz. |
Ádám
| | Könnyű neked beszélni tűrelemről, |
| | Előtted egy öröklét van kitárva, |
| | De én az élet fájából nem ettem, |
| | Arasznyi lét, mi sietésre int. |
Lucifer
| | Minden, mi él, az egyenlő soká él, |
| | A százados fa s egynapos rovar. |
| | Eszmél, örűl, szeret és elbukik, |
| | Midőn napszámát s vágyait betölté. |
| | Nem az idő halad: mi változunk, |
| | Egy század, egy nap szinte egyre megy. |
| | Ne félj, betöltöd célodat te is, |
| | Csak azt ne hidd, hogy e sártestbe van |
| | Szorítva az ember egyénisége. |
| | Látád a hangyát és a méherajt: |
| | Ezer munkás jár dőrén összevissza, |
| | Vakon cselekszik, téved, elbukik, |
| | De az egész, mint állandó egyén, |
| | Együttleges szellemben él, cselekszik, |
| | Kitűzött tervét bizton létesíti, |
| | Míg eljön a vég, s az egész eláll. – |
| | Portested is széthulland így, igaz, |
| | De száz alakban újolag felélsz. |
| | És nem kell újra semmit kezdened: |
| | Ha vétkezél, fiadban bűnhödöl, |
| | Köszvényedet őbenne folytatod, |
| | Amit tapasztalsz, érzesz és tanulsz, |
| | Évmilliókra lesz tulajdonod. |
Ádám
| | Ez visszapillantása az öregnek, |
| | De ifjú keblem forró vágya más: |
| | Jövőmbe vetni egy tekintetet. |
| | Hadd lássam, mért küzdök, mit szenvedek. |
Éva
| | Hadd lássam én is, e sok újulásban |
| | Nem lankad-é el, nem veszít-e bájam. |
Lucifer
| | Legyen. Bübájat szállítok reátok, |
| | És a jövőnek végeig beláttok |
| | Tünékeny álom képei alatt; |
| | De hogyha látjátok, mi dőre a cél, |
| | Mi súlyos a harc, melyben útatok tér; |
| | Hogy csüggedés ne érjen e miatt, |
| | És a csatától meg ne fussatok: |
| | Egére egy kicsiny sugárt adok, |
| | Mely biztatand, hogy csalfa tűnemény |
| | Egész látás – s e sugár a remény. – |
(Ezalatt Ádámot és Évát kalibába vezeti, kik ott elszunnyadnak)