Ötödik szín

(Athénében. A köztér, közepén szónokszékkel. Az előtéren oldalvást nyílt templomcsarnok istenszobrokkal, virágfüzérekkel, oltárral. Éva mint Lucia, Miltiadész hadvezér neje, fiával, Kimónnal, több szolgálótól kísérve, kik áldozati tárgyakat visznek, jő a templom csarnoka felé. A téren rongyos nép ácsorog. Ragyogó reggel)

Éva

Csak erre, erre, kedves kis fiam.

Nézd, arra ment el gyors hajón atyád,

Csatázni messze hon határin.

Egy durva nép él ott, mely vakmerőn

Fenyegeté szabadságát honunknak.

Imádkozzunk, imádkozzunk, fiam,

Hogy az ég védje e hon igazát,

S vezesse közénk hős atyádat épen.

Kimón

Ugyan mért ment atyám oly messze földre,

Hogy védje ezt a rongyos, gyáva népet,

Ha szép nejét meg bú emészti honn?

Éva

Oh jaj, ne ítélj jó apád felett,

Istennek átka űl oly gyermeken.

Csak a szerelmes nőnek van joga

Kesergni férje nagy lépésein,

Miket ha nem tesz, megszégyenlené.

Atyád úgy tett, mint kell a férfiúnak.

Kimón

Félsz hát anyám, hogy gyenge, megverik?

Éva

Nem, nem, fiam, atyád hős, győzni fog,

Csak egy van amitől őt félthetem,

Hogy önmagát nem győzi meg.

Kimón

Hogyan?

Éva

Van a léleknek egy erős szava,

A nagyravágy. A rabszolgában alszik,

Vagy szűk körében bűnné aljasúl.

De vérével táplálván a szabadság,

Naggyá növeszti, mint polgárerényt.

Ez költ életre minden szép s nagyot,

De hogyha túl erős, anyjára tör,

S küzd véle, míg elvérzik egyikök. –

Ha e szó benne túlerőre jutna,

Ha megcsalhatná ezt a szent hazát,

Megátkoznám. Imádkozzunk, fiam.

Első a népből

Nem hall az ember semmi izgató

Hírt, mintha sergünk ellent sem találna.

Második a népből

És itthon is oly álmos minden ember,

Tán senki sem kohol már terveket,

Mint hajdanán, miknek kivitelére

A felséges nép torka kellene.

Ma reggel óta járom e helyet,

S szavazatomra nem akad vevő.

Első a népből

Unalmas élet, mit van tenni már?

Harmadik a népből

Nem ártana egy gyönge kis zavar.

Első demagóg

Odább! Ez a hely itten az enyém.

Veszélyben a hon, hogyha nem beszélek.

(A nép helyeslést üvölt)

Második demagóg

Akkor vesz el, ha szólsz. Bérenc, le innét!

(A nép kacag és tapsol)

Első demagóg

Te nem vagy bérenc, mert ki sem veszen meg.

Polgárok! fájva emelek szavat,

Mert a nemes szívnek fáj a nagyot

Porig alázni; s egy nagy férfiút

Kell vonnom bírószéketek elé

A disz-szekérről.

Második demagóg

Jól kezded, gonosz!

No csak virágozd fel az állatot,

Mit áldozatra szántál.

Első demagóg

Félre innen!

A népből

Mit is hallgatjuk azt a gúnyolót?

(Rángatják a második demagógot)

Első demagóg

De bármint fáj szívem, mégis beszélek,

Mert téged, oh dicső fejdelmi nép,

Még hadvezérednél is többre nézlek.

Második demagóg

Ez árus lelkü, éhenholt csoportot,

Mely eb gyanánt a hulladékra les

Gazdái asztaláról? – Óh, te gyáva,

Izlésedet nem írigyelhetem.

A népből

Le véle, ő is áruló, le véle!

(Még inkább bántalmazzák. Éva két galambot s tömjént áldoz az oltáron.)

Éva

Szent Aphrodité! óh, fogadd, fogadd el

Ez áldozat füstét, hallgasd imámat:

Nem zöld babért kérek férjem fejére,

Családi enyhet csak bajnok szivére.

A szolgálók

Hallgasd meg őt!

Erósz

Óh, nő, a tiszta szív

Áldása rajtad!

A Khariszok

És a Khariszok

Oltalma véled! –

A szolgálók

Hála, Aphrodité!

Első demagóg

Halld hát a vádat, nép! Nagy Miltiádész

Eladta a hont.

Második demagóg

Óh, hazudsz, hazudsz!

Hallgassatok, vagy késő bánalomnak

Ér szégyene.

Első a népből

Le onnan, szemtelen!

(Egészen a tömegbe sodorják)

Első demagóg

Ifjúságod virága van kezében,

Lemnoszt be bírta venni egy csapással,

S most veszteg áll Pharosznál. Megfizették.

Harmadik a népből

Halál fejére!

Első polgár

Nos, kiáltsatok,

Vagy bérletemből hurcolkodjatok ki.

Éva

(felemelkedve)

Minő zaj az kint? nézzük meg, fiam.

Kimón

Egy árulót itélnek el, anyám.

Éva

(a csarnok lépcsőzetére lépve)

Szivem mindig szorúl, ha éhező nép

Itéletét látom nagyok felett.

Ha sárba hull a fényes, kárörömmel

Szemléli a pór, gúnnyal illeti,

Mint hogyha ön mocskát is igazolná.

Második a népből

Uram, Rekedt vagyok s kiáltani

Szeretnék.

Második polgár

Itt van, kend meg torkodat.

Második a népből

Aztán mit mondjak?

Második polgár

Mondj halált fejére.

A népből

Halál! halál! –

Éva

Kiről is van tehát szó?

Második demagóg

(hozzája lépve)

Ki másról, mint ki egy fejjel nagyobb,

Mint polgártársi, s azt nem tűrhetik.

Éva

Miltiadészről? – Óh, nagy istenek!

S te is, vén Kriszposz, kit rabszolgaságból

Mentett ki férjem, most halált kiáltasz?

Kriszposz

Engedj meg, asszonyom, kettőnk közűl

Csak egyik élhet. Három gyermekemmel

Tart, aki így szavaztat.

Éva

Jaj neked,

Ha sorsod, Kriszposz, így lealjasít!

Bár megbocsájtok, hogyha éhezel.

De hát te Therszitész? S ti mind, ti mind,

Kik a jólétben nyugton szunnyadoztok,

Mert a kapuktól ellenségteket

Férjem veré el. – Óh, hálátlanok! –

Therszitész

Ah, asszonyom, keservesen esik bár,

De mit tegyünk, ez a néphangulat:

Ki kockáztatja minden birtokát,

Dacolva a felgerjedett habokkal!

Első demagóg

Kimondom hát a nép itéletét.

Lucifer

Vészt hirdetek! Az ellen a kapuknál!

Első demagóg

Az nem lehet, győzelmes hadvezérünk

Nincs-é előttük?

Lucifer

Éppen ő az ellen.

Megtudta, mit forraltok ellene,

Felkelt szivében a méltó harag,

S míg szóltok, tűzzel-vassal itt terem.

Második demagóg

Ti hoztátok mindezt ránk, árulók!

A népből

Üssük le őket. – Éljen a vezér! –

Jaj nékünk, fusson, aki merre tud. –

Mindennek vége. –

Első demagóg

Nincs. Hódolni néki

Elébe a kapukhoz!

Éva

Istenek!

Az ítélet fájt, melly által nekem

Elvesztél férjem, oh de keserűbb,

Hogy igazoltad azt – bár visszanyerlek. –

Első a népből

Fogjátok el nejét; ha városunknak

Bántása lesz, haljon meg gyermekestül.

Éva

Meghalnék érted, férjem, szívesen,

Csak a hon átka gyermekem ne érné. –

Kimón

Engem ne félts, anyám, jőj, jőj velem,

Megóv e szentély minden bántalomtól.

Lucifer

(kacagva kezét dörzsöli)

Szép tréfa volt. Mi jó az értelemnek

Kacagni ott, hol szívek megrepednek.

(A templom felé fordulva)

Csak e mindig megifjuló, örökké

Szépnek látása ne zavarna folyvást.

Úgy fázom idegenszerű körében,

Mely a mezetlent is szemérmetessé,

A bűnt nemessé és a végzetet

Magasztossá teszi rózsáival

S az egyszerűség csókos ajkival. –

Mért késik oly soká az én világom,

A torzalak, a kétes rémület,

Hogy elriassza e káprázatot,

Mely küzdelmemben a már-már bukó

Embert mindannyiszor fölkelti újra. –

De majd meglátjuk, hogyha a halál

Borzalma eljő hozzánk nemsokára,

Unalmas árnyjátéktoknak vajon

Nem lesz-e akkor itt végső határa.

(nép közé vegyül)

A népből

Éljen vezérünk! Könyörűlj, nagy ember.

Ádám

Mi vétketek hát, amiért könyörgtök?

S a gyöngétől mit kérhet az erős? –

De nőm nem jő elém, se gyermekem;

Tán csak nem érte őket bántalom! – –

Éva

Ah, Miltiadész, mért is jössz, ha nőd

Sem bír örülni jöttödön? – Fiam,

Anyád leroskad, tartsd fel, tartsd fel… Ah,

Még jó nevet se hágy reád atyád! –

Ádám

Mi ez? Nem értem. A nép esdekel.

Nőm átkoz, és e mell vérzik hazámért. –

Éva

De jobban vérzik a hon és szivem.

Vagy mért jövél, mondd, hadseregnek élén? –

Ádám

Nem illet-é rangomban ily kiséret?

Eljöttem, mert e súlyos seb nem enged

Továbbra is tisztemnek megfelelni.

Eljöttem, hogy küldőimnek kezébe,

A felséges népnek kezébe téve

Hatalmamat, beszámoljak neki.

Im, elbocsátlak, bajnok társaim,

Kiérdemlétek a háztűz nyugalmát.

S most én is e kardot, Athéné Pallasz,

Szentelve tűzöm oltárod fölé.

Éva

(férje nyakába borulva)

Ah, Miltiadész, hol van boldogabb nő,

Mint a te nőd, nemes nagy férfiú!

Nézd, nézd fiad, milyen hasonlatos

Hozzád, mi nagy, mi szép!

Ádám

Ti kedvesek!

Kimón

Jól tudtam én, hogy amit tesz atyám,

Az jól van téve. –

Éva

Óh, ne szégyeníts meg,

Ezt a hitvesnek kelle tudni jobban.

Ádám

Fiam! Atyád kardját mutasd be te.

Kimón

(a kardot felakasztva)

Óvd, istenasszony, ezt a drága kardot,

Mig egykor érte hozzád eljövök.

Éva

E kettős áldozathoz az anya

Hadd szórja a tömjént. Pallasz, tekints le.

(Tömjént áldoz.)

Első demagóg

(a szószéken)

Nem volt-e igazam, hogy áruló?

Hogy Dárius megvette? tettetés csak

A seb, nem kíván ellene csatázni.

A népből

Halál reá.

Ádám

Mi zaj az odakint?

Éva

Ah, Miltiadész, rettentő beszéd az:

Árulónak mond újra a tömeg.

Ádám

Nevetséges vád; engem, árulónak,

Ki Marathónnál győztem?

Éva

Óh, hogy úgy van.

Gonosz világ az, mellyet itt lelél.

Első demagóg

Mit késtek őt elfogni?

Éva

Miltiadész!

E szentélyben biztos vagy, meg ne mozdúlj. –

Miért is oszlatád szét a hadat?

E bűnbarlangot mért nem gyújtatád fel?

Csak láncot érdemel e csőcselék,

Mely érzi, hogy te születél uráúl,

Ki nemesebb vagy, mint ők összevéve,

S megöl, megöl, hogy lábadhoz ne essék.

Első demagóg

Halljátok-e, egy áruló neje

Miként beszél? –

Éva

Az a nőnek joga,

Hogy férjét védje, mégha bűnös is,

Hát még ha ollyan tiszta, mint uram!

És ellensége olyan korcs, miként ti. –

Első demagóg

Mért hagyja a felséges nép magát

Így becsmérelni?

Első a népből

Hátha igazat mond.

Első polgár

Ki vélök tart, gyanús. Kiáltsatok

Rongy lelkek, vagy dögöljetek meg éhen.

A népből

Halál reá! –

Ádám

Takard el a fiút,

Ne lássa vérem s el, nő, e kebelről.

A villám, mely a szirtre csap, ne érjen.

Csak én haljak meg – vagy miért is éljek,

Midőn látom, mi dőre a szabadság,

Melyért egy élten küzködém keresztűl.

Első demagóg

Mit tétováztok még?

A népből

Halál reá!

Ádám

E gyáva népet meg nem átkozom,

Az nem hibás, annak természete,

Hogy a nyomor szolgává bélyegezze,

S a szolgaság vérengző eszközévé

Sülyessze néhány dölyfös pártütőnek.

Csak egyedül én voltam a bolond,

Hivén, hogy illyen népnek kell szabadság.

Lucifer

(félre)

Elmondtad a sírverset önmagadra,

S utánad illőt sok nagy síroromra. –

Ádám

Vezessetek le. Nem veszem igénybe

Tovább e szentélyt.

(Levezetteti magát a lépcsőn, Évát gyöngéden szolgálói karjába téve)

Ím – készen vagyok. –

Második demagóg

Védjed magad, még nincsen veszve semmi.

Ádám

Nagyon gyötörne a seb, hogyha szólnék

Védelmeműl.

Második demagóg

Tedd meg, hisz ez a nép

Csak az imént porban csúszott előtted.

Ádám

Ah, épp azért minden haszontalan,

Önszégyenét meg nem bocsátja a nép.

Lucifer

Kijózanodtál-é hát?

Ádám

Óh, nagyon.

Lucifer

Átláttad-é, hogy a bódúlt tömegnek

Nemesb ura voltál, mint ő neked?

Ádám

Lehet, de mind a kettő kárhozat;

Más név alatt a végzet ugyanaz.

Hiú törekvés azzal küzdeni,

Nem is fogok. – Aztán miért, miért is

Vágynék magasra bármi hő kebel?

Éljen magának, és keresse a kéjt,

Mellyel betölti az arasznyi létet,

S tántorogjon ittasan Hádész felé. –

Vezess új útra, Lucifer, vezess,

S kacagva nézem más erényeit.

Más kínjait, csak élveket kívánva.

Te meg, nő, aki – úgy rémlik szivemnek –

Egykor lugost varázsolál nekem

A sivatagba, hogyha még fiamból

Polgárt nevelnél tisztes anyaként:

Bolond vagy, méltán gúnyol a leány,

Ki festett arccal a bordélyban űl

Bortól felgerjedt, csókvágyó ajakkal.

Örűlj, mulass, tagadd meg az erényt. –

Vérpadra mostan, büntetéseműl.

Nem mintha aljast bírtam volna tenni,

De mert nagy eszme lelkesítni bírt.

Első demagóg

Végezzétek ki. Éljen a haza!

Lucifer

(félresúgva)

Szép búcsú, nemde? – Nos, vitéz uram,

Nem borzongat most furcsán egy kevéssé

A torz képű halál rideg szele? –

Éva

Ah, Pallasz! Meg nem hallgatád imámat. –

Ádám

Pallasz meghallgatott. – Az ég veled,

Megnyugvás szállt szivembe, Lúciám.

Lucifer

Átok reád, hiú ábrándvilág,

Megint elrontád legszebb percemet. –

Éva

Átok reád, te közlelkű, rideg nép,

A boldogságot durván illetéd,

S üde virága menten porba hullt.

Pedig nem olyan édes a szabadság

Neked, amilyen fájdalmas nekem volt. –