Ötödik szín

(Athénében. A köztér, közepén szónokszékkel. Az előtéren oldalvást nyílt templomcsarnok istenszobrokkal, virágfüzérekkel, oltárral. Éva mint Lucia, Miltiadész hadvezér neje, fiával, Kimónnal, több szolgálótól kísérve, kik áldozati tárgyakat visznek, jő a templom csarnoka felé. A téren rongyos nép ácsorog. Ragyogó reggel)

Éva

 Csak erre, erre, kedves kis fiam.
 Nézd, arra ment el gyors hajón atyád,
 Csatázni messze hon határin.
 Egy durva nép él ott, mely vakmerőn
 Fenyegeté szabadságát honunknak.
 Imádkozzunk, imádkozzunk, fiam,
 Hogy az ég védje e hon igazát,
 S vezesse közénk hős atyádat épen.

Kimón

 Ugyan mért ment atyám oly messze földre,
 Hogy védje ezt a rongyos, gyáva népet,
 Ha szép nejét meg bú emészti honn?

Éva

 Oh jaj, ne ítélj jó apád felett,
 Istennek átka űl oly gyermeken.
 Csak a szerelmes nőnek van joga
 Kesergni férje nagy lépésein,
 Miket ha nem tesz, megszégyenlené.
 Atyád úgy tett, mint kell a férfiúnak.

Kimón

 Félsz hát anyám, hogy gyenge, megverik?

Éva

 Nem, nem, fiam, atyád hős, győzni fog,
 Csak egy van amitől őt félthetem,
 Hogy önmagát nem győzi meg.

Kimón

 Hogyan?

Éva

 Van a léleknek egy erős szava,
 A nagyravágy. A rabszolgában alszik,
 Vagy szűk körében bűnné aljasúl.
 De vérével táplálván a szabadság,
 Naggyá növeszti, mint polgárerényt.
 Ez költ életre minden szép s nagyot,
 De hogyha túl erős, anyjára tör,
 S küzd véle, míg elvérzik egyikök. –
 Ha e szó benne túlerőre jutna,
 Ha megcsalhatná ezt a szent hazát,
 Megátkoznám. Imádkozzunk, fiam.
(A templom csarnokába mennek, ezalatt a térre mindig többen gyülekeznek)

Első a népből

 Nem hall az ember semmi izgató
 Hírt, mintha sergünk ellent sem találna.

Második a népből

 És itthon is oly álmos minden ember,
 Tán senki sem kohol már terveket,
 Mint hajdanán, miknek kivitelére
 A felséges nép torka kellene.
 Ma reggel óta járom e helyet,
 S szavazatomra nem akad vevő.

Első a népből

 Unalmas élet, mit van tenni már?

Harmadik a népből

 Nem ártana egy gyönge kis zavar.
(Éva ezalatt az oltár tüzét meggyújtotta, kezeit megmosá, s a hozandó áldozatra elkészült. Szolgálói himnuszt kezdenek, mely szakaszonként a következő jelenetbe vegyül. A tér megtelt polgárokkal, néppel, két demagóg a szószékért küzd)

Első demagóg

 Odább! Ez a hely itten az enyém.
 Veszélyben a hon, hogyha nem beszélek.
 (A nép helyeslést üvölt)

Második demagóg

 Akkor vesz el, ha szólsz. Bérenc, le innét!
 (A nép kacag és tapsol)

Első demagóg

 Te nem vagy bérenc, mert ki sem veszen meg.
 Polgárok! fájva emelek szavat,
 Mert a nemes szívnek fáj a nagyot
 Porig alázni; s egy nagy férfiút
 Kell vonnom bírószéketek elé
 A disz-szekérről.

Második demagóg

 Jól kezded, gonosz!
 No csak virágozd fel az állatot,
 Mit áldozatra szántál.

Első demagóg

 Félre innen!

A népből

 Mit is hallgatjuk azt a gúnyolót?
 (Rángatják a második demagógot)

Első demagóg

 De bármint fáj szívem, mégis beszélek,
 Mert téged, oh dicső fejdelmi nép,
 Még hadvezérednél is többre nézlek.

Második demagóg

 Ez árus lelkü, éhenholt csoportot,
 Mely eb gyanánt a hulladékra les
 Gazdái asztaláról? – Óh, te gyáva,
 Izlésedet nem írigyelhetem.

A népből

 Le véle, ő is áruló, le véle!
 (Még inkább bántalmazzák. Éva két galambot s tömjént áldoz az oltáron.)

Éva

 Szent Aphrodité! óh, fogadd, fogadd el
 Ez áldozat füstét, hallgasd imámat:
 Nem zöld babért kérek férjem fejére,
 Családi enyhet csak bajnok szivére.
(Az áldozat füstében Erósz mosolyogva megjelenik, a Khariszok körülállják, s rózsákat hintenek rá. Áhítatba merült csoportozat.)

A szolgálók

 Hallgasd meg őt!

Erósz

 Óh, nő, a tiszta szív
 Áldása rajtad!

A Khariszok

 És a Khariszok
 Oltalma véled! –

A szolgálók

 Hála, Aphrodité!

Első demagóg

 Halld hát a vádat, nép! Nagy Miltiádész
 Eladta a hont.

Második demagóg

 Óh, hazudsz, hazudsz!
 Hallgassatok, vagy késő bánalomnak
 Ér szégyene.

Első a népből

 Le onnan, szemtelen!
 (Egészen a tömegbe sodorják)

Első demagóg

 Ifjúságod virága van kezében,
 Lemnoszt be bírta venni egy csapással,
 S most veszteg áll Pharosznál. Megfizették.

Harmadik a népből

 Halál fejére!

Első polgár

 Nos, kiáltsatok,
 Vagy bérletemből hurcolkodjatok ki.
(Az áldozatnak vége, az istenségek eltűntek)

Éva

(felemelkedve)
 Minő zaj az kint? nézzük meg, fiam.

Kimón

 Egy árulót itélnek el, anyám.

Éva

(a csarnok lépcsőzetére lépve)
 Szivem mindig szorúl, ha éhező nép
 Itéletét látom nagyok felett.
 Ha sárba hull a fényes, kárörömmel
 Szemléli a pór, gúnnyal illeti,
 Mint hogyha ön mocskát is igazolná.

Második a népből

 Uram, Rekedt vagyok s kiáltani
 Szeretnék.

Második polgár

 Itt van, kend meg torkodat.

Második a népből

 Aztán mit mondjak?

Második polgár

 Mondj halált fejére.

A népből

 Halál! halál! –

Éva

 Kiről is van tehát szó?

Második demagóg

(hozzája lépve)
 Ki másról, mint ki egy fejjel nagyobb,
 Mint polgártársi, s azt nem tűrhetik.

Éva

 Miltiadészről? – Óh, nagy istenek!
 S te is, vén Kriszposz, kit rabszolgaságból
 Mentett ki férjem, most halált kiáltasz?

Kriszposz

 Engedj meg, asszonyom, kettőnk közűl
 Csak egyik élhet. Három gyermekemmel
 Tart, aki így szavaztat.

Éva

 Jaj neked,
 Ha sorsod, Kriszposz, így lealjasít!
 Bár megbocsájtok, hogyha éhezel.
 De hát te Therszitész? S ti mind, ti mind,
 Kik a jólétben nyugton szunnyadoztok,
 Mert a kapuktól ellenségteket
 Férjem veré el. – Óh, hálátlanok! –

Therszitész

 Ah, asszonyom, keservesen esik bár,
 De mit tegyünk, ez a néphangulat:
 Ki kockáztatja minden birtokát,
 Dacolva a felgerjedett habokkal!

Első demagóg

 Kimondom hát a nép itéletét.
(Lucifer, mint harcos, rémült arccal, szaladva jő)

Lucifer

 Vészt hirdetek! Az ellen a kapuknál!

Első demagóg

 Az nem lehet, győzelmes hadvezérünk
 Nincs-é előttük?

Lucifer

 Éppen ő az ellen.
 Megtudta, mit forraltok ellene,
 Felkelt szivében a méltó harag,
 S míg szóltok, tűzzel-vassal itt terem.

Második demagóg

 Ti hoztátok mindezt ránk, árulók!

A népből

 Üssük le őket. – Éljen a vezér! –
 Jaj nékünk, fusson, aki merre tud. –
 Mindennek vége. –

Első demagóg

 Nincs. Hódolni néki
 Elébe a kapukhoz!

Éva

 Istenek!
 Az ítélet fájt, melly által nekem
 Elvesztél férjem, oh de keserűbb,
 Hogy igazoltad azt – bár visszanyerlek. –

Első a népből

 Fogjátok el nejét; ha városunknak
 Bántása lesz, haljon meg gyermekestül.

Éva

 Meghalnék érted, férjem, szívesen,
 Csak a hon átka gyermekem ne érné. –

Kimón

 Engem ne félts, anyám, jőj, jőj velem,
 Megóv e szentély minden bántalomtól.
(Felmennek az üldöző csoport elől a csarnokba, két nimfa rózsaláncot bocsát le mögöttük a nép előtt, mely azonnal visszalép. Kívülről harsonák hangzanak, a nép jajveszékelve szétszalad. – A nimfák eltűnnek.)

Lucifer

(kacagva kezét dörzsöli)
 Szép tréfa volt. Mi jó az értelemnek
 Kacagni ott, hol szívek megrepednek.
 (A templom felé fordulva)
 Csak e mindig megifjuló, örökké
 Szépnek látása ne zavarna folyvást.
 Úgy fázom idegenszerű körében,
 Mely a mezetlent is szemérmetessé,
 A bűnt nemessé és a végzetet
 Magasztossá teszi rózsáival
 S az egyszerűség csókos ajkival. –
 Mért késik oly soká az én világom,
 A torzalak, a kétes rémület,
 Hogy elriassza e káprázatot,
 Mely küzdelmemben a már-már bukó
 Embert mindannyiszor fölkelti újra. –
 De majd meglátjuk, hogyha a halál
 Borzalma eljő hozzánk nemsokára,
 Unalmas árnyjátéktoknak vajon
 Nem lesz-e akkor itt végső határa.
 (nép közé vegyül)
(Ádám mint Miltiadész, fegyveres csapat élén vezettetik megsebesülten. Előtte könyörögve a nép és a demagógok.)

A népből

 Éljen vezérünk! Könyörűlj, nagy ember.

Ádám

 Mi vétketek hát, amiért könyörgtök?
 S a gyöngétől mit kérhet az erős? –
 De nőm nem jő elém, se gyermekem;
 Tán csak nem érte őket bántalom! – –

Éva

 Ah, Miltiadész, mért is jössz, ha nőd
 Sem bír örülni jöttödön? – Fiam,
 Anyád leroskad, tartsd fel, tartsd fel… Ah,
 Még jó nevet se hágy reád atyád! –

Ádám

 Mi ez? Nem értem. A nép esdekel.
 Nőm átkoz, és e mell vérzik hazámért. –

Éva

 De jobban vérzik a hon és szivem.
 Vagy mért jövél, mondd, hadseregnek élén? –

Ádám

 Nem illet-é rangomban ily kiséret?
 Eljöttem, mert e súlyos seb nem enged
 Továbbra is tisztemnek megfelelni.
 Eljöttem, hogy küldőimnek kezébe,
 A felséges népnek kezébe téve
 Hatalmamat, beszámoljak neki.
 Im, elbocsátlak, bajnok társaim,
 Kiérdemlétek a háztűz nyugalmát.
 S most én is e kardot, Athéné Pallasz,
 Szentelve tűzöm oltárod fölé.
(Felvezetteti magát a csarnok lépcsőin. Fegyveresei eloszolnak.)

Éva

(férje nyakába borulva)
 Ah, Miltiadész, hol van boldogabb nő,
 Mint a te nőd, nemes nagy férfiú!
 Nézd, nézd fiad, milyen hasonlatos
 Hozzád, mi nagy, mi szép!

Ádám

 Ti kedvesek!

Kimón

 Jól tudtam én, hogy amit tesz atyám,
 Az jól van téve. –

Éva

 Óh, ne szégyeníts meg,
 Ezt a hitvesnek kelle tudni jobban.

Ádám

 Fiam! Atyád kardját mutasd be te.

Kimón

(a kardot felakasztva)
 Óvd, istenasszony, ezt a drága kardot,
 Mig egykor érte hozzád eljövök.

Éva

 E kettős áldozathoz az anya
 Hadd szórja a tömjént. Pallasz, tekints le.
 (Tömjént áldoz.)

Első demagóg

(a szószéken)
 Nem volt-e igazam, hogy áruló?
 Hogy Dárius megvette? tettetés csak
 A seb, nem kíván ellene csatázni.

A népből

 Halál reá.

Ádám

 Mi zaj az odakint?

Éva

 Ah, Miltiadész, rettentő beszéd az:
 Árulónak mond újra a tömeg.

Ádám

 Nevetséges vád; engem, árulónak,
 Ki Marathónnál győztem?

Éva

 Óh, hogy úgy van.
 Gonosz világ az, mellyet itt lelél.

Első demagóg

 Mit késtek őt elfogni?
(Nép tolong a templom csarnoka elé, köztük Lucifer.)

Éva

 Miltiadész!
 E szentélyben biztos vagy, meg ne mozdúlj. –
 Miért is oszlatád szét a hadat?
 E bűnbarlangot mért nem gyújtatád fel?
 Csak láncot érdemel e csőcselék,
 Mely érzi, hogy te születél uráúl,
 Ki nemesebb vagy, mint ők összevéve,
 S megöl, megöl, hogy lábadhoz ne essék.

Első demagóg

 Halljátok-e, egy áruló neje
 Miként beszél? –

Éva

 Az a nőnek joga,
 Hogy férjét védje, mégha bűnös is,
 Hát még ha ollyan tiszta, mint uram!
 És ellensége olyan korcs, miként ti. –

Első demagóg

 Mért hagyja a felséges nép magát
 Így becsmérelni?

Első a népből

 Hátha igazat mond.

Első polgár

 Ki vélök tart, gyanús. Kiáltsatok
 Rongy lelkek, vagy dögöljetek meg éhen.

A népből

 Halál reá! –

Ádám

 Takard el a fiút,
 Ne lássa vérem s el, nő, e kebelről.
 A villám, mely a szirtre csap, ne érjen.
 Csak én haljak meg – vagy miért is éljek,
 Midőn látom, mi dőre a szabadság,
 Melyért egy élten küzködém keresztűl.

Első demagóg

 Mit tétováztok még?

A népből

 Halál reá!

Ádám

 E gyáva népet meg nem átkozom,
 Az nem hibás, annak természete,
 Hogy a nyomor szolgává bélyegezze,
 S a szolgaság vérengző eszközévé
 Sülyessze néhány dölyfös pártütőnek.
 Csak egyedül én voltam a bolond,
 Hivén, hogy illyen népnek kell szabadság.

Lucifer

(félre)
 Elmondtad a sírverset önmagadra,
 S utánad illőt sok nagy síroromra. –

Ádám

 Vezessetek le. Nem veszem igénybe
 Tovább e szentélyt.
(Levezetteti magát a lépcsőn, Évát gyöngéden szolgálói karjába téve)
 Ím – készen vagyok. –

Második demagóg

 Védjed magad, még nincsen veszve semmi.

Ádám

 Nagyon gyötörne a seb, hogyha szólnék
 Védelmeműl.

Második demagóg

 Tedd meg, hisz ez a nép
 Csak az imént porban csúszott előtted.

Ádám

 Ah, épp azért minden haszontalan,
 Önszégyenét meg nem bocsátja a nép.

Lucifer

 Kijózanodtál-é hát?

Ádám

 Óh, nagyon.

Lucifer

 Átláttad-é, hogy a bódúlt tömegnek
 Nemesb ura voltál, mint ő neked?

Ádám

 Lehet, de mind a kettő kárhozat;
 Más név alatt a végzet ugyanaz.
 Hiú törekvés azzal küzdeni,
 Nem is fogok. – Aztán miért, miért is
 Vágynék magasra bármi hő kebel?
 Éljen magának, és keresse a kéjt,
 Mellyel betölti az arasznyi létet,
 S tántorogjon ittasan Hádész felé. –
 Vezess új útra, Lucifer, vezess,
 S kacagva nézem más erényeit.
 Más kínjait, csak élveket kívánva.
 Te meg, nő, aki – úgy rémlik szivemnek –
 Egykor lugost varázsolál nekem
 A sivatagba, hogyha még fiamból
 Polgárt nevelnél tisztes anyaként:
 Bolond vagy, méltán gúnyol a leány,
 Ki festett arccal a bordélyban űl
 Bortól felgerjedt, csókvágyó ajakkal.
 Örűlj, mulass, tagadd meg az erényt. –
 Vérpadra mostan, büntetéseműl.
 Nem mintha aljast bírtam volna tenni,
 De mert nagy eszme lelkesítni bírt.
(Ezalatt egy tőkét hoznak a lépcsők elé, mellette Lucifer áll bárddal. Ádám lehajtja fejét)

Első demagóg

 Végezzétek ki. Éljen a haza!

Lucifer

(félresúgva)
 Szép búcsú, nemde? – Nos, vitéz uram,
 Nem borzongat most furcsán egy kevéssé
 A torz képű halál rideg szele? –

Éva

 Ah, Pallasz! Meg nem hallgatád imámat. –
(A templomból a halál nemtője, mint szelíd tekintetű ifjú, lefordított fáklyával s koszorúval Ádámhoz lép.)

Ádám

 Pallasz meghallgatott. – Az ég veled,
 Megnyugvás szállt szivembe, Lúciám.

Lucifer

 Átok reád, hiú ábrándvilág,
 Megint elrontád legszebb percemet. –

Éva

 Átok reád, te közlelkű, rideg nép,
 A boldogságot durván illetéd,
 S üde virága menten porba hullt.
 Pedig nem olyan édes a szabadság
 Neked, amilyen fájdalmas nekem volt. –



Hátra Kezdőlap Előre