Hetedik szín

(Konstantinápolyban. Piac néhány őgyelgő polgárral. – Középen a patriarka palotája, jobbra apácazárda, balra liget. Ádám mint Tankréd, erődús férfikorban más lovagokkal, Ázsiából visszatérő keresztes hadak élén, lengő zászlók s dobszó mellett jő, Lucifer mint fegyvernöke. Estve, később éj.)

Első polgár

 Im itt jön ismét egy barbár csapat.
 Fussunk, zárjunk be ajtót és kaput,
 Nehogy rabolni jőjön kedvök újra.

Második polgár

 El hölgyeinkkel; e vad csőcselék
 Isméri a szerájok kéjeit.

Első polgár

 És hölgyeink is a győző jogát.

Ádám

 Megálljatok, mit futtok így előttünk;
 Vagy nem látjátok ezt a szent jelet,
 Testvérileg mely egy célhoz csatol? –
 Hitünk világát vittük Ázsiának,
 Szeretetnek tanát, hogy elvadúlt
 Milljói, melyek közt szent bölcseje
 Ringott üdvünknek, érezzék malasztját.
 S tiköztetek nem volna szeretet? –

Első polgár

 Hallottunk már mi sokszor ily beszédet,
 S legott házunkra az üszök repűlt. (Elszélednek.)

Ádám

(a lovagokhoz)
 Imé, látjátok, ez átkos gyümölcse,
 Ha aljas tervvel annyi martalóc
 Kezében a szent zászlót lengeti,
 S gyáván hizelgve a népszenvedélynek,
 Hivatlanúl tolakszik fel vezérűl. –
 Lovag barátim! Míg a szennytelen
 Becsűlet, Isten szent dicsérete,
 A nő védelme és a hősiség
 Lesz kardjainkon, mink vagyunk hivatva
 E ronda démont féken tartani
 S vezetni, hogy vágyának ellenére
 Nagyot s nemest müveljen szüntelen. –

Lucifer

 Szépen szólsz, Tankréd, ámde majd, ha a nép
 El nem hiendi többé, hogy vezér vagy – –

Ádám

 Hol a szellem van, ott a győzelem.
 Lesújtom. –

Lucifer

 És ha szellem nála is lesz?
 Leszállsz-e hozzá?

Ádám

 Mért leszállani?
 Hát nem nemesb, ha őtet emelem fel. –
 Lemondani a küzdés nehéz helyéről
 Társak híjában ép olyan kicsínyes,
 Mint szűkkeblűség társt be nem fogadni,
 Irígyelvén részét a pályabérben. –

Lucifer

 Lám lám, mivé silányúlt a nagy eszme,
 Melyért a cirkusz vértanúi haltak. –
 Ez az egyének felszabadítása? – –
 Csodálatos fajú testvériség!

Ádám

 Ne gúnyolj. – óh, ne hidd, hogy a dicső tant
 Fel nem fogom. Éltemnek vágya az. –
 Tehet, s tegyen, kiben szent szikra van,
 Ki felküzd hozzánk, szívesen fogadjuk,
 Egy kardcsapás rendünkbe emeli.
 De őriznünk kell a rend kincseit
 A még forrongó zűrnek ellenében.
 Bár jőne már, bár jőne az idő,
 Megváltásunk csak akkor fog betelni,
 Midőn ledűl a gát, mert tiszta minden. –
 De ílyen napnak jöttét kétleném,
 Ha az, ki a nagy művet inditá,
 Nem önmaga lett volna a nagy Isten. – –
 Barátim, láttátok hogyan fogadtak.
 Árván a zajgó város népe közt.
 Nincs hátra más, mint ott, azon ligetben
 Táborba szállni, mint azt megszokók
 Már a pogány közt. Míg majd jobbra fordúl.
 Indúljatok, követni foglak én is,
 Minden lovag felel népségeért.
(A keresztes had tábort üt)

Lucifer

 Mi kár, hogy szép eszméid újolag
 Csak ollyan hírhedett almát teremnek,
 Mely künt piros, de béle por.

Ádám

 Megállj!
 Hát nem hiszesz már semmi nemesebbe'?

Lucifer

 Ha hinnék is, mit ér, fajod ha nem hisz? –
 Ez a lovagrend, mellyet állitasz
 Fárosz gyanánt tenger hullámi közt,
 Egykor kialszik, félig összedűl
 S vészesb szirtté lesz a merész utasra,
 Mint bármelyik más, mely sosem világlott. –
 Minden, mi él és áldást hintve hat,
 Idővel meghal, szelleme kiszáll,
 A test túléli ronda dög gyanánt,
 Mely gyilkoló miazmákat lehel
 Az új világban, mely körűle fejlik. –
 Ládd, így maradnak ránk a múlt idők
 Nagyságai.

Ádám

 Míg rendünk összedűl,
 Tán szent tanai a tömegbe hatnak,
 És akkor nincs veszély.

Lucifer

 A szent tanok. – –
 Ah, épp a szent tan mindig átkotok,
 Ha véletlen reábukkantatok:
 Mert addig csűritek, hegyezitek,
 Hasogatjátok, élesítitek,
 Míg őrültség vagy békó lesz belőle.
 Egzakt fogalmat nem birván az elme,
 Ti mégis mindig ezt keresitek
 Önátkotokra, büszke emberek.
 Vagy nézd e kardot, hajszállal nagyobb,
 Kisebb lehet s lényben nem változott.
 Ezt folytathatnók véges-végtelen,
 S hol az egzakt pont, mely határt tegyen?
 Bár érzésed rögtön reátalál,
 A változás nagyban midőn beáll. –
 De mit törekszem – fáraszt a beszéd,
 Tekints magad csak kissé szerteszét.
(Nehány polgár ismét megjelen)

Ádám

 Barátim! Népem fáradt, menhelyet kér.
 Tán a kereszténység fővárosában
 Nem kér hiába.

Harmadik polgár

 Kérdés, nem vagy-é
 Eretnekségben, rosszabb a pogánynál.

Negyedik polgár

 Mondd, mit hiszesz, a Homousiont,
 Vagy a Homoiusiont?

Ádám

 Ezt nem értem. –

Lucifer

 Ne valld be, ez most itt a fő dolog.

Negyedik polgár

 Lám, kétkedik, ez is hamis hitű.

Többen

 El tőlük, el, zárkózzunk házainkba. –
 Átok reá, ki nékiek fedélt nyújt. (Elszélednek.)
(A pátriárka fejedelmi pompában és kísérettel jő palotájából, egy csapat barát követi láncra vert eretnekeket kísérve, végre katonák s nép.)

Ádám

 Elámulok! – De mondd, mi fejedelem
 Közelg amott, oly dölyfösen, kihívón? –

Lucifer

 A főpap az, apostolok utóda.

Ádám

 S e meztelábas ronda csőcselék,
 Mely a bilincselt népet kárörömmel,
 Hazudt alázat színével kiséri?

Lucifer

 Keresztény-cinikus, barátsereg.

Ádám

 Nem láttam illyest ősi hegyeim közt.

Lucifer

 Majd látsz utóbb; a poklosság, tudod,
 Lassan terjed. De vigyázz, meg ne sértsd
 Ez abszolút erényű s épp azért
 Engesztelhetetlen népet.

Ádám

 Ah, minő
 Erény lehetne ily fajnak sajátja.

Lucifer

 Erényök a sanyargás, a lemondás,
 Mit mestered kezdett meg a kereszten.

Ádám

 Az egy világot válta meg ezáltal,
 De e gyávák csak Istent káromolnak,
 Mint lázadók, megvetve kegyeit.
 Ki szúnyog ellen oly fegyvert ragad,
 Mit medve ellen vinni hősiség,
 Bolond.

Lucifer

 De hátha ők a szúnyogot
 Medvének nézik. – Nincs-e rá joguk?
 Nincs-é joguk hős voltuk érzetében
 Pokolra űzni minden élvezőt? –

Ádám

 Látok, miként Tamás, és nem hiszek. –
 Szemébe nézek e káprázatoknak. –
 (A pátriárka elé lép.)
 Atyám! A szent sír harcosi vagyunk,
 S a fáradalmas útból megpihenni
 E város népe még be sem fogad. –
 Ki oly hatalmas vagy, segíts ügyünkön.

Pátriárka

 Fiam, csekély dolgokra most nem érek,
 Az Isten dícse, a nép üdve hív,
 Eretnekek fölött kellvén itélnem,
 Kik mérget szórva dudvaként tenyésznek,
 S tűzzel vassal bár irtjuk, szüntelen
 Ujúlt erővel küldi a pokol ránk. –
 De hogyha a kereszt vitézi vagytok,
 Minek kerestek messze szerecsent,
 Itt a veszélyesb ellen. Fel tehát,
 Fel falvaikra, irtsátok ki őket,
 Pusztítsatok nőt, aggot, gyermeket.

Ádám

 Az ártatlant, atyám, csak nem kivánod. –

Pátriárka

 Ártatlan a kigyó is, míg kicsiny,
 Vagy hogyha már kihullt méregfoga,
 S kiméled-é?

Ádám

 Valóban szörnyű bűn
 Lehet, mi ily haragra gyújthatá
 Egyházát a szeretetnek.

Patriarcha

 Fiam!
 Nem az szeret, ki a testnek hizelg,
 De aki a lelket vezérli vissza,
 Ha kell kard élén vagy lángon keresztül
 Ahhoz, ki mondá: Nem békét, de harcot
 Hozok a földre. – E gonosz hitűek
 A szentháromság rejtélyes tanában
 A homoiusiont hirdetik,
 Míg az egyház a homousiont
 Alapítá meg a hit cikkeül. –

Barátok

 Halál reájuk, már a máglya ég. –

Ádám

 Adjátok fel, barátim, azt az i-t,
 Szebb áldozat lesz életmegvetéstek
 A szent sirért vivandó hős csatában. –

Egy agg eretnek

 Sátán, ne kísérts, mink igaz hitünkért
 Ott vérezünk, hol Isten rendelé.

Egyik barát

 Hah, szemtelen, igaz hittel dicsekszel?

Az agg eretnek

 Nincs-é velünk a rimini zsinat
 S más számtalan?

A barát

 Rosz útra tévedett.
 De Nicaeában s más igazhivő
 Zsinatban úgy-e mellettünk itéltek?

Az agg eretnek

 A pártosok. – Mi szemtelen kisérlet
 Még versenyezni vélünk. Vagy, felelj,
 Hol van csak egy egyházatyátok is,
 Mint Árius és a két Euséb? –

A barát

 Hát bírtok-é egy Athanásiust?

Az agg eretnek

 Hol vértanúitok?

A barát

 Több, mint tinektek!

Az agg eretnek

 Szép vértanúk, kiket káprázatával
 Az ördög csalt el, kárhozott halálra. –
 Mondom, ti vagytok a nagy Babilon,
 Az a kéjhölgy, kiről Szent János írt,
 Mely el fog veszni a világ szinéről. –

A barát

 A hétfejű sárkány, az Antikrisztus
 Vagytok ti, kikről Szent János beszél,
 Gazok, csalárdok, ördög cimborái.

Az agg eretnek

 Rablók, kígyók, paráznák, torkosok…

Pátriárka

 El vélök, el, máris soká időzünk,
 Isten dicsére, a máglyára őket!

Az agg eretnek

 Isten dicsére, jól mondád gonosz,
 Isten dicsére hull az áldozat. –
 Erősek vagytok, tesztek kény szerint,
 De jó-e a tett, ítél majd az ég. –
 Számlálva immár bűnóráitok,
 Vérünkből új csatárok szűletendnek,
 Az eszme él, s a láng, mely fellobog,
 Világot késő századokra vet. –
 Jerünk, barátim, a dicső halálba. –

Az eretnekek

(karban énekelnek)

1. Én erős Istenem, én erős Istenem, miért hagytál el engemet, és miért távoztál el az én megtartásomtól és az én jajgatásimnak beszédétől?

2. Én Istenem, kiáltok mind napestig, de nem hallgatsz meg, éjjel is nincs nekem veszteglésem.

3. Te pedig szent vagy – – (XXII. zsolt.)

A barátok

(karban közbevágnak)

1. Perelj, Uram, az énvelem perlőkkel, és harcolj a velem harcolókkal.

2. Ragadj fegyvert és paizst, és kelj fel az én segítségemre.

3. És vedd fel dárdádat, és rekeszd meg az én háborgatóim eleinek utát (XXXV. zsolt.)

(Ezalatt a pátriárka s a menet elvonul. Néhány barát traktátusokkal a keresztesek közé vegyül.)

Lucifer

 Mit állsz oly szótlan, mondd, mit borzadasz?
 Tragédiának nézed? nézd legott
 Komédiának s múlattatni fog. –

Ádám

 Óh, jaj, ne tréfálj! – Hát egy i miatt is
 Mehetni illy elszántan a halálba? –
 Mi akkor a magasztos, nagyszerű?

Lucifer

 Az, ami másnak tán kacagtató.
 Egy szál választja csak e két fogalmat,
 Egy hang a szívben ítél csak közöttük,
 S ez a rejtélyes bíró a rokonszenv,
 Mely istenít, vagy gúnyával megöl. –

Ádám

 Mért is tűnt csak szemembe mind e bűn!
 E kisszerű harc büszke tudományban,
 E gyilkos méreg mesterűl kivonva
 A legfényesb, legüdítőbb virágból. –
 E szép virágot egykor ismerém,
 Üldött hitünknek zsendülő korában:
 Ki az a bűnös, aki tönkretette?

Lucifer

 A bűnös önmaga a győzelem,
 Mely szerteszór, száz érdeket növel.
 A vész, mely összehoz, mártírt teremt,
 Erőt ád; ott van az eretnekekkel. –

Ádám

 Valóban, elhajítnám kardomat,
 És visszamennék északi honomba,
 Hol még az ős erdők árnyékiban
 A férfibecs, a tiszta egyszerűség
 Dacol e síma kornak mérgivel,
 Ha titkos szó nem súgná szüntelen,
 Hogy e kort nékem kell újjáteremtni.

Lucifer

 Hiú törekvés. Mert egyént sosem
 Hozandsz érvényre a kor ellenében:
 A kor folyam, mely visz vagy elmerít,
 Uszója, nem vezére, az egyén. –
 Kiket nagyoknak mond a krónika,
 Mind az, ki hat, megérté századát,
 De nem szülé az új fogalmakat.
 Nem a kakas szavára kezd viradni,
 De a kakas kiált, merthogy virad. –
 Amott azok, kik békókban sietnek
 Mártírhalálra, gúnytól környezetten,
 Látnak csak egy embernyomot előre,
 Köztük dereng fel az új gondolat;
 S azért meghalnak, mit utódaik
 Az utcaléggel gondtalan szivandnak. –
 De hagyjuk ezt, nézz kissé táborodba,
 Mit járnak ott azon piszkos barátok,
 Mi vásárt ütnek, mit szónoklanak,
 Őrült taglejtés vad kiséretében. –
 Hallgassuk őket.

Egy barát

(a tolakodó keresztesek közt)
 Bajnokok, vegyétek!
 Vegyétek a vezeklésnek tanát
 Kalauzúl minden kétségetekben,
 Ez megtanít, a gyilkos, a parázna,
 A templomrabló, a hamis tanú
 Hány évig fog szenvedni a pokolban.
 És megtanít, egy évi büntetést
 Hogy a gazdag megválthat húsz s nehány,
 Mig a szegény három solidival.
 S ki már fizetni éppen képtelen,
 Nehány ezer korbácsütéssel is. –
 Vegyétek e becses könyvet, vegyétek. –

A keresztesek

 Ide vele. – Nekünk is, szent atyám! –

Ádám

 Hah, rossz árus, és még rosszabb vevők.
 Vonj kardot, és verd szét e ronda vásárt!

Lucifer

(zavarban)
 Bocsáss meg, e barát rég cimborám.
 S nem is utálom én az ily világot,
 Az Úr dicse ha szinte felkapott is,
 Felkaptam én is egyúttal vele.
 Csak te maradtál egy kissé alant.
(Éva mint Izóra s Heléne, annak komornája sikoltva rohannak Ádámhoz, néhány keresztestől üldözve, kik azonban ízibe elosonnak.)

Éva

(összerogyva)
 Ments meg te, bajnok. –

Ádám

(felkarolva)
 Eszmélj, óh, nemes hölgy,
 Itt biztosan vagy. – Vesd fel szép szemed.
 Minő igéző! – Vajh mi érheté?

Heléne

 Élvezni voltunk a természetet
 Kertünk árnyékos sűrüségi közt.
 Gondatlan ülve az üde gyepen,
 A csattogányt hallgattuk és kisértük;
 Midőn csillogni látunk két szemet
 Vad szenvedéllyel a bokor megől.
 Ijedve kezdünk futni, míg utánunk
 Lihegve és döbörgve négy keresztes
 Majd-majd beért, midőn hozzád jutánk.

Ádám

 Nem is tudom, kivánjam-é, hogy ébredj;
 Hát hogyha elhagysz, álomkép gyanánt?
 Hogy is lehet test így átszelleműlve,
 Ilyen nemes és illy imádatos. –

Lucifer

 Átszelleműlt test! – Óh, a sors valóban
 Nem büntethetné jobban a szerelmest
 Őrűltségéért, mint beteljesítvén
 Mindazt, amit csak kedvesére halmoz. –

Ádám

 Úgy rémlik, egykor már ismertelek,
 Hogy együtt álltunk Isten zsámolyánál.

Lucifer

 Mindenre kérlek, azt sose feledd,
 Szerelmed amilyen mulattató
 Kettesben, olly izetlen harmadiknak.

Ádám

 Felnéz – mosolyg, óh, hála néked, ég!

Éva

 Lovag, megmentél, hogy köszönjem azt meg?

Ádám

 Nem gazdag díj-e a szó ajkadon?

Lucifer

(Helénéhez)
 Elég sovány díj, s illyet sem nyerek? –

Heléne

 S mi hálával tartoznám én neked?

Lucifer

 Hát azt hiszed, hogy a nemes lovag
 Megmente téged is? Minő hiúság.
 Ha a lovag megmenti a kisasszonyt,
 Komornáját a fegyvernök bizonnyal.

Heléne

 S mit nyertem volna? Vagy hálás leszek,
 És ott vagyok, mintha elér a vész:
 Vagy háladatlan, így is kárhozott. –
 Pedig nem volt rút a négy üldöző.

Ádám

 Óh, hölgy, hová vezesselek, parancsolj.

Éva

 Előttünk áll a zárda ajtaja.

Ádám

 A zárda, mondod? Óh, de ajtaja
 Nem zárja tőlem a reményt el, úgy-e?
 Adj nékem egy jelt, tűznöm e kereszthez,
 Hogy míg amaz tisztemben küzdni hív,
 Legszebb álmomnak hozza vissza képét,
 S ne únjak várni hosszú éveken,
 Melyek végéről pályabérem int. –

Éva

 Im, e szalag. –

Ádám

 Ez éjsötét szalag?
 Óh, hölgy! reményt, reményt, ne bánatot.

Éva

 Enyém ez a jel, mást nem adhatok.
 A zárdafal közt nem tenyész remény.

Ádám

 De szerelem sem. És ahol te vagy,
 Hogyan ne volna szerelem, leány!
 Mezed mutatja, nem vagy még apáca.

Éva

 Ne is gyötörj tovább kérdéseiddel,
 Pedig gyötörsz, ha búdat nőni látom. –

Lucifer

 És el fog zárni e fal téged is?

Heléne

 El ám, de kulcsa nincs tengerbe vetve.

Lucifer

 Nagy kár – beh szép elégiát faragnék
 E bús esetről. –

Heléne

 Csalfa, menj előlem!

Lucifer

 S miért? Hát nem nagy eszme az, midőn
 Tengerfenékre szállok kulcsodért?

Heléne

 Ah, ezt nem is kívánom.

Lucifer

 Már megyek. –
 A mélynek szörnye fen reám agyart.

Heléne

 Jöjj vissza, jöjj, megöl a félelem –
 Inkább a kulcs majd ablakomba' lesz. –

Ádám

 Hadd tudjam hát neved meg legalább,
 Imámba, tudjam meg, hogy mit csatoljak,
 Áldást kérvén rád, hogyha végzeted
 Gyászát megosztni már nem engeded.

Éva

 Nevem Izóra. S a tiéd, lovag?
 Imádság jobban illet zárdaszűzet.

Ádám

 Tankréd vagyok.

Éva

 Tankréd, Isten veled.

Ádám

 Izóra, óh, ne hagyj el ily sietve,
 Megátkozom különben a nevet,
 Melyet bucsúzva mondottál először, –
 Rövid volt e perc, még álomnak is,
 Hogy folytatom, ha ily rejtély maradsz,
 S nem bírom sorsod drága fonalával
 Kihímzeni? –

Éva

 Halljad hát sorsomat.
 Atyám is a szent sír vitéze volt,
 Midőn egy éjt meglepte a vad ellen,
 Üvöltve, tűzzel-vassal, táborát.
 Menekvéséhez már nem volt remény,
 És szent fogadást tőn Szűz Máriának,
 Hogy engemet, ki még gyermek valék,
 Ha visszatérhet, néki felajánl.
 Ő visszatért, én szent ostyát vevék
 Ez ígéretre.

Ádám

 Óh, te szent anya!
 Te testesített tiszta szeretet,
 Nem fordulál-e el megbántva ily
 Szentségtelen igérettől, minő
 Erényeidre nyom bűnbélyeget,
 Átokká téve az égnek malasztját. – –

Heléne

 S te nem kivánod tudni sorsomat?

Lucifer

 Azt már tudom: szerettél, megcsalódtál,
 Szerettél újra, s akkor már te csaltál.
 Ismét szerettél – hősödet megúntad;
 S üres szíved most új lakóra vár. –

Heléne

 Ez különös! Az ördög van veled tán?
 De oly szerénynek mégse hittelek,
 Hogy szívemet üresnek hidd jelenleg.

Lucifer

(Ádámhoz)
 Uram, siess! Te nem birsz elbucsúzni,
 S én nem birom gátolni győzedelmem.

Ádám

 Izóra! Minden szód fullánk szivemben.
 Egy csókkal mérgét, óh, hölgy, édesítsd meg.

Éva

 Lovag, mit kívánsz – hallád eskümet.

Ádám

 De az nincs tiltva tán, hogy én szeresselek?

Éva

 Te boldog vagy, de hogy feledlek én?
 Tankréd, megyek már, vagy kifogy erőm.
 Isten veled – meglátlak ott az égben.

Ádám

 Isten veled. – E nap emléke vélem. –
(Éva a zárdába lép)

Heléne

(félre)
 Ah, gyáva te – hát mindent én tegyek?
 (fent)
 Ablakba' lesz majd, nem tengerben a kulcs.
 (Évát követi)

Ádám

(feleszmélve)
 Most hát jerünk!

Lucifer

 Már késő – vége van. –
 Ládd, illyen őrült fajzat a tiéd,
 Majd állati vágyának eszközéül
 Tekinti a nőt, és durvult kezekkel
 Letörli a költészet himporát
 Arcárul, önmagát rabolva meg
 Szerelme legkecsesb virágitól; –
 Majd istenűl oltárra helyezi,
 És vérzik érte és küzd hasztalan,
 Míg terméketlen hervad csókja el. –
 Mért nem tekinti és becsűli nőül,
 Nőhívatása megjelölt körében?
(Ezalatt egészen besötétült, a hold felkél, Izóra és Heléne az ablakon.)

Éva

 Mi vágyva néze rám, mint reszketett,
 Ah, e hős férfi reszketett előttem,
 De nőerényem és a hit parancsol –
 Itt szenvedek ki, mint szent áldozat.

Heléne

 Csodálatos, minő őrült nemünk!
 Ha az előitélettel szakít,
 Vadállatúl rohan a kéj után,
 A méltóságot arcáról letépi,
 És megvetetten sárban ténfereg.
 Ha nem szakít, önárnyától remeg,
 Fonnyadni hagyja meddő bájait,
 Mástól s magától elrabolva a kéjt. –
 Miért nem jár középen? Vagy mit árt
 Egy kis kaland, egy kis gyöngéd viszony
 Illemmel olykor, meg nem foghatom.
 Hiszen a nő se szellem csak merőben.

Éva

 Heléne, nézz ki, itten áll-e még?
 Hogyan ment volna ollyan könnyen el.
 Csak egyszer halljam még meg szózatát.

Ádám

(Luciferhez)
 Tekints körűl, nem áll-e ablakánál,
 Nem küldne-é egy pillantást utánam?
 Csak egyszer lássam még sugár alakját –
 Izóra! óh, ne bánd, hogy itt vagyok még.

Éva

 Mindkettőnkért jobb lenne itt nem állnod.
 Az elszakadt szív könnyen összeforr,
 S megint csak fáj, ha újra elszakasztjuk. –

Ádám

 Nem félsz-e így a csendes éjbe nézni,
 Mely, mint nagy szív, szerelemtől dobog,
 Szeretni hol csak nékünk nem szabad?
 Nem félsz-e, hogy varázsa elragad? – –

Éva

 Él bennem is mindez, mint tünde álom,
 Mely tán az égből kísért e világra;
 A lég hullámin szép dal árjadoz,
 Mosolygni látom nemtők ezreit
 Testvéri csókkal minden lomb mögűl,
 De hozzánk többé, Tankréd, nem beszélnek. –

Ádám

 S miért, miért! e rossz fal gátol-é? –
 Ki annyi sáncot vívtam a pogánytól,
 Nem bírom-é áthágni ezt a sáncot! –

Lucifer

 Nem ám, mert védi a kor szelleme,
 Erősebb, mint te.

Ádám

 Hah, ki mondja azt!
(A háttérben egy máglya világa gyúl ki.)

Az eretnekek

(karban távolról)

21. Mentsd meg az én lelkemet a fegyvertől, és az én egyetlenegyemet az ebnek kezéből.

22. Szabadíts meg engemet az oroszlánnak szájából, és az unicornisoknak szarvaik ellen hallgass meg engemet.

23. Hirdetem a te nevedet az én atyámfiainak; a gyülekezetek közepette dicsérlek tégedet.

Éva

 Irgalmazz, Isten, bűnös lelkeiknek! –

Ádám

(visszaborzadva)
 Mi rettentő dal!

Lucifer

 Nászénektek az.

Ádám

 Mindegy, legyen, én meg nem rettenek.
 Dacolni érted mindennel fogok.

A barátok

(karban távolról)

26. – – öltöztessenek fel gyalázatossággal és szidalommal, kik felfuvalkodnak ellenem.

27. Vigadjanak és örüljenek, kik akarják az én igazságomat; és mondják ezt mindenkor: Magasztaltassék az Úr, ki akar békességet az ő szolgájának.

(A fentebbi karének kezdetével Ádám, ki a zárda ajtajához lépett volt, ismét megállt, a tornyon egy kuvik kiált, a légben boszorkányok szállnak, s az ajtó előtt egy csontváz kél a földből, s fenyegetve áll Ádám előtt)

Éva

(az ablakot becsapva)
 Isten segíts!

Csontváz

 El e szentelt küszöbről.

Ádám

 Ki vagy te, rém!

Csontváz

 Én az vagyok, ki ott lesz
 Minden csókodban, minden ölelésben. –

Boszorkányok

(kacagva)
 Édes vetés, fanyar gyümölcs,
 Galambfival kigyókat költs.
 Izóra, hívunk! –

Ádám

 Millyen alakok!
 Ti változátok-é el, vagy magam?
 Ismertelek, midőn mosolygtatok.
 Mi itt valóság és mi itten álom?
 Varázsotokra ellankad karom. –

Lucifer

 Véletlenűl mi kedves társaságba
 Juték. Mi régtől várom e szerencsét,
 Ez illedelmes szép boszorkahad,
 Mely a mezetlen nimfát mindazáltal
 Orcátlanságban messze túlhaladja,
 Ez a vén bajtárs, a rémes halál,
 Mely torzképezve a rideg erényt,
 Megútáltatja azt a föld fiával.
 Mind üdvözöllek! Kár, hogy rá nem érek
 Közöttetek az éjet elfecsegni. –
(A jelenések eltűnnek.)
 Tankréd, fel, Tankréd! kedvesed becsapta
 Az ablakot; mit állunk itt az éjben?
 A szél hideg, köszvény leszen jutalmad.
 Heléne meg mindjárt jő, s mit teszek?
 Szerelmeskedni nem fog tán az ördög,
 Nevetségessé lenne mindörökre,
 S akkor hatalmát elvinné maga. –
 Csodálatos, az ember hő kebellel
 Eseng epedve szerelem után,
 S csak kínt arat. Az ördög jégkebellel
 Alig bír tőle szabadulni jókor.

Ádám

 Vezess, vezess új létre, Lucifer!
 Csatára szálltam szent eszmék után,
 S találtam átkot hitvány felfogásban,
 Isten dicsére embert áldozának,
 S az ember korcs volt, eszmémet betöltni.
 Nemesbbé vágytam tenni élveink,
 S bűn bélyegét süték az élvezetre,
 Lovag-erényt állíték, s ez döfött
 Szivembe tőrt. El innét, új világba,
 Eléggé megmutattam, hogy mit érek,
 Ki vívni tudtam és lemondni tudtam,
 Szégyen ne'kűl elhagyhatom helyem. –
 Ne lelkesítsen többé semmi is,
 Mozogjon a világ, amint akar,
 Kerekeit többé nem ígazítom,
 Egykedvüen nézvén botlásait.
 Kifáradtam – pihenni akarok. –

Lucifer

 Pihenj tehát. De én alig hiszem,
 Hogy szellemed, e nyugtalan erő,
 Pihenni hagyjon. Ádám, jöj utánam!



Hátra Kezdőlap Előre