Kilencedik szín

(A nézőhely hirtelen Párizs Grève-piacává változik. Az erkély egy guillotine emelvénnyé, az íróasztal nyaktilóvá, mely mellett Lucifer mint bakó áll. Ádám mint Danton az emelvény széléről zajló néptömegnek szónokol. Dobszó mellett igen rongyos újonchad jelenik meg, és az állványnál sorakozik. Fényes nap)

Ádám

(folytatva)

Egyenlőség, testvériség, szabadság! –

Néptömeg

Halál reá, ki el nem ismeri! –

Ádám

Azt mondom én is. – Két szó menti meg

A mindenünnen megtámadt nagy eszmét,

A jók számára mondjuk egyikét:

„Veszélyben a hon” – és ők ébredeznek.

A másikát a bűnre mennydörögjük,

E szó: „reszkessetek!” – s megsemmisűlnek. –

Felkeltek a királyok ellenünk,

S eléjük dobtuk fejdelmünk fejét,

Felkeltek a papok, s villámukat

Kicsavarók kezökből, visszatéve

Trónjára az észt, e rég üldözöttet.

De a másik szózat sem hangzik el,

Mit a jobbakhoz intézett honunk.

Tizenegy hadsereg küzd a határon,

S mi hős ifjúság tódúl szüntelen

Az elhullott hősök helyét kitöltni.

Ki mondja, hogy vérengző őrület

A nemzetet meg fogja tizedelni?

Ha forr az érc, a rossz salak kihull,

De a nemesb rész tisztán megmarad.

És hogyha mindjárt vérengzők vagyunk is,

Tekintsenek bár szörnyeteg gyanánt,

Nem gondolok nevemmel, légyen átkos,

Csak a haza legyen nagy és szabad. –

Újoncok

Fegyvert nekünk, csak fegyvert és vezért!

Ádám

Helyes, helyes! Ti csak fegyvert kivántok,

Míg annyi tárgyban szenvedtek hiányt,

Ruhátok foszlik, lábatok mezetlen,

Hanem szuronnyal mind kiszerzitek,

Mert győzni fogtok. A nép győzhetetlen.

Most hulla vére egy tábornokunknak,

Ki katonáink élén meg hagyá

Magát veretni.

Néptömeg

Óh, az áruló! –

Ádám

Helyesen mondod. Nincs más kincse a

Népnek, mint a vér, mellyet oly pazar

Nagylelkűséggel áldoz a hazának. –

S ki egy népnek szent kincsével parancsol,

Nem bírván meghódítni a világot,

Az áruló. –

A tiszt

Tégy engemet helyébe

Polgár, s letörlöm a gyalázatot.

Ádám

Dicséretes, barátom, önbizalmad,

De biztosítást, hogy szavadnak állsz,

Előbb a harcok színhelyén szerezz.

A tiszt

A biztosíték lelkemben lakik,

Aztán imé! van nékem is fejem,

Mely többet ér tán, mint az a lehullott.

Ádám

S ki a kezes, hogy elhozod, ha kérem.

Tiszt

S kell-é kezes jobb, mint magam vagyok,

Ki életem nem nézem semmibe?

Ádám

Az ifjuság nem úgy gondolkodik.

A tiszt

Polgár, még egyszer felszólítalak. –

Ádám

Türelem még, a cél el nem marad.

A tiszt

Nem bízol bennem, látom, hát tanúlj

Felőlem jobban vélekedni, polgár. –

(Főbe lövi magát)

Ádám

Kár érte, egy ellenséges golyót

Megérdemelt. Vigyétek el, barátim. –

Viszontlátásig, győzelem után!

(Az újonchad elléptet)

Óh, bár oszthatnám én is sorsotok. –

De nékem harc jutott csak, nem dicsőség,

Nem ellenség, mely által esni is dísz,

De mely rejtekből orvúl leskedik

Fondorlatával rám s a szent hazára. –

Néptömeg

Mutasd meg ujjal, és halál reá!

Ádám

Akit mutatni bírok, az meg is halt.

Néptömeg

Hát a gyanúsak? – Hisz aki gyanús,

Már bűnös is, megbélyegezte a

Népérzület, ez a nem tévedő jós. –

Halál, halál az arisztokratákra! –

Jerünk, jerünk a börtönüregekbe,

Tegyünk törvényt, a nép törvénye szent.

(A néptömeg indul a börtönökbe)

Ádám

Nem ott van a vész, a retesz erős,

A bűzhödt lég, mely eszmét, izmot öl,

Szövetségestek úgyis, hagyjuk őket.

Az árulás emelt fővel kacag,

S tőrt élesít a Konvent padjain.

Néptömeg

Fel a Konventre hát, nincs még eléggé

Átválogatva. – A Konventre később,

Gyakorlatúl előbb a börtönökbe. –

Addig szedd össze minden áruló

Nevét, Danton.

Egy sans-culotte

Imé, itten hozunk

Ismét két ifju arisztokratát,

E büszke arc, finom fehér ruha,

Világosan mutatja bűnöket!

Ádám

Milyen nemes pár. Jőjetek fel, ifjak!

A Sans-culotte

Mi meg jerünk bajtársaink után,

Hol munka vár ránk, s vész az árulókra.

Ádám

Nem értem, mily rokonszenv vonz felétek,

De önveszélyemmel megmentelek.

A márki

Nem, Danton, hogyha bűnösök vagyunk,

Elárulod a hont, ha el nem ítélsz;

Ha nem vagyunk, nem kell hiú kegyelmed.

Ádám

Ki vagy te, hogy Dantonnal így beszélsz?

A márki

Márki vagyok. –

Ádám

Megállj – vagy nem tudod,

Hogy „polgáron” kivűl nincs cím egyéb?

A márki

Nem hallottam, hogy eltörlé királyom

A címeket.

Ádám

Szerencsétlen, ne folytasd,

E guillotine is szinte hallgatózik. –

Lépj sergeinkbe, s pályád nyitva áll.

A márki

Nincs engedélyem, polgár, a királytól,

Hogy idegen seregbe léphetek.

Ádám

Úgy meg fogsz halni.

A márki

Eggyel több leend

Családomból, ki meghalt a királyért.

Ádám

Miért rohansz ily vakmerőn halálba?

A márki

S azt véled-é, hogy e nemes előjog

Csak titeket illet, népemberek? –

Ádám

Dacolsz velem, jó, hát én is fogok.

Ki lesz erősb? megmentlek ellenedre,

S e jellemért egy higgadtabb jövő,

Melyben kihamvadt a pártszenvedély,

Hálát fog adni nékem. – Nemzetőrök!

Lakomra véle. Ti feleltek érte.

Éva

Bátyám, erős légy!

Márki

Húgom! Óvjon Isten. – (El)

Éva

Itt is van egy fő, nem rosszabb Rolandnál.

Ádám

Ne ily kemény szót e gyöngéd ajakról.

Éva

A vérpadon gyöngédebb szó nem illik.

Ádám

Az én világom e szörnyű emelvény.

Midőn ráléptél, véled egy darab

Mennyország szállt le, s szentélyébe zár.

Éva

Az áldozatra szentelt állatot

Sem gúnyolák útjában a papok.

Ádám

Az áldozat, hidd el, magam vagyok.

S ha írigyelve nézik is hatalmam,

Örömtelen, megvetve életet

Meg a halált, nézem királyi székem,

Melyről mellőlem hullnak el naponkint,

S várom, mikor jő már reám a sor, –

E vér közt úgy gyötör az egyedüllét,

A sejtelem, mi jó lehet szeretni. –

Óh, nő, csak egy napig tanítanál

Ez égi tudományra – második nap

Nyugodtan hajtnám bárd alá fejem. –

Éva

S e rémvilágban még szeretni vágyol,

Nem rettent-é a lelkiösmeret? –

Ádám

A lelkiösmeret a közvilág

Előjoga; kit a végzés vezet,

Az rá nem ér körűltekinteni. –

Hol hallád a viharról, hogy megáll,

Ha gyönge rózsa hajlong útain? –

S aztán ki lenne vakmerő eléggé,

Itélni a közélet emberéről?

Ki látja a szálat, mely színpadán

Egy Catilinát, egy Brutust vezet?

Vagy azt hiszik, kiről a hír beszél,

Megszűnt egyúttal ember lenni, és

Oly földfeletti lénnyé változott,

Kit a lenézett apró száz viszony,

Mindennapos gond mit sem érdekel. –

Óh, jaj, ne hidd – a trónon is ver a szív,

S Caesarnak, hogyha volt szerelmese,

Ez őt talán csupán úgy ismeré,

Mint jó fiút, s nem volt sejtelme sem,

Hogy retteg tőle s megrendűl a föld. –

S ha így van ez, mondd, mondd, mért nem szeretnél?

Nem nő vagy-é, s én nemde férfiú?

Mondják, hogy a szív gyűlöl vagy szeret,

Amint magával hozza e világra:

Én érzem, e szív hogy rokon tiéddel,

S te ezt a szót, hölgy, meg nem értenéd? –

Éva

S ha meg? Mi haszna. Más isten vezet,

Mint akit én szivemben hordozok.

Nem érthetjük meg így egymást soha. –

Ádám

Hagyd el tehát avúlt eszményidet,

Mit áldozol száműzött isteneknek?

A nőt ugyis oly oltár illeti

Csupán, mely mindég ifju – és ez a szív.

Éva

Az elhagyott oltárnak is lehet

Mártírja. Óh, Danton, magasztosabb

Kegyelettel megóvni a romot,

Mint üdvözölni a felkelt hatalmat;

S e hívatás nőt legjobban megillet.

Ádám

Nem látott ember még érzelgeni,

S ha látna most, ellenség, jóbarát,

Hogy az, kit a sors korbácsolt tova,

Vihar gyanánt tisztítni a világot,

Mostan megáll a vérpadon, szeretni,

Egy kisleánynál, és könny ég szemében:

Megjóslaná, hogy Danton elbukik,

Kacagna, és nem félne senki többé. –

S mégis könyörgök egy reménysugárt. –

Éva

Ha síron túl megbékélt szellemed

Levetkezi a kor véres porát,

Talán. –

Ádám

Ne mondd, ne mondd, leány, tovább!

Én azt a túlvilágot nem hiszem,

Reménytelen csatázom végzetemmel. –

Néptömeg

Igazságot tevénk. – Mi büszke faj volt!

Egy sans-culotte

(gyűrűt adva Dantonnak)

Imé, e gyűrű a hon zsámolyára.

Kezembe nyomta az egyik cudar,

Midőn nyakának tartám késemet.

Azt tartja e faj, hogy rablók vagyunk. –

Hát még te élsz? – kövesd testvéridet.

(Évát leszúrja, ki az állvány hátrészén lebukik)

Ádám

(szemét elfödve)

Jaj, vége hát. – Óh, sors, ki bír veled? –

Néptömeg

Most a Konventbe. Polgártárs, vezess. –

Kiszedted-é az árulók nevét? –

Éva

Danton! Tekints ez összeesküvőre,

Téged kivánt megölni, én ölém meg.

Ádám

Ha e helyet jobban megállta volna,

Rosszúl tevél; ha nem, tetted helyes. –

Éva

Tettem helyes, s jutalmamat kivánom:

Tölts vélem egy éjet, nagy férfiú!

Ádám

Minő rokonszenv kelhet ily kebelben?

Mi gyöngéd érzés a nőtigrisé?

Éva

Valóban, polgár, úgy látszik, te is

Kékvér arisztokrataúl szegődtél,

Vagy hagymázban szólsz ily regényesen. –

Te férfi vagy, én ifju s nő vagyok,

Bámúlatom hozzád vezet, nagy ember.

Ádám

(félre)

Végigborzongat; elfordúl szemem.

Nem bírom e szörnyű káprázatot.

Minő csodás hasonlat! – Aki az

Angyalt ismérte, s látta azután,

Hogy elbukott, az látott tán hasonlót.

Azon vonások, termet és beszéd,

Minden, csak egy kicsinyke semmiség,

Amit leírni sem lehet, hiányzik,

S minő egészen más lőn az egész! –

Azt nem bírhattam, védte glóriája,

Ettől pokolnak gőze undorít el. –

Éva

Mit is beszélsz magadban?

Ádám

Számolom,

Asszony, hogy nincsen annyi éjszakám,

Ahány áruló van még a hazában.

Néptömeg

Fel a Konventre, csak nevezd meg őket.

Saint-Just

Hogyan nevezné, ő fő cinkosuk. –

Ádám

Vádolni mersz, Saint-Just, nem ismered,

Minő erős vagyok? –

Saint-Just

Voltál előbb,

A népben. Ámde a nép bölcs, megismert,

S a Konvent végzését megszentesíti.

Ádám

Nem ismerek bírót magam felett

Mást, mint a nép, s a nép, tudom, barátom.

Saint-Just

Barátod az, ki a hon ellene.

A felséges nép majd itél fölötted,

Előtte vádollak, honáruló:

Csempészetért az állami javakban,

Rokonszenvért az arisztokratákkal,

Vágyódásért a zsarnok uralomra.

Ádám

Saint-Just, vigyázz, lemennydörög szavam.

Vádad hamis. –

Robespierre

Ne hagyjátok beszélni,

Tudjátok, nyelve síma, mint kigyó,

Fogjátok el, szabadságunk nevében. –

Néptömeg

Ne halljuk őt, ne halljuk, vesszen el!

Ádám

Ne halljatok hát, ámde én se halljam

A hitvány vádat. Nem győzzük meg egymást

Beszéddel. Sőt tettel sem győztetek le.

Robespierre, megelőztél csupán,

Ez az egész, ne kérkedjél vele.

Magam teszem le a fegyvert – elég volt. –

De ím ezennel felszólítalak,

Hogy három hó alatt kövess ez úton. –

Bakó, ügyes légy – órjást vesztesz el.

(Fejét a nyaktiló alá hajtja)