Tizenegyedik szín

(Londonban. A Tower és a Temze közt vásár. Tarka sokaság hullámzik, zajong. Ádám mint élemedett férfiú Luciferrel a Tower egyik bástyáján áll. Estve felé.)

Kar

(a zsibongó sokaság morajából eggyéolvadva, s halk zenétől kísérve)
 Zúg az élet tengerárja,
 Mindenik hab új világ,
 Mit szánod, ha elmerűl ez,
 Mit félsz, az ha feljebb hág? –
 Majd attól félsz, az egyént hogy
 Elnyelendi a tömeg,
 Majd, hogy a kiváló egyes
 A milljót semmíti meg.
 Rettegsz a költészetért ma,
 Holnap a tudás miatt,
 S szűk rendszernek mértekébe
 Zárod a hullámokat.
 S bármint küzdesz, bármint fáradsz,
 Nem merítsz mást, mint vizet,
 A méltóságos tenger zúg,
 Zajg tovább is és nevet.
 Hagyd zajongni, majd az élet
 Korlátozza önmagát.
 Nem vesz el harcában semmi,
 Mindig új s mindég a régi.
 Halld csak ígéző dalát.

Ádám

 Ez az, ez az, miért mindég epedtem,
 Pályám mindeddig tömkeleg vala,
 Az élet áll most teljesen előttem,
 Mi szép, mi buzdító versenydala.

Lucifer

 Szép a magasból, mint a templomének,
 Bármily rekedt hang, jajszó és sohaj
 Dallamba olvad össze, míg fölér. –
 Így hallja azt az Isten is, azért
 Hiszi, hogy jól csinálta e világot.
 De odalent másképpen hallanók,
 Hol közbeszól a szív verése is.

Ádám

 Te, kétkedő gúny, hát nem szebb világ ez,
 Mint mindaz, amin eddig átgyötörtél?
 Ledűltek a mohos korlátfalak,
 Eltűntek a rémes kisértetek,
 Miket a múlt megszentelt glóriával
 Hagy a jövőre, kínzó átokul.
 Szabad versenytér nyílt meg a kebelnek,
 Rabszolgákkal gúlát ma nem emelnek. –

Lucifer

 Egyiptomban sem hallott volna fel
 Ilyen magasra a rabok nyögése,
 S mi istenik e nélkül művei!
 Vagy Athenében nem cselekszik-é
 A felséges nép méltón, nagyszerűen,
 Feláldozván nagy s kedves emberét,
 Mivel a hon forog máskint veszélyben,
 Ha ily magasról nézzük, s nem zavarnak
 Nőkönnyek és egyéb hitvány fogalmak.

Ádám

 Hallgass, hallgass, te örökös szofista.

Lucifer

 De bárha áll is, a jaj hogy kihalt,
 Helyette minden úgy el van lapúlva. –
 Hol a magas, mi vonz? a mély, Mi rettent?
 Hol életünknek édes tarkasága?
 Többé nem tenger küzdő fényes árja,
 Sima mocsár csak, békával tele. –

Ádám

 Kárpótol a közjólét érzete.

Lucifer

 Ugy ítélsz, ládd, te is nagy polcodon
 Az életről, mely lábadnál mozog,
 Mint a múltakról a história.
 Nem hallja a jajszót, rekedt beszédet;
 Mit feljegyez, a múltnak csak dala.

Ádám

 Ah, már a sátán is romantizál,
 Vagy doktrinér lesz; vívmány ez s amaz.

Lucifer

(a Towerre mutatván)
 Az nem csoda, midőn az ősidők
 Kisértetén állunk, egy új világ közt.

Ádám

 E korhadt álláspont se kell nekem,
 Az új világba elszántan leszállok,
 S nem félek, a költészetet, nagy eszmét
 Hullámi közt hogy újra ne találjam. –
 Lehet, hogy többé nem nyilatkozik
 Eget megrázó ős titáni harcban,
 De annál ígézőbb, áldásosabb
 Világot alkotand szerény körében. –

Lucifer

 Haszontalan aggódás is leendne
 Azt féltened. Mig létez az anyag,
 Mindaddig áll az én hatalmam is,
 Tagadásúl, mely véle harcban áll.
 S míg emberszív van, míg eszmél az agy,
 S fennálló rend a vágynak gátat ír,
 Szintén fog élni a szellemvilágban
 Tagadásúl költészet és nagy eszme.
 De mondd, mi alakot vegyünk magunkra,
 Midőn leszállunk a zajgó tömegbe,
 Mert így csak e helyen birunk megállni,
 Hol múlt idők ábrándja leng körűl.

Ádám

 Akárminőt. Hisz nincsen már kiváló,
 Hála a sorsnak. Hogy tudjuk, mit érez:
 Le kell szállnunk a nép nagy rétegéhez.
(Mindketten lemennek a Tower belsejébe, s csakhamar munkásokul öltözve kilépnek annak kapuján, a sokadalomba vegyülvén. – Egy bábjátékos bódéja mellett áll, melyen majom ül veres kabátban, láncon.)

A bábjátékos

 Csak erre, erre, kedves jó urak,
 Mindjárt kezdődik az előadás.
 Mulatságos komédia nagyon,
 Szemlélni, mint szedé rá a kigyó
 Az első nőt, ki már kiváncsi volt,
 S mint vitte ez csávába akkor is már
 A férfiút. – Láthattok fürge majmot,
 Mi méltósággal játssza emberét,
 Láthattok medvét táncmester gyanánt.
 Csak erre, erre, kedves jó urak! –
(Tolongás a bódé körül.)

Lucifer

 Ah, Ádám! itten minket emlegetnek,
 Csak szép dolog, kinek olyan szerep
 Jutott, hogy még hat ezredév után is
 Mulat felette a víg ifjuság. –

Ádám

 El ez ízetlen tréfától. – Tovább.

Lucifer

 Ízetlen tréfa? Nézd csak, mint mulatnak,
 Kik még imént szunnyadtak a padokban,
 Hallgatva Népost – e piros fiúk.
 S ki mondja meg, kinek van igaza,
 Azoknak-é, kik az életbe lépnek
 Az ébredő erő önérzetével,
 Vagy aki, korhadt aggyal már, kilép. –
 Vajon tetszőbb-e egy Shakespeare neked,
 Mint nékik e torz képű összevissza?

Ádám

 A torz az éppen, mit nem tűrhetek.

Lucifer

 Rajtad tapadt még a görög világból.
 Ládd, én fia vagy apja, hogyha tetszik
 – Mert szellemek közt ez nem nagy különbség –,
 Az új iránynak, a romantikának,
 Én éppen a torzban gyönyörködöm.
 Az emberarcra egy majomvonás;
 A nagyszerű után egy sárdobás;
 Ficamlott érzés, tisztes szőrruha;
 Kéjhölgytől a szemérem szózata;
 Tömjénezése hitványnak, kicsinynek;
 Szerelmi élvre átka egy kiéltnek:
 Feledtetik, hogy országom veszett,
 Mert új alakban újraéledek. –

A bábjátékos

(Ádám vállára ütve)
 Mit foglaljátok ezt a jó helyet,
 Te, jómadár, csak az mulattat ingyen,
 Ki életúnt, s felkötteti magát. –
(Ádám és Lucifer félreállnak. Egy kisleány ibolyát árulva jő.)

Kisleány

 Kis ibolyák, első követei
 A jó tavasznak. Vásároljanak!
 E kis virág az árvának kenyért
 És a szegénynek is szép éket ad. –

Egy anya

(ibolyát vásárolva)
 Adj, adj nekem, holt gyermekem kezébe.

Egy leány

(szintén vásárolva)
 Sötét hajamnak lesz legszebbik éke.

Kisleány

 Kis ibolyák! – Vegyenek uraim! (Elhalad)

Egy ékszerárus

(bódéjában)
 Hogy e gaz mindig versenyez velünk,
 S ki nem bírjuk szorítni a divatból. –
 Pedig szép nyakra drága gyöngy való csak,
 Melyért az is már, aki fölhozá,
 Kétségbeejtő elszántsággal a
 Tenger mélyének szörnyeit kisérti. –
(Két polgárlány együtt jő.)

Első polgárlány

 Mi sok szép kelme, mennyi drága ékszer!

Második polgárlány

 Vásárfiát ha volna, aki venne.

Első polgárlány

 A mái férfi illyesmit csupán
 Gyalázatos mellékcélokra tenne.

Második polgárlány

 Még úgy se, nincs többé izlése már,
 Elrontá sok ledér hölgy s káviár.

Első polgárlány

 Azért oly elbizott, hogy nem veszen fel.

Második polgárlány

 Vagy oly szerény, hogy többé már nem is mer.
 (Elhaladnak.)
(Leveles szín alatt italt mérnek, az asztal körül dőzsölő munkások. Hátrább zene és tánc. Katonák, polgárok s mindenféle nép mulat és ácsorog.)

Korcsmáros

(vendégei közt)
 Urak, vigan, a tegnap elveszett,
 A holnapot nem érjük el soha.
 Isten táplálja a madarakat,
 S minden hiúság, mond a biblia.

Lucifer

 Tetszik nekem e filozófia.
 Üljünk le itt e szép árnyas padon,
 S nézzük, mi olcsón és mi jól mulat
 Savanyú borral s rossz zenével a nép.

Első munkás

(az asztalnál)
 A gépek, mondom, ördög művei:
 Szánktól ragadják a kenyeret el.

Második munkás

 Csak az ital maradjon, elfeledjük.

Első munkás

 A dús meg – ördög, vérünk szíja ki.
 Most jőne csak! Hadd küldeném pokolba.
 Több példa kéne, mint a múltkori.

Harmadik munkás

 Mit nyernél véle. Már ma függni fog.
 Sorsunk meg, mint előbb, csak úgy forog.

Második munkás

 Bolond beszédek, jöjjön hát az a dús,
 Nem vétek néki, mellém ültetem,
 Lássuk, ki az úr, és ki tud mulatni.

Korcsmáros

(Ádámhoz)
 Uram, mivel szolgáljak?

Ádám

 Semmivel.

Korcsmáros

 El hát padomról, semmiháziak!
 Azt vélitek tán, a pénzt csak lopom,
 Vagy gyermekem s nőm koldusbotra termett.

Ádám

(fölkelve)
 Így mersz beszélni?

Lucifer

 Hagyd el a pimaszt

Ádám

 Jerünk tehát, mit is nézzük tovább,
 Hogyan silányul állattá az ember.

Lucifer

 Ah, íme itt van, mit régtől kerestem,
 Itt vígadunk kedéllyel, fesztelen.
 Ez a döbörgés és e vad kacaj,
 E bacchanális tűz felgerjedése,
 Mely minden arcra rózsa-árt idéz,
 Mint dőre képzet a nyomor fölé,
 Hát nem dicső ez?

Ádám

 Engem undorít.
(Ezalatt a táncolókhoz értek. Két koldus civódva jő.)

Első koldus

 E hely sajátom, itt van engedélyem.

Második koldus

 Könyörűlj rajtam, másként meghalok,
 Már két hete, hogy nem dolgozhatom.

Első koldus

 Igaz koldús sem vagy hát eszerint,
 Kontár sehonnai, rendőrt hivok. –
(A második koldus elsompolyog.
 Az első helyet foglal.)
 Krisztusnak öt sebére, alamizsnát
 A szenvedőnek, édes uraim! –
(Egy katona egy mesterlegény kezéből elveszi táncosnéját)

Katona

 Paraszt, odébb! – Vagy azt hiszed talán,
 Hogy még te is valami vagy.

Mesterlegény

 Megérzed,
 Ha nem hiszed.

Második mesterlegény

 Ne bántsd. Térj ki előle:
 A hatalom s dicsőség mind övé.

Első mesterlegény

 No hát, lenézéssel miért tetézi,
 Ha már ugyis nadályként szívja vérünk.

Egy kéjhölgy

(danolva)
 Sárkányoktól is kivívták
 Egykoron az aranyalmát –
 Almák még most is teremnek,
 A sárkányok rég kivesztek:
 Bamba, aki nézi, nézi,
 És letépni nem merészli.
 (Egy ifjúhoz simul)

Lucifer

(a mulatók nézésébe merülve)
 Ez a kacérság tetszik, ládd, nekem.
 Mutassa a dús, hogy mi kincse van.
 Vasas ládában, melyen a fukar
 Ül, úgy lehet fövény, mint színarany. –
 Mi megható féltése e kamasznak!
 Hogy őrzi lánya egy tekintetét.
 Isméri a jelen percnek becsét,
 Bár tudja jól – de hát mi gondja arra –,
 Hogy a jövőben másnak dől karára.

Ádám

(egyik zenészhez)
 Miért bánsz így a művészettel, ember!
 Mondd, tetszik-é, amit húzasz, magadnak?

A zenész

 Dehogy tetszik, dehogy! Sőt végtelen kín
 Ezt húzni napról napra, s nézve nézni
 Miként mulatnak kurjongatva rajta.
 E vad hang elhat álmaimba is.
 De mit tegyek, élnem kell, s nem tudok mást.

Lucifer

(még mindig a szemléletbe merülve)
 Ah, illyen gondos filozófiát
 Ki tenne fel a röpke ifjuságról. –
 E lányka tudja, hogy nem az utolsó,
 Melyet most élvez, a perc életében,
 S amíg ölelget, új viszonyt keres
 Máris szeme. – Ah, drága gyermekek;
 Mi örömöm telik most bennetek,
 Hogy oly mosolygva munkáltok nekem!
 Áldásom a bűn és nyomor legyen.

Második mesterlegény

(danolva)
 Aki munkás hét után
 Tiszta szívvel, dal között
 Csókot és bort elköszönt,
 Kacagja az ördögöt.
(Templomi zene néhány végakkordja hallik, Éva mint polgárlány imakönyvvel s bokrétával kezében anyjával jő a templomból.)

Egy árus

 Csak erre, erre, drága szép kisasszony!
 Olcsóbban senkisem szolgálhat önnek.

Másik árus

 Ne higgyen néki, rossz mértéke van,
 S áruja régi. – Erre, szép kisasszony! –

Ádám

 Ah Lucifer! Ládd, ily hitvány helyen
 Tartasz le, míg az üdv, megtestesülten,
 Majd észrevétlen leng tőlem tova.

Lucifer

 Ilyesmi már éppen nem új dolog. –

Ádám

 A templomból jő, óh, mi szép, mi szép!

Lucifer

 Láttatni volt ott, s látni is talán.

Ádám

 E gúny hideg, ne érintsd őt vele.
 Az ájtatosság ül még ajkain.

Lucifer

 Látom, megtérsz, sőt pietista léssz.

Ádám

 Rosz élc, mert keblem bárminő hideg,
 Az nékem baj; de a leánykebelben
 Kivánom az előitéletet,
 E szent poézist, múlt idők zenéjét,
 Érintetlen zománcát a virágnak. –

Lucifer

 De mellyik hát, mutasd, az a darab menny –
 Mert azt az ördögtől sem várhatod,
 Ízlésedet hogy mindig felkutassa,
 Elég, ha aztán birtokába juttat.

Ádám

 Lehet-e más, mint e hölgy? –

Lucifer

 Így beszél
 A zsolna is, ha férget fog magának,
 Féltékenyen körülnéz, s azt hiszi,
 Hogy a világon ez legjobb falat,
 Míg a galamb undorral néz reá.
 Az ember is üdvét csak önmaga
 Találja fel – sokszor tán éppen ott,
 Hol másik társa poklot alkotott.

Ádám

 Minő méltóság, millyen szűz-erény;
 Megközelítni szinte nem merem.

Lucifer

 Bátran csak, nem vagy a nőknél ujonc,
 S ha jól megnézzük, ő is eladó lesz.

Ádám

 Hallgass!

Lucifer

 Hisz tán drágább a többinél.
(Egy ifjú ezalatt szerényen Évához lép, s egy mézeskalács-szívet nyújt neki.)

Az ifjú

 Kisasszony, kérem, e vásárfiát
 Fogadja el kezemből szívesen.

Éva

 Artúr, ön jó, megemlékszik felőlem.

Anya

 Rég nem láttuk már; mért nem látogat meg?
(Halkan beszélgetnek, Ádám izgatottan nézi, míg az ifjú távozik.)

Ádám

 Ez éretlen fiú bírná-e hát,
 Mit férfi-szívem hasztalan ohajt –
 Mi meghitten szól véle, mint mosolyg –
 Még int utána – óh, mi kín, mi kín! –
 Meg kell szólítnom. (Évához közelít.)

Anya

 Artúr szűlei
 Vagyonosak, igaz, de nem tudom,
 Mi szemmel nézik a viszonyt veled.
 Azért egészen vágytársát se mellőzd,
 Ki ma is e csokorral meglepett. –

Ádám

 Engedjék, hölgyeim, hogy elkisérjem,
 Nehogy baj érje e tolakodásban.

Éva

 Mi szemtelenség!

Anya

 El, tolakodó!
 Tán azt hiszi, hogy ollyan e leány,
 Kinek akárki mondhat szépeket? –

Ádám

 S hát mondhat-é mást? – Sokszor álmodám így
 A hölgytökélynek legszebb ideálját.

Anya

 Álmodhatik, amit tetszik magának;
 De akinek e lányka báji nyílnak,
 Az ily gézengúz ember nem lehet. –
(Ádám zavartan áll, egy cigányasszony Évához lép.)

Cigányasszony

 Ah, drágalátos hölgy, világ csodája,
 Mutassa csak piciny fehér kezét,
 Hadd mondjam el, a sors ezer malasztja
 Miként himzendi boldog életét. (kezébe nézve)
 Szép mátka várja – ah, közel nagyon –
 Szép gyermekek, egészség és vagyon.
 (Pénzt kap.)

Lucifer

(Ádámra mutatva)
 Hugom! Társam sorsáról is beszélj. –

Cigányasszony

 Nem látom tisztán, éhség vagy kötél. –

Ádám

(Évához)
 Ne útasítson így el ön magától,
 Ah, érzem, e szív nékem van teremtve. –

Éva

 Anyám, ne engedd hát –

Anya

 Rendőrt kiáltok,
 Ha nem tágúl.

Éva

 Ne bántsd – eszére tér tán,
 S tulajdonkép nem is tett semmi roszat.
 (Elhaladnak.)

Ádám

 Óh, szent költészet, eltünél-e hát
 E prózai világból már egészen?

Lucifer

 Dehogy tűnt! Hát az a mézeskalács,
 Virágcsokor, az a tánc, gallylugos,
 Mi volt egyéb? Csak oly finnyás ne légy,
 És ábrándozni van még tárgy elég.

Ádám

 Mit ér, ha a nyervágy, haszonlesés
 Olálkodik köztük, s önzéstelen
 Emelkedettség nincsen már sehol.

Lucifer

 Az is akad az iskoláspadok közt,
 Hol még az élet nem gazdálkodott.
 Ép itt jő néhány illyen cimbora. –
(Nehány tanuló jő sétálva.)

Első tanuló

 Vigan, fiúk, mögöttünk a penész,
 Ma élvezünk valami derekast.

Második tanuló

 Ki a szabadba, a várost utálom,
 Korlátolt rendét, e kalmár világot.

Harmadik tanuló

 Valakivel próbáljunk összetűzni,
 Ez izgató és férfias mulatság.

Első tanuló

 Ragadjuk el a zsoldosok öléből
 Lánykáikat, s mindjárt lesz háború is;
 Aztán szabadba sietünk velök,
 Nehány pohár sör- és zenére van pénz,
 S estélig győzelmünk emlékivel
 Piros pofák közt hercegek leszünk.

Negyedik tanuló

 Dicső, dicső, bosszantni a filisztert.

Első tanuló

 Összébb fűzvén frigyünknek láncait –
 S mulatni, ahogy most tőlünk telik,
 Míg egykor a hazáért lelkesedve
 Nemesebb küzdtért foglal majd erélyünk.
 (Elhaladnak.)

Ádám

 Kedves látvány ez e lapos világban,
 Szebb kor csiráját sejti benne szűm.

Lucifer

 Meglátod, a csira mivé fesel,
 Lerázva majd a tantermek porát.
 E két gyáros, ki itt felénk közelg,
 Ifjontan az volt, mik most e fiúk.
(Két gyáros beszélgetve jő.)

Első gyáros

 Hiába, a versenyt nem állhatom,
 Mindenki az olcsóbb után eseng,
 Árum jóságát kell megvesztegetnem.

Második gyáros

 A munka bérét kell csökkenteni.

Első gyáros

 Azt nem lehet, most is lázonganak,
 Hogy meg nem bírnak élni, a kutyák,
 S van is tán a panaszban egy kicsi,
 De hát ki mondja, hogy nősűljenek,
 Ki mondja, hogy hat gyermekök legyen.

Második gyáros

 Erősebben kell hát befogni őket,
 Dolgozzanak fél éjjel gyárainkban,
 Elég pihenni a másik fele,
 Kinek álmodni úgysem célszerű. (Elmennek.)

Ádám

 El vélek. – Mért is hagytad látnom őket. –
 De mondd, hová is lett az a leány? –
 Most, Lucifer, mutasd hatalmadat,
 Segíts, hogy meghallgasson.

Lucifer

 Lucifer se
 Fecsérli erejét ily semmiségre.

Ádám

 Mi néked semmi, nékem egy világ.

Lucifer

 Nyerd el tehát. – Csak korlátozni bírd
 Érzésidet, hazugságtól ne félj,
 Felelj, mint kérdlek, s karjaidba dűl. –
(Hangosan, hogy a mögöttük hallgatózó cigányasszony meghallja.)
 Most látja már, mylord, mi kellemetlen
 Álarc alatt a nép közé vegyűlni,
 Mindúntalan új bántalomra botlunk.
 Ha sejtené e nép, hogy négy hajónk
 Még már ma révbe szálland Indiából,
 Másképp fogadna.

Ádám

 Az valószínű.

Cigányasszony

(félre)
 E felfödözés szép summát megér.
 (Ádámhoz)
 Egy szóra kérem, – ön elrejtezett,
 Én megbüntettem a jövendöléssel,
 Mert énelőttem nem létez titok,
 Ki a sátánnal régen cimborálok.

Lucifer

(félre)
 No, még az kéne csak, te vén szipirtyó.

Cigányasszony

 Önök hajói már ma itt leendnek,
 De, ami ennél még örvendetesb,
 Egy szép leányka epedez önért.

Ádám

 S hogy nyerhetem meg?

Cigányasszony

 Hisz már-már öné.

Ádám

 Elútasított.

Cigányasszony

 Épp azért öné lesz.
 Meglátja, itt lesz ismét nemsokára.
 Emlékezzék bár a jósnő szavára. (El.)

Ádám

 Lucifer! E banya rajtad kifog.

Lucifer

 El nem vitázom fényes érdemét,
 Most ő pótolja az ördög helyét. –
(Egy nyegle – taligán, trombitaszóval, tömegtől környezve megjelen, s a szín közepén megáll.)

A nyegle

 Félrébb az útból! – tisztelet nekem,
 Megőszült tudományban a fejem,
 Míg a természet titkos kincseit
 Felástam ernyedetlen szorgalommal.

Ádám

 Minő csodás bolond ez, Lucifer?

Lucifer

 A tudomány, mely nyegle, hogy megéljen,
 Éppen mint akkor, hogy tudóskodál,
 Csakhogy több zaj kell most, mint kelle hajdan.

Ádám

 Ilyen mértékben azt sosem tevém.
 Gyalázat rá.

Lucifer

 Arról ő nem tehet,
 Természete, ha fél, s kerűlni vágyik,
 Hogy ez ne álljon sírköve felett:
 Ex gratia speciali
 Mortuus in hospitali.
 Ha másokért áldozván éjt, napot,
 Jutalmának kéréséhez jutott.

A nyegle

 Az emberek javára fáradék,
 S im, itt van a dicső eredmény:
 Ez az edényke élet-elixir,
 Melytől megifjul a beteg, vén.
 Ezt szedték hajdan a nagy fáraók.
 Ez Tankréd bűvös bájitalja;
 E szépitőt használta Helene,
 Ez Kepler asztrológiája. –

Ádám

 Hallod, mit árul? – Míg mi a jövőben
 Kerestük a fényt, ő a rég lefolytban.

Lucifer

 Sohase tiszteletes a jelen.
 Mint embernagyság a hálószobában.
 Nőnk az, tízévi házas állapotban –
 Már azt is tudjuk, hogy szeplője hány van.

A nyegle

 Vegyetek ím, nem bánja meg, ki vesz,
 Ily alkalom még nem volt és nem is lesz.

A tömegből

 Ide vele. – Nekem bármellyik elkel. –
 Ah, mily szerencse. Millyen drága vétel.

Lucifer

 No, ládd, e nép, mely közt már senki nem hisz,
 Ami csodás, hogyan kapkodja mégis. –
(Éva, anyjával visszajő, a cigányasszony suttogva követi.)

Éva

 Haszontalan beszéd, hisz ismerünk már.

Cigányasszony

 Ne üdvözűljek, hogyha nem igaz.
 Olyan szerelmes önbe az az úr,
 Hogy már ma még maîtresse-ének veszi.
 Mint hercegasszony, oly szállást lakik,
 Színházba, táncra négy lovon robog.

Anya

 Ha jól felvesszük, százszor célszerűbb,
 Mint elhervadni fejkötő alatt
 Egy szurtos varga bűzös műhelyében.

Cigányasszony

 Csak nézze ön, ott áll – hogyan keres.

Éva

 Elég nem szép, hogy még nem láta meg. –
 Keze finom, tartása úrias. –

Anya

 Nekem még társa sincsen ellenemre,
 Bár orra kissé horgas, lába görbe,
 De olyan tisztes, éltes férfiú. –
 Megyek, leányom. Legjobb közbejárás,
 Ha magatokra hagylak egy kicsit.

Cigányasszony

(Ádámhoz)
 Lám, itt van a szép; mint eped önért. –

Ádám

 Repűlök hozzá. – Óh, mi kéj – mi kéj!

Cigányasszony

 A közbejárót sem kell elfeledni.

Lucifer

(pénzt ad neki)
 Társamtul a pénz, tőlem kézszorítás.

Cigányasszony

(felsikoltva)
 Uh! Mily kemény kéz! (El.)

Lucifer

 Kéjét érzenéd,
 Ha az volnál, kit játszol, vén banya! –

Éva

(Ádámhoz)
 Vehetne ön vásárfiát nekem,
 E szépitőszer mint kinálkozik. –

Ádám

 A nőiség varázsa arcodon
 A szépitőszer, melynek párja nincs.
(A nyegle ezalatt elvonul.)

Éva

 Ah, ön nagyon kegyes.

Ádám

 Ne szégyeníts meg:
 Gyémántot, gyöngyöt fűzök szép nyakadra,
 Nem, mintha ékesíteni akarnám,
 De mert méltóbb helyen már nem ragyoghat. –

Éva

 Amott odább láttam sok ékszerárust,
 De nem való az ily szegény leánynak.

Ádám

 No, hát nézzük meg!

Lucifer

 Az felesleges,
 Kitűnő ékszer van velem esetleg.
(Ékszereket ad át, melyeket Éva nagy örömmel nézeget és próbál.)

Éva

 Mi szép, mi kedves, mint irígylik ezt majd. –

Ádám

 De ezt a szívet – ezt többé ne lássam.

Éva

 Eldobhatom, ha ellenére van. (Elveti.)

Lucifer

 Helyes, majd én meg rálépek (Ráhág.)

Éva

 Mi az:
 Sikoltást hallok, vagy csak képzelődöm?
(Ezalatt egy elítéltet hoznak taligán a színen keresztül, a nép tolong utána.)

A tömegből

 Siessünk. – Mondtam úgy-e, hogy mi gyáva. –
 Most is dacos még. – Fel csak, fel utána!

Ádám

 Minő zaj ez, mi hallatlan tolongás?

Éva

 Akasztanak. Beh jó, hogy itt vagyunk.
 Gyerünk mi is, oly izgató e látvány,
 S szép alkalom ragyogni ékeimben.

Ádám

 Mi bűne a hitványnak?

Éva

 Nem tudom.

Lucifer

 Mindegy is az, de majd elmondom én:
 Lovel gyárában dolgozott soká.
 De az ón méreg, s azt szivá örökké,
 Aztán több hétre kórházba kerűlt.
 Kedves nejénél a szükség beszólt,
 Lovel fia ifjú volt s jószivű,
 Meglelték egymást és mindent feledtek. –

Első munkás

 Vigan, pajtás! – mártírként vérzel el,
 Neved közöttünk fényes név marad.

Lucifer

 A férj kigyógyult, s a nőt nem lelé,
 Helye betölt, munkát hiába kért,
 Fellázadt keble, fenyegetni mert,
 Lovel fia pofonnal válaszolt.
 Az átkozottnak kés akadt kezébe –
 Most itt viszik – a vén Lovel megőrült. –
(Az utolsó szavaknál Lovel őrült mélasággal jő.)

Lovel

 Hazudsz, hazudsz, én őrült nem vagyok,
 Nem értem-é, mit súg fiam sebe?
 Vegyed, vegyed, végetlen kincsemet,
 S tedd, hogy ne értsem. Őrüljek meg inkább!

Harmadik munkás

 Ne félj, ne félj, meg léssz boszúlva egykor.

Első munkás

 Emelkedjél fel, ők a csúfosak. –
(Az elítélt elhalad kíséretével)

Ádám

 Velőt fagyasztó látvány, mit kisértsz?
 Ki mondja itt meg, mellyik bűnösebb,
 Avagy csupán a társaság talán? –
 Hol ez rohad – buján tenyész a bűn.

Lovel

 A társaság, igen. – Vedd kincsemet,
 Csak azt, a seb beszédét hadd ne értsem. – (El.)

Éva

 Jerünk, jerünk, mert nem kapunk helyet.

Ádám

 Áldlak sors, hogy biróvá nem tevél.
 Mi könnyű törvényt írni pamlagon –
 Könnyű itélni a felűletesnek,
 És mily nehéz, ki a szivet kutatja,
 Méltányolván minden redőzetét.

Lucifer

 Ily elvek mellett pör nem érne véget.
 A rosszat, mert rossz, senki nem cselekszi,
 Az ördög is jogcímeket idéz,
 S magáét véli mindenik erősbnek.
 A törvénytudós széjjelvágja a
 Kuszált csomót, minek fonalait
 Ezer filantróp szét nem bontaná. –
(Ezalatt a Towerhez értek, melynek egy fülkéjében szentkép áll.)

Éva

 Megálljunk csak, barátom, egy kicsinyt,
 Hadd tűzöm e szentképhez csokromat. –

Lucifer

(súgva)
 Ne hadd, ne hadd, vagy végünk van különben.

Ádám

 Ártatlan gyermek – én nem gátolom. –

Éva

 Megszoktam e képről, még mint gyerek,
 Megemlékezni, hogyha elmegyek
 Előtte, s most is ollyan jólesik. –
 Mindjárt meglesz már, s futva pótolandjuk,
 Mit elmulasztunk.
(A virágcsokrot feltűzi a kép mellé, de az hirtelen lehervad, s nyakáról, karjáról az ékszerek gyíkokká változva leperegnek.)
 Istenem, mi ez?

Lucifer

 Haszontalan intettelek. –

Éva

 Segítség!

Ádám

 Nyugodtan, kedves, a nép megfigyel –
 Ezerte dúsabb ékszer jő nyakadra.

Éva

 El tőlem, el! Segítség, irgalom!
 Szemfényvesztők és egy rút vén boszorkány
 Így meggyaláztak egy becsűletes nőt. –
(A nép csoportosulni kezd, a cigányasszony rendőrökkel jő.)

Cigányasszony

 Hamis pénzt adtak, itt kell lenniök,
 Higannyá olvadt markomban.

Lucifer

 Talán
 Markodban volt, nem a pénzben, hiba. –
 Ádám, el innen, itt nem jó mulatni.
(A Towerbe tűnnek, s míg lent a csoportozás és zavar növekszik, ismét megjelennek a bástya tetején.)

Ádám

 Ismét csalódtam, azt hivém, elég
 Ledönteni a múltnak rémeit,
 S szabad versenyt szerezni az erőknek. –
 Kilöktem a gépből egy főcsavart,
 Mely összetartá, a kegyeletet,
 S pótolni elmulasztám más erősbbel.
 Mi verseny ez, hol egyik kardosan
 Áll a mezetlen ellennek szemében,
 Mi függetlenség, száz hol éhezik,
 Ha az egyes jármába nem hajol.
 Kutyáknak harca ez egy konc felett.
 Én társaságot kívánok helyette,
 Mely véd, nem büntet, buzdít, nem riaszt,
 Közös erővel összeműködik,
 Minőt a tudomány eszmél magának,
 És melynek rendén értelem viraszt. –
 Ez el fog jőni, érzem jól, tudom,
 Vezess, vezess Lucifer, e világba. – –

Lucifer

 Hiú ember, s mert korlátolt szemed
 Zilált csoportot lát csak odalent,
 Már azt hiszed, nincs összeműködés,
 Nincs rendszer az életnek műhelyében?
 Nézz hát egy percre szellemi szemekkel,
 És lásd a munkát, melyet létrehoznak.
 Csakhogy nekünk ám s nem kicsiny magoknak. –
(Besötétül. Az egész vásár csoportozattá alakul, mely a szín közepén tátongó síron ás, azt körültáncolja, míg egymás után mind beléje ugornak, részint némán, részint amint egymás után szólottak.)

Kar

 Csak rajta, pengjen a kapa:
 Ma kell végezni, holnap késő,
 Bár egypár ezredév után
 Még mindig nem lesz kész a nagy mű.
 Bölcső s koporsó ugyanaz,
 Ma végzi, amit holnap kezd el,
 Örökké éhes s jóllakott,
 Mi már ma bémegy, holnap felkel!
(A lélekharang megcsendül.)
 Megcsendült, ím, az estharang,
 Bevégezők; el, nyúgalomra,
 Kiket a reg új létre költ,
 A nagy művet kezdjék el újra.

A bábjátékos

 Én a komédiát lejátsztam,
 Mulattattam, de nem mulattam.

A korcsmáros

 Kiitta mindenik borát,
 Vendégeim, jó éjszakát!

A kisleány

 Kis ibolyáim mind elkeltek,
 Majd újak síromon teremnek.

Cigányasszony

 Jövőjét vágyta látni minden:
 S szemét behunyja most ijedten.

Lovel

 Kincsem nem nyújta boldogságot:
 S most ingyen nyúgalmat találok.

Munkás

 A hét letelt, a szombatest itt,
 Kinyugszom végre fáradalmit.

Tanuló

 Álmodtam szépet – felzavartak,
 Szép álom, jöjj, most már folytatlak.

Katona

 Hivém, derék vagyok nagyon,
 S egy rossz gödörben megbukom. –

Kéjhölgy

 A mámor elszállt, a festék lement,
 Itt oly hideg van: jobb-e odalent?

Az elitélt

 Maradj, bilincs, a hitvány por felett,
 Más törvényt sejtek e küszöb megett.

A nyegle

 Egymást szedtük rá azzal, hogy tudunk:
 Most a valónál mind elámulunk.

Éva

 Mit állsz, tátongó mélység, lábaimnál!
 Ne hidd, hogy éjed engem elriaszt:
 A por hull csak belé, e föld szülötte,
 Én glóriával átallépem azt.
 Szerelem, költészet s ifíuság
 Nemtője tár utat örök honomba;
 E földre csak mosolyom hoz gyönyört,
 Ha napsugár gyanánt száll egy-egy arcra.
(Fátyolát, palástját a sírba ejtve, dicsőülten felemelkedik.)

Lucifer

 Isméred-é, Ádám?

Ádám

 Ah, Éva, Éva! –



Hátra Kezdőlap Előre