Madách Imre: Az ember tragédiája

Tizenegyedik szín

(Londonban. A Tower és a Temze közt vásár. Tarka sokaság hullámzik, zajong. Ádám mint élemedett férfiú Luciferrel a Tower egyik bástyáján áll. Estve felé.)

Kar

(a zsibongó sokaság morajából eggyéolvadva, s halk zenétől kísérve)

Zúg az élet tengerárja,

Mindenik hab új világ,

Mit szánod, ha elmerűl ez,

Mit félsz, az ha feljebb hág? –

Majd attól félsz, az egyént hogy

Elnyelendi a tömeg,

Majd, hogy a kiváló egyes

A milljót semmíti meg.

Rettegsz a költészetért ma,

Holnap a tudás miatt,

S szűk rendszernek mértekébe

Zárod a hullámokat.

S bármint küzdesz, bármint fáradsz,

Nem merítsz mást, mint vizet,

A méltóságos tenger zúg,

Zajg tovább is és nevet.

Hagyd zajongni, majd az élet

Korlátozza önmagát.

Nem vesz el harcában semmi,

Mindig új s mindég a régi.

Halld csak ígéző dalát.

Ádám

Ez az, ez az, miért mindég epedtem,

Pályám mindeddig tömkeleg vala,

Az élet áll most teljesen előttem,

Mi szép, mi buzdító versenydala.

Lucifer

Szép a magasból, mint a templomének,

Bármily rekedt hang, jajszó és sohaj

Dallamba olvad össze, míg fölér. –

Így hallja azt az Isten is, azért

Hiszi, hogy jól csinálta e világot.

De odalent másképpen hallanók,

Hol közbeszól a szív verése is.

Ádám

Te, kétkedő gúny, hát nem szebb világ ez,

Mint mindaz, amin eddig átgyötörtél?

Ledűltek a mohos korlátfalak,

Eltűntek a rémes kisértetek,

Miket a múlt megszentelt glóriával

Hagy a jövőre, kínzó átokul.

Szabad versenytér nyílt meg a kebelnek,

Rabszolgákkal gúlát ma nem emelnek. –

Lucifer

Egyiptomban sem hallott volna fel

Ilyen magasra a rabok nyögése,

S mi istenik e nélkül művei!

Vagy Athenében nem cselekszik-é

A felséges nép méltón, nagyszerűen,

Feláldozván nagy s kedves emberét,

Mivel a hon forog máskint veszélyben,

Ha ily magasról nézzük, s nem zavarnak

Nőkönnyek és egyéb hitvány fogalmak.

Ádám

Hallgass, hallgass, te örökös szofista.

Lucifer

De bárha áll is, a jaj hogy kihalt,

Helyette minden úgy el van lapúlva. –

Hol a magas, mi vonz? a mély, Mi rettent?

Hol életünknek édes tarkasága?

Többé nem tenger küzdő fényes árja,

Sima mocsár csak, békával tele. –

Ádám

Kárpótol a közjólét érzete.

Lucifer

Ugy ítélsz, ládd, te is nagy polcodon

Az életről, mely lábadnál mozog,

Mint a múltakról a história.

Nem hallja a jajszót, rekedt beszédet;

Mit feljegyez, a múltnak csak dala.

Ádám

Ah, már a sátán is romantizál,

Vagy doktrinér lesz; vívmány ez s amaz.

Lucifer

(a Towerre mutatván)

Az nem csoda, midőn az ősidők

Kisértetén állunk, egy új világ közt.

Ádám

E korhadt álláspont se kell nekem,

Az új világba elszántan leszállok,

S nem félek, a költészetet, nagy eszmét

Hullámi közt hogy újra ne találjam. –

Lehet, hogy többé nem nyilatkozik

Eget megrázó ős titáni harcban,

De annál ígézőbb, áldásosabb

Világot alkotand szerény körében. –

Lucifer

Haszontalan aggódás is leendne

Azt féltened. Mig létez az anyag,

Mindaddig áll az én hatalmam is,

Tagadásúl, mely véle harcban áll.

S míg emberszív van, míg eszmél az agy,

S fennálló rend a vágynak gátat ír,

Szintén fog élni a szellemvilágban

Tagadásúl költészet és nagy eszme.

De mondd, mi alakot vegyünk magunkra,

Midőn leszállunk a zajgó tömegbe,

Mert így csak e helyen birunk megállni,

Hol múlt idők ábrándja leng körűl.

Ádám

Akárminőt. Hisz nincsen már kiváló,

Hála a sorsnak. Hogy tudjuk, mit érez:

Le kell szállnunk a nép nagy rétegéhez.

(Mindketten lemennek a Tower belsejébe, s csakhamar munkásokul öltözve kilépnek annak kapuján, a sokadalomba vegyülvén. – Egy bábjátékos bódéja mellett áll, melyen majom ül veres kabátban, láncon.)

A bábjátékos

Csak erre, erre, kedves jó urak,

Mindjárt kezdődik az előadás.

Mulatságos komédia nagyon,

Szemlélni, mint szedé rá a kigyó

Az első nőt, ki már kiváncsi volt,

S mint vitte ez csávába akkor is már

A férfiút. – Láthattok fürge majmot,

Mi méltósággal játssza emberét,

Láthattok medvét táncmester gyanánt.

Csak erre, erre, kedves jó urak! –

(Tolongás a bódé körül.)

Lucifer

Ah, Ádám! itten minket emlegetnek,

Csak szép dolog, kinek olyan szerep

Jutott, hogy még hat ezredév után is

Mulat felette a víg ifjuság. –

Ádám

El ez ízetlen tréfától. – Tovább.

Lucifer

Ízetlen tréfa? Nézd csak, mint mulatnak,

Kik még imént szunnyadtak a padokban,

Hallgatva Népost – e piros fiúk.

S ki mondja meg, kinek van igaza,

Azoknak-é, kik az életbe lépnek

Az ébredő erő önérzetével,

Vagy aki, korhadt aggyal már, kilép. –

Vajon tetszőbb-e egy Shakespeare neked,

Mint nékik e torz képű összevissza?

Ádám

A torz az éppen, mit nem tűrhetek.

Lucifer

Rajtad tapadt még a görög világból.

Ládd, én fia vagy apja, hogyha tetszik

– Mert szellemek közt ez nem nagy különbség –,

Az új iránynak, a romantikának,

Én éppen a torzban gyönyörködöm.

Az emberarcra egy majomvonás;

A nagyszerű után egy sárdobás;

Ficamlott érzés, tisztes szőrruha;

Kéjhölgytől a szemérem szózata;

Tömjénezése hitványnak, kicsinynek;

Szerelmi élvre átka egy kiéltnek:

Feledtetik, hogy országom veszett,

Mert új alakban újraéledek. –

A bábjátékos

(Ádám vállára ütve)

Mit foglaljátok ezt a jó helyet,

Te, jómadár, csak az mulattat ingyen,

Ki életúnt, s felkötteti magát. –

(Ádám és Lucifer félreállnak. Egy kisleány ibolyát árulva jő.)

Kisleány

Kis ibolyák, első követei

A jó tavasznak. Vásároljanak!

E kis virág az árvának kenyért

És a szegénynek is szép éket ad. –

Egy anya

(ibolyát vásárolva)

Adj, adj nekem, holt gyermekem kezébe.

Egy leány

(szintén vásárolva)

Sötét hajamnak lesz legszebbik éke.

Kisleány

Kis ibolyák! – Vegyenek uraim! (Elhalad)

Egy ékszerárus

(bódéjában)

Hogy e gaz mindig versenyez velünk,

S ki nem bírjuk szorítni a divatból. –

Pedig szép nyakra drága gyöngy való csak,

Melyért az is már, aki fölhozá,

Kétségbeejtő elszántsággal a

Tenger mélyének szörnyeit kisérti. –

(Két polgárlány együtt jő.)

Első polgárlány

Mi sok szép kelme, mennyi drága ékszer!

Második polgárlány

Vásárfiát ha volna, aki venne.

Első polgárlány

A mái férfi illyesmit csupán

Gyalázatos mellékcélokra tenne.

Második polgárlány

Még úgy se, nincs többé izlése már,

Elrontá sok ledér hölgy s káviár.

Első polgárlány

Azért oly elbizott, hogy nem veszen fel.

Második polgárlány

Vagy oly szerény, hogy többé már nem is mer.

(Elhaladnak.)

(Leveles szín alatt italt mérnek, az asztal körül dőzsölő munkások. Hátrább zene és tánc. Katonák, polgárok s mindenféle nép mulat és ácsorog.)

Korcsmáros

(vendégei közt)

Urak, vigan, a tegnap elveszett,

A holnapot nem érjük el soha.

Isten táplálja a madarakat,

S minden hiúság, mond a biblia.

Lucifer

Tetszik nekem e filozófia.

Üljünk le itt e szép árnyas padon,

S nézzük, mi olcsón és mi jól mulat

Savanyú borral s rossz zenével a nép.

Első munkás

(az asztalnál)

A gépek, mondom, ördög művei:

Szánktól ragadják a kenyeret el.

Második munkás

Csak az ital maradjon, elfeledjük.

Első munkás

A dús meg – ördög, vérünk szíja ki.

Most jőne csak! Hadd küldeném pokolba.

Több példa kéne, mint a múltkori.

Harmadik munkás

Mit nyernél véle. Már ma függni fog.

Sorsunk meg, mint előbb, csak úgy forog.

Második munkás

Bolond beszédek, jöjjön hát az a dús,

Nem vétek néki, mellém ültetem,

Lássuk, ki az úr, és ki tud mulatni.

Korcsmáros

(Ádámhoz)

Uram, mivel szolgáljak?

Ádám

Semmivel.

Korcsmáros

El hát padomról, semmiháziak!

Azt vélitek tán, a pénzt csak lopom,

Vagy gyermekem s nőm koldusbotra termett.

Ádám

(fölkelve)

Így mersz beszélni?

Lucifer

Hagyd el a pimaszt

Ádám

Jerünk tehát, mit is nézzük tovább,

Hogyan silányul állattá az ember.

Lucifer

Ah, íme itt van, mit régtől kerestem,

Itt vígadunk kedéllyel, fesztelen.

Ez a döbörgés és e vad kacaj,

E bacchanális tűz felgerjedése,

Mely minden arcra rózsa-árt idéz,

Mint dőre képzet a nyomor fölé,

Hát nem dicső ez?

Ádám

Engem undorít.

(Ezalatt a táncolókhoz értek. Két koldus civódva jő.)

Első koldus

E hely sajátom, itt van engedélyem.

Második koldus

Könyörűlj rajtam, másként meghalok,

Már két hete, hogy nem dolgozhatom.

Első koldus

Igaz koldús sem vagy hát eszerint,

Kontár sehonnai, rendőrt hivok. –

(A második koldus elsompolyog.
Az első helyet foglal.)

Krisztusnak öt sebére, alamizsnát

A szenvedőnek, édes uraim! –

(Egy katona egy mesterlegény kezéből elveszi táncosnéját)

Katona

Paraszt, odébb! – Vagy azt hiszed talán,

Hogy még te is valami vagy.

Mesterlegény

Megérzed,

Ha nem hiszed.

Második mesterlegény

Ne bántsd. Térj ki előle:

A hatalom s dicsőség mind övé.

Első mesterlegény

No hát, lenézéssel miért tetézi,

Ha már ugyis nadályként szívja vérünk.

Egy kéjhölgy

(danolva)

Sárkányoktól is kivívták

Egykoron az aranyalmát –

Almák még most is teremnek,

A sárkányok rég kivesztek:

Bamba, aki nézi, nézi,

És letépni nem merészli.

(Egy ifjúhoz simul)

Lucifer

(a mulatók nézésébe merülve)

Ez a kacérság tetszik, ládd, nekem.

Mutassa a dús, hogy mi kincse van.

Vasas ládában, melyen a fukar

Ül, úgy lehet fövény, mint színarany. –

Mi megható féltése e kamasznak!

Hogy őrzi lánya egy tekintetét.

Isméri a jelen percnek becsét,

Bár tudja jól – de hát mi gondja arra –,

Hogy a jövőben másnak dől karára.

Ádám

(egyik zenészhez)

Miért bánsz így a művészettel, ember!

Mondd, tetszik-é, amit húzasz, magadnak?

A zenész

Dehogy tetszik, dehogy! Sőt végtelen kín

Ezt húzni napról napra, s nézve nézni

Miként mulatnak kurjongatva rajta.

E vad hang elhat álmaimba is.

De mit tegyek, élnem kell, s nem tudok mást.

Lucifer

(még mindig a szemléletbe merülve)

Ah, illyen gondos filozófiát

Ki tenne fel a röpke ifjuságról. –

E lányka tudja, hogy nem az utolsó,

Melyet most élvez, a perc életében,

S amíg ölelget, új viszonyt keres

Máris szeme. – Ah, drága gyermekek;

Mi örömöm telik most bennetek,

Hogy oly mosolygva munkáltok nekem!

Áldásom a bűn és nyomor legyen.

Második mesterlegény

(danolva)

Aki munkás hét után

Tiszta szívvel, dal között

Csókot és bort elköszönt,

Kacagja az ördögöt.

(Templomi zene néhány végakkordja hallik, Éva mint polgárlány imakönyvvel s bokrétával kezében anyjával jő a templomból.)

Egy árus

Csak erre, erre, drága szép kisasszony!

Olcsóbban senkisem szolgálhat önnek.

Másik árus

Ne higgyen néki, rossz mértéke van,

S áruja régi. – Erre, szép kisasszony! –

Ádám

Ah Lucifer! Ládd, ily hitvány helyen

Tartasz le, míg az üdv, megtestesülten,

Majd észrevétlen leng tőlem tova.

Lucifer

Ilyesmi már éppen nem új dolog. –

Ádám

A templomból jő, óh, mi szép, mi szép!

Lucifer

Láttatni volt ott, s látni is talán.

Ádám

E gúny hideg, ne érintsd őt vele.

Az ájtatosság ül még ajkain.

Lucifer

Látom, megtérsz, sőt pietista léssz.

Ádám

Rosz élc, mert keblem bárminő hideg,

Az nékem baj; de a leánykebelben

Kivánom az előitéletet,

E szent poézist, múlt idők zenéjét,

Érintetlen zománcát a virágnak. –

Lucifer

De mellyik hát, mutasd, az a darab menny –

Mert azt az ördögtől sem várhatod,

Ízlésedet hogy mindig felkutassa,

Elég, ha aztán birtokába juttat.

Ádám

Lehet-e más, mint e hölgy? –

Lucifer

Így beszél

A zsolna is, ha férget fog magának,

Féltékenyen körülnéz, s azt hiszi,

Hogy a világon ez legjobb falat,

Míg a galamb undorral néz reá.

Az ember is üdvét csak önmaga

Találja fel – sokszor tán éppen ott,

Hol másik társa poklot alkotott.

Ádám

Minő méltóság, millyen szűz-erény;

Megközelítni szinte nem merem.

Lucifer

Bátran csak, nem vagy a nőknél ujonc,

S ha jól megnézzük, ő is eladó lesz.

Ádám

Hallgass!

Lucifer

Hisz tán drágább a többinél.

(Egy ifjú ezalatt szerényen Évához lép, s egy mézeskalács-szívet nyújt neki.)

Az ifjú

Kisasszony, kérem, e vásárfiát

Fogadja el kezemből szívesen.

Éva

Artúr, ön jó, megemlékszik felőlem.

Anya

Rég nem láttuk már; mért nem látogat meg?

(Halkan beszélgetnek, Ádám izgatottan nézi, míg az ifjú távozik.)

Ádám

Ez éretlen fiú bírná-e hát,

Mit férfi-szívem hasztalan ohajt –

Mi meghitten szól véle, mint mosolyg –

Még int utána – óh, mi kín, mi kín! –

Meg kell szólítnom. (Évához közelít.)

Anya

Artúr szűlei

Vagyonosak, igaz, de nem tudom,

Mi szemmel nézik a viszonyt veled.

Azért egészen vágytársát se mellőzd,

Ki ma is e csokorral meglepett. –

Ádám

Engedjék, hölgyeim, hogy elkisérjem,

Nehogy baj érje e tolakodásban.

Éva

Mi szemtelenség!

Anya

El, tolakodó!

Tán azt hiszi, hogy ollyan e leány,

Kinek akárki mondhat szépeket? –

Ádám

S hát mondhat-é mást? – Sokszor álmodám így

A hölgytökélynek legszebb ideálját.

Anya

Álmodhatik, amit tetszik magának;

De akinek e lányka báji nyílnak,

Az ily gézengúz ember nem lehet. –

(Ádám zavartan áll, egy cigányasszony Évához lép.)

Cigányasszony

Ah, drágalátos hölgy, világ csodája,

Mutassa csak piciny fehér kezét,

Hadd mondjam el, a sors ezer malasztja

Miként himzendi boldog életét. (kezébe nézve)

Szép mátka várja – ah, közel nagyon –

Szép gyermekek, egészség és vagyon.

(Pénzt kap.)

Lucifer

(Ádámra mutatva)

Hugom! Társam sorsáról is beszélj. –

Cigányasszony

Nem látom tisztán, éhség vagy kötél. –

Ádám

(Évához)

Ne útasítson így el ön magától,

Ah, érzem, e szív nékem van teremtve. –

Éva

Anyám, ne engedd hát –

Anya

Rendőrt kiáltok,

Ha nem tágúl.

Éva

Ne bántsd – eszére tér tán,

S tulajdonkép nem is tett semmi roszat.

(Elhaladnak.)

Ádám

Óh, szent költészet, eltünél-e hát

E prózai világból már egészen?

Lucifer

Dehogy tűnt! Hát az a mézeskalács,

Virágcsokor, az a tánc, gallylugos,

Mi volt egyéb? Csak oly finnyás ne légy,

És ábrándozni van még tárgy elég.

Ádám

Mit ér, ha a nyervágy, haszonlesés

Olálkodik köztük, s önzéstelen

Emelkedettség nincsen már sehol.

Lucifer

Az is akad az iskoláspadok közt,

Hol még az élet nem gazdálkodott.

Ép itt jő néhány illyen cimbora. –

(Nehány tanuló jő sétálva.)

Első tanuló

Vigan, fiúk, mögöttünk a penész,

Ma élvezünk valami derekast.

Második tanuló

Ki a szabadba, a várost utálom,

Korlátolt rendét, e kalmár világot.

Harmadik tanuló

Valakivel próbáljunk összetűzni,

Ez izgató és férfias mulatság.

Első tanuló

Ragadjuk el a zsoldosok öléből

Lánykáikat, s mindjárt lesz háború is;

Aztán szabadba sietünk velök,

Nehány pohár sör- és zenére van pénz,

S estélig győzelmünk emlékivel

Piros pofák közt hercegek leszünk.

Negyedik tanuló

Dicső, dicső, bosszantni a filisztert.

Első tanuló

Összébb fűzvén frigyünknek láncait –

S mulatni, ahogy most tőlünk telik,

Míg egykor a hazáért lelkesedve

Nemesebb küzdtért foglal majd erélyünk.

(Elhaladnak.)

Ádám

Kedves látvány ez e lapos világban,

Szebb kor csiráját sejti benne szűm.

Lucifer

Meglátod, a csira mivé fesel,

Lerázva majd a tantermek porát.

E két gyáros, ki itt felénk közelg,

Ifjontan az volt, mik most e fiúk.

(Két gyáros beszélgetve jő.)

Első gyáros

Hiába, a versenyt nem állhatom,

Mindenki az olcsóbb után eseng,

Árum jóságát kell megvesztegetnem.

Második gyáros

A munka bérét kell csökkenteni.

Első gyáros

Azt nem lehet, most is lázonganak,

Hogy meg nem bírnak élni, a kutyák,

S van is tán a panaszban egy kicsi,

De hát ki mondja, hogy nősűljenek,

Ki mondja, hogy hat gyermekök legyen.

Második gyáros

Erősebben kell hát befogni őket,

Dolgozzanak fél éjjel gyárainkban,

Elég pihenni a másik fele,

Kinek álmodni úgysem célszerű. (Elmennek.)

Ádám

El vélek. – Mért is hagytad látnom őket. –

De mondd, hová is lett az a leány? –

Most, Lucifer, mutasd hatalmadat,

Segíts, hogy meghallgasson.

Lucifer

Lucifer se

Fecsérli erejét ily semmiségre.

Ádám

Mi néked semmi, nékem egy világ.

Lucifer

Nyerd el tehát. – Csak korlátozni bírd

Érzésidet, hazugságtól ne félj,

Felelj, mint kérdlek, s karjaidba dűl. –

(Hangosan, hogy a mögöttük hallgatózó cigányasszony meghallja.)

Most látja már, mylord, mi kellemetlen

Álarc alatt a nép közé vegyűlni,

Mindúntalan új bántalomra botlunk.

Ha sejtené e nép, hogy négy hajónk

Még már ma révbe szálland Indiából,

Másképp fogadna.

Ádám

Az valószínű.

Cigányasszony

(félre)

E felfödözés szép summát megér.

(Ádámhoz)

Egy szóra kérem, – ön elrejtezett,

Én megbüntettem a jövendöléssel,

Mert énelőttem nem létez titok,

Ki a sátánnal régen cimborálok.

Lucifer

(félre)

No, még az kéne csak, te vén szipirtyó.

Cigányasszony

Önök hajói már ma itt leendnek,

De, ami ennél még örvendetesb,

Egy szép leányka epedez önért.

Ádám

S hogy nyerhetem meg?

Cigányasszony

Hisz már-már öné.

Ádám

Elútasított.

Cigányasszony

Épp azért öné lesz.

Meglátja, itt lesz ismét nemsokára.

Emlékezzék bár a jósnő szavára. (El.)

Ádám

Lucifer! E banya rajtad kifog.

Lucifer

El nem vitázom fényes érdemét,

Most ő pótolja az ördög helyét. –

(Egy nyegle – taligán, trombitaszóval, tömegtől környezve megjelen, s a szín közepén megáll.)

A nyegle

Félrébb az útból! – tisztelet nekem,

Megőszült tudományban a fejem,

Míg a természet titkos kincseit

Felástam ernyedetlen szorgalommal.

Ádám

Minő csodás bolond ez, Lucifer?

Lucifer

A tudomány, mely nyegle, hogy megéljen,

Éppen mint akkor, hogy tudóskodál,

Csakhogy több zaj kell most, mint kelle hajdan.

Ádám

Ilyen mértékben azt sosem tevém.

Gyalázat rá.

Lucifer

Arról ő nem tehet,

Természete, ha fél, s kerűlni vágyik,

Hogy ez ne álljon sírköve felett:

Ex gratia speciali

Mortuus in hospitali.

Ha másokért áldozván éjt, napot,

Jutalmának kéréséhez jutott.

A nyegle

Az emberek javára fáradék,

S im, itt van a dicső eredmény:

Ez az edényke élet-elixir,

Melytől megifjul a beteg, vén.

Ezt szedték hajdan a nagy fáraók.

Ez Tankréd bűvös bájitalja;

E szépitőt használta Helene,

Ez Kepler asztrológiája. –

Ádám

Hallod, mit árul? – Míg mi a jövőben

Kerestük a fényt, ő a rég lefolytban.

Lucifer

Sohase tiszteletes a jelen.

Mint embernagyság a hálószobában.

Nőnk az, tízévi házas állapotban –

Már azt is tudjuk, hogy szeplője hány van.

A nyegle

Vegyetek ím, nem bánja meg, ki vesz,

Ily alkalom még nem volt és nem is lesz.

A tömegből

Ide vele. – Nekem bármellyik elkel. –

Ah, mily szerencse. Millyen drága vétel.

Lucifer

No, ládd, e nép, mely közt már senki nem hisz,

Ami csodás, hogyan kapkodja mégis. –

(Éva, anyjával visszajő, a cigányasszony suttogva követi.)

Éva

Haszontalan beszéd, hisz ismerünk már.

Cigányasszony

Ne üdvözűljek, hogyha nem igaz.

Olyan szerelmes önbe az az úr,

Hogy már ma még maîtresse-ének veszi.

Mint hercegasszony, oly szállást lakik,

Színházba, táncra négy lovon robog.

Anya

Ha jól felvesszük, százszor célszerűbb,

Mint elhervadni fejkötő alatt

Egy szurtos varga bűzös műhelyében.

Cigányasszony

Csak nézze ön, ott áll – hogyan keres.

Éva

Elég nem szép, hogy még nem láta meg. –

Keze finom, tartása úrias. –

Anya

Nekem még társa sincsen ellenemre,

Bár orra kissé horgas, lába görbe,

De olyan tisztes, éltes férfiú. –

Megyek, leányom. Legjobb közbejárás,

Ha magatokra hagylak egy kicsit.

Cigányasszony

(Ádámhoz)

Lám, itt van a szép; mint eped önért. –

Ádám

Repűlök hozzá. – Óh, mi kéj – mi kéj!

Cigányasszony

A közbejárót sem kell elfeledni.

Lucifer

(pénzt ad neki)

Társamtul a pénz, tőlem kézszorítás.

Cigányasszony

(felsikoltva)

Uh! Mily kemény kéz! (El.)

Lucifer

Kéjét érzenéd,

Ha az volnál, kit játszol, vén banya! –

Éva

(Ádámhoz)

Vehetne ön vásárfiát nekem,

E szépitőszer mint kinálkozik. –

Ádám

A nőiség varázsa arcodon

A szépitőszer, melynek párja nincs.

(A nyegle ezalatt elvonul.)

Éva

Ah, ön nagyon kegyes.

Ádám

Ne szégyeníts meg:

Gyémántot, gyöngyöt fűzök szép nyakadra,

Nem, mintha ékesíteni akarnám,

De mert méltóbb helyen már nem ragyoghat. –

Éva

Amott odább láttam sok ékszerárust,

De nem való az ily szegény leánynak.

Ádám

No, hát nézzük meg!

Lucifer

Az felesleges,

Kitűnő ékszer van velem esetleg.

(Ékszereket ad át, melyeket Éva nagy örömmel nézeget és próbál.)

Éva

Mi szép, mi kedves, mint irígylik ezt majd. –

Ádám

De ezt a szívet – ezt többé ne lássam.

Éva

Eldobhatom, ha ellenére van. (Elveti.)

Lucifer

Helyes, majd én meg rálépek (Ráhág.)

Éva

Mi az:

Sikoltást hallok, vagy csak képzelődöm?

(Ezalatt egy elítéltet hoznak taligán a színen keresztül, a nép tolong utána.)

A tömegből

Siessünk. – Mondtam úgy-e, hogy mi gyáva. –

Most is dacos még. – Fel csak, fel utána!

Ádám

Minő zaj ez, mi hallatlan tolongás?

Éva

Akasztanak. Beh jó, hogy itt vagyunk.

Gyerünk mi is, oly izgató e látvány,

S szép alkalom ragyogni ékeimben.

Ádám

Mi bűne a hitványnak?

Éva

Nem tudom.

Lucifer

Mindegy is az, de majd elmondom én:

Lovel gyárában dolgozott soká.

De az ón méreg, s azt szivá örökké,

Aztán több hétre kórházba kerűlt.

Kedves nejénél a szükség beszólt,

Lovel fia ifjú volt s jószivű,

Meglelték egymást és mindent feledtek. –

Első munkás

Vigan, pajtás! – mártírként vérzel el,

Neved közöttünk fényes név marad.

Lucifer

A férj kigyógyult, s a nőt nem lelé,

Helye betölt, munkát hiába kért,

Fellázadt keble, fenyegetni mert,

Lovel fia pofonnal válaszolt.

Az átkozottnak kés akadt kezébe –

Most itt viszik – a vén Lovel megőrült. –

(Az utolsó szavaknál Lovel őrült mélasággal jő.)

Lovel

Hazudsz, hazudsz, én őrült nem vagyok,

Nem értem-é, mit súg fiam sebe?

Vegyed, vegyed, végetlen kincsemet,

S tedd, hogy ne értsem. Őrüljek meg inkább!

Harmadik munkás

Ne félj, ne félj, meg léssz boszúlva egykor.

Első munkás

Emelkedjél fel, ők a csúfosak. –

(Az elítélt elhalad kíséretével)

Ádám

Velőt fagyasztó látvány, mit kisértsz?

Ki mondja itt meg, mellyik bűnösebb,

Avagy csupán a társaság talán? –

Hol ez rohad – buján tenyész a bűn.

Lovel

A társaság, igen. – Vedd kincsemet,

Csak azt, a seb beszédét hadd ne értsem. – (El.)

Éva

Jerünk, jerünk, mert nem kapunk helyet.

Ádám

Áldlak sors, hogy biróvá nem tevél.

Mi könnyű törvényt írni pamlagon –

Könnyű itélni a felűletesnek,

És mily nehéz, ki a szivet kutatja,

Méltányolván minden redőzetét.

Lucifer

Ily elvek mellett pör nem érne véget.

A rosszat, mert rossz, senki nem cselekszi,

Az ördög is jogcímeket idéz,

S magáét véli mindenik erősbnek.

A törvénytudós széjjelvágja a

Kuszált csomót, minek fonalait

Ezer filantróp szét nem bontaná. –

(Ezalatt a Towerhez értek, melynek egy fülkéjében szentkép áll.)

Éva

Megálljunk csak, barátom, egy kicsinyt,

Hadd tűzöm e szentképhez csokromat. –

Lucifer

(súgva)

Ne hadd, ne hadd, vagy végünk van különben.

Ádám

Ártatlan gyermek – én nem gátolom. –

Éva

Megszoktam e képről, még mint gyerek,

Megemlékezni, hogyha elmegyek

Előtte, s most is ollyan jólesik. –

Mindjárt meglesz már, s futva pótolandjuk,

Mit elmulasztunk.

(A virágcsokrot feltűzi a kép mellé, de az hirtelen lehervad, s nyakáról, karjáról az ékszerek gyíkokká változva leperegnek.)

Istenem, mi ez?

Lucifer

Haszontalan intettelek. –

Éva

Segítség!

Ádám

Nyugodtan, kedves, a nép megfigyel –

Ezerte dúsabb ékszer jő nyakadra.

Éva

El tőlem, el! Segítség, irgalom!

Szemfényvesztők és egy rút vén boszorkány

Így meggyaláztak egy becsűletes nőt. –

(A nép csoportosulni kezd, a cigányasszony rendőrökkel jő.)

Cigányasszony

Hamis pénzt adtak, itt kell lenniök,

Higannyá olvadt markomban.

Lucifer

Talán

Markodban volt, nem a pénzben, hiba. –

Ádám, el innen, itt nem jó mulatni.

(A Towerbe tűnnek, s míg lent a csoportozás és zavar növekszik, ismét megjelennek a bástya tetején.)

Ádám

Ismét csalódtam, azt hivém, elég

Ledönteni a múltnak rémeit,

S szabad versenyt szerezni az erőknek. –

Kilöktem a gépből egy főcsavart,

Mely összetartá, a kegyeletet,

S pótolni elmulasztám más erősbbel.

Mi verseny ez, hol egyik kardosan

Áll a mezetlen ellennek szemében,

Mi függetlenség, száz hol éhezik,

Ha az egyes jármába nem hajol.

Kutyáknak harca ez egy konc felett.

Én társaságot kívánok helyette,

Mely véd, nem büntet, buzdít, nem riaszt,

Közös erővel összeműködik,

Minőt a tudomány eszmél magának,

És melynek rendén értelem viraszt. –

Ez el fog jőni, érzem jól, tudom,

Vezess, vezess Lucifer, e világba. – –

Lucifer

Hiú ember, s mert korlátolt szemed

Zilált csoportot lát csak odalent,

Már azt hiszed, nincs összeműködés,

Nincs rendszer az életnek műhelyében?

Nézz hát egy percre szellemi szemekkel,

És lásd a munkát, melyet létrehoznak.

Csakhogy nekünk ám s nem kicsiny magoknak. –

(Besötétül. Az egész vásár csoportozattá alakul, mely a szín közepén tátongó síron ás, azt körültáncolja, míg egymás után mind beléje ugornak, részint némán, részint amint egymás után szólottak.)

Kar

Csak rajta, pengjen a kapa:

Ma kell végezni, holnap késő,

Bár egypár ezredév után

Még mindig nem lesz kész a nagy mű.

Bölcső s koporsó ugyanaz,

Ma végzi, amit holnap kezd el,

Örökké éhes s jóllakott,

Mi már ma bémegy, holnap felkel!

(A lélekharang megcsendül.)

Megcsendült, ím, az estharang,

Bevégezők; el, nyúgalomra,

Kiket a reg új létre költ,

A nagy művet kezdjék el újra.

A bábjátékos

Én a komédiát lejátsztam,

Mulattattam, de nem mulattam.

A korcsmáros

Kiitta mindenik borát,

Vendégeim, jó éjszakát!

A kisleány

Kis ibolyáim mind elkeltek,

Majd újak síromon teremnek.

Cigányasszony

Jövőjét vágyta látni minden:

S szemét behunyja most ijedten.

Lovel

Kincsem nem nyújta boldogságot:

S most ingyen nyúgalmat találok.

Munkás

A hét letelt, a szombatest itt,

Kinyugszom végre fáradalmit.

Tanuló

Álmodtam szépet – felzavartak,

Szép álom, jöjj, most már folytatlak.

Katona

Hivém, derék vagyok nagyon,

S egy rossz gödörben megbukom. –

Kéjhölgy

A mámor elszállt, a festék lement,

Itt oly hideg van: jobb-e odalent?

Az elitélt

Maradj, bilincs, a hitvány por felett,

Más törvényt sejtek e küszöb megett.

A nyegle

Egymást szedtük rá azzal, hogy tudunk:

Most a valónál mind elámulunk.

Éva

Mit állsz, tátongó mélység, lábaimnál!

Ne hidd, hogy éjed engem elriaszt:

A por hull csak belé, e föld szülötte,

Én glóriával átallépem azt.

Szerelem, költészet s ifíuság

Nemtője tár utat örök honomba;

E földre csak mosolyom hoz gyönyört,

Ha napsugár gyanánt száll egy-egy arcra.

(Fátyolát, palástját a sírba ejtve, dicsőülten felemelkedik.)

Lucifer

Isméred-é, Ádám?

Ádám

Ah, Éva, Éva! –