Tizenegyedik szín
(Londonban. A Tower és a Temze közt vásár. Tarka sokaság hullámzik, zajong. Ádám mint élemedett férfiú Luciferrel a Tower egyik bástyáján áll. Estve felé.)
Kar
(a zsibongó sokaság morajából eggyéolvadva, s halk zenétől
kísérve)
| | Mit szánod, ha elmerűl ez, |
| | Mit félsz, az ha feljebb hág? – |
| | Majd attól félsz, az egyént hogy |
| | Majd, hogy a kiváló egyes |
| | Rettegsz a költészetért ma, |
| | S szűk rendszernek mértekébe |
| | S bármint küzdesz, bármint fáradsz, |
| | Nem merítsz mást, mint vizet, |
| | Hagyd zajongni, majd az élet |
| | Nem vesz el harcában semmi, |
| | Mindig új s mindég a régi. |
Ádám
| | Ez az, ez az, miért mindég epedtem, |
| | Pályám mindeddig tömkeleg vala, |
| | Az élet áll most teljesen előttem, |
| | Mi szép, mi buzdító versenydala. |
Lucifer
| | Szép a magasból, mint a templomének, |
| | Bármily rekedt hang, jajszó és sohaj |
| | Dallamba olvad össze, míg fölér. – |
| | Így hallja azt az Isten is, azért |
| | Hiszi, hogy jól csinálta e világot. |
| | De odalent másképpen hallanók, |
| | Hol közbeszól a szív verése is. |
Ádám
| | Te, kétkedő gúny, hát nem szebb világ ez, |
| | Mint mindaz, amin eddig átgyötörtél? |
| | Ledűltek a mohos korlátfalak, |
| | Eltűntek a rémes kisértetek, |
| | Miket a múlt megszentelt glóriával |
| | Hagy a jövőre, kínzó átokul. |
| | Szabad versenytér nyílt meg a kebelnek, |
| | Rabszolgákkal gúlát ma nem emelnek. – |
Lucifer
| | Egyiptomban sem hallott volna fel |
| | Ilyen magasra a rabok nyögése, |
| | S mi istenik e nélkül művei! |
| | Vagy Athenében nem cselekszik-é |
| | A felséges nép méltón, nagyszerűen, |
| | Feláldozván nagy s kedves emberét, |
| | Mivel a hon forog máskint veszélyben, |
| | Ha ily magasról nézzük, s nem zavarnak |
| | Nőkönnyek és egyéb hitvány fogalmak. |
Ádám
| | Hallgass, hallgass, te örökös szofista. |
Lucifer
| | De bárha áll is, a jaj hogy kihalt, |
| | Helyette minden úgy el van lapúlva. – |
| | Hol a magas, mi vonz? a mély, Mi rettent? |
| | Hol életünknek édes tarkasága? |
| | Többé nem tenger küzdő fényes árja, |
| | Sima mocsár csak, békával tele. – |
Ádám
| | Kárpótol a közjólét érzete. |
Lucifer
| | Ugy ítélsz, ládd, te is nagy polcodon |
| | Az életről, mely lábadnál mozog, |
| | Mint a múltakról a história. |
| | Nem hallja a jajszót, rekedt beszédet; |
| | Mit feljegyez, a múltnak csak dala. |
Ádám
| | Ah, már a sátán is romantizál, |
| | Vagy doktrinér lesz; vívmány ez s amaz. |
Lucifer
(a Towerre mutatván)
| | Az nem csoda, midőn az ősidők |
| | Kisértetén állunk, egy új világ közt. |
Ádám
| | E korhadt álláspont se kell nekem, |
| | Az új világba elszántan leszállok, |
| | S nem félek, a költészetet, nagy eszmét |
| | Hullámi közt hogy újra ne találjam. – |
| | Lehet, hogy többé nem nyilatkozik |
| | Eget megrázó ős titáni harcban, |
| | De annál ígézőbb, áldásosabb |
| | Világot alkotand szerény körében. – |
Lucifer
| | Haszontalan aggódás is leendne |
| | Azt féltened. Mig létez az anyag, |
| | Mindaddig áll az én hatalmam is, |
| | Tagadásúl, mely véle harcban áll. |
| | S míg emberszív van, míg eszmél az agy, |
| | S fennálló rend a vágynak gátat ír, |
| | Szintén fog élni a szellemvilágban |
| | Tagadásúl költészet és nagy eszme. |
| | De mondd, mi alakot vegyünk magunkra, |
| | Midőn leszállunk a zajgó tömegbe, |
| | Mert így csak e helyen birunk megállni, |
| | Hol múlt idők ábrándja leng körűl. |
Ádám
| | Akárminőt. Hisz nincsen már kiváló, |
| | Hála a sorsnak. Hogy tudjuk, mit érez: |
| | Le kell szállnunk a nép nagy rétegéhez. |
(Mindketten lemennek a Tower belsejébe, s csakhamar munkásokul öltözve kilépnek annak kapuján, a sokadalomba vegyülvén. – Egy bábjátékos bódéja mellett áll, melyen majom ül veres kabátban, láncon.)
A bábjátékos
| | Csak erre, erre, kedves jó urak, |
| | Mindjárt kezdődik az előadás. |
| | Mulatságos komédia nagyon, |
| | Szemlélni, mint szedé rá a kigyó |
| | Az első nőt, ki már kiváncsi volt, |
| | S mint vitte ez csávába akkor is már |
| | A férfiút. – Láthattok fürge majmot, |
| | Mi méltósággal játssza emberét, |
| | Láthattok medvét táncmester gyanánt. |
| | Csak erre, erre, kedves jó urak! – |
(Tolongás a bódé körül.)
Lucifer
| | Ah, Ádám! itten minket emlegetnek, |
| | Csak szép dolog, kinek olyan szerep |
| | Jutott, hogy még hat ezredév után is |
| | Mulat felette a víg ifjuság. – |
Ádám
| | El ez ízetlen tréfától. – Tovább. |
Lucifer
| | Ízetlen tréfa? Nézd csak, mint mulatnak, |
| | Kik még imént szunnyadtak a padokban, |
| | Hallgatva Népost – e piros fiúk. |
| | S ki mondja meg, kinek van igaza, |
| | Azoknak-é, kik az életbe lépnek |
| | Az ébredő erő önérzetével, |
| | Vagy aki, korhadt aggyal már, kilép. – |
| | Vajon tetszőbb-e egy Shakespeare neked, |
| | Mint nékik e torz képű összevissza? |
Ádám
| | A torz az éppen, mit nem tűrhetek. |
Lucifer
| | Rajtad tapadt még a görög világból. |
| | Ládd, én fia vagy apja, hogyha tetszik |
| | – Mert szellemek közt ez nem nagy különbség –, |
| | Az új iránynak, a romantikának, |
| | Én éppen a torzban gyönyörködöm. |
| | Az emberarcra egy majomvonás; |
| | A nagyszerű után egy sárdobás; |
| | Ficamlott érzés, tisztes szőrruha; |
| | Kéjhölgytől a szemérem szózata; |
| | Tömjénezése hitványnak, kicsinynek; |
| | Szerelmi élvre átka egy kiéltnek: |
| | Feledtetik, hogy országom veszett, |
| | Mert új alakban újraéledek. – |
A bábjátékos
(Ádám vállára ütve)
| | Mit foglaljátok ezt a jó helyet, |
| | Te, jómadár, csak az mulattat ingyen, |
| | Ki életúnt, s felkötteti magát. – |
(Ádám és Lucifer félreállnak. Egy kisleány ibolyát árulva jő.)
Kisleány
| | Kis ibolyák, első követei |
| | A jó tavasznak. Vásároljanak! |
| | E kis virág az árvának kenyért |
| | És a szegénynek is szép éket ad. – |
Egy anya
(ibolyát vásárolva)
| | Adj, adj nekem, holt gyermekem kezébe. |
Egy leány
(szintén vásárolva)
| | Sötét hajamnak lesz legszebbik éke. |
Kisleány
| | Kis ibolyák! – Vegyenek uraim! (Elhalad) |
Egy ékszerárus
(bódéjában)
| | Hogy e gaz mindig versenyez velünk, |
| | S ki nem bírjuk szorítni a divatból. – |
| | Pedig szép nyakra drága gyöngy való csak, |
| | Melyért az is már, aki fölhozá, |
| | Kétségbeejtő elszántsággal a |
| | Tenger mélyének szörnyeit kisérti. – |
(Két polgárlány együtt jő.)
Első polgárlány
| | Mi sok szép kelme, mennyi drága ékszer! |
Második polgárlány
| | Vásárfiát ha volna, aki venne. |
Első polgárlány
| | A mái férfi illyesmit csupán |
| | Gyalázatos mellékcélokra tenne. |
Második polgárlány
| | Még úgy se, nincs többé izlése már, |
| | Elrontá sok ledér hölgy s káviár. |
Első polgárlány
| | Azért oly elbizott, hogy nem veszen fel. |
Második polgárlány
| | Vagy oly szerény, hogy többé már nem is mer. |
(Leveles szín alatt italt mérnek, az asztal körül dőzsölő munkások. Hátrább zene és tánc. Katonák, polgárok s mindenféle nép mulat és ácsorog.)
Korcsmáros
(vendégei közt)
| | Urak, vigan, a tegnap elveszett, |
| | A holnapot nem érjük el soha. |
| | Isten táplálja a madarakat, |
| | S minden hiúság, mond a biblia. |
Lucifer
| | Tetszik nekem e filozófia. |
| | Üljünk le itt e szép árnyas padon, |
| | S nézzük, mi olcsón és mi jól mulat |
| | Savanyú borral s rossz zenével a nép. |
Első munkás
(az asztalnál)
| | A gépek, mondom, ördög művei: |
| | Szánktól ragadják a kenyeret el. |
Második munkás
| | Csak az ital maradjon, elfeledjük. |
Első munkás
| | A dús meg – ördög, vérünk szíja ki. |
| | Most jőne csak! Hadd küldeném pokolba. |
| | Több példa kéne, mint a múltkori. |
Harmadik munkás
| | Mit nyernél véle. Már ma függni fog. |
| | Sorsunk meg, mint előbb, csak úgy forog. |
Második munkás
| | Bolond beszédek, jöjjön hát az a dús, |
| | Nem vétek néki, mellém ültetem, |
| | Lássuk, ki az úr, és ki tud mulatni. |
Korcsmáros
| | El hát padomról, semmiháziak! |
| | Azt vélitek tán, a pénzt csak lopom, |
| | Vagy gyermekem s nőm koldusbotra termett. |
Ádám
| | Jerünk tehát, mit is nézzük tovább, |
| | Hogyan silányul állattá az ember. |
Lucifer
| | Ah, íme itt van, mit régtől kerestem, |
| | Itt vígadunk kedéllyel, fesztelen. |
| | Ez a döbörgés és e vad kacaj, |
| | E bacchanális tűz felgerjedése, |
| | Mely minden arcra rózsa-árt idéz, |
| | Mint dőre képzet a nyomor fölé, |
(Ezalatt a táncolókhoz értek. Két koldus civódva jő.)
Első koldus
| | E hely sajátom, itt van engedélyem. |
Második koldus
| | Könyörűlj rajtam, másként meghalok, |
| | Már két hete, hogy nem dolgozhatom. |
Első koldus
| | Igaz koldús sem vagy hát eszerint, |
| | Kontár sehonnai, rendőrt hivok. – |
(A második koldus elsompolyog.
Az első helyet foglal.)
| | Krisztusnak öt sebére, alamizsnát |
| | A szenvedőnek, édes uraim! – |
(Egy katona egy mesterlegény kezéből elveszi táncosnéját)
Katona
| | Paraszt, odébb! – Vagy azt hiszed talán, |
| | Hogy még te is valami vagy. |
Második mesterlegény
| | Ne bántsd. Térj ki előle: |
| | A hatalom s dicsőség mind övé. |
Első mesterlegény
| | No hát, lenézéssel miért tetézi, |
| | Ha már ugyis nadályként szívja vérünk. |
Egy kéjhölgy
(danolva)
| | Almák még most is teremnek, |
| | A sárkányok rég kivesztek: |
Lucifer
(a mulatók nézésébe merülve)
| | Ez a kacérság tetszik, ládd, nekem. |
| | Mutassa a dús, hogy mi kincse van. |
| | Vasas ládában, melyen a fukar |
| | Ül, úgy lehet fövény, mint színarany. – |
| | Mi megható féltése e kamasznak! |
| | Hogy őrzi lánya egy tekintetét. |
| | Isméri a jelen percnek becsét, |
| | Bár tudja jól – de hát mi gondja arra –, |
| | Hogy a jövőben másnak dől karára. |
Ádám
(egyik zenészhez)
| | Miért bánsz így a művészettel, ember! |
| | Mondd, tetszik-é, amit húzasz, magadnak? |
A zenész
| | Dehogy tetszik, dehogy! Sőt végtelen kín |
| | Ezt húzni napról napra, s nézve nézni |
| | Miként mulatnak kurjongatva rajta. |
| | E vad hang elhat álmaimba is. |
| | De mit tegyek, élnem kell, s nem tudok mást. |
Lucifer
(még mindig a szemléletbe merülve)
| | Ah, illyen gondos filozófiát |
| | Ki tenne fel a röpke ifjuságról. – |
| | E lányka tudja, hogy nem az utolsó, |
| | Melyet most élvez, a perc életében, |
| | S amíg ölelget, új viszonyt keres |
| | Máris szeme. – Ah, drága gyermekek; |
| | Mi örömöm telik most bennetek, |
| | Hogy oly mosolygva munkáltok nekem! |
| | Áldásom a bűn és nyomor legyen. |
Második mesterlegény
(danolva)
| | Tiszta szívvel, dal között |
| | Csókot és bort elköszönt, |
(Templomi zene néhány végakkordja hallik, Éva mint polgárlány imakönyvvel s bokrétával kezében anyjával jő a templomból.)
Egy árus
| | Csak erre, erre, drága szép kisasszony! |
| | Olcsóbban senkisem szolgálhat önnek. |
Másik árus
| | Ne higgyen néki, rossz mértéke van, |
| | S áruja régi. – Erre, szép kisasszony! – |
Ádám
| | Ah Lucifer! Ládd, ily hitvány helyen |
| | Tartasz le, míg az üdv, megtestesülten, |
| | Majd észrevétlen leng tőlem tova. |
Lucifer
| | Ilyesmi már éppen nem új dolog. – |
Ádám
| | A templomból jő, óh, mi szép, mi szép! |
Lucifer
| | Láttatni volt ott, s látni is talán. |
Ádám
| | E gúny hideg, ne érintsd őt vele. |
| | Az ájtatosság ül még ajkain. |
Lucifer
| | Látom, megtérsz, sőt pietista léssz. |
Ádám
| | Rosz élc, mert keblem bárminő hideg, |
| | Az nékem baj; de a leánykebelben |
| | E szent poézist, múlt idők zenéjét, |
| | Érintetlen zománcát a virágnak. – |
Lucifer
| | De mellyik hát, mutasd, az a darab menny – |
| | Mert azt az ördögtől sem várhatod, |
| | Ízlésedet hogy mindig felkutassa, |
| | Elég, ha aztán birtokába juttat. |
Ádám
| | Lehet-e más, mint e hölgy? – |
Lucifer
| | A zsolna is, ha férget fog magának, |
| | Féltékenyen körülnéz, s azt hiszi, |
| | Hogy a világon ez legjobb falat, |
| | Míg a galamb undorral néz reá. |
| | Az ember is üdvét csak önmaga |
| | Találja fel – sokszor tán éppen ott, |
| | Hol másik társa poklot alkotott. |
Ádám
| | Minő méltóság, millyen szűz-erény; |
| | Megközelítni szinte nem merem. |
Lucifer
| | Bátran csak, nem vagy a nőknél ujonc, |
| | S ha jól megnézzük, ő is eladó lesz. |
Lucifer
| | Hisz tán drágább a többinél. |
(Egy ifjú ezalatt szerényen Évához lép, s egy mézeskalács-szívet nyújt neki.)
Az ifjú
| | Kisasszony, kérem, e vásárfiát |
| | Fogadja el kezemből szívesen. |
Éva
| | Artúr, ön jó, megemlékszik felőlem. |
Anya
| | Rég nem láttuk már; mért nem látogat meg? |
(Halkan beszélgetnek, Ádám izgatottan nézi, míg az ifjú távozik.)
Ádám
| | Ez éretlen fiú bírná-e hát, |
| | Mit férfi-szívem hasztalan ohajt – |
| | Mi meghitten szól véle, mint mosolyg – |
| | Még int utána – óh, mi kín, mi kín! – |
| | Meg kell szólítnom. (Évához közelít.) |
Anya
| | Vagyonosak, igaz, de nem tudom, |
| | Mi szemmel nézik a viszonyt veled. |
| | Azért egészen vágytársát se mellőzd, |
| | Ki ma is e csokorral meglepett. – |
Ádám
| | Engedjék, hölgyeim, hogy elkisérjem, |
| | Nehogy baj érje e tolakodásban. |
Anya
| | Tán azt hiszi, hogy ollyan e leány, |
| | Kinek akárki mondhat szépeket? – |
Ádám
| | S hát mondhat-é mást? – Sokszor álmodám így |
| | A hölgytökélynek legszebb ideálját. |
Anya
| | Álmodhatik, amit tetszik magának; |
| | De akinek e lányka báji nyílnak, |
| | Az ily gézengúz ember nem lehet. – |
(Ádám zavartan áll, egy cigányasszony Évához lép.)
Cigányasszony
| | Ah, drágalátos hölgy, világ csodája, |
| | Mutassa csak piciny fehér kezét, |
| | Hadd mondjam el, a sors ezer malasztja |
| | Miként himzendi boldog életét. (kezébe nézve) |
| | Szép mátka várja – ah, közel nagyon – |
| | Szép gyermekek, egészség és vagyon. |
Lucifer
(Ádámra mutatva)
| | Hugom! Társam sorsáról is beszélj. – |
Cigányasszony
| | Nem látom tisztán, éhség vagy kötél. – |
Ádám
(Évához)
| | Ne útasítson így el ön magától, |
| | Ah, érzem, e szív nékem van teremtve. – |
Éva
| | Ne bántsd – eszére tér tán, |
| | S tulajdonkép nem is tett semmi roszat. |
Ádám
| | Óh, szent költészet, eltünél-e hát |
| | E prózai világból már egészen? |
Lucifer
| | Dehogy tűnt! Hát az a mézeskalács, |
| | Virágcsokor, az a tánc, gallylugos, |
| | Mi volt egyéb? Csak oly finnyás ne légy, |
| | És ábrándozni van még tárgy elég. |
Ádám
| | Mit ér, ha a nyervágy, haszonlesés |
| | Olálkodik köztük, s önzéstelen |
| | Emelkedettség nincsen már sehol. |
Lucifer
| | Az is akad az iskoláspadok közt, |
| | Hol még az élet nem gazdálkodott. |
| | Ép itt jő néhány illyen cimbora. – |
(Nehány tanuló jő sétálva.)
Első tanuló
| | Vigan, fiúk, mögöttünk a penész, |
| | Ma élvezünk valami derekast. |
Második tanuló
| | Ki a szabadba, a várost utálom, |
| | Korlátolt rendét, e kalmár világot. |
Harmadik tanuló
| | Valakivel próbáljunk összetűzni, |
| | Ez izgató és férfias mulatság. |
Első tanuló
| | Ragadjuk el a zsoldosok öléből |
| | Lánykáikat, s mindjárt lesz háború is; |
| | Aztán szabadba sietünk velök, |
| | Nehány pohár sör- és zenére van pénz, |
| | S estélig győzelmünk emlékivel |
| | Piros pofák közt hercegek leszünk. |
Negyedik tanuló
| | Dicső, dicső, bosszantni a filisztert. |
Első tanuló
| | Összébb fűzvén frigyünknek láncait – |
| | S mulatni, ahogy most tőlünk telik, |
| | Míg egykor a hazáért lelkesedve |
| | Nemesebb küzdtért foglal majd erélyünk. |
Ádám
| | Kedves látvány ez e lapos világban, |
| | Szebb kor csiráját sejti benne szűm. |
Lucifer
| | Meglátod, a csira mivé fesel, |
| | Lerázva majd a tantermek porát. |
| | E két gyáros, ki itt felénk közelg, |
| | Ifjontan az volt, mik most e fiúk. |
(Két gyáros beszélgetve jő.)
Első gyáros
| | Hiába, a versenyt nem állhatom, |
| | Mindenki az olcsóbb után eseng, |
| | Árum jóságát kell megvesztegetnem. |
Második gyáros
| | A munka bérét kell csökkenteni. |
Első gyáros
| | Azt nem lehet, most is lázonganak, |
| | Hogy meg nem bírnak élni, a kutyák, |
| | S van is tán a panaszban egy kicsi, |
| | De hát ki mondja, hogy nősűljenek, |
| | Ki mondja, hogy hat gyermekök legyen. |
Második gyáros
| | Erősebben kell hát befogni őket, |
| | Dolgozzanak fél éjjel gyárainkban, |
| | Elég pihenni a másik fele, |
| | Kinek álmodni úgysem célszerű. (Elmennek.) |
Ádám
| | El vélek. – Mért is hagytad látnom őket. – |
| | De mondd, hová is lett az a leány? – |
| | Most, Lucifer, mutasd hatalmadat, |
| | Segíts, hogy meghallgasson. |
Lucifer
| | Fecsérli erejét ily semmiségre. |
Ádám
| | Mi néked semmi, nékem egy világ. |
Lucifer
| | Nyerd el tehát. – Csak korlátozni bírd |
| | Érzésidet, hazugságtól ne félj, |
| | Felelj, mint kérdlek, s karjaidba dűl. – |
(Hangosan, hogy a mögöttük hallgatózó cigányasszony meghallja.)
| | Most látja már, mylord, mi kellemetlen |
| | Álarc alatt a nép közé vegyűlni, |
| | Mindúntalan új bántalomra botlunk. |
| | Ha sejtené e nép, hogy négy hajónk |
| | Még már ma révbe szálland Indiából, |
Cigányasszony
(félre)
| | E felfödözés szép summát megér. |
| | Egy szóra kérem, – ön elrejtezett, |
| | Én megbüntettem a jövendöléssel, |
| | Mert énelőttem nem létez titok, |
| | Ki a sátánnal régen cimborálok. |
Lucifer
(félre)
| | No, még az kéne csak, te vén szipirtyó. |
Cigányasszony
| | Önök hajói már ma itt leendnek, |
| | De, ami ennél még örvendetesb, |
| | Egy szép leányka epedez önért. |
Cigányasszony
| | Meglátja, itt lesz ismét nemsokára. |
| | Emlékezzék bár a jósnő szavára. (El.) |
Ádám
| | Lucifer! E banya rajtad kifog. |
Lucifer
| | El nem vitázom fényes érdemét, |
| | Most ő pótolja az ördög helyét. – |
(Egy nyegle – taligán, trombitaszóval, tömegtől környezve megjelen, s a szín közepén megáll.)
A nyegle
| | Félrébb az útból! – tisztelet nekem, |
| | Megőszült tudományban a fejem, |
| | Míg a természet titkos kincseit |
| | Felástam ernyedetlen szorgalommal. |
Ádám
| | Minő csodás bolond ez, Lucifer? |
Lucifer
| | A tudomány, mely nyegle, hogy megéljen, |
| | Éppen mint akkor, hogy tudóskodál, |
| | Csakhogy több zaj kell most, mint kelle hajdan. |
Ádám
| | Ilyen mértékben azt sosem tevém. |
Lucifer
| | Természete, ha fél, s kerűlni vágyik, |
| | Hogy ez ne álljon sírköve felett: |
| | Ha másokért áldozván éjt, napot, |
| | Jutalmának kéréséhez jutott. |
A nyegle
| | Az emberek javára fáradék, |
| | S im, itt van a dicső eredmény: |
| | Ez az edényke élet-elixir, |
| | Melytől megifjul a beteg, vén. |
| | Ezt szedték hajdan a nagy fáraók. |
| | Ez Tankréd bűvös bájitalja; |
| | E szépitőt használta Helene, |
| | Ez Kepler asztrológiája. – |
Ádám
| | Hallod, mit árul? – Míg mi a jövőben |
| | Kerestük a fényt, ő a rég lefolytban. |
Lucifer
| | Sohase tiszteletes a jelen. |
| | Mint embernagyság a hálószobában. |
| | Nőnk az, tízévi házas állapotban – |
| | Már azt is tudjuk, hogy szeplője hány van. |
A nyegle
| | Vegyetek ím, nem bánja meg, ki vesz, |
| | Ily alkalom még nem volt és nem is lesz. |
A tömegből
| | Ide vele. – Nekem bármellyik elkel. – |
| | Ah, mily szerencse. Millyen drága vétel. |
Lucifer
| | No, ládd, e nép, mely közt már senki nem hisz, |
| | Ami csodás, hogyan kapkodja mégis. – |
(Éva, anyjával visszajő, a cigányasszony suttogva követi.)
Éva
| | Haszontalan beszéd, hisz ismerünk már. |
Cigányasszony
| | Ne üdvözűljek, hogyha nem igaz. |
| | Olyan szerelmes önbe az az úr, |
| | Hogy már ma még maîtresse-ének veszi. |
| | Mint hercegasszony, oly szállást lakik, |
| | Színházba, táncra négy lovon robog. |
Anya
| | Ha jól felvesszük, százszor célszerűbb, |
| | Mint elhervadni fejkötő alatt |
| | Egy szurtos varga bűzös műhelyében. |
Cigányasszony
| | Csak nézze ön, ott áll – hogyan keres. |
Éva
| | Elég nem szép, hogy még nem láta meg. – |
| | Keze finom, tartása úrias. – |
Anya
| | Nekem még társa sincsen ellenemre, |
| | Bár orra kissé horgas, lába görbe, |
| | De olyan tisztes, éltes férfiú. – |
| | Megyek, leányom. Legjobb közbejárás, |
| | Ha magatokra hagylak egy kicsit. |
Cigányasszony
(Ádámhoz)
| | Lám, itt van a szép; mint eped önért. – |
Ádám
| | Repűlök hozzá. – Óh, mi kéj – mi kéj! |
Cigányasszony
| | A közbejárót sem kell elfeledni. |
Lucifer
(pénzt ad neki)
| | Társamtul a pénz, tőlem kézszorítás. |
Cigányasszony
(felsikoltva)
| | Uh! Mily kemény kéz! (El.) |
Lucifer
| | Ha az volnál, kit játszol, vén banya! – |
Éva
(Ádámhoz)
| | Vehetne ön vásárfiát nekem, |
| | E szépitőszer mint kinálkozik. – |
Ádám
| | A szépitőszer, melynek párja nincs. |
(A nyegle ezalatt elvonul.)
Ádám
| | Gyémántot, gyöngyöt fűzök szép nyakadra, |
| | Nem, mintha ékesíteni akarnám, |
| | De mert méltóbb helyen már nem ragyoghat. – |
Éva
| | Amott odább láttam sok ékszerárust, |
| | De nem való az ily szegény leánynak. |
Lucifer
| | Kitűnő ékszer van velem esetleg. |
(Ékszereket ad át, melyeket Éva nagy örömmel nézeget és próbál.)
Éva
| | Mi szép, mi kedves, mint irígylik ezt majd. – |
Ádám
| | De ezt a szívet – ezt többé ne lássam. |
Éva
| | Eldobhatom, ha ellenére van. (Elveti.) |
Lucifer
| | Helyes, majd én meg rálépek (Ráhág.) |
Éva
| | Sikoltást hallok, vagy csak képzelődöm? |
(Ezalatt egy elítéltet hoznak taligán a színen keresztül, a nép tolong utána.)
A tömegből
| | Siessünk. – Mondtam úgy-e, hogy mi gyáva. – |
| | Most is dacos még. – Fel csak, fel utána! |
Ádám
| | Minő zaj ez, mi hallatlan tolongás? |
Éva
| | Akasztanak. Beh jó, hogy itt vagyunk. |
| | Gyerünk mi is, oly izgató e látvány, |
| | S szép alkalom ragyogni ékeimben. |
Lucifer
| | Mindegy is az, de majd elmondom én: |
| | Lovel gyárában dolgozott soká. |
| | De az ón méreg, s azt szivá örökké, |
| | Aztán több hétre kórházba kerűlt. |
| | Kedves nejénél a szükség beszólt, |
| | Lovel fia ifjú volt s jószivű, |
| | Meglelték egymást és mindent feledtek. – |
Első munkás
| | Vigan, pajtás! – mártírként vérzel el, |
| | Neved közöttünk fényes név marad. |
Lucifer
| | A férj kigyógyult, s a nőt nem lelé, |
| | Helye betölt, munkát hiába kért, |
| | Fellázadt keble, fenyegetni mert, |
| | Lovel fia pofonnal válaszolt. |
| | Az átkozottnak kés akadt kezébe – |
| | Most itt viszik – a vén Lovel megőrült. – |
(Az utolsó szavaknál Lovel őrült mélasággal jő.)
Lovel
| | Hazudsz, hazudsz, én őrült nem vagyok, |
| | Nem értem-é, mit súg fiam sebe? |
| | Vegyed, vegyed, végetlen kincsemet, |
| | S tedd, hogy ne értsem. Őrüljek meg inkább! |
Harmadik munkás
| | Ne félj, ne félj, meg léssz boszúlva egykor. |
Első munkás
| | Emelkedjél fel, ők a csúfosak. – |
(Az elítélt elhalad kíséretével)
Ádám
| | Velőt fagyasztó látvány, mit kisértsz? |
| | Ki mondja itt meg, mellyik bűnösebb, |
| | Avagy csupán a társaság talán? – |
| | Hol ez rohad – buján tenyész a bűn. |
Lovel
| | A társaság, igen. – Vedd kincsemet, |
| | Csak azt, a seb beszédét hadd ne értsem. – (El.) |
Éva
| | Jerünk, jerünk, mert nem kapunk helyet. |
Ádám
| | Áldlak sors, hogy biróvá nem tevél. |
| | Mi könnyű törvényt írni pamlagon – |
| | Könnyű itélni a felűletesnek, |
| | És mily nehéz, ki a szivet kutatja, |
| | Méltányolván minden redőzetét. |
Lucifer
| | Ily elvek mellett pör nem érne véget. |
| | A rosszat, mert rossz, senki nem cselekszi, |
| | Az ördög is jogcímeket idéz, |
| | S magáét véli mindenik erősbnek. |
| | A törvénytudós széjjelvágja a |
| | Kuszált csomót, minek fonalait |
| | Ezer filantróp szét nem bontaná. – |
(Ezalatt a Towerhez értek, melynek egy fülkéjében szentkép áll.)
Éva
| | Megálljunk csak, barátom, egy kicsinyt, |
| | Hadd tűzöm e szentképhez csokromat. – |
Lucifer
(súgva)
| | Ne hadd, ne hadd, vagy végünk van különben. |
Ádám
| | Ártatlan gyermek – én nem gátolom. – |
Éva
| | Megszoktam e képről, még mint gyerek, |
| | Megemlékezni, hogyha elmegyek |
| | Előtte, s most is ollyan jólesik. – |
| | Mindjárt meglesz már, s futva pótolandjuk, |
(A virágcsokrot feltűzi a kép mellé, de az hirtelen lehervad, s nyakáról, karjáról az ékszerek gyíkokká változva leperegnek.)
Lucifer
| | Haszontalan intettelek. – |
Ádám
| | Nyugodtan, kedves, a nép megfigyel – |
| | Ezerte dúsabb ékszer jő nyakadra. |
Éva
| | El tőlem, el! Segítség, irgalom! |
| | Szemfényvesztők és egy rút vén boszorkány |
| | Így meggyaláztak egy becsűletes nőt. – |
(A nép csoportosulni kezd, a cigányasszony rendőrökkel jő.)
Cigányasszony
| | Hamis pénzt adtak, itt kell lenniök, |
| | Higannyá olvadt markomban. |
Lucifer
| | Markodban volt, nem a pénzben, hiba. – |
| | Ádám, el innen, itt nem jó mulatni. |
(A Towerbe tűnnek, s míg lent a csoportozás és zavar növekszik, ismét megjelennek a bástya tetején.)
Ádám
| | Ismét csalódtam, azt hivém, elég |
| | Ledönteni a múltnak rémeit, |
| | S szabad versenyt szerezni az erőknek. – |
| | Kilöktem a gépből egy főcsavart, |
| | Mely összetartá, a kegyeletet, |
| | S pótolni elmulasztám más erősbbel. |
| | Mi verseny ez, hol egyik kardosan |
| | Áll a mezetlen ellennek szemében, |
| | Mi függetlenség, száz hol éhezik, |
| | Ha az egyes jármába nem hajol. |
| | Kutyáknak harca ez egy konc felett. |
| | Én társaságot kívánok helyette, |
| | Mely véd, nem büntet, buzdít, nem riaszt, |
| | Közös erővel összeműködik, |
| | Minőt a tudomány eszmél magának, |
| | És melynek rendén értelem viraszt. – |
| | Ez el fog jőni, érzem jól, tudom, |
| | Vezess, vezess Lucifer, e világba. – – |
Lucifer
| | Hiú ember, s mert korlátolt szemed |
| | Zilált csoportot lát csak odalent, |
| | Már azt hiszed, nincs összeműködés, |
| | Nincs rendszer az életnek műhelyében? |
| | Nézz hát egy percre szellemi szemekkel, |
| | És lásd a munkát, melyet létrehoznak. |
| | Csakhogy nekünk ám s nem kicsiny magoknak. – |
(Besötétül. Az egész vásár csoportozattá alakul, mely a szín közepén tátongó síron ás, azt körültáncolja, míg egymás után mind beléje ugornak, részint némán, részint amint egymás után szólottak.)
Kar
| | Csak rajta, pengjen a kapa: |
| | Ma kell végezni, holnap késő, |
| | Még mindig nem lesz kész a nagy mű. |
| | Bölcső s koporsó ugyanaz, |
| | Ma végzi, amit holnap kezd el, |
| | Mi már ma bémegy, holnap felkel! |
(A lélekharang megcsendül.)
| | Megcsendült, ím, az estharang, |
| | Bevégezők; el, nyúgalomra, |
| | Kiket a reg új létre költ, |
| | A nagy művet kezdjék el újra. |
A bábjátékos
| | Én a komédiát lejátsztam, |
| | Mulattattam, de nem mulattam. |
A kisleány
| | Kis ibolyáim mind elkeltek, |
| | Majd újak síromon teremnek. |
Cigányasszony
| | Jövőjét vágyta látni minden: |
| | S szemét behunyja most ijedten. |
Lovel
| | Kincsem nem nyújta boldogságot: |
| | S most ingyen nyúgalmat találok. |
Munkás
| | A hét letelt, a szombatest itt, |
| | Kinyugszom végre fáradalmit. |
Tanuló
| | Álmodtam szépet – felzavartak, |
| | Szép álom, jöjj, most már folytatlak. |
Katona
| | Hivém, derék vagyok nagyon, |
| | S egy rossz gödörben megbukom. – |
Kéjhölgy
| | A mámor elszállt, a festék lement, |
| | Itt oly hideg van: jobb-e odalent? |
Az elitélt
| | Maradj, bilincs, a hitvány por felett, |
| | Más törvényt sejtek e küszöb megett. |
A nyegle
| | Egymást szedtük rá azzal, hogy tudunk: |
| | Most a valónál mind elámulunk. |
Éva
| | Mit állsz, tátongó mélység, lábaimnál! |
| | Ne hidd, hogy éjed engem elriaszt: |
| | A por hull csak belé, e föld szülötte, |
| | Én glóriával átallépem azt. |
| | Szerelem, költészet s ifíuság |
| | Nemtője tár utat örök honomba; |
| | E földre csak mosolyom hoz gyönyört, |
| | Ha napsugár gyanánt száll egy-egy arcra. |
(Fátyolát, palástját a sírba ejtve, dicsőülten felemelkedik.)