Tizenkettedik szín

(U alakra épült nagyszerű falanszter udvara. A két szárny földszintje nyílt oszlopos csarnokot képez. A jobb oldali csarnokban mozgásban levő kerekes gőzgépek között munkások foglalkoznak. A bal oldaliban a legkülönfélébb természettudományi tárgyak, mechanikai eszközök, csillagászati, kémiai műszerek s egyéb különlegességek múzeumában egy tudós működik. Mindnyájan a falanszterhez tartozók, egyenlően vannak öltözve. Ádám és Lucifer az udvar közepén felbukkannak a földből. Nappal.)

Ádám

 Mi ország ez, mi nép, melyhez jövénk?

Lucifer

 E régi eszmék többé nincsenek.
 Nem kisszerű volt-é a hon fogalma?
 Előitélet szülte egykor azt,
 Szűkkeblüség, versenygés védte meg.
 Most már egész föld a széles haza,
 Köz cél felé társ már most minden ember,
 S a csendesen folyó szép rend fölött
 Tisztelve áll őrűl a tudomány.

Ádám

 Beteljesűlt hát lelkem ideálja,
 Ez mind derék, ezt így kívántam én is.
 Egyet bánok csak: a haza fogalmát,
 Megállott volna az tán, úgy hiszem,
 Ez új rend közt is. Az emberkebel
 Korlátot kíván, fél a végtelentől,
 Belterjében veszt, hogyha szétterűl;
 Ragaszkodik a múlthoz és jövőhöz;
 Félek, nem lelkesűl a nagyvilágért,
 Mint a szülők sírjáért lelkesült.
 Ki a családért vérét ontaná,
 Barátjaért legfeljebb könnye van. –

Lucifer

 Eszményedet, mint látom, elveted,
 Előbb még, mintsem testesűlhetett.

Ádám

 Korántse hidd, de kandivá levék:
 Mi eszme az, mely a széles világot
 Eggyé olvasztja, melly a lelkesűlést,
 Az emberszív e szent, örök tüzét,
 Mit eddig száz hitványsággal szitott,
 S ábrándos harcra zsákmányolt ki csak,
 Nemesb célhoz vezérelendi végre. –
 De mondd, hol állunk mégis, mily hely ez?
 Aztán vezess, hogy lelkem kéjelegjen
 A boldogságban, mellyet annyi harcra
 Jól érdemelt dijul kapott az ember.

Lucifer

 Sok más hasonló közt ez egy falanszter,
 Tanyája az új eszmék emberének. –

Ádám

 Jerünk tehát.

Lucifer

 Megállj, ne oly sietve.
 Előbb levetjük ezt a régi bőrt.
 Ha mint Ádám s Lucifer érkezünk,
 Nem hinne bennünk e tudós világ,
 S megsemmisűlnénk, vagy lombikba zárna.

Ádám

 Mily oktalan beszéd ez már megint.

Lucifer

 Már az nincs másképp e szellemvilágban.

Ádám

 Tégy hát, amint akarsz, de szaporán!
(Lucifer mindkettőjüket átalakítja a falanszterbelikhez hasonlóvá.)

Lucifer

 Im, vedd e gúnyát. El hajfürteiddel. –
 Készen vagyunk. –

Ádám

 Szóljunk be e tudóshoz.

Lucifer

 Üdvöz légy, tudós!

Tudós

 Meg ne háboríts
 Nagy művemben, nem érek rá fecsegni.

Lucifer

 Nagyon sajnálom. Mink az ezredik
 Falanszterből vagyunk tudósjelöltek,
 S ily messze útra nagy hired hozott.

Tudós

 Dicséretes buzgóság, mondhatom.
 De hisz müvem most félben is maradhat,
 Csak a meleg ne fogyjon lombikomban,
 S akaratomnak enged az anyag. –

Lucifer

 Ah nem csalódtam, megmaradt tehát,
 Még benned is, ki a természetet,
 Embert leszűrted, mint végső salak
 A nagy hiúság. –

Tudós

 Most mulathatunk már. –
 De mely szakmába tartoztok sajátlag?

Ádám

 Mi a tudvágyat szakhoz nem kötők,
 Átpillantását vágyjuk az egésznek. –

Tudós

 Ez helytelen. Kicsinyben rejlik a nagy,
 Olyan sok a tárgy, s létünk oly rövid.

Ádám

 Igaz. – Tudom jól, hogy kell olyan is,
 Ki homokot hord, vagy követ farag:
 Nélkűle nem emelkedik terem.
 De ez csak a homályban tévelyeg,
 S fogalma sincs arról, miben segít. –
 Csak az építész látja az egészet,
 S bár megfaragni nem tud egy követ,
 A művet ő teremti, mint egy isten. –
 Ily építész nagy a tudásban is.

Lucifer

 S azért jövénk tehozzád, óh, nagy ember.

Tudós

 Azt jól tevétek, méltányolni tudlak.
 A tudománynak gazdag ágai
 Egy organizmus sok külön vonása,
 Együtt igéző csak.

Lucifer

 Szép hölgy gyanánt.

Tudós

 De mindamellett a vegytan csupán –

Lucifer

 Az a közép, hol élete lakik. –

Tudós

 Találtad!

Lucifer

 Ezt mondá a matézisről
 Előttem már egy matematikus.

Tudós

 Hiúságból mindenki önmagát
 Tekinti látkörében a középnek. –

Lucifer

 Te jól választád kedvenc tárgyadúl
 A kémiát.

Tudós

 Abban nyugodt vagyok. –
 De hát nézzük meg a muzeumot.
 Páratlan az egész mai világon,
 Az ősvilág kihalt állatjai
 Valódi példányokban állnak itt
 Mind jól kitömve. – Ezrenként lakoztak
 Apáink közt, míg barbárok valának,
 Megosztva vélök a világ uralmát. –
 Maradt felőlök sok csudás mese,
 Például erről, hogy gőzmozdonyúl volt.

Ádám

 Ez ló, de korcsult fajta, mondhatom.
 Más állat volt ám hajdan Al-borak.

Tudós

 Erről meg azt regélik, hogy barátúl
 Tartá az ember, ingyen, munka nélkűl,
 S fel bírta fogni, hű elismeréssel
 Lesvén, az ember gondolatait.
 Mi több, mondják, hogy elsajátitá
 Bűnét is, a tulajdonnak fogalmát,
 S mint őr, od'adta érte életét. –
 Ezt úgy beszélem csak, mint írva van,
 Nem mintha hinném mind feltétlenűl.
 Sok őrültség volt a múltban, sok ábránd,
 Melyből ránk szintén e mese maradt.

Ádám

 Ez a kutya. – Mind áll, mit róla mondasz. –

Lucifer

 Vigyázz, Ádám, elárulod magad.

Tudós

 Ez a szegénynek rabszolgája volt.

Ádám

 Mint a szegény meg ökre gazdagoknak.

Tudós

 Ez a puszták királya.

Ádám

 Az oroszlány –
 Im itt a tigris, itt a fürge őz;
 Mi állat él tehát még a világon?

Tudós

 Minő kérdés, hát nálatok nem így van?
 Él, ami hasznos és mit ekkorig
 A tudomány pótolni nem tudott:
 A disznó és a birka, de korántse
 Olyan hiányosan már, mint minőnek
 A kontár természet megalkotá:
 Az élő zsír, ez hús- s gyapjútömeg,
 Mely, mint a lombik, céljainkra szolgál.
 De úgy látom, hogy ezt mind ösmered,
 Lássunk tehát mást. Ím, ásványaink.
 Nézzétek, millyen roppant széndarab:
 Egész hegyek valának illy anyagból,
 Az emberek már készen szedheték,
 Mit most a légből szűr a tudomány,
 Nagy fáradsággal. Ezt az ércet itt
 Vasnak nevezték, s míg el nem fogyott,
 Az alumínért nem kellett kutatni. –
 Ez a darabka az arany, nagyon
 Nevezetes s nagyon haszontalan.
 Mert még midőn az ember, vakhitében,
 Imádott felsőbb lényeket magánál,
 Felűlállókat még a sorson is:
 Ilyennek hitte az aranyat is,
 Oltárain jólétet és jogot,
 Mindent, mi szent volt, áldozott, hogy egy
 Bűvös darabját bírja megszerezni,
 Melyért cserébe mindent kaphatott –
 Csodálatos tény, még kenyeret is.

Ádám

 Mást, mást mutass, ezt is mind ösmerem.

Tudós

 Valóban nagy tudós vagy, idegen.
 Lássuk tehát az ős növényzetet.
 Ím itt van az utolsó rózsa, mely
 Nyílt a világon. Hasztalan virág,
 Más százezer testvérrel foglalá el
 A legbujább tért a lengő kalásztól;
 Nagy gyermekek kedves játékszere.
 Sajátságos jelenség az valóban,
 Mint kaptak egykor ily játékokon;
 Virágot terme még a szellem is:
 A költészet s hit ábrándképeit,
 S csalóka álmok karján ringatózva
 Eltékozolta a legjobb erőt,
 Hogy életcélja parlagon maradt.
 Itt őrizünk még ritkaság gyanánt
 Két ily művet. Az első, költemény;
 Iróját akkor, még midőn bünös
 Önhittel az egyén érvényt kivánt,
 Homérnak hívták. Ábrándos világot
 Rajzol le abban, Hadésznek nevezvén.
 Rég megcáfoltuk már minden sorát.
 A másik Tacitus Agricolája,
 Nevetséges s mégis sajnálatos
 Fogalmak képe a barbár világból. –

Ádám

 Hát fennmaradt még e néhány levél
 A nagy napokból, mint végrendelet,
 S nem bírja mégis lángra gyújtani
 A korcs utódot, tettre ingerelvén,
 Mely mesterkélt világtokat ledönti? –

Tudós

 Helyes megjegyzés, átláttuk mi ezt,
 A méreg, melyet rejt, nagyon veszélyes,
 Azért nem is szabad olvasni másnak,
 Csak aki hatvan évet meghaladt,
 S a tudománynak szentelé magát.

Ádám

 De hát a dajka tündér daljai,
 Ezek nem oltnak-é a gyönge szívbe
 Sejtelmeket?

Tudós

 Igen bizon, s azért
 Dajkáink a magasb egyenletekről,
 A mértanról beszélnek gyermekinknek. –

Ádám

(félre)
 Ah, gyilkosok, nem féltek-é egész
 S legszebb korától a szűt megrabolni! –

Tudós

 Menjünk tovább. – Im, itt e műszerek,
 Műtárgyak mily csodás alakzatúak,
 Ez álgyu; rajta rejtélyes fölírás:
 Ultima ratio regum. – Hogyan
 Használtatott, ki tudja? – Im, e kard,
 Kizárólag csak embergyilkoló szer –
 És nem volt bűnös, aki ezzel ölt.
 E kép szabad kézzel készűlt egészen,
 Fél emberéltet vett talán igénybe,
 És tárgya, nézd, csak hóbortos mese.
 Ma a nap végzi e munkát helyettünk,
 S míg az csalárdul idealizált,
 Ez mély hüséggel szolgál céljainknak.

Ádám

(félre)
 De a müvészet, a szellem maradt el –

Tudós

 E százszerű tárgy, millyen cifra mind,
 Mi gyermekes. A serlegen virág,
 A széktámlán ábrándos arabeszk,
 Emberkezek pazarlott műve mind.
 S üdítőbb-é a víz azon pohárból,
 Kényelmesb-é e széken az ülés?
 Most gépeink teszik mindezt helyettünk,
 Legcélszerűbb, legegyszerűbb alakban,
 És a tökélyről az kezeskedik,
 Hogy a munkás, ki ma csavart csinál,
 Végső napjáig a mellett marad.

Ádám

 Azért nincs élet, nincs egyéniség,
 Mely mesterén túljárna, semmi műben. –
 Hol leljen tért erő és gondolat,
 Bebizonyítni égi származását?
 Ha küzdni vágyik és körűltekint
 Ezen szabályos, e rendes világban
 Még a veszély gyönyörét sem leli,
 Nem lel csak egy vérengző vadat se.
 Csalódtam hát a tudományban is:
 Unalmas gyermekiskolát lelek
 A boldogság helyén, mit tőle vártam.

Tudós

 Nincs-é behozva a testvériség?
 Hol szenved ember anyagi hiányt?
 Valóban, illy eszmék megérdemelnék
 A megfenyítést.

Ádám

 Mondd, mi hát az eszme,
 Mely egy ily népbe egységet lehel,
 Mely, mint közös cél, lelkesítni tud?

Tudós

 Ez eszme nálunk a megélhetés.
 Midőn az ember földén megjelent,
 Jól béruházott éléskamra volt az:
 Csak a kezét kellett kinyújtani,
 Hogy készen szedje mindazt, ami kell.
 Költött tehát meggondolatlanúl,
 Mint a sajtféreg, s édes mámorában
 Ráért regényes hipotézisekben
 Keresni ingert és költészetet.
 De már nekünk, a legvégső falatnál,
 Fukarkodnunk kell, általlátva rég,
 Hogy elfogy a sajt, és éhen veszünk.
 Négy ezredév után a nap kihűl,
 Növényeket nem szűl többé a föld;
 Ez a négy ezredév hát a mienk,
 Hogy a napot pótolni megtanúljuk,
 Elég idő tudásunknak, hiszem.
 Fűtőszerűl a víz ajánlkozik,
 Ez oxidált legtűztartóbb anyag.
 Az organizmus titkai közel –
 Állnak ma is már a fölleplezéshez. –
 Éppen jó, hogy beszédünk erre vitt,
 Majdnem feledtem volna lombikom,
 Mert én is épp e tárgyban dolgozom.

Lucifer

 Nagyon vénűl az ember, hogyha már
 Lombikhoz tér, midőn organizál. –
 De hogyha sikerűlne is müved,
 Mi szörny lesz az, mi szótlan gondolat,
 Szerelmi érzés, melynek tárgya nincs,
 Lény, mellyet a természet eltagad,
 Melyhez nincs ellentét, nincsen rokon,
 Ha nem korlátozandja az egyén.
 S honnan veendi ennek jellegét,
 Elzárva külhatástól, szenvedéstől,
 Egy szűk üvegben kelve öntudatra?

Tudós

 Nézd, nézd, hogyan forr, nézd, miként ragyog,
 Itt-ott tünékeny alakok mozognak,
 Ezen meleg, e jól elzárt üvegben,
 A vegyrokonság és ellenhatás
 Mind összevág, és kényszerűlve lesz
 Engedni az anyag kivánatomnak.

Lucifer

 Bámúllak, tudós! Még csak azt nem értem,
 Tudnád-e tenni, hogy, mi most rokon,
 Ne vonja egymást, és ne lökje el
 Az ellentét.

Tudós

 Minő badar beszéd;
 Örök törvénye ez az anyagoknak.

Lucifer

 Ah értem, mondd csak el, min alapúl?

Tudós

 Min alapúl? Törvény, mert úgy vagyon,
 Mutatja nékünk a tapasztalás.

Lucifer

 A természet fűtője vagy tehát csak,
 A többit ő magában végezi. –

Tudós

 De én szabom korlátit az üveggel,
 S kivonszolom a rejtélyes homályból.

Lucifer

 Nem látok eddig még életjelet.

Tudós

 El nem maradhat. Én, ki úgy kilestem
 Az organizmus minden titkait,
 Ki százszor boncolám az életet –

Ádám

 Hullát fogál fel csak mindannyiszor.
 A tudomány sántán követi csak
 A meglevő ifjú tapasztalást,
 S miként bérenc költője a királynak,
 Kész kommentálni a nagy tetteket,
 De megjósolni hívatása nincs. –

Tudós

 Mit gúnyolódtok, nem látjátok-é,
 Egy szikra kell csak, és életre jő? –

Ádám

 De azt a szikrát, azt honnan veszed?

Tudós

 Csak egy lépés az, ami hátra van.

Ádám

 De ezt az egy lépést ki nem tevé:
 Az nem tett semmit, nem tud semmit is.
 A többi mind künn volt az udvaron,
 A legszentebbe épp ez egy vezetne. –
 Óh, lesz-e, aki egykor megteszi? –
(Ezalatt a lombik felett lebegő füst sűrűdni kezd s dörög)

A Föld Szellemének szava

(a füstből)
 Nem lesz soha. – Ez a lombik nekem
 Nagyon szűk és nagyon tág. – Hisz te ismersz,
 Ádám, ugy-é – most még nem is gyanítnak.

Ádám

 Hallottad-é a szellem-szózatot,
 Óh, nézd, óh, nézd, te gőgös, gyönge ember,
 Hogy bírnál azzal, aki ott lebeg. –

Tudós

 Őrűlt roham. Ah, aggódom miattad!
(A lombik elpattan, a szellem eltűnik)
 A lombik eltört, újra kezdhetem
 A nagy müvet. Midőn már int a cél,
 Kisded göröngy, a dőre vakeset,
 Elejt.

Lucifer

 Végzetnek hívták hajdanán.
 S kevésbé szégyenítő volt hatalma
 Alatt megtörni, mint engedni most
 A dőre vakesetnek. –
(Csengetnek.)
 Mit jelent ez?

Tudós

 A munka megszűnt, jő a sétaóra,
 Itt jőnek a gyárakból, a mezőről,
 Most kap fenyítést, aki vétkezett,
 Most osztatnak be a nők s gyermekek.
 Jerünk oda, dolgom lesz nékem is.
(Hosszú sorban férfiak jönnek, másban nők, nehányan közülök gyermekkel, köztük Éva is. Az udvaron mindnyájan kört képeznek, egy aggastyán eléjök lép. Ádám, Lucifer s a tudós az előtérben állnak a múzeum mellett.)

Aggastyán

 Harmincadik szám!

Luther

(a sorból kilépve)
 Itt vagyok.

Aggastyán

 Te ismét
 Mértéktelen fűtötted a kazánt.
 Valóban úgy látszik, hogy szenvedélyed
 Veszélybe hozni az egész falansztert.

Luther

 S ki állna ellent a csábnak, midőn
 Szikrázva, bőgve a vadúlt elem,
 A láng ezer nyelvével vesz körűl,
 Elérni kíván, hogy megsemmisítsen:
 S ott állni bátran, szítani tovább,
 Jól tudva, hogy hatalmunkban vagyon. –
 Nem ismered te a tűznek varázsát,
 Ki csak fazék alatt isméred azt.

Aggastyán

 Hiú beszéd, ezért ma nem ebédelsz.

Luther

(visszalépve)
 De holnap újra szítom a tüzet.

Ádám

 Mit látok? ezt a férfit ismerem.
 Ez volt Luther.

Aggastyán

 Kétszázkilencedik!

Cassius

(kilépve)
 Itt.

Aggastyán

 Tégedet harmadszor intelek már,
 Hogy ok nélkül keressz verekedést.

Cassius

(visszalépve)
 Ok nélkül, merthogy nem panaszkodom? –
 Pulya, ki más segítséget keres,
 Míg karja ép. Vagy gyöngébb volt-e tán
 Ellenfelem, mért nem védé magát? –

Aggastyán

 Ne feleselj. – Nem menti koponyád
 Alakzata sem e rossz hajlamot,
 Mert az nemes, mert az hiánytalan.
 De véred oly forrongó és szilaj!
 Gyógyítni fognak, amíg megszelídűlsz.

Ádám

 Ah, Cassius! ha ismernél, ki véled
 Philippinél csatáztam. – Hát odáig
 Bír-é a rossz rend, a teória
 Tévedni, hogy egy ily nemes kebel
 Csak gátjaúl van, s fel sem ismeri.

Aggastyán

 Négyszázadik szám!

Plátó

(kilépve)
 Hallom.

Aggastyán

 Már megint
 Úgy elmerültél álomképeidben,
 Hogy a rád bízott marha kárba ment.
 Hogy ébren légy, borsón fogsz térdepelni.

Plátó

(visszalépve)
 Még a borsón is szépet álmodom.

Ádám

 Ah, mily szerep jutott, Plátó, neked
 A társaságban, mely után epedtél! –

Aggastyán

 A hetvenkettedik szám!

Michelangelo

(kilépve)
 Íme, itt. –

Aggastyán

 Rendetlenűl hagyád el műhelyed.

Michelangelo

 Igen, mert mindig széklábat csináltam,
 És azt is a leghitványabb alakra.
 Soká könyörgtem, hagyják módosítnom,
 Engedjék, hogy véssek rá holmi díszt,
 Nem engedék. Kivántam változásul
 A szék támláját, mindent hasztalan.
 Megőrüléshez voltam már közel,
 S otthagytam a kínt, ott a műhelyet.
 (Visszalép)

Az aggastyán

 E rendbontásért a szobába mégy,
 S nem élvezed e szép, meleg napot.

Ádám

 Michelangelo, mily pokol lehet
 Szűd istenének, hogy nem bír teremtni. –
 Óh, mennyi ismerős mindenfelé,
 És mennyi szellem, mennyi őserő.
 Ez vélem harcolt – az mártírhalált halt,
 Ez szűknek érzé a világtekét,
 S mi egyformára, mily törpére szűrte
 Az állam. Óh, Lucifer, jőj, jerünk;
 Nem bírja lelkem e látványt tovább. –

Az aggastyán

 Ma két gyerek tölté be az időt,
 Melyben szükséges volt az anyagond,
 Most a közös növelde várja őket,
 Elő, elő!
(Éva és még egy nő gyermekeikkel kilépnek.)

Ádám

 Mi ragyogó jelenség!
 Megvan hát e rideg világnak is
 Költészete!

Lucifer

 Nos, Ádám, nem megyünk?

Ádám

 Sőt inkább itt fogunk csak megnyugodni.

Az aggastyán

 Tudós! Vizsgáld fejalkotásukat
 E gyermekeknek.
(A tudós észleli a gyermekeket.)

Éva

 Óh, mi vár reám!

Ádám

 E hang!

Lucifer

 De mit kapsz e közsorsu nőn,
 Ki Szemirámisz csókját ízleléd?

Ádám

 Még akkor ezt nem ismerém.

Lucifer

 Ah, úgy!
 Ez régi dalja a szerelmeseknek:
 Azt tartja mind, hogy ő fedezte fel
 A szenvedélyt, előtte senki még
 Szeretni nem bírt, és ez így megyen
 Néhány évezred óta szüntelen.

Tudós

 E gyermeket orvosnak kell tanítni.
 Ebből pásztor lesz.

Az aggastyán

 El tehát velök.
(A gyermekeket el akarják vinni. Éva ellentáll.)

Éva

 Hozzá ne nyúlj! E gyermek az enyém:
 Ki tépi őt el az anyakebelről! –

Az aggastyán

 Vegyétek el, mit késtek még vele.

Éva

 Óh, gyermekem! hisz én tápláltalak
 Szivem vérével. – Hol van az erő,
 Mely e szent kapcsot elszakítni bírja?
 Lemondjak-é hát rólad mindörökre,
 Hogy elvessz a tömegben, és szemem
 Fürkésző gonddal hasztalan keressen
 A száz egyenlő idegen között?

Ádám

 Ah, emberek, ha van előttetek szent,
 Hagyjátok ez anyának gyermekét.

Éva

 Ugy-é, ugy-é, te áldott ídegen!

Az aggastyán

 Merész játékot űzesz, idegen;
 Ha a család előitéletét
 Éledni hagyjuk, rögtön összedűl
 Minden vívmánya a szent tudománynak.

Éva

 Mit nékem a fagyasztó tudomány!
 Bukjék, midőn a természet beszél.

Az aggastyán

 Meglesz már?

Ádám

 Hah! Hozzá ne nyúljatok!
 Amott van egy kard, megtanítalak,
 Hogy kell kezelni.

Lucifer

 Álomkép, ne mozdúlj!
 (Ádám vállára teszi kezét, ez megdermed.)
 Érezd kezemnek végzetes hatalmát. –

Éva

 Óh, gyermekem!
 (Összerogy, gyermekét elviszik.)

Az aggastyán

 E két nő pártalan,
 Jelentkezzék, ki párjaúl igényli.

Ádám

 Ezt én igénylem.

Az aggastyán

 Túdós! véleményed?

Tudós

 Rajongó férfi és idegbeteg nő
 Korcs nemzedéket szűl, ez nem helyes pár.

Ádám

 De én nem állok el, ha ő akarja.

Éva

 Tiéd vagyok, nagylelkű férfiú.

Ádám

 Szeretlek, hölgy, szivem egész hevével.

Éva

 Szeretlek én is, érzem, mindörökké.

Tudós

 Ez őrülés. – Sajátságos, valóban,
 A múlt kisértetét feltűnni látni
 Világos századunkban. – Honnan ez?

Ádám

 Az édenkertnek egy késő sugára.

Az aggastyán

 Sajnálatos. –

Ádám

 Ne szánjatok. – Miénk
 Ez őrülés; mi józanságtokat
 Nem írigyeljük. Hisz, mi a világon
 Nagy és nemes volt, mind ily őrülés,
 Melynek higgadt gond korlátot nem ír. –
 Szellembeszéd az, mely nemesb körökbűl
 Felénk rebeg, mint édes zöngemény,
 Tanúja, hogy lelkünk vele rokon,
 S megvetjük e földnek hitvány porát,
 Keresve útat a magasb körökbe. –
 (Évát ölelve tartja.)

Az aggastyán

 Mit hallgatjuk tovább, kórházba őket!

Lucifer

 Itt gyors segély kell. Ádám, útazunk!
(Elsüllyednek.)



Hátra Kezdőlap Előre