Tizenharmadik szín

(Az űr. Földünk egy szelete a távolban látszik, mindig kisebbedve, mígnem csillagul tűnik csak fel, a többiek közé vegyülten. A szín félhomállyal kezdődik, mely vaksötétté válik lassankint. Ádám mint öreg, Luciferrel röpülve.)

Ádám

 Őrjöngő röptünk, mondd, hová vezet?

Lucifer

 Hát nem vágytál-e menten a salaktól,
 Magasb körökbe, honnan, hogyha jól
 Értettelek, rokon szellem beszédét
 Hallottad?

Ádám

 Az igaz, de ily ridegnek
 Nem képzelém feléjök útamat.
 E tér oly puszta, ollyan idegen,
 Mint hogyha szentségsértő járna benne,
 S  lelkemben két érzés küzdelme foly:
 Érzem, mi hitvány a föld, hogy magas
 Lelkem lezárja, s vágyom el köréből;
 De visszasírok, fáj, hogy elszakadtam. –
 Ah, Lucifer! Nézz csak földünkre vissza,
 Először a virág tűnt el szemünkből,
 Aztán az erdők rezgő lombjai;
 A jól ismert táj száz kedves helyével
 Jellem nélkűli síksággá lapúlt.
 Mi érdekes volt, minden elmosódott.
 Most már a szirt törpül le rossz görönggyé,
 A villámterhes felhő, melyben ott lenn
 Szent szózatot sejt a pór, s megriad,
 Mi nyomorú párázattá silányúl.
 A bömbölő tenger végetlene
 Hová, hová lett? Szürke folt gyanánt áll
 A gömbön, mely keringve elvegyűl
 Milljó társ közt, s az volt egész világunk.
 Óh, Lucifer! Aztán meg ő, meg ő – –
 El kelle tőlünk annak is maradni? – –

Lucifer

 Emelkedett szempontunkból, hiába,
 Először a báj vész el, azután
 A nagyság és erő, míg nem marad
 Számunkra más, mint a rideg matézis. – –

Ádám

 A csillagok megettünk elmaradnak,
 S nem látok célt, nem érzek akadályt.
 Szerelem és küzdés nélkűl mit ér
 A lét. Hideg borzongat, Lucifer!

Lucifer

 Ha eddig tartott csak nagy hősiséged,
 Úgy térjünk vissza porban játszani.

Ádám

 Ki mondja ezt? Előre hát, előre:
 Csak addig fáj, míg végképp elszakad,
 Mely a földhöz csatol, minden kötél. –
 De hajh, mi ez, lélegzetem szorúl,
 Erőm elhágy, eszméletem zavart,
 Több volna-é mesénél Antaeusz,
 Ki addig élt csak, míg a föld porával
 Érintkezett?

A Föld Szellemének szava

 Igen, több az mesénél.
 Te ismersz már, a földnek szellemét,
 Csak én lélegzem benned, tudhatod.
 Itt a sorompó, eddig tart hatalmam,
 Térj vissza, élsz – hágd át, megsemmisülsz,
 Mint ázalag féreg, mely csöpp vizében
 Fickándozik. – E csepp a föld neked. –

Ádám

 Dacolok véled, hasztalan ijesztesz. –
 Testem tiéd tán, lelkem az enyém,
 A gondolat s igazság végtelen,
 Előbb megvolt az, mint anyagvilágod.

A Föld Szellemének szava

 Hiú ember! Próbáld, s szörnyet bukol.
 Előbb való-e rózsánál az illat,
 Alak a testnél s napnál a sugára?
 Óh, hogyha látnád árva lelkedet
 A végtelen űrben keringeni
 Amint értelmet és kifejezést
 Keres hiába, idegen világban,
 S nem érez többé semmit és nem ért,
 Megborzadnál. Mert minden felfogás
 És minden érzés, mely benned feszűl, csak
 Kisugárzása e csoport anyagnak,
 Mit földednek hívsz, s mely, ha más leendne,
 Nem létezhetnék többé, véled együtt. –
 A szépet, rútat, üdvöt és pokolt
 Csak szellememtől vontad el magadnak,
 Mely kis hazádnak rendét lengi át. –
 Óh, ami itten örökös igazság,
 Egy más világban az tán képtelen,
 És a lehetlen tán természetes.
 A súly nem létez, a lét nem mozog,
 Mi itten lég, az ott tán gondolat,
 Mi itten fény, az ottan hang talán,
 S jegecül tán, mi itten nőve nő. –

Ádám

 Nem tántorítsz el, lelkem felfelé tör.

A Föld Szellemének szava

 Ádám, Ádám, a végső perc közelg:
 Térj vissza, a földön naggyá lehetsz,
 Míg, hogyha a mindenség gyűrűjéből
 Léted kitéped, el nem tűri Isten,
 Hogy megközelítsd őt – s elront kicsínyűl. –

Ádám

 Ugyis nem ront-e majd el a halál? –

A Föld Szellemének szava

 A vén hazugság e hiú szavát
 Ne mondd, ne mondd, itt a szellemvilágban –
 Egész természet átborzadna tőle. –
 Szentelt pecsét az, feltartá az Úr
 Magának. A tudás almája sem
 Törhette azt fel.

Ádám

 Majd én feltöröm.
(Tovább repülnek. Ádám egy sikoltással megmerevül.)
 Végem van! –

Lucifer

(kacagva)
 Győzött hát a vén hazugság. –
 (Amint Ádámot eltaszítja magától.)
 E báb-istenség most már elkeringhet
 Az űrben, új bolygóként, melyen újra
 Számomra fog tán élet fejledezni. –

A Föld Szellemének szava

 Korán e káröröm még, Lucifer!
 Csak érinté az idegen világot,
 Nem oly könnyű országomból kitörni. –
 Honos szózat hív, térj, fiam, magadhoz!

Ádám

(eszmélve)
 Élek megint. – Érzem, mert szenvedek,
 De szenvedésem is édes nekem,
 Oly iszonyatos az, megsemmisűlni. – – –
 Óh, Lucifer! Vezess földemre vissza,
 Hol oly sokat csatáztam hasztalan,
 Csatázzam újra, és boldog leszek. –

Lucifer

 S e sok próbára mégis azt hiszed,
 Hogy új küzdésed nem lesz hasztalan?
 S célt érsz? Valóban e megtörhetetlen
 Gyermekkedély csak emberé lehet. –

Ádám

 Korántse vonz ily dőre képzelet,
 A célt, tudom, még százszor el nem érem.
 Mit sem tesz. A cél voltaképp mi is?
 A cél, megszünte a dicső csatának,
 A cél halál, az élet küzdelem,
 S az ember célja e küzdés maga.

Lucifer

 Valóban szép vigasz, már hogyha még
 A harc eszméje volna legalább nagy,
 De holnap gúnyolod, miért ma vívsz,
 Gyermekjáték volt, ami lelkesített. –
 Nem vérezél-e Chaeroneánál
 A megbukott szabadság védletében,
 És Constantinnal nem küzdél-é később,
 Világuralmát hogy megalapítsd?
 Nem vesztél-é el hitmártír gyanánt,
 S később a tudománynak fegyverével
 Nem álltál-é a hitnek ellenében?

Ádám

 Igaz, igaz, de mindegy, bármi hitvány
 Volt eszmém, akkor mégis lelkesített.
 Emelt, és így nagy és szent eszme volt.
 Mindegy, kereszt vagy túdomány, szabadság
 Vagy nagyravágy formájában hatott-e,
 Előre vitte az embernemet. –
 Óh, vissza hát a földre, új csatára. –

Lucifer

 S feledted-é már a tudós szavát;
 Ki felszámolta, hogy négy ezredévre
 Világod megfagy – a küzdés eláll?

Ádám

 Ha tudományunk nem dacol vele.
 De fog dacolni, érezem, tudom. –

Lucifer

 S aztán? – Van-é küzdés, nagyság, erő,
 A mesterkélt világban, mellyet az
 Ész rendezett teóriáiból,
 S melyet magad szemlélhetél imént. –

Ádám

 Csak mentse meg a földet, – elmulik
 Az is, mint minden, ami hívatását
 Betölté, s akkor újra felmerűl
 Az eszme, melly éltet lehel reája.
 Vezess csak vissza, égek látni már,
 A megmentett földön mi új tanért
 Fogok fellelkesűlni. –

Lucifer

 Vissza hát! –



Hátra Kezdőlap Előre