Tizennegyedik szín

(Hóval és jéggel borított, hegyes, fátalan vidék. A nap mint veres, sugártalan golyó áll ködfoszlányok között. Kétes világosság. Az előtéren nehány korcs nyír, boróka és kúszófenyő-bokor között eszkimó viskó. Ádám mint egészen megtört aggastyán bot mellett jő lefelé a hegyekről Luciferrel.)

Ádám

Mit járjuk e végetlen hóvilágot,

Hol a halál néz ránk üres szemekkel,

Csak egy-egy fóka ver zajt, vízbe bukva,

Amint felretten lépteink zaján;

Hol a növény is küzdni már kifáradt,

Korcsúlt bokor leng a zúzmók között,

S a hold vörös képpel néz köd megől

Halál lámpájaként a sírgödörbe. –

Oda vezess, hol pálmafák virúlnak,

A napnak, illatoknak szép honába,

Holott az ember lelke, erejének

Öntudatára fejlődött egészen. –

Lucifer

Ottan vagyunk. E vérgolyó napod.

Lábunk alatt a föld egyenlítője. –

A tudomány nem győzött végzetén. –

Ádám

Szörnyű világ! – csupán meghalni jó.

Nem sajnálandom, amit itt hagyok.

Ah, Lucifer, ki egykor ottan álltam

Az ember bölcsejénél, aki láttam,

Mi nagy jövő reménye ringa benne,

Ki annyi harcát mind végigcsatáztam,

Ez órjás síron, melyre gyászlepelt

A természet dobott, midőn merengek,

Első, utolsó ember a világon:

Szeretném tudni, hogy bukott fajom?

Nemes küzdésben, nagyszerűen-é,

Nyomorun-é, törpülve ízrül ízre,

Nagyság nélkűl és könnyre érdemetlen.

Lucifer

Ah, ah, hiú ha vagy nagy szellemedre –

Amint nevezni már, úgy kedveled

Azon erőt, mely a vért lükteti

És ifjú keblet eszményért dagaszt:

Ne kívánj állni végre mint tanú

Saját halotti ágyadnál. – Ez óra

Csodálatos átvizsgálása ám

A gazda nélkül készült számvetésnek.

A hagymázos láz elriasztja mind

Az életláz csillámló képeit,

Aztán ki tudja, melyik volt való.

A végső hörgés kisszerű jaja

Nagy gúnykacaj éltünk küzdelmire.

Ádám

Miért nem vesztem hát el a magasban,

Erőm és lelkem teljes érzetével,

Inkább, mint így hallgatni önmagam

Síríratát, mit egy szellem rideg

Közönye tart, ki harcaimban és

Halálomban nem osztozik velem. –

Lucifer

Ismét fajodra ismerek könnyedben,

Mellyel kiséred ébredésedet

Kedvenc ábrándból tiszta felfogásra. –

De nyúgodjál meg, hisz még él fajod.

Nézd, ott is áll még egy embertanya,

S gazdája, ím, most lép ki ajtaján. –

Ádám

E korcs alak, e torzkép volna-é

Nagyságomnak bitor örököse?

Mért hagytad látnom, Lucifer! Valóban

A vígasz rosszabb, mint volt bánatom.

Eszkimó

Léteznek hát mégiscsak istenek

Felettünk? Ím, előttem megjelentek.

De hát, ki tudja, jók vagy rosszak-e?

Menekszem tőlük, az legbiztosabb.

(Vissza akar vonulni.)

Lucifer

Megállj egy szóra!

Eszkimó

(leborulva)

Kegyelem, uram!

Az első fókát néked áldozom,

Mit elfogok, csak hallgass meg, s ne ronts el.

Lucifer

Hát ahhoz a fókához mily jogod van,

Hogy éltével váltod meg a tiédet?

Eszkimó

Hogy bírok véle: hisz látom, körűlem

Miként eszi a férget fürge hal,

Halat a fóka, a fókát meg én.

Lucifer

S a nagy szellem veled táplálkozik.

Eszkimó

Tudom, tudom, de a kicsíny időt,

Melyben mozogni hágy kegyelmesen,

Vásárolom meg véres áldozattal.

Ádám

Mi gyáva nézlet!

Lucifer

S mást tevél-e te?

Az a különbség csak közöttetek,

Hogy ő fókát, te embert áldozál

Az istenségnek, melyet alkotál

Saját képedre, mint ez az övére.

Eszkimó

Látom, haragszol, és érzem, miért.

Ínségemben hogy fel mertem sohajtni

A nap jótékony istenéhez, aki

Nem kér, csak ád, ki ős regénk szerint

Itt is parancsolt egykor. – Óh, bocsáss meg,

S elátkozom örökre.

Ádám

Ím, nagy Isten,

Tekints le és pirúlj, mi nyomorúlt,

Akit remeknek alkotál, az ember! –

Eszkimó

Nagyon haragszik társad, éhes ő is?

Lucifer

Sőt, mert nem éhes, épp azért haragszik.

Ádám

Mi helytelen faragsz rossz élceket!

Lucifer

Igazság az, nem élc. Okoskodásod

A jóllakotté, míg itt társadé

Éhes gyomornak filozófiája.

Okokkal egymást meg nem győzitek,

De egyetérttek rögtön, hogyha te

Kiéhezél, vagy ő majd jóllakott. –

Igen, igen, akármint képzelődöl,

Mindég az állat első bennetek,

És csak midőn ezt birád csitítni,

Eszmél az ember, hogy nagy gőgösen

Megvesse azt, mi első lényege. –

Ádám

Méltó beszéd hozzád, Lucifer, ez,

Ki minden szentet kárörvendve vonsz

A föld porába. Hát minden nagy eszme,

Nemes cselekmény konyhánk gőze csak,

Vagy oly körűlmény dőre magzata,

Mit egytül egyig a hitvány anyag

Nehány törvénye mozgat s tart lekötve? –

Lucifer

S van-é különben? – Azt hiszed talán,

Hogy Leonídász meghal a szorosban,

Ha ahelyett, hogy barna levesével

Táplálkozik olyan köztársaságban,

Melynek még pénze sincs, lucullusi

Villában issza édes mámorát

Kelet minden kéjének? Vagy talán

Brutus meghal, ha a szép Porciához

Hazasiet, s a harc izgalmait

Kiheveri egy jó ebéd után?

Hogyan tenyész a bűn, hogy a nemesség?

Nem ronda lég, nyomor szülé-e azt,

Nem napvilág, szabadságérzet ezt,

Átörökítve késő származékban,

Alakban és szellemben önmagát?

Hányan mondák, hogy számoltak magukkal,

És felköték egy fára magukat.

De ha leoldák hívatlan kezek,

Az élet új érintkezése már

Feledteté velök a számadást. –

Ha nagy Hunyad nem méltó nép körében

Jő a világra, hogyha szerecsen

Sátornak árnya reszket bölcsején:

Mi lesz első hőséből a keresztnek?

Vagy Luther, hogyha pápa lessz esetleg.

S Leó tanár egy német egyetemben:

Ki tudja, nem reformál-é emez,

S az sújtja átkát a dúló merészre?

Mi lesz Napóleon, ha büszke útját

Nem egy nép vére egyenlíti ki?

Elposhad tán egy bűzhödt laktanyában. –

Ádám

(Lucifer száját befogva)

Ne többet! – Mind, amit csak fejtegetsz,

Oly egyszerűnek látszik, oly valónak:

De annál károsabb. – A babona

Bárgyút vakít csak, aki úgysem érzi

A szellemet, mely köztünk hat, mozog;

De testvérét felismerné a jobb, ha

Rideg tanod számokkal meg nem ölné. –

Lucifer

Beszélj tehát társaddal, meg nem árt

Még egy kis lecke az önismeretből.

Ádám

Sokan tengődtök-é még e vidéken?

Eszkimó

Sokan bizon, többen, mint ujjamon

Számíthatok. – Szomszédimat, igaz,

Agyonverém már mind, de hasztalan,

Mindég kerűlnek újak; s oly kevés

A fóka-faj. – Ha isten vagy, tegyed,

Könyörgök, hogy kevesb ember legyen

S több fóka. –

Ádám

Lucifer, jerünk, elég volt!

Lucifer

No legalább tekintsük meg nejét.

Ádám

Nem akarom meglátni, mert ha süllyedt

A férfiú, szemünknek ronda látvány:

De megvetést szül keblünkben csupán.

A nő, ez eszmény, e megtestesűlt

Költészet, hogyha süllyedt, torzalak lesz,

Mely borzadályt szül. Menj, ne lássam őt.

Lucifer

Nem lelsz-e benne régi ismerősre?

Öleld meg hát, hisz e becsűletes

Ember halálba' sértve lesz, ha ily

Tisztességet se gyakorolsz nején.

Ádám

Öleljem ezt, ki egy Aspáziát

Tarték karomban! Ezt, kiben derengni

Látom megint annak vonásait,

De úgy, mint hogyha csókjai között

Állattá válna.

Eszkimó

(gunyhójába lépve)

Nőm! vendégeink

Érkeztek ím. Lásd őket szívesen.

Éva

Légy üdvözölve, idegen, pihenj meg!

Ádám

(bontakozva)

Segítség, Lucifer! El innen, el,

Vezess jövőmbül a jelenbe vissza,

Ne lássam többé ádáz sorsomat:

A hasztalan harcot. Hadd fontolom meg:

Dacoljak-é még Isten végzetével. –

Lucifer

Ébredj hát, Ádám! álmod véget ért. –