Az Astrapé

A Vezérhalomról az egykor „Kútvölgynek”* nevezett hegyvágányon át ez idő szerint légnyomatú vasút visz a Városmajorig. Ugyanazon vonalon jő fel a hegyvidéket vízzel bőven ellátó vezető cső is. Dávid ezt a prózai közlekedési eszközt választá a hegyről lejutásra, a regényesebb gyalogút helyett a Zugligeten keresztül: sietett.

Mikor a hegyi vonattal leérkezett a városmajori pályafőhöz, őt és a vele együtt utazókat a minden pályafőnél szokásos kiáltás fogadá.

„Astrapé*, 3 órai!”

Ezt a kiáltást a vasúti kapus nőcselédje hallatja, s ugyanakkor a kezében egy oktáv nagyságú+ papírlapot tart lebegtetve, amihez hasonló van még egy csomó a hóna alatt.

Ez az Astrapé aztán egy hírlap.

Négyszer jelen meg napjában. Benne van minden nevezetes eseménye a bel– és külföldnek, a legújabb táviratok és a fővárosi sensationshírek+, a gyűlések nevezetesebb beszédei, és mindez – egy nyolcadrét lapon+.

Az Astrapé gyorsírászati jegyekkel írott lap; annálfogva mindaz, ami a lepedőlapokon egy egész regálívet* foglal el, az Astrapéban egy kis lapocskán elfér. És amellett kiállítása is az emberileg elérhető legnagyobb gyorsasággal megy végbe. Az Astrapénak nem kell se betűszedő, se nyomdász*+. Papirographiai úton* van kiállítva. Ahogy a szerkesztő teleírja a papírlapot (melynek elkészítéséről már a múlt században elmélkedett Sennefelder*), ugyanarról a lapról egy, az íróasztalához srófolt gázgép+ kétszáz lenyomatot négy perc alatt elkészít+; a szerkesztőnek csak az egyik lábával kell olyanforma gyakorlatot tenni, mintha varrógépet vagy kerekes guzsalyt* hajtana+, ami által a tiszta papiros a gázgép+ pálcái közé, arról a gép által mozgatott s matricul* szolgáló beírt lapra, s onnan+ a kosárba leugrik. Azalatt írhatja a szerkesztő a következő lapot. Egyik munka nem akadályozza őt a másikban; a kezével ír, a lábával nyomtat duplex libelli dos est*. Ilyenformán+ nem kell neki se szedő, se nyomdász, se munkatárs; csak kihordó. A kihordók egyúttal a helyhírek+ behordói is; „penny a liner”, ők bediktálják, mi hír a városban, a szerkesztő odaírja, a lábával hajtja a papírtoló gépet, a gázgép+ nyomtat, s öt perc múlva a kihordó a friss újdonságot már nyomtatva árulja az utcán, a kávéházakban+, az indóházakban: egy krajcárért!+

Egy egész lap egy krajcár?+

Átkozott konkurrencia. Ezt egy lap sem csinálhatja utána. Akárhogy siessenek, valamennyit megelőzi azzal az idővel, amibe a többi lap betűszedése, formába rakása, kiigazítása kerül, s egy krajcárnál+ kisebb pénz már nincs Európában. Előre látható, hogy az Astrapé időjártával az összes óvilági zsurnalisztikát meg fogja ölni.

Ezért a neve Astrapé (görögül villám), mely gyors és öl.

Még ugyan védi ellene a typographiált hírlapokat az a körülmény, hogy nem tud minden ember gyorsírászatot olvasni*; azonban évről évre szaporodik azoknak a száma, akik azt elsajátították. Már minden gimnáziumban tanítják; a felső tanodákban első tantárgy ez, ami megkívántatik. Papok, népszónokok, képviselők el sem lehetnek nála nélkül. A kereskedők sürgős levelezéseiket csak gyorsírászati jegyekkel folytatják. A hivatalos lapban minden törvényes idézés, árverés, csőd stb. cincographiált gyorsírászati jegyekkel van nyomtatva, tehát az ügyvédeknek is kell hozzá érteni. A magyar klasszikusok gyorsírászati kiadványokban jelennek+ meg: Vörösmarty összes munkái három, Arany János összes művei két egész íven. Egy Horatius Flaccus egy ív+. Egy egész költemény tizenkét szarkaláb+ meg egy pont. A katonák is taníttatnak gyorsírászatra. Némely más írást nem is ismer.

Ekképpen+ ellenállhatlanul+ terjed a sztenográfiát ismerő közönség, s vele együtt az Astrapé hatása. Aztán egy krajcár+ az ára. Nem is kapni már semmit a világon egy krajcárért+, csak nyomtatott papirost; megadja érte a krajcárt+ az is, aki nem tud gyorsírászatot olvasni, a szomszédja bizonyosan tud; az megmagyarázza neki a vett lapból, hogy hány új kormány alakult a legutóbbi hat óra alatt, hány új iparvállalat támadt, s hány bukott meg. Hat óra nagy idő a millennium vége felé.

Dávid már hazulról jött a gyorsírászat ismeretével, a katonaságnál szintén+ tanították: az igen szükséges a gyors raportoknál; ő is kiadott hát egy krajcárt a három órakor megjelent Astrapéért, s aztán mindjárt a lap homlokán vastagabb jegyekkel írva, olvasá a legújabb sensationshírt+.

„Hallatlan merénylet a főváros közepén, fényes nappal!!!” „A Sabina világhírű intézete ma egy borzasztó eseménynek volt színhelye. Egy közkatona, a XII. voltigeurezredből, délben 11 és fél órakor+ megrohanta az intézet irodáját, s a társulat köztiszteletben álló igazgatóját, nagyméltoságú Mazrur urat torkon ragadva, földhöz sújtá, s akkor a Sabina egyik legszebb hölgyét ölébe kapva+ azt erőszakosan magával elragadta. A vakmerő katona neve, mint már tudva van, Tatrangi Dávid. Erélyes rendőrségünk már nyomában van a szökevénynek. A földre vert igazgatót csak nagy nehezen lehetett életre visszahozni. Reméljük, hogy a katonai hatóság e gyilkos merénylettel összekötött nőrablási esetnél a katonai törvények teljes szigorát fogja alkalmazni a dühöngő közkatona ellen. Valóban siralmas állapot, hogy azon osztály, melynek föladata volna családi tűzhelyünket megvédelmezni, ily vakmerő módon zavarja meg a közbiztonságot. Ügyelni fogunk rá, hogy a katonai hatóság ily nyilvános botrány szokás szerinti elsimítását meg ne kísérthesse. Holnap ez ügy miatt+, mint halljuk, interpelláció fog intéztetni a hadügyminiszterhez. Mint hallik, az üldözött katona nemzetiségére+ nézve székely, vallására nézve szombatos.”

Mikor Dávid ezt a hírt elolvasta az Astrapéból, akkor megváltoztatta azt a szándékát, hogy a Lipótmezőre menjen az atyjához. Most már fel kell mennie a várba, hol ezredkaszárnyája van, s jelentenie+ magát, hogy ne keressék: íme itt van.

Úgy meg volt vetve az ágya mind a katonaság, mind a polgári közvélemény előtt, hogy menekülésre még csak nem is gondolhatott.




Hátra Kezdőlap Előre