Egy egér futos vala a patak mellett és örömest által ment volna a vízen, de nem lehete. Találván egy békát a parton, tanácsot kérde tőle, miképpen által mehetne a vízen. A béka vévén egy fonalat, megkötte az egérnek a lábát az ő lábához, mondván: Ülj a hátamra és én által viszlek, tartsd keményen magadat. Midőn hátára ült volna, a béka beszökellék a vízbe és úszni kezde. De midőn a közepin volna, be kezde merülni a vízbe és az egeret utána vonni fenék felé. Eszébe vévén a nyavalyás egér, mi volna a békának szándéka, kapaszkodni és tusakodni kezde a béka ellen. Midőn ez okáért ketten eképpen veszeködnének a víz színén, meglátta egy héja az egeret és alászállván hertelen megkapá az egeret és fel kezde az égbe vinni. És ímé tehát rajta függ a fonalon a béka is. És leülvén, mind a kettőt megevé.
E fabulával megjelenti Ezópus, mi legyen a hamisságnak és álnokságnak jutalma. Mert igaz az Isten, ki mikoron látja, hogy hamisságból valaki másnak veszedelmére jár, az ő áldott bölcsességéből úgy rendeli azt az igyeközetet, hogy nem másnak, hanem magának főképpen árt véle. Igaz ez okáért a közmondás, hogy valaki a más ember lovának vermet ás, az önnön maga lovának nyaka szegik meg benne. Jobb ez okáért embernek jámbornak lenni és felebarátjával igazán cseleködni, tiszta szívből minden álnakság nélkül.