Egy holló egy igen szép darab sajtot ragada egy ablakból és felröpüle egy magas fára véle. Látván azt egy róka, igen kezdé a sajtot kévánni. És a fa alá méne és szólni kezde a hollónak és igen dicsírni, mondván: Ó te holló, nemes madár vagy; nincsen tenéked mása. Szép tollaid vadnak, fényesek, melyekkel semmi bársony nem ér; csakhogy szavad szép volna termetedhöz hasonló. Hiszem is, hogy szép szavad legyen, de nem hallottam. A holló igen örüle e dicsíretnek és elhivé magát, és hogy szép szavát megjelentené a rókának, felfuvalá a torkát és kinyújtá a nyakát, hogy ugyan öregen szólhatna: és midőn a száját megnyitná, kiesék a sajt a szájából. És ottan elragadá a róka a sajtot és elkezde menni véle. Ottan elszomorodék a holló, értvén, hogy a róka a jó sajtért tötte volna a szép dicsíreti orációt.
Vedd eszedbe magadat. Ha az Isten bölcs: tehát tudta, mint kellett teremteni tégedet és mivel ajándékozni, avval elégödjél meg. Ne keress hiábavaló dücsőséget és dicsíretet. Megnézd a lábodnak kaptáját: ne kévánj nagyobb sarut. Mert azok, kik igen dicsírnek tégedet, nem szeretnek, és ha lehet, bizony meglátják, ha a sajtot kikaphatják szájadból. Ártalmasb állat nincsen hipokritánál és hizelkedőnél.