Egy oroszlán idős és koros, megerőtlenedett vala és csak elég ballaghat vala. És midőn elnyújtózott volna, eljöve egy vadkan és tajtékot túrván, megvágá hosszú fogaival az oroszlánnak az oldalát. Másfelől eljövén a tulok, éles szarvaival megöklelé az oroszlánt. Midőn a szamár azt látná, monda: Bezzeg gonosz vad ez; még őseimnek is halálos ellensége volt és nékimenvén az utóljával, megrúgá az oroszlánt. Az oroszlán igen fohászkodván, monda: Jól vagyon: mikoron ifjú és erőben volnék, nagy becsületben és tisztességben valék, mert minden vadak tisztelnek vala engemet és az én híremet hallván igen megijedének: egynihánynak is meghorzsoltam a háta bőrét. De mostan nincs mit tönnem: mert kiaggottam belőle: bosszút nem állhatok. Ez okáért látom, hogy minden reám támad, még az is, kinek nem gonosszal, hanem jóval voltam. Látom ez okáért, hogy csak addig tart a tisztesség és a becsület, míglen a félelem tart. Bezzeg hiába volt minden dicsőségem. No, csak békösséggel kell elszenvednem.
E fabula inti a dúsokat és hatalmasokat avagy kegyetleneket, hogy el ne higyjék magokat és a jó szerencsében ne bízzanak, mert nem állandó és igen hamar vége lészen és megváltozik. Ez okáért isteni félelemmel és kegyességgel uralkodjanak és bírják az ő alattavalókat, és úgy viseljék magokat, hogy ne féljék csak, hanem minden ember szeresse őket. Mert noha urak és hatalmasok, azért ugyan őreájok is érközhetik a nyavalya, mint az egyéb emberekre is. Igaz az Isten: ki mind a kegyetlenséget, mind a döllyeséget megutálja. A kevélyeknek ellene áll (úgymond Szent Péter), de az alázatosokat szereti és megajándékozza azokat.