Egy gyermekdit héja könyörge az anyjának, mondván: Idesanyám, látod szép ifjú vagyok és jó termetű. De igen beteg vagyok, mert megveszett a gyomrom és nem emészthetek. Sok orvosságot vöttem hozzám, de semmit nem használok véle. Én ides anyám, ugyan meg kell belé halnom. De kérlek, járj zarándokságot és könyöregj az Istennek éröttem, hogy könyörüljenek rajtam és meghalasszák halálomat, vaj ki jámbor leszek: ugyan elcsodálkozol belé. Felele az anyja: Jó fiam, én nem restellem mindent művelni teérötted, de félek, hogy hiába, mert megmondottam kezdettől fogva, hogy eszedbe vennéd magadot, istenfélő jámbor lennél. De az én szómnak soha nem volt helye nálad, hanem minden estve az Istennek timpolomokba bementél és ondok ganéjoddal mind az oltárokat, mind az Isteneknek képeit undokul megfestetted. Ezokáért heába fog lenni minden zarándokjárásom és minden könyörgésem. Miért nem gondoltál idején hozzá és jámbor, jó és csendes életeddel kerested volna az Isteneknek jó kedveket? etc.
E fabula inti az ifjakat, hogy gyermekségöktől fogva jámbor és istenes életbe foglalják magokat és abban felneveködjenek, hogy a jámborság és a jóság ugyan természetté változzék őbennek. Mert noha ifjak, szépek, hamarok és gyorsok etc. azért ugyan megbetegülhetnek, sőt ugyan meg is halhatnak. A jó és üdvösséges halál igen jó és tiszta lelkiismeretet kíván, mely csak azoknál lehet, akik az Istent és az ő szent akaratját igazán megismerték és igaz penitenciában élnek, egyenesen a szüntelen való könyörgés mellett az Istennek útját követik. Az igaz penitenciának mindenkor helye vagyon, úgy vagyon: de fide exercitata opus est. Ha ifjú korodban megadják, vedd el, ne halaszd vénségödre: netalántán akkoron nem adják. Heába leszen akkor zarándokságjárásod etc. mint hogy Ézsau az elvesztett méltóságot nem nyerheté vissza, noha sírva könyörge érötte, mint Szent Pál mondja.