25. fabula

A szegény emberről és a kégyóról

Egy szegény ember házánál lakik vala egy kégyó. Ez az asztal alá menvén, felszedegélé a morzsalékokat és azokkal táplálja vala magát. Hogy a szegény ember ezt megengedé és nem bántja vala a kégyót, igen jó szerencséje lőn és meg kezde kazdagulni. Jó idő múlva, mikoron az ember megkazdagult volna, elhívé magát és meg kezde utálni a kégyót. Sőt megszidogatá a kégyót és hozzávága egy szekercével és levágá a kégyó farkának a végét. Nem sok idő múlva sok károkat kezde vallani és minden jó szerencséje megfordula, annyéra, hogy az előbeli szegénségbe juta. Ottan eszébe vévé, hogy a kégyótól volt volna az ő előmente és jó szerencséje, müvelhogy jól tött volna a kégyóval. Mostan kedig az ő szegénsége abból volna, mivelhogy elvágta volna a kégyónak a farkát. Ez okáért bánkódni kezde és a kégyóhoz menvén igen esedezék néki és bocsánatot kére tőle. Felele a kégyó. Háládatlan vagy, miért hogy az én jótétemet így megfüzetted. Megbocsáthatom vétködet, ha a farkamra nem néznék. De ha arra nézek, ottan eszembe jut, és soha el nem felejthetem.

ÉRTELME

E fabula ezt mutatja, münemű haszon jöjjen belőle, midőn az ember házánál csendes és békességes és tűrni tud és sokokkal jól teszen és alamizsnálkodik. Mert olyan embert megáldja az Isten és előmentet ád néki. De ha el kezdi magát hinni, és mind Istent, mind embereket meg kezdi utálni, és dacoskodni kezd, és mint a sündisznó a sertőjét fel hánná és minden emberrel egybeveszni etc: ottan Szent Péter mondása szerént, Deus superbis resistit, az Isten arcól pöki, és az áldomás helyébe megátkozza. Mihelt az Isten elfordul tőle: ottan az ördeg rajta, a reszeli annak utána, annyéra, hogy mind testében s mind lelkében (ha eszébe nem vészi magát) elveszti. Tovább ezt is megmutatja e fabula, mely igen gonosz legyen az emberi természet, hogy a jó szerencsében ottan kevély leszen és elhiszi magát. Maga annál jámbornak kellene az embernek lenni, ha az Isten több jókkal szereti őtet. De az ember visszajár. Vaj, ki jámbor ama varga, oly igen alázatos, igen csendes minden dolgában. Vajon miért? Azért, hogy nincsen erszényében. Adj csak száz forintot neki: annak utána egy hónap múlva pattantsd meg egy kevesig az orrát: ottan meglátod, mely igen alázatos leszen. Eszedbe vedd magadat. Mert nyilván ismeg orrodhoz méri a subafát, olyan a mi természetünk. Szükség ez okáért a színetlen való könyörgés, hogy az Isten az ő szent lelkének általa megenyhítse természetünket és ő legyen vezérünk. Amen.

Annak felötte erre is int e fabula, hogy békösségesek legyünk és senkit meg ne bántsunk. Mert noha követéssel le szokták kötni a megbántottat: de nehezen felejtheti el az Ádám fia. Ha annak utána okot hozzá kaphat, nyilván megbosszulja és egy gonoszból sok gonosz neveködik.




Hátra Kezdőlap Előre