30. fabula

A farkasról és rókáról

A farkas beidézé a rókát a Majom bíró elejbe és erősen megvádlá, müvelhogy meglopta volna. Tagadni kezde a róka és erősen magát megmenteni. És a róka szömébe kezdé vetni a farkasnak: Te (úgymond) hamis állat vagy, ragadozó és oly kegyetlen vagy, hogy nemcsak lopással élsz, hanem torkosságodból és telhetetlenségödből elmégy és a jámboroknak nyájába beszáguldasz és nemcsak hogy egyet lekapnál a szegény bárányokból: hanem húszat is leszakasztasz és megfojtasz bennek. Éten éjszaka kerenged a disznóólakat és ha semmi nem fér fogadra, mégis nem mehetsz el békességgel, hanem megszárdod a jámboroknak ajtajait, hogy vádalhatod tehát a szegény rókát, ki soha semmi gonoszt nem cseleközem: hanem munkámmal élek és csak valami egereket fogok. Ez kedig minem halálos bűn, jó bíró uram. Monda a majom bíró. No, mit felelsz fráter farkas? Monda a farkas: Hallom a feleletet. De jól és igazán nevezték a jámbort ravasznak. Mert amit az önnön természetiben talál és megismér, azt én reám keni. Jámbor-é ez, aki éten-éjszaka mind az egész mezőt bejárja és sem madár, sem egyéb valami lelkes állat meg nem maradhat őtőle? Ha a szegény madarakat megfoghatja a fészekben, ottan mellyeszteni kezdi őket és kegyetlenül megrágja s megeszi. Ha szegények megmeneködnek, ottan kiszopja a monyokat. Sem majorokban, sem falukban soholt senki nem tarthatja sem lúdját, sem tikját, sem galambját tőle. Mindenütt felhág és bebújik. És nemigen sok idő, hogy a gazda a tyúkólban kapta volt. Ageb, mint járál ott? Bezzeg úgy tetszik, hogy ott hattad a legyezőt. Ihol lássa meg kegyelmed, bíró uram, még mostan is kurta belé. Ezokáért kegyelmed, jó bíró uram, eszébe veheti, hogy adós énnékem és hamisan elvitte marhámat. Mondá a Majombíró: Eb öccse bátyja. Nem hiszem, te farkas, hogy valamivel tartoznék tenéked a róka: és te róka, tiszta és sima a bőred, de pokol a természeted és széles a te lelkiismereted. Menjetek el agebek és megbékéljetek, mert egy csávába vagytok méltók.

ÉRTELME

E fabula ezt jelenti, és erre tanít, hogy minden ember eszébe vegye magát és kebelébe nézvén megismerje természetét: másra kedig ne támadjon, hanem önmagától kezdje az ítíletöt; ottan meglátja, hogy nincsen oka, hogy mást megítílje. Mind egy Ádám fiai vagyunk, és egy tésztából költünk. Benne a természetben az ördegnek behintett mérge. A mellyedben, ama kis szelencében hordozod az ördegnek puskaporát. Mihelt az ördeg beléje vetheti az ő taplóját, ottan meggerjed és olyan leszen a gyümölcse, mint a Farkasnak és Ravasznak természetiben megjelentötik és megmagyaráztatik minékünk. Ennek okáért minden ember megalázza magát, ismervén természetinek gyarlóságát és könyöregjen, hogy az Isten az ő szent lelkének általa az ő Igéjében megnyissa a természetet és a régi ártatlanságra hozza. Azért mondja Szent Pál, hogy megújuljunk lelkünkben etc. Renovamini spiritu mentis vestrae: et induite novum hominem.




Hátra Kezdőlap Előre