Egy igen szép és kevér öker mórál vala a szép zöld pázsiton. Ezt látván a béka, magában kezde mondani: Bizony szép és nagy állat ez; de mind ez által én is lehetnék olyan nagy és temérdek. Mert ráncos és rétes a bőrem. Ha ez okáért megtartom lélegzetemet, és felfúvom magamat, én is oly nagy lehetek, mint ez öker. És ottan kiterjeszté lábait és fel kezde fúni magát és naggyá mutatni. Monda kedig az ő fiainak: No, mint tetszik fiaim? Vajon vagyok-é oly nagy, mint az öker? Felelének azok: Még sok híja. Tehát minden erőt rája vete a béka és midőn igen igyeköznék felfuvalkodni, meg kezde a bőre harsogni és szakadni, és ottan kiomla a béli és meghala.
E fabula ezt jelenti, hogy minden ember Istenre nézzen és mint az Isten hivatalját elrendelte és az ő hivataljának módját az ő szent bölcsességének általa elintézte, abban megmaradjon és abban eljárjon; és amit az Isten parancsolt néki, avval megelégödjék. Mert valaki az Istennek akaratját és rendelését megutálja és feljebb kezd hágni az ő testi kévánságából és azt magának kezdi tulajdonítani, amit az Úristen néki nem szánt, sem adott: szinte úgy kezd járni, mint a felfuvalkodott béka. Szent Pál azt mondja: Quid habes, quod non accepisti? Mi vagyon nálad, melyet mástól nem vettél volna? Ha ez okáért más adja tenéked: vedd el azt hálaadással és ne légy kövély, mert aki adta, nyilvánvaló dolog, hogy ismeg elveheti tőled. Megmaradj ezokáért bőredben, ne fuválkodjál fel: lassan járnak messze.