Egy oroszlán vadászni méne. És midőn éhségében igen sietne a vadak után, egy igen éles tevisbe hága. Dagadni kezde a lába és megmérgödni, annyéra, hogy ingyen sem hághatna a lábára. És midőn kénlódásban elkezdene sántikálni, méne egy pásztorhoz. Midőn ez okáért a pásztorhoz közelgetne, megijede a pásztor tőle és vévén egy juhat, elejbe vivé azt és megajándékozá őtet véle, hogy megengesztelné az oroszlánt. De az oroszlán nem gondola az ajándékkal, hanem a tevises lábát mutogatá a pásztornak, kívánván segítséget és orvoslást tőle. Látván a pásztor az oroszlán lábában a daganást, ottan eszébe vévé, hogy valami fa, avagy tevis volna benne. És vévén egy árat, megnyitá avval a sebet és mikoron kifolyna az evetség, ottan kijöve avval egyetemben a tevis is. És midőn a sebet megtisztította volna, valami bárányfaggyút ereszte belé: és ottan megvigaszék. Nem sok idő múlva, midőn az oroszlán meggyógyult volna és az erdőben vadászna, tőrbeesék és megfogák azt a vadászok. És bevivék a városba egy mély és széles árokba. Azonközben a pásztor valami vétekbe esék. És midőn megfogták volna őtet, behozák a városba. Az ítílötben megszentenciázák, müvelhogy az árokba kellene vetni, hogy az oroszlánok ott megszaggatnák és megönnék. Mikoron ez okáért bevetették volna az árokba, ottan rája siete az oroszlán. És mihelt meglátta volna, azonhelt megismeré a pásztort, és elejbe menvén a farkával kezde csóválni; és rája szökellvén nyalogatni kezdé és minden vigasságot mutatni. A népre is az árok hátán kezde vigyorogni és mindenképpen jó kedvét megmutatni. Látván ezt a pásztor, ottan eszébe vevé, hogy e volna az oroszlán, kinek a lábából kivötte volna a tevist. És midőn mindenha mellette fekenék az oroszlán, mintha ugyan meg akarná őrizni a pásztort, megkérde őtet a nép, mi okából művelné ezt az oroszlán. És a pásztor megbeszéle nékik az elmúlt lött dolgot, miképpen a lábából kivötte volna a tevist. És a nép könyöregvén a fejedelemnek, megengesztelé a fejedelmet a pásztorhoz: és ottan megszabadula.
E fabula erre inti az embereket, hogy minden dolgokban jótévők legyenek, minden cseleködetökben arra igyeközzenek, hogy senkinek ártsanak, hanem mindennek haszonra legyenek. Mert így leszen jó lelkiismeretek és békösséges szűvek. Mert aki máson bosszúságot művel, avagy másnak ártalmára vagyon, az mindenha tart ismeg mástól, retteg, fél és az ő békételen szűvének miatta soha nincsen nyugodalma. Azért mondja a próféta is: Non est pax impiis; De aki jámbor és jól tevő: az megáldotik az Úrtól. Mert evégre teremtötte az Isten az embereket, hogy a keresztyéni társaságban egyik a másiknak szolgáljon: mint a testben egyik tag szolgál a másiknak. Emellett erre is inti minden embert, hogy hálaadó legyen és semmi jótétéről el ne feledközzék. Mert igen nagy gonosz vétek a hálaadatlanság, mely nagy vétökkel rakva e világ, kiváltképpen mostan. És a régi eszes magyarok megláták az hálaadatlan világnak otrombaságát, azért ezt mondották közbeszéddel. Jótétel helyébe mást ne várj. A kölcsen adott fejszének jó ha csak a nyele megfordul. Ugyanis úgy vagyon. Ha akarod, hogy valaki ellenséged legyen, noha jó barátod, tégy jól véle szegénségében. Annak utána kérd meg adósságodat rajta: ottan halálos ellenséged. Az Isten is igen gyűlöli eféle hálaadatlanokat. Azért mondja az írás: Non discedet malum a domo ingrati, hogy az Isten szűntelen való büntötéssel megbüntöti mind a hálaadatlant, s mind annak házát.