Egy oroszlán láta egy lovat a fűben járni, és ottan gondolkodni kezde, mint mehetne hozzá okossággal, hogy megfoghatná és megehetné. Odaballaga ez okáért szép lassan, nagy vesztegséggel és orvosdoktornak mutatá magát lenni, nagy nyájassággal. A ló eszébe vévé az oroszlánnak álnokságát és gonosz akaratát: de nem mutatá semmi idegenségét hozzája, hanem gondolkodni kezde róla, miképpen a ravaszságnak elejét vehetné és az oroszlánnak gonosz szándékától megmeneködhetnék. Meghorgasztá ezokáért a jobb utolsó lábát az indulásban és úgy tetteté, mintha igen nehezen hághatna reája. Monda az oroszlán: Mi lelt, jó fráter ló? Monda az: Egy tevis ment a lábomba és igen nagy gyötrelemben vagyok miatta. Bizony örülek néki, hogy ide találkoztál jőni, miért hogy orvosdoktor vagy. Kérlek ezokáért, láss hozzá és ments meg e nagy fájdalomtól. És midőn a ló felemelte volna a lábát, odajárula az oroszlán, hogy hozzálátna és megnézegötné a sérelmet. Ottan a ló hertelen hátra rúga és ütte az oroszlánt homlokba, hogy holt-elevenen hátraesék a földre. És nagy hamarsággal elsiete a ló onnég. Mikoron kedig idő múlva felébredett volna, látá, tehát nincs a ló, és tapogatván a fejét, megérzé, hogy véres és sebes. És monda: Ó bolond; bizony igaz hasznát vöttem az én bolondságomnak. Orvossá töttem magamat, holott semmit nem tudok hozzá. Maga semmi nemzetem nem tudott semmit aféle tudományhoz. Vén bolond oroszlán: úgy tetszik, megadták koszoródat.
E fabula tanít minden embert, hogy jámbor legyen, és együgyű szeretetből szolgálja felebarátját minden álnakság nélkül. Mert az Isten haszonra teremtötte az embert. Így szól az Szentírás: És az Isten megláta mindeneket, kiket teremtett vala és igen jók valának; azaz haszonra és szolgálatra és nem ártalmára valának teremtve. Ezt kedig még a pogán bölcsek is megértötték, mert ezt mondják: Homo homini Deus: Hogy az ember más embernek javára legyen, kevetvén az isteni természetet és valaki e természetből kihág, és felebarátjának ártalmára siet avagy veszedelmére: annak az igaz és jóakaró Isten ellene áll. És az ő szent bölcsessége által úgy rendeli a dolgot, hogy ahol az álnak és gonosz akaró felebarátjának ártani akar, szinte ott önnenmagát elveszti. Mert a Próféta mondja: Apprehendit astutos in astutia sua. Végezhetsz valamit felebarátodnak veszedelmére, de az Isten elfordítja végezésedet tönnen veszedelmedre. Így szóltak a régi magyarok is: Aki a más ember lovának vermet ás: az önnen lovának nyaka szakad belé.
Továbbá erre is int e fabula, hogy minden ember az ő hivataljában megmaradjon és abban híven és isteni félelemben eljárván, megvárja bizonyos reménységgel az Istennek áldomását és azon Isten, ki arra hítta őtet rendelte és hítta, nyilván eltáplálja és eléltöti. Ne kezdjen ezokáért senki testi kévánságból új dolgot, olyant, melyet az Isten nem parancsolt és el nem rendelt, és melyet az ember nem ért meg sem tanólta. Mert nyilván végre megsiratja nagy lelki fájdalommal az ő vakmerő bátorságának indulatját. Példákat hozhatnánk elő, de megtekintsed csak e mostani világot, mely mindenütt rakva vélek.