Az ölyv szálla egy fára és midőn ott forogna az ágak közett, látá, hogy egy madárka rakott volna ott egy fészket. Reá menvén, tehát apró madárfiak vannak benne. Eljöve az anyjok a filomele és igen szépen kezde könyörgeni az ölyvnek, hogy ne bántaná a fiait. Monda az ölyv: Nem bántom őket, ha szépen szólasz és énekelsz előttem. A filomele rakva bánattal és ijedtséggel, azért ugyan énekelni kezde. Felele az ölyv: Csak megcsúfolsz engemet és szerével nem akarsz énekölni; és előragadván egyet a filomele fiai közül, meg kezde azt körmelni és mellyeszteni. Nagy röpeséssel kezde a filomele könyörgeni, hogy az ölyv könyörülne rajta és ne mellyesztené fiait. Felele az ölyv: Hallod-é: légy békösséges jó madárka. Ne háboríts meg panaszolkodásoddal. Ugyan eszedbe vedd magad: kezemben vagy mind fiastól. Szabad vagyok véled, mind fiaiddal egyetemben, éles ugyan az orrod, de csak féreg-szedni való. De énnékem mind orrom, s mind körmeim igen horgosak és élesek. Midőn az ölyv eképpen nagy kevélyen szólana, hát túl odaballaga egy madarász és lassan felnyúlván a fa megül, nyakába veté a hurkot az ölyvnek és alá kezde avval vonagatni és megfojtani. Eképpen aki sokokat kergötett és megfogott vala, azt viszontag megfoga a madarász és mind a két szárnyát elvágá.
E fabula erre int, hogy minden ember jámbor és ártatlan legyen, és másnak kárt tenni és ártani ne igyeközzék. Mert noha szép, gyors, erős és hatalmas vagy, és az Isten ésszel és okossággal szeretett, azért azt ne gondold, hogy immár által szökted az árkot. Bezzeg nem. Meghigyjed ez okáért, hogy ha az Istent nem féled, és annak kedvében nem lész, ottan az Isten talál mást, ki gyorsabb, hatalmasb, eszesb avagy ravaszb is leszen náladnál, és azt reád bocsáta és az által megbünteti vakmerő bátorságodat és úgy urkoz, hogy örök szégyent kezdesz vallani. El ne hidd ez okáért magadat. Senkit meg ne utálj, senkit ne dúlj. Mert az Isten kitölti rajtad az ő fenyegötését: Vae tibi, qui praedaris: quia praedaberis: Jaj tenéked, ha valakit meg kezdesz kóborlani: mert ugyanezen leszen virágod. Bár ne keress példákat a szent Bibliában: orrod előtt naponként elég vagyon benne. De bolondok vagyunk, mint a fuak. Midőn a puskás elbújik és egyet meglő bennek, ottan felröpülnek a többi, és egy keveset kerengvén ismeg oda szállnak az előbbeli helyre, ahol amazt meglőtték és ahol halva fekszik. Mindjárást mást lő, annak utána harmadikat, mindaddig, hogy egy sem marad elevenen bennek. Szinte ezenképpen cseleködünk mi is: az Isten szömünk láttára megbüntöti és elveszti a gonoszokat, a kegyetleneket és kóborlókat, de mégis eljárunk a megszokott gonoszságban és nem tudjuk magunkat eszünkbe venni. Jaj e nagy vakságnak és visszafordultságnak.