38. fabula

A szarvasról és vadászról

Egy igen szép szarvas talála egy igen szép forrásra. És midőn kévánságoson ivott volna belőle, és a vízbe tekéntvén szép szarvait meglátta volna, igen kezde azokat dicsírni és magát azokáért elhinni. De midőn lábait megtekéntötte volna, megutálá és megszidá azokat, vaj (úgymonda) vékony és kesken rossz marha: mire valók vagytok? Olyan kellemes vadnak olyan lábai legyenek-é? Mikoron kedig a forrásba nézvén eféléket mondana, hallá a vadászónak kürtelését, és az agaroknak sálpolkodását. És megijedvén, igen kezde futni. És noha utána volnának az agarok, de meg nem foghatták őtet a sűk mezőn: miért gyorsan elviszik vala az ő vékony lábai. Midőn ez okáért az erdőre érközett volna, sűrő vala az erdő és megakada szép szarvaival. És midőn ott vesződnék szarvaival, elérközének az agarok és megfogák a szarvast. Mikoron immáran a földre ejtötték volna, és horzsolni kezdenék bőrét, ottan monda a szarvas: Jaj, mely igen bolondul töttem ítíletöt. Amit az Isten javaimra és mentségömre teremtett és szörzett volt, azt megaláztam és megvetöttem: ami kedig romlásomra és veszedelmemre volt, azt dicsírtem és felmagasztaltam. Jaj ki visszafordult dolog ez.

ÉRTELME

E fabula ezt jelenti, hogy ki-ki mind tartson az Istentől és böcsülje az ő szentséges tanácsát, melyből mind az embert, és minden ő tagjait teremtötte. Ő tudja az ő olkotmányának mivoltát. Semmit nem teremtött ok nélkül. Tudta ő és tudja, mire való az ember, minden ő tagjaival. Bolondság a mi dolgunk és igen tévelygünk a mi ítíletünkben. Sok dolgokat igen kedvelünk és igen nagyra becsülünk, és igen kevélködünk miatta: de az Istennek csoda az ítíleti, mert úgy forgatja a dolgot, hogy azt, amiben gyönyörkedünk és melyet igen drágának tartjuk, azt fordítja kárunkra. És azt tészi, hogy azt kell becsülenünk és igen hasznosnak ítílnünk, ami szömünk előtt igen elvetett volt. Ez okáért a keresztyén ne mestergösse az Istennek szörzését. Hanem mint az Isten elrendelte, úgy járjon el az ő hivataljában.




Hátra Kezdőlap Előre