Egy férfiú csináltata magának egy fejszét. Midőn azt az erdőre vitte volna, könyörge az erdőbeli fáknak, hogy egy kemény darab fát adnának őnéki, hogy nyelet csinálna abból a fejszébe. Tanácsat tartának egymással a fák, és azt végezék, hogy az olajfa, miért hogy szívósb volna a több fáknál, egy ágat adna néki, hogy az ember fejszenyelet csinálna belőle. Az olajfa odaadá az egyik ágát, és az ember nyelet csinála belőle a fejszébe. Midőn azt megkészítötte volna, a fáknak kezde menni és egyenként le kezdé azokat vágni, akármely nagyokat is. És monda a tölgyfa a többinek: Jól vagyon, ugyan úgy kell bolondoknak. Ez a mi bolondságunknak az igaz jutalma. Miért adtunk a fejsze nyelére való fát oda? Ha nyele nem volna, nem vághatna véle: Jaj, bolondul cseleködtünk.
E fabula arra int, hogy eszes légy és eszedbe vegyed, midőn ellenséged tanácsat és segétséget kéván tőled, hogy úgy adj tanácsot néki, és úgy segétsed, hogy tönnen tanácsadból és segétségedből arcól ne támadjon reád, és veszedelmedre ne járjon. Ellenségödet ne gyűlöljed, ne kergössed, és bosszúállásra ne igyeközzél: de azonközben úgy adj tanácsot és segétsed, hogy abból erőt és birodalmot ne vehessen rajtad. Mert ha te istenes lévén megsegéted és jól tész véle: netalántám ő istentelen, és a tiedből arcól támad reád és nyavalyába és nyomorúságba ejt. Ezért mondja a Bölcs: Ellenségednek soha ne higyj. Ha kedig megkérded: mint kell tehát segíteni? Ím reá tanít a Bölcs: A te forrásodat meg ne rekesszed, úgymond, hanem hadd folyjon ki folyásokban: de a forrást avagy a kútfejet magadnak tartsad; te légy annak ura, és bírjad azt. Szent Pál ezt mondja: Úgy adjatok alamizsnát, nem hogy más hivolkodjék belőle, tü kedig gyötrelmes szükségben legyetek. A régi eszes magyarok ezt mondották: Hallod-é, kötve higyjed komádat.