43. fabula

A majomról és rókáról

A majom az úton menvén előltalála egy rókát. Monda az a majomnak: Bezzeg hitván termetű vagy és undokul vagyon az alfeled. Nám minden benézhet, mint egy boltba, miért hogy farkad nincsen. Annak felötte igen hitván ködmened vagyon. Felele a majom: Így vagyon. Elég nyavalyákban vagyok. Minden meg gugol és csúfol mezítelenségem miatt. De nem tehetek róla: A törmészetet meg nem másolhatom. Monda a róka: Mit ítélsz tehát énfelélem? Monda a majom: Szép állat vagy és szép subád vagyon. Annak felötte nagy hosszú farkad vagyon. Kérlek jó atyámfia, add a felét a farkadnak énnékem, hadd fedjem be az alfelemet, hogy megmeneködjem ennyi sok nevetéstől és csúfolástól. Monda a ravasz: Vaj nem: mert azt akarnám, hogy még ennél hosszabb volna a farkam. Okos és bölcs lelkes állat vagyok én, engemet illet ez e szép ékösség. Bolond vagy te, ez okáért ellehetsz anélkül. Azonközben hallának valami kürtszót. És monda a majom. Micsoda szó ez: talám táncra sípolnak. Monda a róka: Tetszik, hogy bolond vagy, miért hogy nem érted: én jól értem. A vadász vagyon útban; nyilván a szép subámat kévánta és azt keresi, de elmegyek előtte. Azonközben hertelen megkörnyéközék őket az agarok. És a majom hamar felfuta egy magas fára, de a róka hógyagozni és csavaragni kezde az ebek közett, és megfogák őtet, és meg kezdék tépni subáját. És kiáltani kezde a majom: No róka mester: vedd elő mesterségödet és bölcsességedet. Meneködjél meg immár ezektől. Bolondnak alítasz vala engemet, de látszik immár, kicsoda volt az. Irigységedből és kevélységedből nem töl részt a farkadból. Hol immár mind farkad, mind szép subád? Mit használ immár tenéked, mind kevélséged, okosságod és a te nagy ravaszságod?

ÉRTELME

E fabula egybe tartja a szegény együgyű embereket a kazdagokkal. A szegény mind éltig csak az ő szegénségét nézi és azt fájlalja, hogy a kazdagoktól ez világban megutáltatik. De nem veszi emellett eszébe, mely igen nagy sok jóval megszerette őtet az Isten. Azért mondja ama bölcs: Vaj ki bódogok volnának a paraszt és szántó emberek, ha az ő javait meg tudnák ismerni. Emellett midőn a kazdagot látja, nagy bódognak ítíli: de nem vészi eszébe, mely sok és szántalan nyavalyákban forogjon a kazdag. A szegény senkitől nem tart, és bátorságban nyugszik. De a kazdag nyughatatlan: mert a sok gondok és szorgalmatosságok, ezek mellett a sok félelmek és rettegések ugyan megfőzik és megemésztik az ő szűvét. Ha éjjel a jó duhnán hál, nem alhatik, hanem csak süreg-forog rajta: színetlen szól és pörel a párnával. Ennek okáért a bölcs e fabulával arra tanítja a szegényt, hogy megelégedjék avval, amit az Isten és a természet adott néki. Isten így akarta az ő rendbeli életét. Megelégödjék ez okáért véle. Annak utána tanítja a kazdagot, hogy szépsége és kazdagsága miatt kevély ne legyen, és felfuvalkodásból a szegént meg ne utálja, mert Isten vagyon, ki igaz ítílő bíró, ő látja és megismeri mind a kettőt. A szegény alázatost és együgyűt kedveli; de a kevélt gyűlöli és ellene áll annak, mint Szent Péter mondja. Mikoron kedig ő ítíl: akkoron megfogattatik a bölcs az ő bölcsességébe, és az okos megakad az ő álnakságával: mert ő ellene nincsen sem bölcsesség, sem okosság, sem valami fogás, mint a bölcs Salamon mondja.




Hátra Kezdőlap Előre