Egy szarvas jöve a mezőn az ökrökhöz, és hánni-vetni kezdé magát az ökrök előtt, és kérködni szép termetiről és gyorsaságáról és szabadságáról. És monda az ökröknek: Nyavalyás állatok vagytok tü, és mind éltig igában forog nyakatok. És miért lassan ballaghattok, el nem távozik eszten oldaltokból. A gyászolhoz kötnek és száraz szalmát előtekbe vetnek. Akkoron isztok, mikoron adnak. De én gyors állat vagyok. Mind az erdőket, s mind a mezőket bejárom: a szép füvekben és virágokban ugyan válogatva eszem; a hideg forrásokból nagy gyönyörűséggel és kévánsággal iszom. Ha valami félelem támad, ottan bemegyek nagy hamarsággal a sűrű erdőbe és felfutok a magas hegyekre és ott lakom nagy bátorsággal. Mondának az ökrök: Nem irigyködünk reád a te nagy boldogságodért. Nincs mit tennünk. Ha a természet így hozta állapotunkat, ugyanabban kell megmaradnunk. Nem sok nap múlva a vadászó talála a szarvasra és környülvévé azt az ebekkel, és kergötni kezdé. És midőn elejét vötték volna az ebek, hogy az erdőre nem mehetne be, kénszerítötték egy faluba befutni. És midőn egy ólba befutott volna, talála ott ökröket a gyászolhoz kötve. Mondának azok: Mi dolog, mi dolog, szarvas uram? Bizony igen megizzadtál. Nyilván nem zsákkal ijesztöttenek. Monda a szarvas: Jaj, csaknem odaveszék. Kérlek, hadd rejtezem el itt nálatok. Felelének az ökrök: Igen kérköszél vala minap bódogságod felől: de hitván bódogság ez, ha mindenkoron oly nagy félelemben vagy az agarok és ebek miatt. Mi ökrök és nyomorúságos állatok lévén, meg nem cserélnénk veled. Bizony ide nem jó helyre jöttél. Mert ha itt megtalálnak, ottan megölnek, holott semmire nem vagy jó, hanem húsod csak tálba, bőred kedig subicának való. De bújjadsza amoda a széna alá: tőlünk ne félj, mert mi el nem árulunk. A széna alá bújék ez okáért a szarvas, és ott hallgata.
Midőn a családos ember szolgái bejöttenek volna az ólba, hogy enni adnának az ökröknek, valami szalmát vetének nékik, nem látván a szarvast a széna alatt. És midőn kimentenek volna, igen örüle az szarvas, és monda: Jó helyen vagyok, csak estig meg ne találjanak, könnyen elmehetek annak utána éjjelre. Mondának néki az ökrök: Légy veszteg és hallgass, mert ihol jő a gazda. Ha emiatt megmaradhatsz, jó szerencséd leszen. Mert ez mindenüvé bújik és minden szurdékot kikeres.
Midőn ez okáért a gazda bejött volna az ólba, meglátogatá a gyászlot. És szitkozódni kezde, miért hogy csak egy kis szalmát talála az ökrök előtt, és őmaga elmenvén, villát kapa és szénát kezde vetni az ökrök elejbe. És mikoron bőven felvenne benne, látá ott a szarvasnak nagy szarvait, és betévén az ajtót, kiáltani kezdé szolgáit. És azok eljővén, megfogák a szarvast, és a gazda agyonvereté és szépen a bőrét levonatá etc.
E fabula arra int, hogy senki el ne higyje magát a jó szerencsében, és az Istennek ajándéki miatt fel ne fuvalkodjék, és őmagához képest senkit meg ne utáljon. E világi boldogság nem állandó. És noha a szépségnek és egészségnek és a testi szabadságnak valami gyönyörűsége vagyon, azért nagy szorgalmatosság, gond és félelem vagyon mellette. És noha a rabatás élet valamennyére nehéz és nyomorúságos, de azért csendesség, békösség és nyugodalom vagyon mellette.
Annak utána arra tanít a fabula, hogy egy családos ember se bízza jószágát és marháját szolgáira és béresire. Mert miért hogy nem övék a jószág, azért nem viselnek úgy, mint az övékre gondot, hanem csak szerencsére szolgálnak. A családos ember ezokáért őmaga lásson dolgához, és ne bízza teljességgel másra. Mert amennyére lát az ő szöme, annyéra szolgálnak a szolgák és béresek. Ezért felelt ama bölcs, mikoron megkérdötték, mitől meghíznék inkább a ló: Hogy semmi azt ennyére meg nem hízlalja, mint az ő urának, avagy a családos embernek a szöme.