Azidőben, mikoron az erős oroszlán királlyá tévé magát, hogy a több négylábú lelkes állatokon uralkodnék, jó hírnévet akara magának szörzeni az ő királyi birodalmának a kezdetiben és eskivéssel fogadást tőn, hogy ennek utána elhadná a kegyetlenséget és vérontástól megoltalmazná magát, meg sem sértené a lelkes állatokból egyiket is: hogy ugyan ártatlanul akarna élni.
Egy idő múlva erősen kezde bánkódni az ő fogadása miatt, miért hogy meg nem másolhatja vala természetit: és okot kezde gondolni, melyből és mely miatt ismeg hozzájok férköszhetnék, és megehetnék bennek. És midőn egyik lelkes állatot elejbe hítta volna, titkon megkérdi vala azt, mit ítílne az ő lehelletiről? Büdes volna-é, avagy nem? Midőn a lelkes állat ezt felelé, hogy büdes volna: ottan hozzá kapván, megszakasztja vala azt, és megészi vala. Ha kedig felele, hogy nem volna büdes, így is megölé és megövé. Végre megkérde a majomot, ha büdes volna a szája, avagy nem. És a majom felele. Nem büdes, úgymond, hanem jeles és nemes illatja vagyon, mint egy jeles fahének és szekfűnak, és mintha temjeneztenek volna. Gyönyörködék az oroszlán a majomnak feleletiben és akkoron nem bántá, hanem békösséggel elbocsátá.
Midőn egyníhány nap elmúlt volna, eszébe juta az oroszlánnak a majom és müvelhogy okkal hozzája férne, ravaszságból beteggé tévé magát. És midőn a doktorok és az orvosok meglátták és megítélték volna a vizeletét és megtapogatták volna az első lábán a pulzust, megismerék, hogy semmi nyavalyája volna. És azt adák tanácsul néki, hogy gyönge étellel élne, és könnyen emésztő állatokat ennék, és ismeg vidámságot venne. Monda ez okáért az oroszlán. Igen ehetném majomhúst: mert azt még nem kóstoltam. Ottan elkülde és elhozatá a szegény majmot és megövé azt. És nem használa a szegény majomnak, hogy annak előtte hizelködésből dicsírte vala az oroszlánnak leheletét, mostan kedig semmit nem vétett vala ellene.
E fabula ezt jelenti, mely igen gonosz legyen az emberi természet, mikoron előmehet az ő akaratjában, és meg nem enyhíttetik az Istentől a szent Léleknek és a szent keresztnek általa. Mert ha az ember elő viheti dolgát, megkazdagulhat, és a más embereken való birodalmot megkaphatja, ottan megváltozik, mint a régiek bizonságot ezekről vévén ezt mondották. Honores mutant mores: Csak valami tisztességre emeljék az embert: ottan meglátszik, micsoda volt benne. Mint egyszer egy igen szent és ájtatos csali barát vala, ki igen alázatosan hajtott fővel jár vala, és mindenkor csak a földet nézi vala. Midőn sok ideig mind ekképpen járt volna az ő nagy alázatosságban, meghala a Gárdián. A fráterek tanácskozni kezdének. Kicsodát kellene Gárdiánná tenni? És mondának: Imezt az ájtatos és alázatos frátert tegyük Gárdiánná: ez jámbor, szent és igen alázatos, ez nem rongál bennünk, hanem igen kegyes atyánk leszen. Mikoron immár Gárdiánná és fejedelemmé választották volna, kevés idő múlva új kápába öltözék a Gárdián, és fenn kezde az orrát viselni, és felszóval té s tova a barátoknak parancsolni, végre két ifjú nyakas barátot kezde utána jártatni. És ki ellene moccon vala, azt igen meg kezdé söpreni. Hozzá menének a vén barátok és mondának: Szentséges atyánk, meg ne háborodjál beszédünkért. Oly igen alázatoson jársz vala azelőtt. Immár, hogy Gárdiánná töttünk, igen fenn viseled magadat és oly igen kegyetlen vagy. Mi oka annak? Felele a gárdián: Bolond agebek. Nem olvastátok-é gyermekkorotokban, mit mond a Cato? Fistula dulce canit, volucrem dum decipit auceps. Valaki varjút akar lőni, ne pengesse az íjnek idegét előtte. Alázatosan jártam azelőtt, és mind alá néztem, mert akkoron mindenkoron kerestem a kalastrom kólcsát: immár megtaláltam és kezemben vagyon. Nem szükség az okáért alá néznem. A gárdiánságot soha nem adtátok volna énnékem tudományomra és bölcsességemre nézvén, mert jól tudjátok, hogy oly igen tudatlan vagyok, mint a mi nagy szamárunk; ez okáért más módot kellett hozzá keresnem. Így vagyon ez okáért az Ádám fiának dolga. Ha valamiképpen előmehet és felverheti magát, ottan nem ember, hanem Tirannus, kegyetlen, és valami fejébe jut, azt is megmerészli művelni. Nem jó az jámboroknak efféle embertelen tirannusokkal együtt lakni. Mert ha szolgálod, egy ideig mégis nem bánt, de mihelt meggondolja magát, ottan okot keres, veszedelmedre. Igen jó ez okáért a keresztyénnek az ő életét a kereszt alatt viselni, hogy el ne higyje magát. Azért mondja Dávid: Vaj ki jó, én ides uram, hogy engemet megaláztál; mert soha meg nem tanóltam volna a te üdvességes igédet, és Jeremiás; vaj ki jó az embernek, ha az úrnak igáját viseli gyermekségétől fogva. Mert anélkül az ember vaddá és teljességgel embertelenné leszen.