Egy varjú igen szomjú lévén, talála egy vederre, mely félig vala vízzel. Arra felröpüle, hogy innék abból, de nem érhete alá. Gyakorta körüli vala a vedret, de nem talála módot hozzá, hogy ihatnék belőle. Végre okosságot gondola és köveket hána egymás után belé, annyéra, hogy feljebb-feljebb töldelgelnék a víz a vederben: úgy szekék fel annak utána reája, és eleget ivék belőle.
E fabula erre tanít, hogy jó móddal és okossággal mindent inkább igyeközzél cseleködni, hogynem mint erővel és erőszakkal. Mert efféle erőszakkal való cseleködet igen vélte kár nélkül leszen. Ha a varjú erővel eldőtötte volna a vedret, egyszersmind kiötlett volna a víz, és a varjú semmit, avagy igen keveset kaphatott volna benne. De látod-é, mit használ az okosság. Ez okáért jó minden cseleködetben az embernek eszesnek lenni.