59. fabula

A juhról és varjúról

Egy varjú eleget evén, mulatni röpüle. És midőn bokorról kőszálra, és kőszálról öreg fára ment volna, láta végre egy juhot a pásiton legelni. És oda röpülvén, a juhnak a hátára szálla. És midőn sokáig ott forgatta és téregötte volna magát, vágni kezdé az orrával a juhnak a hátát, és midőn sokáig gyötrötte volna, és ide s tova kergötte volna, mondá a szegény juh: Miért nem hagysz békét? Mit vétöttem én tenéked? Gondolnád meg, hogy egy szegény ártatlan juh vagyok. Miért nem mégy amoda, ama komondorra? Szebb és simább annak a háta. Monda a varjú: Vaj balgatog állat. Te tanítasz-é engemet? Nem tudod-é a varjúknak hosszú életét, hogy szinte kilencszáz esztendeig élhet egyik. Én igen vén vagyok, és jól tudom, mit kelljen művelnem. Kemén a komondornak a háta és a szőre igen sima. Nem jó ott ülni, mert igen hamar elcsúszni róla. A te hátad kedig széles és igen jó lágy. Monda a juh: Bátor legyen így. De ha énnékem is olyan fogaim volnának, mint a komondornak, nemigen gyönyörködnél hátamon ülni, noha lágy: de ha az Isten így akarta, ottan ülj veszteg.

ÉRTELME

E fabula jelenti a hatalmasoknak és kegyetleneknek mivoltokat. Hogy felfuvalkodik az ő szűvek és őhozzájok képest a szegéneket semminek vélik, és ugyan megutálják, mintha önálok egyedül volna mind az ész, s mind az értelem, és a szegény együgyűeket ingyen sem vélik méltóknak lönni, hogy embereknek neveztessenek. És e felfuvalkodásból uralkodni kezdenek a szegénségen, és untalan csípik, mellyesztik, nyúzzák, róják, dúlják, fosztják, raboltatják, nyomorgatják etc. a szegény ártatlanokat. És ekképpen nagy fénességgel megmutatják magokat mindenütt. Ha látod kazdagságokat, tehát prédából gyűtet, a szegény ártatlan embernek verétéke: és egy pénz ára igaz marhájok nincsen. Elmennek ugyan a szegény ártatlanok és fohászkodnak az Istenhöz, mert nem tehetnek róla. És midőn azoknak annak utána nincsen, hogy semmit többet nem vehetnek rajtok, ottan máshova vetik orrokat, ott is csípni akarnak: de komondorra találnak és eképpen egyik kegyetlen a másikra találkozik és úgy mardassák egymást. És úgy teljesedik be a közmondás: Vonszon fakó. De ismeg vonszák fakót. Ha annak utána megtekinted őket, tehát együtt megemésztöttenek és undokul elvesztenek mint porban lógané, mert az Isten igaz, ő áll bosszút a szegényekért. Mint megmondotta. Ne bántsátok a szegényeket, mert énhozzám kiáltnak. És én igen hamar hallgatom a szegényeknek óhajtásokat. Bosszút állok éröttek, megverlek etc.




Hátra Kezdőlap Előre