Egy szép eszvér jár vala a fűben egy erdő mellett és ott eszik vala abban. Jöve egy róka hozzája és nagy kevélyen meg kezde az eszvért kérdeni, mondván: Kicsoda vagy te? Felele az eszvér: Egy szegény oktalan állat vagyok. Monda a róka: Nem azt kérdem, hanem kicsoda volt az apád? Felele az eszvér: Egy szegény ló vala az apám. Monda a róka: Mégsem azt kérdezem: hanem, ki neved? Felele az eszvér: Nem tudom nevemet, mert igen kis csikó voltam, hogy mind apám, s mind anyám megholt. De hogy feledségbe nem jutna az én nevem, az én szegin apám a bal utolsó lábomnak a talpára írta meg nevemet: ott megolvashatod, ha igen kévánod. De a róka megérte az eszvérnek ravaszságát és akaratját, és nem akará az olvasást megkésérteni. Vala kedig a rókának egy ellensége, egy farkas, melyet alattomban igen gyűlöli vala. Elméne ezokáért az erdőbe és megkeresé a farkast. És találván azt, monda: Szégyen a te dolgod. Itt fekszel az árnyékban és úgy éhezel, hogy ugyan lantornás a hasad belé. Amott az erdőszélen egy igen szép kevér gyermekdid eszvér jár. Azt könnyen megfoghatnád és úgy mint egy mennyeközében lakhatnál avval. De inkább kedveled te az árnyékot és az alvást. Monda a farkas: Hol jár? Monda a róka: Jere, megmutatom. És midőn távol megmutatta volna néki az eszvért, odasiete a farkas, és megkérdé az eszvért: Kicsoda vagy? Felele az eszvér: Egy szegény oktalan állat vagyok. Monda a farkas: Nem azt kérdem, hanem kicsoda volt apád? Felele az eszvér: Egy ló volt az apám. Monda a farkas: Nem azt akarom, hanem, ki neved tenéked? Felele az eszvér: én nem tudom nevemet, mert igen kis csikó voltam, hogy megholt az apám. De hogy feledségbe ne jutna az én nevem, az utolsó bal lábomnak a talpára írta meg az apám az én nevemet, ha meg akarod olvasni, meg lehet. A farkas nem vévé eszébe az eszvérnek szándékját, hanem oda méne, hogy megtisztítaná az eszvérnek lábát, és hogy megolvasná a nevét, de az eszvér úgy rúgá homlokba a farkast, hogy mind a két szöme kidöllyede, és ugyan ottan elájula. Egy nemünémű üdőbe, mikoron megújult volna, felcsepekezék, hogy elmenne. Tehát ott áll a róka és igen kacogván mondá: Ereggyél szégyen, elmehetsz nagy tisztességgel, úgy kell agebnek. Bakkaláriussá tötted magadat, írást akarsz olvasni, maga sem te, sem egész nemzeted soha egy betűt nem tanolt. Ve szégyen. Tetszik, hogy homlokodhoz ütették az író táblát. És a farkas elpironkodék onnég.
E fabula előszer arra tanít, hogy minden ember eszes légyen és az ő hivataljában legyen foglalatos és azt cseleködje, amit az Isten néki meghagyott és parancsolt, azt szorgalmatossággal űzze és kövesse. Idegen dolgokat, aminéműek az ő hivataljához nem illendők, ne kövesse és azokról ne legyen szorgalmatos. És hogy ahhoz, amit nem tanolt, és nem tud avagy nem ért, ne kezdjen. Mert tisztességet nem vall véle, hasznot sem vészen belőle. Azért senki mesterré ne tegye magát, minekelőtte ki nem szolgálta az apród-esztendőt.
Annak utána arra tanít, hogy meglásd, kivel egybe társolkodol. Ha jámborokkal barátkozol, ki istenfélőek és jó lelküismeretűek, tehát jó hasznát vészed. Mert az Isten szereti és kedveli azokat, és megáldja őket, tégedet is ővélek egyetemben. Ők kedig, miért hogy nem álnakok, nem zsémbesek etc. nem bántnak tégedet, tanácsokkal sem ártnak, veszedelembe sem ejtnek. De ha istentelen gonosz emberekkel egybe társolkodol, tehát róka módra cselekösznek veled és mindenütt kárát vallod és ha eszedbe nem vészed magadat, végre ugyan szégyenbe ejtnek és elvesztnek. Azért mondja a bölcs, hogy jobb az embernek skorpiókkal együtt lakni, hogynem mint efféle álnak latoremberekkel.