Egy sárkány lakik vala egy folyó vízben és midőn igen nagy záporok löttenek volna, és a vizek igen megáradtanak volna, elvivé a víz a sárkányt messze. És mikoron megapadott volna a víz, a porondon marada a sárkány és el nem mehete. És midőn sokáig ott gyötrődett volna a veréfénben, talála egy szegény pór egy lovon reája és megkérdé a sárkánt, mondván: mit gyötrődel ott? Mit forgasz? Felele a sárkán: A nagy ár hozott ide, és nem mehetek el, és igen nagy gyötrelemben vagyok a napnak hévsége miatt. Kérlek tégedet, ne hagyj. Köss a lóra, vígy szokott helyemre. Sok aranyport adok tenéked, hogy igen kazdag lész. Megkeserülé a pór a sárkányt és felemelé azt a lóra, és megköté, hogy el ne esnék a lóról és az ő szokott helyére vivé. Mikoron immár a lóról levette volna, monda a sárkánnak: Ihol, immár lakóhelyedben vagy: add meg az arany port, amelyet nékem megígértél. Felele a sárkány: Micsodát kérsz rossz pór? Ezért adjak-é arany port tenéked, hogy erősen megköteztél, annyéra, hogy minden tagjaim fájnak belé? Megfüzetlek, várd csak egy keveset, mert megeszlek. Monda a pór: Jó sárkány uram, lám temagad kérsz vala, hogy lovamra köteleznélek. Azonközben juta egy róka oda. Az meg kezdé őket kérdözni, miért vesztenek volna egybe? Felele a sárkány: Jó róka, te légy bíró köztünk, ím e rossz pór erősen megkötezett és lovára feltött és a sok tevisek és bojtorjánok közett hordozott, még ide e helyre hozott: itt immár lehánt, és aranyat kéván tőlem, és verseng velem. Felele a pór: Halld meg jó rókauram: az úton járván a porondon találám a sárkánt és ott gyötrődik vala a veréfénben. És midőn nékem könyörgött volna, megkeserülém és megkötém és a lóra tőm; akkoron aranyat és nagy kazdagságot ígére énnékem. De müvelhogy immár lakóhelyébe hoztam, a jót gonosszal akarja megfizetni és meg akar enni. Lássad ez okáért ha igazság. Monda a rókabíró: Nem jól cseleködtél, hogy a jámbort megkötözted. Mutasd meg, mint kötezted volt: annak utána úgy tudok ítíletet róla tenni. Megkötözé ez okáért a pór a sárkányt. És megkérdezé a róka a sárkánt: Ekképpen kötözött volt-é meg? Felele a sárkány: De százszor keményben. Mondá a róka a pórnak: Kösd jobban, hadd lássam. A pór minden erejét reá vete és igen keményen megköté a sárkányt. Ismeg megkérdé a róka a sárkányt: Oly keményen megkötözett volt-é? Felele a sárkány: Szinte mint mostan. Monda a róka: Ím kimondom a szentenciát. Ez a tü törvénytek. Az ember tenéked szolgált, sárkány, és hazahozott ide. Te kedig aranyat ígértél néki; és annak utána meg akartad enni és jótételt gonosszal megfizetni. Ennek okáért te ember, ülj fel lovadra, és menj el utadba, hova akarsz menni. És hagyd itt a sárkánt a veréfénben, hadd forogjon a kötölékben és hadd gyötrődjék. Mert így kell hálaadatlan latornak, ki a jót gonosszal ügyeközik megfüzetni. És mind a róka, s mind az ember elmenének dolgokra. És a sárkány kötözve marada, és éhel meghala.
E fabula azt mutatja, mely igen hálaadatlanok legyenek az emberek azokhoz, kik őnékik szolgálnak, és ővélek minden jót cselekösznek. Ugyanebből, ez hálaadatlanságból támadott a közmondás: Jótétel helyébe mást ne várj. Ondok dolog, az emberektől ezt mondani. De ebből kitetszik, micsoda mérget vetett légyen az ördeg a bűnnek általa az emberi természetbe, melynek általa megfordult és mássá lött. Mert előszer az isteni természet vala benne, mely csak jóltévő: mostan kedig más; mert egyebet nem tud, hanem csak ártani, kárt tenni, még azoknak is, kik ugyan jól cselekösznek ővéle, és ugyan szolgálnak őnéki. Innég vagyon a közmondás: Homu homini lupus, maga más volna: Homo homini Deus. De e nagy romlásban immár így jár a dolog. Te ez okáért ezt tanold meg e fabulából, hogy jámbor és hálaadó légy: és a jót meg ne füzessed gonosszal, mert az Isten a hálaadatlanságot megbüntöti benned, és az ő ítíletiből így jársz, mint a hálaadatlan sárkány. Mert az istennek igéje mondja: Non discedet malum a domo ingrati. Hogy a büntötés veszedelem el nem távozik, nemcsak a hálaadatlantól, hanem még az ő egész házától és nemzetségétől.