Egy farkas méne ki az erdőből a mezőre mulatni, és láta ott valami szántó embereket, kik közett egy csorda disznó járván gyükeret túr vala. És egy varjút láta ott, hogy egy igen szép disznónak a hátára ült volna, és ott téregetné magát, és a disznó nagy csendesen járdogálna alatta. És monda a farkas: Bizony szép dolog ez, mely szépen hintózik a vizsla varjú a szép disznónak a hátán. Bizony én is odamegyek és egyikre felülek. Lám senki nem szól semmit érötte. És igen lassan odaballaga ő is, és hertelen felugorék egy igen szép ártánra, hogy ő is azon járna, mint a varjú. De megijede az ártán és futni és ríni kezde. Megláták a pórok, hogy a farkas az ártánra hágott volna és elhagyák a szántást és környül vévék a farkast, és hurogatni kezdék őtet és pálcákkal ütni, és szekercékkel és kövekkel hagyigálni, annyéra, hogy ugyan jól verve csak elég mehetne el. És elmenvén talála egy rókára. Az kérdenyi kezdé, mondván: Mi dolog, farkas uram. Amint én eszembe veszem, nem jól költ kölesed. Bizony igen megszakadazott a subád. Igen kidöllyedett a két szömed. Felele nyegéssel a farkas: Jó atyámfia róka: nem jól jártam. Nem sok híja, hogy meg nem ölének. Bizony nincsen igazság ez világban. Monda a róka: Mint lőn? Felele a farkas: Nagy dolog ez. Egy igen hegyes orrú varjú egyníhány horáig egy szép ártányon üle, és az oly csendesen hordozá a varjút, és egyet sem ríva. A szántók is mindnyájan ugyan jó láták, de egyet sem szólának érötte. Én is kévánkozám oda, hogy egy szép ártánnak a hátán járhatnék. De mihelyt reája hágék: úgy kezde az átkozott disznó ríni, mintha a kést beléverték volna. A szántók kedig mindnyájan hertelen egybe futának és környülvének, és pálcákkal igen kínálának, és szekercékkel és kövekkel igen meghagyigálának. Kelle az Istennek, hogy nem maradék oda. Lássad ezokáért, én ides atyámfia róka, ha ez igazság. A varjú napestig mind rajta jár a disznókon, és senki egyet sem szól érötte, senki nem hurogatja sem hagyigálja. Engemet kedig mindjárást meg akarának ölni. Maga jól tudod, mely igen jámbor és ártatlan vagyok. Monda a róka: Bezzeg igen meggondolatlan vagy: Nem hallottad-é közmondásban, agebet nem illeti a hintó szekér. Ki ördeg vitt reá, kívántad a hintót? Maga sem az apád, sem a jobbapád soha nem járt hintóban.
E fabula ezt jelenti, hogy külembség vagyon az emberek közett. Némely ember jó természeti, szép csendes erkölcsű, kivel noha egybe társolkodol és egybe barátkozol, azért ugyan semmi kárát nem vallod, mert jó természetű, és nincsen álnak és ártalmas szűve. De némely ember képmutató, színtartó, béllet. Kövül minden jót mutat, sima beszédű, de belől rakva álnaksággal, ártalmassággal és bosszúságra űző méreggel. Annak ha adod magadat, és egybe társolkodol véle, nyilván kár nélkül meg nem meneködel tőle. Ez okáért megoltalmazd magadat efféle farkas természetűektől, és idején megvessed barátságokat. Ha morognak érötte, te ne gondolj véle: te olyanokkal cimborálkodjál egybe, kiknek ismered természetöket, hogy jó és békösséges. Hadd járjon az, aki ördeg hámába vonszon, mert efféle nem tehet egyebet gonosznál, miért hogy olyan Káin természet vagyon benne. Miért ölik meg a farkaskölyköket? Lám egy bárányt sem öttek meg? Ha bennek a gonosz természet, annak kell eleit venni.