Egy falu végén jár vala egy kakas egyníhány tyúkkal, és vakarván a szömétet, ennyi keresének. A sevén mellett kezde egy róka előballagni a tyúkok felé. Meglátá azt a kakas, és megijedvén, mindjárást kukorítani kezde, és a tyúkokkal felröpüle a sevénre. Szépen köszene nékik a róka és monda: Kakas uram, jöjj alá az nénéimmel, nagy jó hírt mondok tünéktek: csak azért jöttem mostan ide hozzátok. A gyűlésből jövék, mert nagy gyűlésünk volt, minden lelkes állatok, mind vadak, mind madarak egybe gyűltenek vala. Monda a kakas: Mit végeztönek a gyűlésben? Felele a róka: Minden jót. Közönséges békösséget szörzének, hogy innég tova egyik vad se bántsa a másikat. A madarak ne bántsák a vadakat. A vadak se bántsák a madarakot. Ez okáért, jöjjetek alá. Immár semmi félelem nincsen. Azonközben a kakas kinyújtá a nyakát és pillantani kezde szömeivel, és messze nézni. Látván azt a róka, monda a kakasnak: Mi dolog? Mit nézegetsz? Felele a kakas: Ám úgy tetszik, hogy amott a bokrok közül valami vizslák kijőnek, és egy ember jő utánok. Ám két agár is jő utána, ugyanerre tart. Monda a róka: Messze vagyon-é? Felele a kakas: Nem, hanem csak e halmocskán túl vagyon. Monda a róka: Én elmegyek. Monda a kakas: Ne menj el, jó róka uram, ím valami beszédem vagyon veled: valamit megkérdek tőled. Felele a róka: Nem beszélhetek most veled, mert nem akarnám, hogy az ember idejőne és itt találna az agarokkal. Monda a kakas: Miért? Lám, félsz tőlek. Hiszem békösség vagyon immár? Hiszem elvégezték a gyűlésben, hogy immár egyek legyünk, és egyik se bántsa a másikat? Felele a róka: Úgy vagyon végözve, de attól félek, hogy ez agarok és vizslák nem voltanak ott, és nem értöttenek semmit benne. Addig még én a végözést megbeszéleném őnékik, addig talám nem jól lönne dolgom. Ez okáért eltakaroszom innég. És elpironkodék onnég.
E fabula inti az álnakokat, kik éjjel-nappal álnakságos szűvből ravaszságokat gondolnak, hogy felebarátjoknak kárt tehessenek és vagy marhájokat, jószágokat magoknak koporíthassanak, avagy ugyan őmagokat is elveszhessék. Efféle ördegi álnok természetűek szépen tudják befedezni a latrot. Sima a szájok, szépen szólnak és mást forgatnak nyelveken, de más vagyon szűvekben. De nem vihetik az ő álnak lator szűveknek kívánságát véghöz, mert az Isten senkit úgy nem gyűlöl, mint afféle hipokritát, kinek szűve rakva álnaksággal. Mert efféle teljességgel ellenközik az istennek természetivel; mert az Isten veritas, azaz tettetesség nélkül való igazság, és merő tisztaság és igazmondás. Ennek okáért efféle álnak latroknak eleit vészi és ismeg álnakbat bocsát reájok, hogy azoknak álnakságokat, nagyobb álnaksággal megbüntösse és őket örök szégyenbe keverje. E világ rakva efféle példákkal, mint vesze az álnak kankó kéncstartó barát, mint porba lószar. Jámbor légy ezokáért etc.