A farkas láta egy bakot a mezőn a fűben és lassan affelé kezde ballagni, hogy megfogná és megenné a bakot. Vala hogy a bak meglátá a farkast és illára vévé a dolgot. A farkas utána, és erősen kezde őtet kergötni. A bak felfutamék egy meredeken egy nagy kősziklára, és a farkas nem hághata utána, hanem színetlen kerengi vala a kősziklát harmadnapig. Midőn igen megehezett volna, elméne onnég, és elbújék a bokrok közibe a víz mellett, hogy onnég alálesné a bakot a kőszikláról. Egy fél nap múlva alájöve a bak a kőszikláról. És miért hogy igen megszomjuhozott vala, mindjárást a vízre siete, és bemenvén a patakba, igen ivék beléle. És midőn eleget ivott volna, alátekinte a vízbe és meglátá az ő képét a vízben, és monda: Fúj te lelkes állat ím, mely igen szép lábaim vadnak; mely igen hosszú és kellemes szakállom; mely igen szép magas szarvaim; nagy szégyen énnékém, hogy egy rossz farkas előtt el kell futnom. Kinek csak egy hosszú farka vagyon, sem szarva, sem nagy körme. Ve szégyen kecskebak. De innég tova nem leszen: ha a lator farkas reám talál, ugyan szömbe megyek véle és úgy őklelem az én szép magas szarvaimmal, hogy mindjárást tova seggre dől. Midőn ekképpen szólana a bak, háta megé ballaga a farkas igen lassan és mind meghallgatá a baknak beszédét, és benyúlván, megragadá a bakot és monda: Jó fráter bak, mit jársz itt? Miért hágtál az én helyembe és iszod az én vizemet, és hosszú szakálloddal megondokítod? Eleget berbetéltél és gyóntál, jer ki immár, én megmondom az ódozatot. És midőn a farkas a bakot ki kezdené vonni, monda a bak: Jaj, jó farkas uram; bizony vallom bűnemet. Nem jó cseleköttem, hogy e helyre jöttem, és a te helyedbe hágtam a vízbe és vizedet megittam. Bánom szűvem szerént, hogy műveltem, de kérlek tégedet, jó farkas uram, megbocsássad vétkemet és légy kegyelmes hozzám. Monda a farkas: Jól vagyon, ha megszánod-bánod, az Isten megbocsátja és üdvözülsz. Mit kévánsz egyebet? Ugyan jól teszek veled: megeszlek és eképpen vége leszen a sok bűntétölnek. És megfojtá s megevé.
E fabula ezt jelenti előszer, minémű természetűek legyenek a kegyetlenek, hogy semmit nem tudnak gondolni és semmire egyébre nem tudnak igyeközni, hanem erre, miképpen megnyomoríthassák és elveszhessék a szegény együgyűeket. És ebben az ő igyeközetökben nem nézik sem a törvényt, sem az igazságot, sem a gonosz hírnevet, sem az Istent őmagát, hanem csak az ő gonosz szűveknek kévánságát. Vagy vétközett a szegény ember, avagy nem, de ő mindenkor bűnes. Jaj e nagy visszafordultságnak. Mint járjanak ezek végre, megmutatja odahátra a 99. fabula. Ott megláthatod. Másodszor, e fabula erre inti a szegény együgyűeket, hogy az ő nyomorúságokat és Istentől reájok bocsátott kereszteket békességgel elszenvedjék, és a hatalmas kegyetlenek ellene fel ne berezsenködjenek és fel ne támadjanak, mert nem használnak véle. Mert ez világ a gonoszoknak és kegyetleneknek áll. Itt elvészik az ő javokat, mint ama dúzs, Lukács 16.