Egy farkas igen éhezik vala. És midőn elindult volna, hogy ennivalót keresne, az úton elől talála egy szamárt, és azt megszólítván monda: Jó fráter szamár, tudod-é, mint vagyon a dolog? Igen éh vagyok, én ugyan megészlek. És nagy irgalmasságot teszek veled. Mert la mely igen kell munkálkodnod színetlen. És ekképpen minden nyomorúságodnak vége leszen. Felele a szamár: Jó farkas uram, köszenem jóakaratodat és hogy valami gondot viseltél nyomorúságomról és megkeserültél. Bizony így vagyon, amint megmondottad: Nincsen vége az én munkámnak, terhőhordozásomnak, és minek utána mindent nagy hívséggel megműveltem, ottan nagy pálcákkal füzetnek énnékem. Ez okáért ugyan megkeszenem, ha véget tész e sok nyomorúságnak és megészel. De egyre kérlek, ne egyél itt meg az útban. Mert nagy szidalomra lenne ez énnékem. Mert tudod, hogy sok ember jár ezen az úton. Az uram is megszidalmazna érötte, mondván: ím az undok szamár semmit nem viaskodott a farkassal; ugyan szabad akaratból hatta magát megenni a farkassal. Jere ez okáért amoda a berekbe. Mikoron a berekbe mentenek volna, monda a szamár: Ím egy gúzst tekerek és kösd azt erősen a nyakamra, és a másik végét tenéked kötem a nyakodra. Annak utána menj elől te, mert te vagy uram és én tied vagyok. És úgy menjünk fel a hegyre. Felmenet meglátnak az emberek és igen kezdnek dicsírni, mondván: Bezzeg vitéz a farkas, mely igen nagy rabot fogott, mint viszi pórázon utána. És eképpen nagy tisztességed leszen ebből és minden ember kezd dicsírni vitézségödet. Ott fenn a hegyen annak utána megehetel nagy nyugodalommal. Tetszék a farkasnak a szamárnak tanácsa. És gúzst tekervén, egymás nyakára köték azt nagy erősen. És a farkas elől kezde járni nagy kevélyen és a szamár utána. Mikoron a beregből kijutottanak volna, monda a farkas: Bezzeg rút helyre jutánk; ím mely nagy árok vagyon itt. Ingyen sem tudom hova kell itt menni. Monda a szamár: Én elől megyek egy falkáig, és megmutatom az utat, mert jól tudom, hol kell által menni. Felele a farkas: Bátor, menj elől. A szamár elől méne, méglen nemigen messze volna a falutól, melybe az ő ura lakik vala. Monda a farkas: Nem jól járunk, bizony elvétöttük az utat. Felele a szamár: Vaj el nem vétöttük, jó farkas uram, mert igen jól tudom: ezennel oda jutunk, ahol kell által mennünk. Midőn annak utána tovább mentenek volna és kezel volnának immáron a faluhoz, eszébe vévé a farkas a szamárnak ravaszságát és hátra kezde mászkálni. De a szamár néki huzalkodék, és erővel voná a farkast az ő ura háza elejbe, és igen kezde ordítani. Hallván azt az ura, kifutamék minden szolgáival, tehát ott vagyon a farkas a gúzsban és igen hátra rándítja magát, de nem bírhat a szamárral. Az ura mind szolgástól rajta pálcákkal, és igen megverék a farkast. Oda futamodék kedig az egyik szolga egy szekercével, hogy bevágná avval az agyát, de nem talála a fejét, hanem a gúzst a nyakában, és eképpen elszalada a farkas, igen nehezen. És a falun kívül felméne a hegyre, és benézvén nagy bánattal a faluba, monda: Ó bolond lator, ó kába lator. Hova ördögbe tötted volt eszedet. Ó undok lator: örökké való szégyen, hogy egy szamár eképpen megcsaljon. Ve ageb, ihol immár a nagy tisztesség, melyet megnyertél. Bezzeg jeles vitéz vagy, úgy kell bolond latornak. Azonközben szomorúságnak miatta igen kezde a szamár ordítani az ólban. Midőn a farkas meghallotta volna az szamárnak ordítását, monda: Vaj lator csalárd. Hiába ordítasz. Oly szépen nem sípolhatsz, hogy ismeg a gúzsba keríthetnél. Maradj ott bátor. És az erdő felé nagy bánattal kezde pironkodni.
E fabula azt jelenti, hogy az Istennek ítílete igaz. Mert az ő kegyelmességéből gondot visel a szegény együgyűekre és ártatlanokra, és értelmet, bölcsességet ád nékik, és ő viseli az ő tanácsokat, hogy úgy cseleködjenek, hogy a gonosz kegyetlen latroktól megmaradhassanak. Mert ha ez nem volna, soha nem maradhatnának szegény nyavalyások tőlek. Ekképpen keresse a lator farkas a szegény ártatlan szamárnak veszedelmét, de szépen vevé hasznát. Úgy kell latornak. Innég mondották a régi jámborok: Valaki a más ember lovának vermet ás, belészakad önnen lovának a nyaka. Úgy vagyon, mert az Istennek ítíleti igaz. Nyilván el nem mehetsz vele. Ha egy kis ideig előbb-előbb mégy latorságoddal: messze nem viszed, mert annál nagyobb leszen annak utána rajtad mind a szégyen, s mind a veszedelem. Nem messze láthatsz erről. Ez okáért légy jámbor.