Egy farkasról

Vala egy farkas. Ez mikor reggel felkölt volna és huzakodnék az álom után, nagyot szalaszta egyet, hazugnak valót. Ottan nagy örömmel monda: Bizon jót jövendöl a hasam. Immár jól tudom, hogy ma jóllakhatom. Nem félek semmit. Mikoron ezokáért útra indult volna, talála az úton egy bevarrott hájat, melyet egy szekeres elejtett vala. És forgatni kezdé azt az úton, és monda: Bezzeg jó volnál megenni, de meg nem eszlek, mert minap is igen elveszett vala, és igen megyen vala a hasam efféle miatt. És midőn ment volna tovább, talála az úton egy szalonnát. Látván azt, monda: Ugyan jól tudom, hogy ma jól kell laknom, mert a hasam megjövendöllette. De e szalannába sem észem, mert igen sós. Igen megszomjúhoznám utána. És elhagyá a szalonnát. És mikoron tovább ment volna, talála egy kabalát egy csikóval és monda: Lám mondám, hogy jól lakhatom ma, mert a hasam megjövendölette énnékem. És megszólítván a kabalát: Húgom, jó helyen találtalak. Ma ugyan jól lakom veled, mert megészlek. Felele a kabala: Bátor, jó farkas uram, de énvelem nemigen jól lakhatol, mert én igen esztevér vagyok, de ím a fiam elég kevér, azt adom oda. Minekelőtte kedig megennéd, tedd ezt az irgalmasságot velem az Istenért, ím tegnap egy utólsó lábommal egy tevisbe hágtam. Kérlek, vondd ki a teviset a lábomból és másszor ismeg hasznámot veheted. Monda a farkas: Tartsd fel tehát a lábodat. És midőn oda körült volna, hogy a teviset kivonná, úgy rúgá a kabala a farkast homlokba, hogy ottan hátraesék és elájula. A kabala kedig elfuta a csikóval egyetemben. Jó idő múlva, mikoron a farkas felébredett volna, látá, tehát sem a kabala, sem a csikó. És monda: Úgy kell agebnek. Sem íred, sem szelencéd, azért ugyan barbéllyá tötted magodat. No, ez megvagyon. De azért ugyan jól tudom, hogy még ma jól lakhatom. Mert a hasam megjövendölette énnékem ma reggel. Mikoron tovább ment volna, talála egy szép szénarétet, azon öklele két kos egymással. Látván azokat a farkas, igen örüle nékik, és monda: Ugyan jól tudom, hogy még ma jól lakhatom. Ezeknek az egyikét megészem. És hozzájok menvén monda őnékik: Vagyon-é híretökkel, hogy az egyiket megészem közületek? Mondának a kosok: Bátor, jó farkas uram, csakhogy ne siess véle. Mert ketten egybevesztünk, és vívunk egymással e szénarétért. A mi eleünktől maradott reánk, és nem igazadhatunk rajta. Mert egyik is kévánja, a másik is kévánja. Te kedig jó farkas uram, bölcs vagy és sokat pörlettél. Ezokáért légy bíránk és tégy ítíletet köztünk és aki vétkes köztünk, azt megbüntössed. Ez tetszenék minékünk. Hogy kezéparánt állanál a szénaréten és egyik közülünk menne a szénarétnek az egyik szélére, a másik a másikra, és hozzád sietnénk egyszersmind; és aki előszer hozzád érközik, azé lönne a szénarét, a másikat kedig annak utána megbüntötnéd és megennéd. Monda a farkas: Jó leszen, tetszik énnékem is a tü végezéstek. Elmenének ez okáért a kosok, egyik egyfelé, a másik másfelé és a farkas megálla a kezepin, hogy igazlátó és bíró lenne. Egybe kezdének ez okáért a kosok menni és egyszersmind megöklelék nagy sebességgel a farkast, és szarvak közibe szoríták, annyéra, hogy mind elhánná a hazugnak valót és minden oldala csontjai porcognának belé, hogy ottan is mindjárást elájula. És a kosok békével elmenének. Sok idő múlva, mikoron ismeg felébredett volna, monda: Úgy kell bolond agebnek, ki nem akar kárával is tanólni. Még az apám sem volt soha bíró, én kedig eszesb akarok lenni az apámnál. Úgy kell esztelen latornak. No ez is megvagyon. De mindezáltal jól tudom, hogy még a mai napon jól lakhatom, mert a hasam megjövendöllette énnékem. És tovább menvén, talála egy réten egy eme disznót hét malaccal. És monda: Ihol, megvagyon immár. Lám mondám, hogy ugyan jól kell laknom ma, mert a hasam megjövendöllette énnékem. És monda a disznónak: Húgom, mint vagy? Bezzeg jó helyen találtalak. Vagy tégedet, vagy fiaidat meg kell ennem, mert jól kell még ma laknom. Felele a disznó: Én nem jó leszek arra. Mert látod, hogy koros vagyok immár. Hanem ihol vadnak a malacok, ezek jó kevérek, azokat megeheted igen jóízűn. De nem tiszták még, mert még nem avatták be őket. Kérlek ez okáért, hogy jövel, és avasd be őket. Mert annak utána megtisztulnak és meg nem fertelmeztötel általok. Monda a farkas: Hol kell őket beavatni? Nem látok semmi vizet. Felele a disznó: Jere, megmutatom a vizet, igen szépet s tisztát. És egy malom felübe vivé a farkast, az őrzsilip mellé, hol a víz igen sebesen alá megyen vala a malomkerékre. És monda néki: Ez arra való hely: ez a szentelt víz. Nézzedsze, mely igen tiszta. Egy pénzt meglátnál a fenekén, és úgy tetszik, hogy látok amott egy pénzt a fenekén. Midőn a farkas alá hajolna, hogy meglátná a pénzt, a disznó erősen megtaszítá a farkast és az őrzsilipbe esék be, és a sebes víz a kerék alá vivé és a lapickák megnyomák őtet a deszkás fenékhöz annyéra, hogy minden tetemi porcognának beléje, és holt-elevenen kihána őtet a víz. Mikoron annak utána a parton ismeg felébredett volna, monda: Latrul jártál ageb. Úgy kell bolondnak. Lám soha nem akarsz eszesülni. Pappá tötted magadat és be akarsz avatni, maga semmit nem tanóltál hozzá. No ez is megvagyon. De azért jól tudom, hogy még ma jól lakhatom, mert a hasam reggel megjövendöllette énnékem. Mikoron ez okáért igen megéhezett volna, méne egy falu felé, és az utcán betekéntvén, láta négy kecskét egy sütőkemencén állani. És monda: Ihol immár. Ugyan jól tudom vala, hogy még ma jól lakhatom. A pórok nincsenek hon, mind az aratóban vadnak, ez okáért bemegyek és vagy kettőt elővonszok bennek és megészem azokat és ugyan jól lakom. És a kemence felé kezde ballagni. De mihelyt a kecskék megláták a farkast, alászekellének a kemencéről és a kemencébe bebuának és félelemnek miatta bégetni kezdének. A farkas a sütőkemence elejbe jővén monda: Mi dolog, jó húgaim. Mit éneköltek a kemencében? Jöjjetek ki, mert megészlek bennetek. Felelének a kecskék: Bátor úgy légyen jó farkas uram: szabad légy velünk, mert te vagy urunk. De ím egy kis dologra kérünk. Minekelőtte megennél minket, hadd mondjunk egy dicsíretet, te is segétsed mondani a lélekváltságot a mi lelkünkért. Tödd ezt a jót mivelünk. Annak utána jól lakjál. Monda a farkas: Bátor. Béegni kezdének ezokáért a kecskék a kömencében és a farkas ordítani kezde a kömence előtt. Mikoron a pórok hallották volna a farkasnak ordítását, kitámadának mindnyájan a házakból, pálcákkal, dorongokkal, fustélyokkal és erősen megverék a farkast és az ebek reája támadának és erősen mardossák vala és a bőrét megszaggaták, és csak alég szalada el közülek. És midőn elszaladott volna, igen lassan kullaga a hegy oldalán fel. És felmenvén, egy nagy fa alá feküvék és erősen nyege. Annak utána valamennyére megújulván, pananszolni és gyónni kezde és monda: Ó én ides Istenem. Mely igen sok nyavalyába és nyomorúságba estem ma. De ez mind reám jött az én gonoszságomért. Mert igen kevély voltam és igen kegyetlen. Mennyi báránt öttem mind éltig, de egyikre sem mondottam a Benedicerét; keresztet sem vetöttem reá és addig megöttem. Mely szép bevarrott hájat és szalannát találtam vala az úton és megutáltam, és nem akarék bennek enni. Nemde kevélység-e ez? Sem az apám, sem a jobbapám volt orvos, én sem tanóltam orvosságot, mégis én orvossá töttem magamat és a lovat akarám megorvosolni és a lábából a teviset kivonni. Bíró sem volt az apám soha, én is sem tanoltam soha a törvény dolgát, mégis bíróvá töttem magamat a kosok közett. Egy sem volt pap minden őseim közett, én is paraszt és minden írás nélkül való vagyok, honnég ördegbe indíttattam erre, hogy beavassam a malacokat? Deákol sem tanóltam soha, mégis a kecskékkel vecsernyét és lélekváltságot akartam mondani és énekölni. Ám lásd, ha nem nagy akarat és kövélység ez? Ugyan méltán esett mindez e nyomorúság énrajtam. Ó Jupiter Isten, nem bánnám, ha fegyverrel megbüntötnél az égből, hogy ugyanitten meghalnék, jobb volna énnékem. Egy pór kedig felhágott vala egy fejszével ugyanazon fára, hogy azt megnyesnéje. És midőn mind meghallotta volna a fára a farkasnak ponanszolkodását és gyónását, hertelen aláhagyítá a farkasnak a hátba a fejszét, oly erősen, hogy eltántorodék belé. És midőn felébredett volna, felkele és feltekénte a fára, és monda: Ó Jupiter Isten. Mely igen szentséges és búcsós hely ez? Ereklés ez e fa: mely igen hamar meghallgattatnak az imádságok e fa alatt. És látván azonközben az embert a fán, megijede és elfutamék onnég, igen alázatoson az erdőbe, ki annak előtte igen kövélyen kijött vala belőle és tisztességgel mondván, egy fingbe vetötte vala reménségét.