Egy rókának fia lőn. Az elmenvén, komává kéré a farkast. A farkas öremest felvévé a komaságot és nevezék a rókafiat Lupescónak. Egyníhány holnap múlva eljöve a farkas az ő komához és monda: Jó komám, add nékem a te fiadat a Lupescót, én gondot viselek reá és megnevelem és sok tudománra tanyítom, tudniillik mindazokra a tudományokra, melyeket én tudok és melyeket én eddig kerestem, mind magamnak, mind fiaimnak életünkre. Anélkül is sok fiaid vadnak: nem győzed őket tanítanyi, táplálni és tartani. A róka igen megköszené a farkasnak, hogy mind őmagáról, mind az ő fiairól gondot viselt volna, kiváltképpen, hogy tanítana akarnája a Lupescót, hogy jövendőre mesterségesen tudna elélni. És odaadá néki, az ő komának a Lupescót. Hozzája vévé ez okáért a farkas az ő keresztfiát a Lupescót és elballaga együtt véle a falukba az ólok környül, hogy meglátná, ha valamit kaphatnának. És mikoron éjjel semmit nem kaphatna, reggel felméne egy hegyre az ő keresztfiával, a falunak ellenébe, honnég benézhet vala a faluba. És monda a farkas az ő keresztfiának, a Lupescónak: Ez éjjel sokat jártam heába és igen elfáradtam. Lefekszem ezokáért és nyugszom. De te, jó keresztfiam, vigyázz, és meglásd, mikoron a barmokat kihajtják a faluból és énnékem renddel megmondjad, hogy annak utána alámenjek és ennünkvalót foghassak. És lefeküvék a farkas, és elaluvék. A Lupesco kedig virraszta mellette. Hajnalban tehát ki kezdék hajtani a disznókat a faluból nagy csoportokkal. És látván azokat a Lupesco, megszólítá a keresztatyját, mondván: Keresztapám, keresztapám. Felele a farkas: Mi dolog, jó keresztfiam? Monda a Lupesco: Ím nagy sok disznót hajtanak ki a faluból. Felele a farkas: Hadd járjanak. Nem szeretem a disznókat. Mert rút, ondok állatok. Mikoron egyiket megészem bennek, nem győzem megtisztítani a sok sertőktől. Egy hétig is tökerögnek a hasamban. Légy veszteg csak, és vigyázz. És ismeg elaluvék. Egy kis idő múlva ismeg monda a Lupesco: Keresztapám, keresztapám. Felele a farkas: Mi dolog, ídes keresztfiam. Monda a Lupesco: Ímé nagy sok ökröket hajtanak ki a faluból, az ünő csorda is utána jő. Monda a farkas: Hadd járjanak, nem kedvelem azoknak húsát. Igen goromba húsok vagyon és kemény a bőrek. És ismeg elaluvék. Egy kis idő múlva ismeg megszólítá Lupesco a farkast. Felele a farkas: Mit látsz? Monda Lupesco: Vaj ki szép juhokat hajtanak ki, ugyan sokat kedig. Monda a farkas: Hadd járjanak. Bizony jó húsok vagyon ugyan, és igen szeretném, de tudja az ördeg, ennyi sok pásztorok és nagy komondorok vadnak környüle, hogy senki hozzá nem fér. Ha odaballagok, mihelt meglátnak az ebek, ottan ugatni kezdnek és a pásztorok hurogatni. Úgy szégyellem, hogy ugyan megpirult orcával kell elmennem onnég. Hadd járjanak ezokáért. Vigyázz oda. Azonközben kezdék a méneseket kihajtani a faluból. És monda a Lupesco a farkasnak: Keresztapám, keresztapám, ím a méneseket kezdik kihajtani. Felele a farkas: Jól vagyon, reá vigyázz, hova hajtják őket. Annak utána monda Lupesco: Ím szinte jó helyre hajtják, a fűbe az erdő mellé, ama ritka fák közükbe. Monda a farkas: Jól vagyon. És felkelvén, monda a Lupescónak: Jere, lásd meg mesterségemet és tanóld meg. És midőn a bokrok közett igen lassan a ménesekhöz ballagott volna, egy igen kevér lovat megkapá hirtelen az orránál és levoná azt a földre és megfojtá és a keresztfiával megévé. És midőn az erdőben járnának, monda a keresztfiának: No, ides keresztfiam, jóllakál-é? Mint tetszik e mai felestök? Felele a Lupesco: Bizony jó. Igen jó ides húsa vagyon a jó kevér lónak. És menet monda a Lupesco őmagában: Immáron jól vagyon dolgom, mert jó mesterséget tanóltam. Elélhetek immár: az anyámat is eltáplálhatom. És szólván a farkasnak, monda: Kérlek, ides keresztapám, ne legyen ellened: én hazamegyek az anyámhoz, mert immár elég mesterséget tudok, nem kell énnékem több tanítás. Ha valamit izensz az anyámnak, megművelem és megmondom. Felele a farkas: Nem mégy, mert még igen keveset tanóltál. Monda a Lupesco: Kérlek, hadd menjek el, nyilván tovább nem maradok. Monda a farkas: Én azt mondom, ne menjél, mert igen félek, hogy megbánod. De ha egyebet nem akarsz benne tenni, ottan menj el, és mondj keszenetemet az anyádnak. Midőn Lupesco az anyjához jutott volna, megijede az anyja rajta és monda: Mi dolog, fiam, hogy oly igen hamar visszajöttél? Felele Lupesco az anyjának: Azért, hogy eleget tanóltam keresztapámtól. Oly mesterséget tanóltam tőle, hogy könnyen immár elélhetek, tüteket is eltáplálhatom, valamennyin vagytok, és nemigen nagy és erős munkámmal. Mondja az anyja: Hogyhogy tanólhattad oly igen hamar ezt e nagy mesterséget? Felele Lupesco: Mi gondod vagyon erről? Én megtanóltam, s tudom. Jere ez okáért velem, és téteménnyel megmutatom. Elméne ez okáért az anyja véle. És Lupesco vivé az anyját a falu mellé és ott leselködék, hogy ha valamit kaphatnája. De nem talála semmit. És hajnal felé monda az anyjának: Jer, menjünk fel a hegyre, mely a falu felött vagyon. És mikoron felmentenek volna, monda Lupesco az anyjának: Igen elfáradtam e kerengéssel ides anyám, és lefekszem és aluszom, te kedig vigyázz virradóra a falura, és megmondjad énnékem, micsodaféle barmokat hajtanak ki a faluból. Leüle az anyja, és vigyáza. És midőn megvirradott volna, láta, tehát egy nagy csorda disznót hajtanak ki. És megszólítá az anyja a Lupescót, mondván: Ímé, ides fiam, sok disznót hajtnak ki a faluból. Felele Lupesco: Nem kedvelem a disznóhúst. Igen sok sörtéje vagyon, azok torkomban megakadnak és egy egész hétig is veszédésem vagyon vélek. Hadd járjanak. Egy kevés idő múlva monda az anyja: Ímé, ides fiam, a tehéncsordát hajtják ki a faluból. Felele Lupesco: Nem kedvelem azoknak húsát. Mert igen kemény és nehezen emészthetni, a bőrek is igen kemény és erős. Hadd járjanak. Ismeg egy kevés idő múlva monda az anyja: Ides fiam, sok juhokat hajtnak ki a faluból. Felele Lupesco: Igen jók volnának ezek, de sok pásztor és komondor vadnak környülek és mihelyt meglátnak, ottan hurrogatni kezdnek. Hadd járjanak. Végre monda az anyja: Ides fiam, ám a ménescsordát hajtják ki a faluból. Felele Lupesco: Jól vagyon, vigyázz reája ahova hajtják őket. Monda az anyja: Ám az erdő mellé hajtották őket, a fűbe, a ritka fák közübe. Felkele ez okáért Lupesco és monda: Jere ides anyám, ím megmutatom mesterségemet. És mikoron alámentenek volna, monda Lupesco az anyjának: Ides anyám, menj fel amoda a dombra és onnég megnézzed mesterségemet. Ezennel igen jól tartlak. És elméne igen lassan a bokrok közett, és addig méne, méglen a méneshöz jutna. És odaszeköllvén, egy igen kevér lónak az orrára csüggelődék, erősen egybeharapván a fogakat, és azt tudá, hogy a keresztatya módjára a lovat levonhatja és megfojthatja. De a ló fenn hordozá a Lupescot és elfutván a pásztorokhoz vivé. Mert úgy harapta vala Lupesco az ő éles fogait egybe, hogy annak utána a ló orrából ki nem vonhatá. Látván Lupescónak az anyja, hogy a ló vinni kezdé Lupescót a pásztorok felé, igen kezde kiáltani, mondván: Lupesco, ides fiam, hadd el a ragadománt, hadd el a lovat. És mikoron az anyja látá, hogy a pásztorok néki futamodnának pálcákkal és botokkal, és eszébe vennéje, hova menne a vége, feje felött egybe kezde kulcsalni a két első lábát, és jajgatni és sírni kezde, és monda: Jaj én ides fiam, jaj én ides fiam. Ó miért siettél oly igen hamar az oskolából? Ó, igen hamar löttél volt mesterré. Miért nem engödtél a te jámbor atyádnak? Ó nyavalyásul tanóltad mesterségödet. Elvesztötted mind magadat s mind engemet, jaj fiam, jaj. Azonközben a pásztorok leragadák Lupescót a kevér lónak orráról és megbotolák a fejét és levonák a szép sima veres bőrét.
E fabula jelenti meg annak bolondságát, ki előbb akar mester lenni, hogynem mint tanóló. Ez a bolondság igen köz az emberek közett. Mert az ördeg a bűnnek általa ezt e mérges magot és kövélséget hintötte a természetbe, hogy az ember nem elégöszik meg az ő hivataljával és abban való munkájával, hanem mindenkoron feljebb ügyeközik és nem mértékli meg az ő erejét és tehetségét, hanem oly dolgokba avatja magát, mely ereje felött vagyon. Innég lészen annak utána a nagy sok szégyen, kárvallás és veszedelem. Ha ez okáért úgy nem akarsz járni, mint a bolond Lupesco, tehát vedd eszedbe magadat: tanólj előszer és úgy fogj annak utána a mesterséghöz. Hadd el a kövélységet és alázd meg magadat. Súlyogasd és megmérjed erődet, és úgy kezdj dolgaidhoz.