Vala egy zömök emberke: ez erdős helyen lakik vala, és ott keresé életét, földásással, vetéssel, favágással etc. Lakik vala kedig ott az erdőben egy oroszlán, mely nagy sok kárt teszen vala az emberkének. Mert vetését elnyomódja vala és egyéb sok bosszúságot művele rajta. Az emberke megharagvék az oroszlánra és sokféle tőreket kezde vetni az ösvényeken, hogy ha valamiképpen megejthetné az oroszlánt. Eszébe vévén azt az oroszlán, félni kezde az emberkének csalárdságától és monda őmagában: Igen okos ez e perentölke. Nem nyugszik, méglen valamiképpen megejthet. És hozzája vévén az ő kisfiát, elhagyá azt a földet, és más földre méne lakni. Egyníhány esztendő múlva monda az ifjú oroszlán az atyjának: Ides atyám. Mi dolog ez, hogy igen saván földen lakunk. Mind éltig itt laktunk-é, avagy más földről jöttünk ide. Felele az atyja és monda: Nem mindenkoron laktunk itt, hanem igen jó, szép zsíros és kies földen laktunk azelőtt. De egy emberke miatt el kelle onnég búdosnunk. Monda az ifjú oroszlán: E szégyen dolog, hogy egy oroszlán búdosóba esék egy perentel miatt. Bizony én odamegyek és bosszút állok rajta. Monda az agg oroszlán: Vaj ne menj, jó fiam. Mert az emberke igen okos és nagy bölcsessége vagyon. Mihelt odamégy, utánad ólálkodik és meg nem szűnik, méglen valahol tőrbe ejt és megöl. Felele az gyermekdik oroszlán: Életemre mondom, hogy abból nem fogadom szódat, hanem elmegyek és erről e nagy bosszúságról bosszút állok. Monda az atyja: No elmehetsz. De bizony jól tudom, hogy megbánod. A fia nem gondola véle, és elméne. Az úton menvén, talála egy lóra, mely az út mellett jára és észik vala fűben. Annak túros vala a háta, és igen esztevér vala, annyéra, hogy csak a csontja és bőre vala. Monda annak az ifjú oroszlán: Bezzeg rútul vagy. Kicsoda szörzett oly formán? Felele a ló: Egy emberke vagyon itt a pusztában, az jő reám, és megfog, és zabolát vet szájamba, és nehéz nyerget vet hátomra; és reám ülvén té s tova megyen rajtam, és jargal széllel az ő akaratja szerént. Ekképpen vesztötte a hátamat, és csak alég vagyok belé. Monda az ifjú oroszlán: No, ne bánkódjál. Bizony ezennel megállom bosszúdat az perentel kurva fián. És onnég előbb menvén, talála egy ökerre. Az is igen esztevér vala, és a nyaka felhámolt és felcsumózott vala; az oldali is hoportosok valának. Megkérde kedig az ifjú oroszlán az ökret: Bezzeg hitvánul vagy benne. Kicsoda szörzett tégedet oly formán? Felele az öker: Egy emberke lakik itt kezel, az fog be szinetlen a járomba, és esztene vagyon, avval gyakja az oldalimat, és úgy hajt a szekérbe; abba vesztem oly igen, mert nincsen nyugodalmom tőle. Felele az ifjú oroszlán: No, ne bánkódjál, ezennel megállom bosszúdat. Megtanítom a lator perentelt, hogy többszer sem tégedet, sem mást meg nem bánt. És midőn elejbe néze, láta egy embernyomot, és monda: Micsoda ez? Monda az öker: Az emberkének lába nyoma ez. Megaraszolá a gyermek oroszlán a nyomdékot és monda: Ó kurta kurva fia: ki revid lábacskája vagyon. Hogyhogy tehet ez oly igen nagy dolgokat? Kérlek tégödet, vigy reá engemet, és mutasd meg énnékem. Monda az öker: Amhol vagyon a hegyen fenn. Monda az oroszlán: Mi ördeget csinál? Nem tudom ha táncol-é, avagy mit művel. Felele az öker: Nem látod-é, hogy kapál? Felkiálta ez okáért az ifjú oroszlán és monda: E te lator perentel. Sok latorságot műveltél az apámon és a több vadakon. Nem tudod-é, hogy az apám a király minden vadaknak? Bizony ezennel megfizeted, mert bosszút állok rajtad. Az emberke mutata néki egy nagy botot, egy fejszét és egy hegyes tőrt, és monda: Te kevély ledér, jöjj fel csak, ím e nagy bottal agyonütlek, és e hegyes tőrrel véredet vészem, és e szekercével megkoncolom húsadat. Jöjj fel csak. Elcsodálkozék az oroszlán az emberkének merészségén és monda: Igen fenn vagy véle, de meglátod, hadd mehessek fel csak, alábbhagyod. Monda az emberke: Mit akarsz? mi nem jámbor és eszesb vagy az apádnál. Lám avval tudtam egybeférni, midőn itt lakik vala, és jó barátságunk volt egymással. Nem tudom, mit akarsz te? Felele az ifjú oroszlán: Az apám mást mond; ugyan azért jöttem én ide, hogy bosszút álljak rajtad. Monda az emberke: Bezzeg nem mást mond. Meghallanád, ha én is szömbe volnék. Monda az ifjú oroszlán: Jere tehát, légy szembe az apámmal. Felele az emberke: Bátor. Meglátod, hogy úgy lészen, amint én megmondottam. Monda az oroszlánfiú: Jere alá tehát. Felele az emberke. Tetszik, hogy bolond vagy, mert még az igaz utat sem tudod. Jere fel, itt mind bércen menjünk elő az erdőn által: sokkal hamarább lészen, mert általút ez. Két nap is előbb jutunk oda hogynem mint az úton, melyen te eljöttél. Felméne ez okáért a fiú oroszlán és együtt indula az emberkével. Az emberke kedig vezérli vala az oroszlánt az ösvénökre, ahol kelepcéket és tőreket vetett vala a vadoknak. És mikorontan az erdőbe jutottanak volna, monda az emberke: Nem jól cseleköszem, megbocsásd, mert tenéked kell elől járnod. Mert király fia vagy. Elől megyen vala ez okáért az oroszlánfiú nagy kevélyen és utána jődögél vala az emberke a hosszú bottal. És minekutána valamennyére bementenek volna az erdőbe, ottan tőrbe akada az oroszlánnak első két lába és a tőr egybekötelédé a két lábát. És kiáltani kezde az fiú oroszlán, mondván: Emberke, emberke, siess utána. Soha nem tudom micsoda vagyon itt a fűben, egyre szorítja a két lábomat, majd el sem járhatok. Felele az emberke: Menj előbb csak, nincsen semmi. Valami szederi által nőtt az esvényen, abba akadtál, nem árt. És az oroszlán fiú előbb kezde menni nagy nehezen, mert mind jobban-jobban kötőlédik vala két lába a járásban. És midőn nemigen messze ment volna, az utolsó két lábával is tőrbe esék. És midőn előigyeköznék menni, nem lehete, hanem eldőle. És erősen kiáltani kezde: Emberke, emberke, jöjj élest. Nem jól vagyok. És eljővén az emberke, monda az oroszlánnak: Mi lele? Felele az ifjú oroszlán: Soha nem tudom, micsoda szorította lábaimat egybe. Fél nyomáig sem mehetek. Monda az emberke: Úgy kell kövély latornak. Miért jöttél ide te kevély ledér? Mi járásod volt e földen? Nem tudod-é, hogy enyim ez e föld? Az ageb lator apád szinte így járt volna, ha fel nem szödte volna a für hálót, és más földre nem ment volna lakni. No, állj bosszút immár. De jó oskolába jöttél: megtanítlak, hogy másszar otthon ülsz. És kínálni kezdé őtet a köszvénnyel, a nagy bottal, és igen megveré őtet. A megveréskort kiáltani kezde a fiú oroszlán, és monda: Ó ember uram, én ides uram. Ne verd a hátamot, se a hasamat: hanem verd a füleimet. Miért hogy nem akarták az apám beszédit hallani; és verd a szűvemet, miért hogy nem akart az apámnak jó tanácsának engödni. Mert ő mondja vala énnékem, hogy ide ne jőnék, mert te laknál itt, és igen okos volnál. Megmondja vala, hogy így fognék járni, ím szavát nem fogadtam és mint jártam?
E fabula ezt jelenti, mint járjanak azok, kik elhiszik magokat és erejekben bízván megvetnek mind szüleiknek, mind jámbor vén embereknek minden jó adott tanácsokat. Tudniillik, hogy az ő kevélységökben megcsalatkoznak, és nagy szégyenekbe és halálos veszedelemekbe esnek. Mert nagyobb az okosság és bölcsesség a nagy erőnél. Ez okáért erődben nem bízzál és el ne hidd magadat. És meg ne utáld senkit, noha kicsidnek és alávalónak tetszik tenéked, akit megutálsz. Mert csak hamar terténhetik, hogy az, akit te semminek véled, terajtad hatalmat vészen és győzedelmével nagy szégyenbe bekevér. Tudod a Dávidnak és Góliátnak históriáját. Noha Góliát, a nagy Óriás, híres-neves vitéz, megutálá a szegény perentelt, Dávidot: de azért ugyan meggyőzettöték tőle.