Egy méh vén mézében és viaszában és ezeket ajándékba vivé Jupiternek. Jupiter igen jó néven vévé ezeket, és ajánlja magát a méhnek. És a méh könyörgeni kezde Jupiternek, hogy ezt e jót tenné ővéle, hogy minden, valaki kosárához kezdene és mézét ki akarná vinni abból, és ő azt megmarná, hogy az ottan meghalna. Jupiter megbúsula hallván ezt a könyörgést és miért hogy igen szereti vala az emberi nemzetet, olyan választ tőn a méhnek, hogy ő senkit meg ne marnája, mert ha valakit megmarna, nem akarná, hogy az meghalna, hanem hogy maga a méh meghalna. És Jupiternek akaratjából így lőn. Most is úgy leszen, hogy ha valamely méh megmarja az embert, annak ottan meg kell halni.
E fabula erre int, hogy minden emberhöz jó akarattal legyünk, és senkinek gonoszt ne kévánjunk, senkit meg ne átkozzunk. Mert az átoknak oly természeti vagyon, hogy arcul visszatér arra, aki átkozódik. Mert az Isten jó akaró az emberekhöz, megáldja őket és minden javaival megajándékozza őket. Annak felötte kegyelmes, irgalmas és igen tűrő etc. Azt akarja ez okáért, hogy az ő természetit kövessük: és mikoron felebarátunk egy történetből ellenünk vétközik, nem akarja, hogy mindjárást örök veszedelmet reája kiáltsunk.