90. fabula

Két társról

Ketten egybe társolkodának, és egyik a másiknak erős hittel megesküvék, hogy halálig egyik el nem állana a másiktól. És midőn egy nagy erdőn által mennének, talála egy nagy medve reájok. Látván azt, az egyik társ mindjárást elfutamék, és egy nagy fára felhága. A másik kedig látván, hogy el nem szaladhatna, ledőle a földre és holttá tévé magát. Mikoron a medve odaérközett volna, megkörülé az embert a földen, és bízelni kezdé, és az orrát a füleihöz tartá és szájához. De mikoron leheletet nem érzene, miért hogy az ember erősen megtartja vala leheletét, elhagyá őtet és elméne, megholt dögnek alítván az embert. Minekutána a medve elment volna, leszálla az egyik társ a magas fáról és odamenvén, megszólíta a társát, mondván: Kelj fel. Menjünk el, mert elment a medve. Felkele az, és elindula a társával. Mikoron az úton mennének egymással, megkérdé ez a társát, mondván: Szerető társom. Mit beszél vala veled a medve? És mit súg vala füleidbe, mikoron a földen fekszel vala? Felele az: Sok jó oktatásokat és tanításokat ád vala előmbe és a többi közett erre is inte, hogy másszor eszesb legyek, és igen jól meglássam, micsoda emberrel társolkodom egybe, mert igen vélta talál az ember egy hív és állhatatos társra, úgy monda. És ottan elválának egymástól.

ÉRTELME

E fabula megmutatja, mely igen nem kell az embereknek hinni, avagy az ő ígéretökben bizodalmot vetni. Mert ha a nyavalya elérközik, az próbálja meg annak utána az embereknek az ő mivoltokat. Ez okáért meglásd, kivel egybe társolkodol. Mert ha nyavalyád és szükséged tertényik, ottan megválik, melyik volt a jó és a hív társ.




Hátra Kezdőlap Előre