Egy páva vendégségbe híva egy darut. És mikoron immár jól laktanak volna, a beszédek közett egybe veszének, a külemb-külemb ajándokokért, melyekkel őket megékösítötte volna a természet. A páva monda: Micsoda vagy te énhozzám képest, és azonközben felveté a farkát és megmutatá az ő szép tükeres festett tollait: Micsoda szép kék bárson érne az én mellyemmel? És nézzedsze, mely szép korona vagyon, úgy monda, a fejemen. Semmi vagy énhozzám képest. Rút undok szürke madár vagy etc. Felele a daru: Úgy vagyon. Szép fénes tollaid vadnak és ugyan szép madár vagy. De mit használsz szépségöddel? Mit használnak tenéked a szép tollaid, noha tükeresek és fénesek? Mind éltig csak itt alatt a földen, a sárban és nagy bűzben kell laknod, mert szép tollaiddal nem mehetsz fel az égbe. A disznók is gyakorta reád támadnak, és kitépnek benne. De engemet e rút szürke tollak felemelnek az égbe és ott fenn járok az égben, kezel az Istenséghöz és onnég az égből nézem az Istennek csodáit a földen nagy gyönyörűséggel és vigassággal. Ha egy tollam kihull, az örömmel kapják az emberek, és a nagy hősek feltészik süvegben és avval ékösítik meg magokat. Senki kedig nem becsüli a te tollaidat, hanem hogy legyözőt csinálnak belőle. Erődjél immár és kérködjél szépségöddel. Bizony szépen vagy véle.
E fabula minden embert inti, hogy ne legyen kevél, és ha látja az Istennek ajándékit nála, hogy azok miatt senkit meg ne utálja. Mert az Isten szabad véle, kinek mint és micsodát ád. Ha tenálad egy jószágos ajándék vagyon: másnál más vagyon; és kedig olyan, amely sokkal hasznosb, hogynem az, amely tenálad vagyon. Hadd férjen el ez okáért más ember is melletted és alázd meg magadat.