Egy szántó ember mene ki a mezőre szántani oktatlan ökrökkel. És midőn té s tova búdosnak vala a barázdából, erősen szidja vala őket a szántó ember, a farkasnak adván őket gyakorta. Mikoron azt egy farkas meghallotta volna, ott lesé az ökröket mind napestig, hogy a szántó ember neki adná őket. Midőn immár estvefele volna, kibocsáta a szántó ember az ökröket az járomból és hazafelé kezde őket hajtani. Elejbe körüle ez okáért a farkas és monda a szántó embernek: Igen sokszor adtad immár ökreidet énnekem, ez okáért add ide immár őket és megálljad beszédidet. Felele a szántó ember és monda a farkasnak: Nem ígértem teneked semmit, csak pakocsáltam beszédimmel. Nem vagyok ez okáért semmiből köteles teneked. Monda a farkas: Vaj ezt akarom, hogy eleget tégy ígéretödnek. Mikoron kedig így pámpolodnának egymással, talála egy róka odajönni és megkérdé őket, mondván: Mit vesszetek egymással. Felelének azok, és megbeszélék neki a dolgot, miért pampolódnának egymással. Monda a róka: Ha akarjátok, én szólok közitökbe és megítílem a dolgot közöttetök és egybebékéltötlek. Mondanak azok: Bátor. Monda a róka: Menjél te szántó ember amoda és megállj ott. Te kedig farkas imide állj. Mikoron kétfele állatá volna őket, elmene a szántó emberhöz és lassan mondá neki: Hallod-e. Ha egy jó tyúkot adsz énnékem, feleségemnek is egyet, tehát módot lelek a dologban, hogy megmeneködjél a farkastól és szabadon hazahajthatod az ökröket. Örüle a szántó ember neki, és megígíre neki a két tyúkot. Elméne a róka annak utána a farkashoz is, és monda neki: Ím barátságodért műveltem, és a pórt reá bírtam, hogy egy igen nagy szép sóhajtat ad, ez okáért hadd menjen el békével az ökrökkel, másszor is megtalálod őket. Tetszék a szerződés a farkasnak is. És a róka elküldé a pórt az ökrökkel haza. És monda a róka a farkasnak: Jere te énvelem, én oda viszlek, ahol találod a nagy jó sajtat. Elhordoza ez okáért a farkast mind hegyen-völgyen, annyéra, hogy beestveledék és a holdvilág jól jött vala. És jutának egy mély kúthoz, melyen két veder függ vala, egyik feljöve, a másik aláméne. És beléje tekintvén a róka, megláta a holdnak képét a kútbeli vízben. És megszólítván a farkast, monda neki: Ihol atyámfia farkas, a nagy szép sajt. Szállj alá és vedd el. Monda a farkas: Vaj nem úgy, hanem add kezembe. Mert avval tartozol. Ez okáért temagad szállj előszer alá és ha szükség leszen, én is segítek annak utána. Felele a róka: Bátor és mindjárást alábocsátkozék a kútba, és sokáig lőn oda alá, mert a vederben ülvén, nem jöhete őmagától fel a kútból. És a farkas gondolkodni kezde, mondván ő magának: Ím a róka alá ment a kútba és igen hallgat, talám a ravasz vizsla mind megeszi a sajtot ott alatt; és alá kezde a farkas kiáltani a kútba, mondván: Mit késel oda alá? Hogy nem jössz fel vele. Felele a róka: Bizonyában jeles és igen jóízű sajt, de igen nagy, nem bírok vele, ülj a másik vederbe és jöjj alá és segítsed felvinni. Örüle a farkas a nagy jó sajtnak és mindjárást a vederbe üle, és miért hogy sokkal nehezebb vala a rókánál, mindjárást alá kezde szállani fenék felé: és a másik vederben feljöve a róka és mindjárt kiszeköllék belőle és a farkast meg kezde csúfolni és nevetni a kútba. A farkas kedig ott alant ülvén, erősen kezde bánkódni és bolondságáról pananszolkodni.
E fabula arra int, hogy az ember eszes legyen, és ha valami igye vagyon, tehát az álnokoktól tanácsot ne kérdjen és nem minden bírára hagyja ottan igyét. Mert a bírák emberek, kiket az adomány igen hamar megvakítja és az igazságnak útából kitántorítja. Ez okáért jó idején lásd dolgodhoz, hogy azt, ami előtted vagyon, kezedről hertelen ki ne bocsássad és ugyan kötve higyjed komádat. Minden ember ember: de nem minden ember jámbor. Egyníhányszor a szép szín alatt igen hatható méreg van elrejtve.