Egy madarász szérűt csinála a mezőn és hálóját megvette és önni vete a madaraknak a szűriben. Látván azt egy rigó, monda: Jó ember. Mit munkálkozol itt és mit csinálsz? Felele a madarász: Várost építek itt. És a rigó elhívén madarásznak beszédit, elmene onnég a madarász és elrejtezék. Oda menvén a rigó, hogy megnézegötné a madarásznak épiletit, látá ott az önnivalót. És midőn reá ment volna, ottan reája burítá a madarász a hálót és megfogá a rigót. Midőn oda futamnék a madarász, hogy kivenné a rigót a hálóból, monda a rigó: Ó ember, ember, bezzeg hitván építő vagy. Ha te olyan várost építeni akarsz, nyilván nem sok polgárokat avagy lakosokat találsz beléje.
E fabula ezt jelenti, hogy a közenséges társoságnak, és annak ő hasznájának semmi nincsen nagyobb ártalmára, mintha a fejedelmek megváltoznak az ő tisztekben és kegyes gondviselőkből kegyetlen nyúzók-fosztók és tirannosok lesznek. Efféle vérszopó fejedelmek alatt nem sokáig állandó a közenséges békösség és a közenséges társoságnak ő állapatja nem állandó, hanem elbomol és nyavalyás élet leszen belőle. Ez okáért e fabulából tanoljanak ez urak, hogy elhagyják a kegyetlenséget és a sok nyúzást. Mert ha esztelen kegyetlenségből megrontják a szegény alattvalókat és mindenütt hálót vetnek azoknak, mi leszen végre benne? Pusztaságban leszen birodalmok, hova marad meg az Istennek kemény haragja és bosszúállása. Jaj, mond az Isten, annak aki prédál: Nyilván ismeg megprédáltatol. De e mostani veszett időben nem hiszik azt az emberek. A pap költötte, úgy mondnak: hányd is el ez okáért a csörcet. De az Isten sem siet, sem késik.