Háló


mellyel a megtestesült ördeg: a pápa Antikrisztus Hispániába az együgyű jámbor keresztyéneket, az evangéliomnak követőit hallhatlan álnakságokkal és mesterségökkel megkörüli, kikeresi, megfogja és minden marhájokat elvévén, kimondhatlan kegyetlen kényokkal megkényozza és rettenetes halálokkal megöli az ő piléses hóhéri és az ő bolond szolgái, a megvakított fejedelmek által.

 

Egy jámbor keresztyén és tudós hispanyol által:

Gonsalvius Reginaldus által íratott és kiadatott

 

anno domini 1570.

 


Az keresztyén olvasónak Istennek kegyelmességét és békességét kívánjuk az Istennek fia, az Jézus Krisztus, mü urunk és közbenjárónk által.

Ezt e könyvet, atyámfia, deák nyelven hozták urunknak, a mi felséges és kegyelmes királyunknak. Azt elolvasván, mikoron őfelsége látta volna az iszonyú dolgokat, melyeket a megtestesült ördeg, a pápa Antikrisztus Hispániába és Olaszországba cseleködik az ő piléses csimaszi és hóhéri által; minemű hallhatlan álnokságokkal megkörnyéközik, kikeresik és megfogják a szegény együgyű jámbor keresztyéneket, kik Istennek kegyelmes akaratjából az evangéliomnak tiszta és üdvösséges tudományát megesmerték és annak hittenek és engödtenek; és minemű külemb-külembféle rettenetes kényokkal megkényozzák és megszaggatják és megölik őket, miképpen ennek utána ebben a könyvben megolvasod és meglátod: tetszett ez okáért urunknak, a mü felséges királyunknak, hogy e könyvet magyar nyelvre tolmácsolnák és kinyomtatnák. Költséget is adott a nyomtatásra.

Ha kedig ennek a tanácsnak az ő végét meg akarod érteni, tehát ennek értsed lönni. Őfelsége urunk az ő alattvalóinak és híveinek és az egész magyar nemzetnek e könyvvel meg akarja mutatni a megtestesült ördeget, a pápa Antikrisztust, kit ez elmúlt üdőkben mindnyájan tőleg megvakíttatván ájtatoson tiszteltünk, követtünk, becsüllettünk és imádtunk és mindenbe engedelmesek voltunk őneki és mindeneket szenvedtünk nagy békességgel tőle. Miképpen mostan is ugyanazon ördeget imádnak és tisztelnek Hispániába és Olaszországba és egyníhány németországbeli tartományokba az emberek a fejedelmekkel egyetembe, kiket elcsalt és megvakított külemb-külembféle álnokságos mesterségökkel és fogásokkal, és kiknek az üdvességes mennyei tudomány: az szent evangélium meg nem jelentetett.

 

*

 

Ezért ítéli meg az Isten az világot igaz ítélettel, és az álnakságos lator ördegnek birodalma alája adta, ki annak utána megvakítja őket és az ő kedves akaratja szerént hordozza őket minden rútságos és iszonyúságos bűnekben, melyekben mindaddig dörecskéli őket, méglen ez világ szerént is elveszti és annak utána pokolba elviszi őket.

Ennek e rettenetes isteni ítíletnek példáját megolvashatod és megláthatod ebben e könyvben, melyben az jámbor keresztyén bölcs mester: Reginaldus Gonsalvius renddel megírta, minemű hálót kötött az álnakságos ördeg, mellyel beköríti a szegény ártatlan keresztyéneket Hispániába és Olaszországba, és minemű röttenetes kényokkal megöli őket, mindazokat az jámborokat, kik a Krisztus Jézus evangéliomának hírét hallották és abból valami szikrácskáját vötték az Isten és az ő áldott szent fiának, a mü urunk Jézus Krisztusnak igaz esméretinek; és kik kezdették valamennyére a pápát az ő piléses darabantival mint az ördegnek helytartóját és veszedelmes Antikrisztust megutálni.

 

*

 

Ennek okáért atyámfiai keresztyén magyarok: eszünkbe kellene vönnünk az Istennek nagy irgalmasságát és véghetetlen kegyelmességét, melyet mühozzánk megmutatott és velünk művelt evvel: hogy a mü felséges és kegyelmes fejedelmünket, János Királyt, az nagy János királynak fiát münekünk adta és mindeddig őtet közettünk megtartotta és az ördögöknek ennyi sok álnakságok, csalárdságok, kegyetlenségek ellen kegyelmesen megtartotta és őtet mind az ő, mind az ő áldott szent fiának igaz esméretire hozta az ő szent igéjének általa; mondom, ezeket mind eszünkbe kellene vennünk és mindenkoron, mind reggel s mind estve térdre állván, felemelt szűvekkel és kezekkel hálákat kellene adnunk a kegyelmes Úristennek e nagy és kimondhatatlan ajándokért. És szünetlen kellene könyörgenünk, hogy az ő áldott szent Fiában, a mü urunk Krisztus Jézusban ennek utána is könyörülne rajtunk és kegyelmesen megtartaná a mü felséges jámbor fejedelmünket mind testben, mind lélekben, hogy az ő isteni felséges jóvoltából ennek árnyéka alatt megmaradhatnánk. Amen.

AZ ÖRDEG HÁLÓJÁRÓL ÉS ANNAK
 KÖRNYÜLÁLLÓ DOLGAIRÓL

Ezt ez ördegnek hálóját deákul nevezik inkvizíciónak, azaz mesterséges kikeresésnek. Miképpen csoda álnakságos fogásokkal és ravaszságos módokkal szokták Hispániába és Olaszországba megkörnéközni, kikeresni, kifogni, megkényozni és röttenetes halálokkal megölni a szegény keresztyéneket, kik valamiképpen megismerték igazán az Istent és az ő áldott szent fiát, a mü urunk Jézus Krisztust és eszekbe vették, hogy a római pápa az ő piléses seregével a nyilvánvaló Antikrisztus és a dühös ördegnek ő országa, és meg kezdik azt utálni és megvetni.

Ki által és miképpen köttetett légyen ez ördegnek hálója: azt is megmondom rövideden. Mikoron a római császár, Titus elrontotta volna Jeruzsálemet a mü urunk Jézus Krisztusnak megölése és halála után, és a zsidó nép rettenetesképpen elveszett volna és annak maradékja rabbá esett volna: külde Titus császár nagy sokat a rabok közül Hispániának tartományiba, hogy ott rabotálkodnának. Laktanak ez okáért a zsidók Hispániának tartományiban mindattól fogva, hogy Jeruzsálem elveszett, egyníhány száz esztendeig. És hitekben senki nem bántotta őket, és senki nem kénszerítötte őket az ő hiteket elhalni és más hitet követni.

Vannak ezek mellett Hispániába egyéb nemzetek is. És Hispánia ellenébe, a tengerelve vagyon egy ország, melynek Mauritánia neve: abban vannak fejír szerecsenek, nagy és népes ország, kik eleitől fogva pagánságban éltenek. Mikoron ez okáért az ördegnek országa, a pápaság Rómába és Rómából a piléses Antikrisztus szolgái által az egyéb országokba gyökeret vert volna és immár a királyokat és fejedelmeket minden voltaképpen megbűvölték és megbolondították volna: mindent az ő kívánságok szerént cseleködtenek és végre vittenek.

Mert nemde bűvölés és gyalázatos bolondság volt-é az, hogy a királyok és fejedelmek az ő méltóságokról, mellyel az Isten őket mint az ő helytartóit kegyelmesen megajándékozta, elfeledköztenek és azt hátrahagyván, az avas piléses dög előtt, mint Isten előtt térdre estenek és lábait megcsókolgatták? Bezzeg erősen kacagta ezt az ördeg, hogy a királyokat, fejedelmeket erre vihette, hogy egy büdös gömbecet annyira tiszteljenek.

Nem küsebb bolondság volt annak utána, hogy a királyok és fejedelmek az ő esztekelésekből országoknak majd nagyobb részét nekik engedték. Ott annak utána minden kévánságok szerént rendeltenek mindent: egy részét az országoknak kardinálságokra, egy részét érsekségökre, egy részét pispekségökre, prépostságokra, kananokságokra; egy részét oltármesterekre és misemondó papokra; egy részét apáturakra és számtalan sokféle barátokra. Eképpen az országoknak nem a küsebbik részeit elfoglalván és azokban meggyökerezvén, annyira praktikáltanak gyóntatásokkal, misemondásokkal és mindenféle képmutatásokkal, hogy senkitől semmit nem tartottanak, sem királyoktól, sem fejedelmektől, sem senkitől. Mert a nagy ördegnek, a pápának oltalma alatt voltanak, és akármit cseleködtenek, mindenkoron megmeneködtenek. Ha gyűlésbe az ország dolgaiért kellett menni: érsek, pispek, apát- és kanonokuraim elől ültenek, ott diktáltanak az országnak dolgairól. Bezzeg hátrább kellett a több rendeknek ülni, és a szent atyákat igen hallgatni. Addig forgatták az piléses ledérek az ő szalai kaszájokat, hogy még a fejedelmek és királyok is féltenek tőlek.

Ím, egy históriát kell mondanom ennek bizonságára.

Mikoron írnának Krisztus urunk születése után 1538: bírja vala az két országot, Magyarországot és Erdélt az boldogemléközetű Nagy János király, urunknak őfelségének az idesatyja. Akkoron kedig a kegyelmes Isten mind lecsendeszítötte vala a mü felséges királyunknak, János királynak minden ellenségit, annyira, hogy Segesvárott az urak előtt az asztalhoz támaszkodván mondá:

– Istennek hála, az én ellenségim annyira lecsépelve vannak, hogy senkitől immár semmit nem tartok. Hanem a két nagy bakot bocsátom immár össze: aki nyerheti, megválik.

Akkoron kedig tiltúl villámni kezde mind Magyarországba, mind Erdélben az Úristennek igéje. De miért hogy a többi közett nyilvábban kezde prédikállani a Szántai István mester: arra inkább dühödtek vala az piléses pápa darabanti. Fráter György ez okáért, az váradi pispek és kéncstartó etc. (mert egy pokolbeli akasztófára eleget rakott vala fel az titalokba) és ama herélt Statilius, gyulafejérvári pispek, a szent szűzességnek nagy patrónusa, és a nagykápájú egri érsek, a Frangepán a több piléses társokkal egyetembe addig kalapálának a felséges János királyon, hogy végre nem tehete egyebet benne: hanem bé kelle hozatni a szegény jámbor István mestert. Segesvárott reája a királyra túdulának a sok piléses hárpiák és mind könyörgésekkel, mind fenyegetésekkel arra akarják vala vinni a királyt, hogy mindjárást megégettetnéje minden törvénytétel nélkül, miért hogy Luther volna. De a király, miért hogy istenfélő és eszes vala, nem akará kedveket tönni, hanem disputációra engedé a dolgot. Elbolondulának ebbe a piléses hárpiák. De mikoron soha el nem vonhatnák a királyt az ő kimondott szentenciájáról, úgy küldének Váraddá ama fünces csácsogó fráter Gergelért és több barátokkal, papokkal béhozaták azt Segesvárra. A király kedig két arbitert szörze, a bódogemléközetű Adrián doktort, a fejérvári vikáriust és Kálmáncsei Mártont, ki akkor fejérvári oskolamester vala. Mert tudja vala a király, hogy mindenik tudós ember volna. És titkon vélek traktálván, megértötte vala még azelőtt, hogy a pápaság ördögi lelemén volna. Segesvárott lőn az disputáció. És sok varjúk: barátok, papok egy ártatlan galamb ellen, az jámbor István mester ellen harkalának. És minden ügyeközetek és fő álnakságos mesterkedések ez vala: hogy a sok és szünetlen való csácsogásokkal bedugnák szegénynek a száját, hogy semmit nem szólhatna. És így lött volna; de az Úristen támaszta melléje egy tudós embert, orvosdoktort, Rezenei Jánost. Az fogá pártját a szegény István mesternek. És nemcsak argumentumokkal, hanem végre Das dich Gotts-szal is kezde a barátok- és papokhoz. Egyníhány nap múlva az arbiterek bevivék a disputációt a királynak, mondván neki:

– Felséges urunk, tefelséged legyen münekünk segétségül, hogy e tiszttől megszabadulhassunk, mert külemben el kell vesznünk. Test szerént elveszünk, ha igaz ítíletet teszünk ez jámbor István mesternek tudománya felől. Mert egyebet nem mondhatunk, hanem amit szól, amit disputál és tanít: merő igazság. Mert tiszta szentírást szól és forgat. A barátok, papok dolga semmi nem egyéb, hanem csak fabula, emberi véleködés és heábavaló csácsogás. De ha mü ezeket tisztán megmondjuk etc., elveszünk pispekünk miatt és a több érsekek és pispekek és urak miatt. Ha kedig István mester ellen pronunciálunk és elkárhoztatjuk: Istennek haragja lészen rajtunk és az örök kárhozatnak leszünk fiai. Ez okáért könyörgünk tefelségednek, hogy felséged ne hagyjon, felséged találjon valami módot a dolognak, hogy megmeneködhessünk, etc.

A felséges király biztatni kezdé őket, mondván:

– Ne féljetek. Én is eszembe vöttem a dolgot, hogy igaz az István mesternek tudománya, és hogy a pápaság semmi. De nincs mit tönnem az urak ellen. Mindazonáltal módot találok hozzá. Legyetek csak veszteg.

Estve három órakort a sok pispekek és pap urak mind udvarhoz menének. És előállván Fráter György kéncstartó, a többiek orátora lévén, rövid beszéddel szóla a királynak:

– Felséges urunk! Mü vagyunk a lelkipásztorok. Münekünk kell vigyáznunk az anyaszentegyházra. Ez okáért kívántuk tefelségedtől, hogy ide hozattatnád az heretneket és megöletnéd, hogy a többi megröttenne és ne kezdenének a római szentegyház ellen tanyítani. De tefelséged nem a mü akaratunk és kévánságunk szerént cseleköszik, mert itt disputáltatja felséged az heretnek latrot, és egyebek is bészíjják ezt e mérget tőle. Bizon, mü ezt tefelségödnek nem tudjuk szolgálni. A szentséges pápa atyánk is nem jó néven veszi tőled. Nem kellene itt semmi disputálás. Mert az anyaszentegyház régen elkárhoztatta efféle heretnek latrokat. Fejeken hordozzák készen a szentenciát. Nem kellene ezekkel még mulatni, etc.

Mikoron Fráter György orációját elvégezte volna, mondá a király:

– Törvéntelen nem akarok senkit megölni. Adjatok bűnt hozzá, ím törvént láttatok reá. És amit a törvény hoz, ügy bűnhődjék meg.

Mondá Statilius, a gyulafejérvári pispek:

– Nem elég bűn-é ez, hogy a szamár ezt mondja, hogy az áldott szentmise semmi, hanem ördögnek találmánya? Ezt is mondja az heretnek szamár; hogy két szömély alatt kell kommunikálni a paraszt népnek. Maga csak a szentséges papoknak rendelte ezt e szentséges áldozatot a Krisztus.

Felelé a király:

– Pispek uram. Egy kérdést kérdek tőled. A görögöknek gyüleközete igaz keresztyéni szentegyház volt-é?

Mondá Statilius:

– Igaz.

Mondá a király:

– A görögöknél nem volt a mise, most sincsen. Mire nem lehetnénk mü is anélkül? És a görögök mindnyájan kommunikálnak két szömély alatt és úgy tanyították őket a szent pispekek, Krizosztómus, Cyrillus és a többi. Ha a görögök azért bűnt nem vallnak, miért nem kommunikálhatnánk mü is két szömély alatt?

És a pispekek mindnyájan elnémulának. Mondá a király:

– Én ennek az István mesternek azért pártját nem fogom.

Felelé Fráter György:

– Ha felséged nem teszen róla, mü is nyilván más írrel kötjük.

És nagy haraggal mind elmenének a király elől. Éjjel kilenc órakor elhívatá a király az István mestert és Bácsi Ferenc és Kassai János jelenlétébe mondá neki:

– István mester: micsoda új tudománt találtál?

Felelé István mester:

– Felséges uram, kegyelmes fejedelmem, nem új tudománt találtam, hanem találva és készen leltem az Istennek nagy kegyelmességéből. Mert a prófétáknak, Krisztus urunknak és az apastaloknak tudománya. Akinek szükség volna az üdvösség, nyilván ezt kellene követni.

Mondá a király:

– Jó atyámfia, István mester! Ha mü azt akarjuk követni, nem tudom, mint jársz, mind te s mind önmagam. De hagyjuk az Istenre: ő tudja, mint kell lönni. Jó atyámfia, ne maradj az én országomba, mert az urak megfognak és megölnek. Mert én meg nem oltalmazhatlak ellenek. Talán magamnak is valami búm támadna belőle. Ez okáért menj el. Add el minden marhádat és menj más fejedelem alá.

És bőv költséget néki adván, erősen parancsolá Ötves Kristófnak és a többi kassai polgároknak, kik elhozták vala is, hogy éjjel az István mestert elvinnék és békével hordoznák. És ekképpen meneködék meg az ördeg Hárpiáknak közekből az jámbor és eszes királynak jóakaratjából.

Ezeket mind előszámláltam, hogy ezekből eszedbe vönnéd, hová hágtanak volt a piléses gonosz emberek, tudniillik olyan méltóságos tekéntetökre, hogy még a felséges királyok is féltenek tőlek és az igazat, melyet láttanak és megesmértenek, azt sem merték követni és cseleködni. Bonfiniusnál olvasd meg az históriát János pispekről, ki előszer váradi, annak utána esztergomi érsek lőn. Az elárulá Mátyás királyt. De mégis annyira forgatá az ördegnek kaszáját, hogy utána kelle járni és erősen kelle az áruló latrot követni. Mert pártot üte az jámbor királyok ellen, melyet könnyen megművelhete a bolond urak közett, miért hogy főkancellárius és primas Hungariae vala etc. Efféle példákat sokat hozhatnánk elő: de hadd járjanak.

Így lőn Hispániában is, mikoron a római pápa Antikrisztus ezt ez ördegnek, az ő atyjának hálóját fel akarná vonni, hogy azáltal az ő méltóságát és országának hatalmasságát megoltalmaznája, és kéncseknek véghetetlen sokságát ezáltal gyűjteni akarnája. Parancsolá Szent Péternek átka alatt, hogy a zsidókat mind, kik egész Hispániának tartományiba volnának, az ő hite (melyet azért keresztyéni hitnek mondja, evvel a szent névvel az ő undok, utálatos bálványozását és supersticióját palástolván) alája fegyverrel hajtaná az hispániai király. Az hispániai királynak nem lőn mit tönni, mert fél vala az átoktól, hogy a pápa purgatóriumba űzi lelkét, ha nem műveli. Ez okáért keményen parancsolá a király: valaki az ő országába akarna lakni, vagy zsidó, vagy görög, vagy maurita avagy szerecsen volna, tehát megkörösztölködnék és a római pápának hite alá adná magát. Sokan ezek közül nem akarának megkeresztelködni; ez okáért ezeknek marhájokat mind a pápának és királynak foglalák. És megfogák őmagokat és nagy sokat megölének bennek. Látván ezt a többi, nem lőn mit tenniek hanem megkeresztelködének. De a keresztelésnek előtte nagy ajándékokat kelle nekik offerálniok a pápai szentszéknek, és az új isteni szolgálatra. És eképpen nagy sok kéncset gyűtének az offerendákból, melyekkel megfosztják vala szegényeket. De hogy e számtalan sok kéncsgyűtés meg nem szünnék, úgy köté a pápa ezt a hálót, az inkvizíciót, hogy evvel nemcsak meggazdagulna, hanem az ő undok bálványozó országát is megoltalmaznája, hogy sem Hispánia, a sok tartományokkal, sem az újonnan megkeresztelt zsidók a több népekkel el nem szakadhatnának tőle. Minemű háló kedig ez legyen, ím meghallod.

Mineműek és kicsodák legyenek az inkvizítorok, azaz a pápa ördegnek vadászói, kik a hálót forgatják és a szegény keresztyéneket kivadásszák és megfogják s megölik?

Rendele a pápa nagy sok piléses papokat, és azok mellé ada nagy sok barátot, kik a papoknak mint súgó tanácsadói volnának. És azokat csoportonként küldé Hispániába az hispániabeli tartományoknak és azoknak vármegyéknek számok szerént. És nagy sok búcsúleveleket és egyéb parancsoló leveleket nekik adván. Azt hagyja az hispániabeli királynak, mind a több fejedelmeknek, hogy mindenütt megoltalmaznák őket és minden voltaképpen segítségül lönnének nekik. Mert ha valaki külemben cseleködnék, azt örök átokba és kárhozatra vetnéje. És hogy az hispániai király jobbakaró lönne e szent dologhoz: ennek a szent inkvizíció (mert úgy nevezi vala; azaz szentséges vadászásnak) jövedelmének a harmadát neki ígéré. Befogadá ez okáért a király az országba a nagy sok papokat, barátokat. És azok eloszolván a tartományokba, szent atyáknak, a hitnek támoszinak, az heretnekségöknek és isteni káromlásoknak kivadászóinak és kiirtóinak nevezik vala magokat; maga mindnyájan tudatlan szamárok volnának, kik semmi szentírást nem tudnak, sem értnek vala. Miképpen mostan is semmi nem egyebek. Ezek kezdenek ez okáért széllel járni és házonként a népeket tanyítani. Mert egyébként nem prédikálnak soha Hispániába. Egy egész város megéri vasárnapon két misével. Emléközet sincsen ott a prédikációról. Taníták kedig a népet nagy füzetésekért, nem az Úristen igéjére, sem az ő parancsolatira: hanem az Ave Mariára, Salve Reginára, Paternosterre és Credóra. Annakutána tanyíták őket a római szentegyháznak öt parancsolatjára, melyek nélkül nem üdvözülhetne senki. Melyek ezek? Innepnapon misét hallj. Esztendőig egyszer meggyónjad minden bűneidet egy pap vagy barát előtt és végy ódozatot tőle. Nagyhétben végy Urat hozzád, egy szömély alatt. Mindenekről adjad az igaz dézmát. Gyakorta bőjtelj, kiváltképpen a nagybőjtben, és minden szeredán, pinteken és szombaton és egyéb napokon az anyaszentegyháznak szörzése és rendelése szerént. Bőven offerálj a miséhöz minden vasárnapon, kiváltképpen az jeles búcsús innepeken. Ez jeles és üdvösségre szükséges parancsolatokra tanítják a szent atyák a népeket. És abból vesznek nagy dicsíreteket, hogy ők szent atyák és a hitnek oszlopi. És a pápa konfirmálta őket a királlyal és a több fejedelmekkel egyetembe. Azonközbe mindenfelől kímeket bocsátanak a szegény zsidók és a több, erővel megkeresztöltetett népek után. Ésvalahol egyet megkaphattanak közülek, ki csak egy kemény szót ejtett a hit, avagy keresztség, vagy pápa ellen, annak minden marháját ottan elragadták, őtet pedig megfogván, a magistratus kezében adták. A magistratus mindjárást kész volt és szörnyű kénzásokkal megölték őket, elannyira, hogy minden nap nagy sokat megöltenek szegényekbe. És ekképpen számtalan sok kéncseket gyűjtöttenek sok üdő- és esztendőtől fogva.

De immár hogy az kegyelmes Istennek akaratjából az igazság előtámadott és az Istennek igéje vagy negyven esztendőtől fogva prédikállani kezdetett: sokkal nagyobban dühöskedik az ördeg ez vadászók és kegyetlen árulók által mind Hispániába, mind Olaszországba és kimondhatlan nagy álnakságokkal és mesterségökkel megkörnyéközik, bekörítik, megfogják a szegény keresztyéneket, minden marhájokban zsákmánt tesznek és annak utána rettenetes sok kénzásokkal megölik őket. Miképpen ennek utána meg kezded olvasni és látni ebben a könyvecskében. Nyilván meglátod ezekből, hogy az Isten fia, a mü urunk Jézus Krisztus nem ok nélkül mondotta az ördeget öldeklőnek és gyolkosnak.

 

*

 

…Olaszországban is szinte olyan inkvizítorok és vadászók vannak, csakhogy hertelenb ördeg hordozza azokat. Mert valamely embert érzenek, hogy igaz keresztyén és marhácskája vagyon: azt hertelen megkapván, éjjel a város piacán felakasztják és egy öregbetűs cédulát írnak a mellyére: „LUTHERANUS ERAT”. Ez az ő okadásuk. A bolondított fejedelmek és magistrátusok minden nap szömekkel ezt látják, és egy szót sem szólnak érötte, hogy az pápa darabanti, az piléses hóhérek olyanképpen vesztik a szegény ártatlanokat, az ő alattokvalóit. Bezzeg nagy bolondság ez!

A mostani pápa is olyan fővadász volt Olaszországban. Mostan is, mikoron az vadászók nagy sok keresztyén foglyokat hoznak Rómába, ottan nagy tüzeket csináltat és megszentenciázza őket és úgy viteti annak utána őket a tüzekbe. És ott állván, szömével reánéz, mint égetik őket, és igen erősen sír. Mikoron mind megégeték szegényeket, mind férfiakat, leánzókat, asszonyállatokat – bemégyen annak utána Szentpéterbe és ott felöltezik misemondó ruhákba (mert annak előtte is efféle-műves volt: misemondó domonkosbarát, ama fecskés-féle) és azt mondja:

– Requiemes misét kell szegényekért, kik megégtenek, mondanom.

Látod-é, mely igen kegyelmes a szentséges római pápa-anyánk? Mind megégettette a sok ártatlanokat, a sok jámbor keresztyéneket, mostan kedig könyörül rajtok és misét mond lelkekért! Hát nem játszik az ördeg a gonosz latrok által, és ha meg nem csúfolja az emberi nemzetet? Ám lássa minden jámbor keresztyén ember! De nyilván e sok latorságnak is valaha vége leszen. Mert az Isten még megjelenti a fejedelmeknek és minden népeknek ezt az istentelen és gonoszságos döget, akármint forgassa magát. Mert megteljesedik a prófécia rajta, melyet jövendöltenek a szent próféták és az apastalok felőle: Izaiás II., Malakiás 2.; 2. Thessal. 2.

 

*

AZ PÉLDÁKRÓL, MELYEKBŐL MEGLÁTSZIK,
MIKÉPPEN GYAKORLJÁK MAGOKAT AZ VADÁSZOK A KERESZTYÉNEK
ELLEN AZ Ő ÁLNAKOSÁGOKKAL ÉS KEGYETLENSÉGEKKEL
PONTIUS JÁNOS, LEGIONEI

Mikoron írnának Krisztus urunknak születése után 1559.: szeptember havának 24. napján nagy sok jámbor keresztyéneket hozának ki a fogságból Hispalis városnak piacára és ott megszentenciázák őket. Azok a keresztyén foglyok közett, kik az keresztyéni tudománról vallást tesznek vala, hozák ki ez jeles embert is, Pontius Jánost, ki Pontius Rodericusnak, az bailenii gróf fiának fia vala, jeles és nagy nemzet, ki régen megtanólta vala az Istennek igéjét és abban gyakorlotta vala magát egyníhány esztendeig. Miképpen én azt jót tudom, mint az, ki sok esztendeig egymás után ides barátságban éltem vele. De nem csak én tudom, hanem nagy sok jámbor, kik esmerték őktet és tudják az ő istenességének az ő mivoltát és jámborságának tekéletes voltát. Mert noha nagy nemzet vala és az ő atyai jószágából nagy ezvilági pompaságban élhetett volna: de nem művelné, hanem a szegény jövevényeket és az egyéb nyavalyásokat és nyomorultakat kedvelte és szűve szerént szerette és atyai marhájából táplálta és annyira megsegítötte őket, hogy ugyan elszegényedék belé. Abból ezvilági emberek külemb-külembféle ítíleteket tőnek felőle, müvelhogy bolond volna. Némelyek kedig tékozlónak mondák. Némelyek babonásnak mondják vala az jámbort, mint ez világban szokott lönni. Mert világ – világ, kinek igen kába és ugyan bolond ítíleti vagyon istenes dolgokban. De ő igazhitű ember vala és igen jó lelkiesméretű. És noha szegénnyé lött vala, de azt oly igen jó kedvvel viselte és nagy lelki örömmel tűrte, mintha igen kazdag volna. Ugyan is bizony igen kazdag vala; de az Úristenbe!

Mikoron ezt a jámbort megfogták volna az vadászok, egyníhány holnapig erősen vesződének és disputálának véle a fogházban: de semmit nem tehetének neki. Üdő múlva bocsátának egy legyet mellé a fogházba. Az kedig egy álnak, gonosz ember vala, az pápai tudományba igen gyakorlott, minden álnakságos fogásokkal teljes. Ez úgy, mint(ha) egy fogoly lenne, színetlen csépel vala az Pontius Jánoson. És ezer módon inti vala az elhajlásra: hogy elállana az igaz hit és tudomán mellől. És annyira cséple rajta, hogy szegény elhanyatlék és elhagyván a keresztyén hitet, a pápaság mellé álla.

Ez kedig noha emberi gyarlóságból lőn eképpen, de a mi Urunk Jézus Krisztus nem hagyja el az ő juhait. Hanem a szegény elhanyatlottat esmét felemelé és felsegíté és megerősíté azt nagyobban, hogy nem mint annakelőtte. Mert mikoron egy nappal mártíromságának előtte bejött volna a konfesszor hozzája a temlecben, hogy meggyóntatnák őtet halálra, a keresztyéni tudományt minden állhatatossággal megoltalmazá a konfesszor ellene az Úristennek igéjéből, mind az foglyoknak, mind az áruló szolgáknak és poroszlóknak hallatára.

Mikoron megvetnéje az gyónást és igen megpirongatnája a gyóntatót, megkérdé őtet a gyóntató: mi oka volna annak, hogy nem akarna meggyónni? Holott másszor gyakorta gyónt volna? Felelé Pontius János:

– Hogy azelőtt egyníhányszor meggyóntam: nem énéröttem műveltem, hanem az én keresztyén atyámfiaiért, hogy azoknak az ő gyarlóságokban botránkozására ne lönnék, ha meg nem gyónnám. És a gyónásban oly konfesszort kerestem és választottam magamnak, kivel szólhattam a keresztyéni tudomány felől, az Úristennek igéje felől. De mostan ez a gyónás (úgy monda) énnekem nem szükség.

Mikoron annak utána megszentenciázák őtet a szent vadászok, ezt olvassák vala a szentenciázásnak cikkeli közett: müvelhogy igen megutálta volna Pontius János a nagy bálványozást, melyet művelnének a pápások a kenyérnek imádásában mind a misében, mind a mise kívül, midőn processzióban hordoznák Úrnapján, avagy midőn a betegökhöz vinnék. Vádolnák vala ez okáért őtet, mivelhogy mikoron az misés kenyeret az betegekhöz vinnének: Pontius János soha térdre nem esett volna előtte, hanem vagy más utcára tért volna előtte, avagy hátratért volna, hogy a papozlárt előlről ne találná, csak hogy térdre ne esnék a kenyérhordodzó pap előtt, mely kenyeret ők Úrnak nevezik. Annak utána evvel vádolnák vala őtet, hogy bemenvén a templomba, mikoron a papozlár felmutatná a kenyeret az népeknek imádásra, Pontius János nem imádta volna azt, hanem háttal fordult volna hozzája.

Annak utána avval is vádolják vala, hogy gyakorta odament volna az helyre, ahol szokták megégetni az Luthereket, és mórált volna, és elmélködett volna, szömeit az égbe vötvén. Úgy vagyon: gyakorta műveli vala ezt, és ugyan sírva panaszolkodik vala az Isten fiának az vadászoknak kegyetlenségökről, és kévánja vala ezt tőle, hogy Szentlelket adna néki, müvelhogy ő is valaha erős és bátor szűvvel vallást tehetne az ő igazságáról és az mártíromságnak koronáját vehetné.

Annak utána avval is vádolják vala őtet a szentenciának kimondásában, hogy Urat nem vött volna a paptól az nagyhétben, hanem szolgáit elküldette volna valahová; és annak utána azt mondotta volna előttek, hogy immáron oltárhoz járt volna.

Az embernek megigazulása felől az Isten előtt azt hirdette volna, hogy csak az Jézus Krisztusban való hitnek általa Jönne, az ő érdeméből.

Az Krisztus vérénél több purgatóriom nem volna.

A pápának bulcsós levelei haszontalanok volnának és semmirekellők.

A pápa semmi egyéb nem volna, hanem az Antikrisztus és ördegnek helytartója.

Ennek ez jámbor hív keresztyénnek, az Pontius Jánosnak tiszta vallását meg akarák a szent vadászok rontani. Ennek okáért azt költék reá, mivelhogy halálakort az ő hitének vallását megmáslotta volna és a római anyaszentegyháznak hite mellé állott volna. És ezt e hírt hintik vala mindenütt a község közett. De az ördegtől megvakítottak nem vötték eszekbe, hogy önnön írásokkal mást bizonyítnak vala felőle! Mert az ő kinyomtatott szentenciájukban ő magok tesznek bizonságot felőle: hogy azért égöték meg, miért hogy megátalkodott volt és keményen fogta volt a Lutherséget, hogy soha nem akart elállani mellőle. Abból eszedbe veheted, keresztyén ember, mely igen hazugok legyenek a szent atyák, és hogy az vadászok nem szégyenlik az undokságot, mint a cigányok az lopást.

 

*

JULIAI FERDINÁND

Ez egy igen kicsin emberke vala, száraz és esztevér; ugyanis Kis Ferdinándnak híják vala. Ez Hispániából kiment vala Németországba. És ott sok tudós férfiakkal megismerködvén, megtanolá tőlek az Istennek igazságát és igéjét. És mikoron a Szentléleknek esztekéléséből haza akarna menni Hispániába, két igen nagy hordót megtölte jó és keresztyéni könyvekkel, melyek hispániai nyelven valának nyomtatván, hogy azok által sokan Hispániában megépíttötnének a keresztyéni igaz hitnek dolgaiban.

Vala pedig igen nehéz ezeket bevinni Hispániába. Mert a szent atyák mindenfelől megőrzik vala az utakat, hogy egyet se hoznának afféle könyvekbe be az országban. Mert nemkülemben tartják ők efféle könyveket, mintha ennyi mérges skorpiókat avagy egyéb mérges állatokat hoznának be az országba. Igen félnek az mennyei világosságtól, hogy az be ne menjen az országban, hogy az emberek el ne szabaduljanak a sötétségből és meg ne lássák ördeget és annak országát: azaz a pápát minden piléses latraival, mely igen rút! És hogy el ne idegenüljenek tőlek.

No, akármint őriznek vala a szent atyák minden áruló szolgáikkal, az Juliai Ferdinánd Istennek jóakaratjából behozá a két hordó könyvet Hispániába és szinte Hispalis városba béhozá őket. És midőn jóüdeig nagy sokan megépültenek volna a keresztyén könyvekből, valami hamis keresztyén az atyafiak közett lévén, beáruló a könyveket a vadászoknak. Nagy nyavalyákba jutának a szegény keresztyének az gonosz áruló miatt. Mert igen sokat megfogának közületi, annyira, hogy az vadászok nem találnának elég fogházokat nékiek. Láttál volna akkoron csak Hispalis városban nyolcszáz foglyot, kiket egyúttal megszentenciázának. Huszat is megégetének csak egy rakás fán.

Azok közett legelőszer is megfogták vala az Juliai Ferdinándot. De majd egész három esztendeig tarták fogva halálos temlecbe. Gyakorta megkényozták szegényt, annyira, hogy ugyan elfáradtanak az hengérek rajta. Csodálatos erővel szerette vala az Úristen őtet olyan kicsin száraz testben. Soha úgy nem cseleködhetének véle az hengérek, hogy visszahozván őtet a kényozó boltból és a több foglyok közett előhozván őtet, örömmel nem vigasztolta volna a foglyokat, és hogy örömet nem beszélett volna nékik az ő diadalmáról és az ellenkedőknek gyalázatjokról.

Mikoron immáron a szentenciázásnak napján kivinnék és a várnak piacára hozták volna a több foglyok közikbe, hogy őtet is ott csúf ruhákba felölteztötnék, a foglyok kezett megállván, bátor szóval szóla nekik és vigasztalván, megerősíté őket, mondván:

– Szerető atyámfiai, vitézek! Ez az óra, melyben mint erős vitézeknek vallást kell tönnünk a mü urunk Krisztusunkról és az ő igazságáról. Annak utána egy kevés üdő múlva bizonságot teszen ő is müfelőlünk, és mennyországba felvészen, holott mindörökkön örökké ővele uralkodunk.

Hallván ezt az áruló szolgák, mindjárást erős csiptetőbe fogák a nyelvét és azt viselé mindvégiglen.

Mikoron a fára fel kellene hágni, leesék térdre és a mártíromsághoz az ő kész voltát, melyet ki nem mondhata nyelvével, miért hogy azt csiptetőbe erősen szorították vala, cseleködettel megmutatá: mert a grádicsokat, melyeken fel kell vala menni a tűzbe, megcsókolá. És minekutána az oszlophoz kötezték volna, és kötelékfákat raknának körüle, fejével int vala az ő társainak, hogy bátorok lönnének, és minden ijedség nélkül szenvednék a halált. Eképpen mutatá meg a szent mártír az ő keresztyéni vallásának állhatatos voltát, jó példát adván az ő keresztyéni társaságának.

Vala ott mellette halálakort egy jeles hipokrita, kit doktor Ferrandosnak hínak vala. Ez, mikoron immár mind elkészítötték volna a fát az gyújtásra, azt tudja vala, hogy megrémült légyen a szent mártír, szöme előtt látván az halált: megnyeré az helytartótól, hogy megszabadítaná a nyelvét a csiptetőből. Vala kedig olyan reménségben, müvelhogy visszavonnája az egész nép előtt az ő keresztyéni vallását, melyet azelőtt mind vallott vala. De sokkal külemben lőn. Mert mikoron Juliainak megszabadult volna a nyelve, nemhogy visszamondotta volna keresztyéni vallását, hanem újonnan kezdte azt vallani, és sokkal szebben és ékesben, hogynem mint azelőtt. Annak utána az hipokrita Ferrandos doktorra térvén, erősen feddik vala reája, mint arra, ki tudná ugyan az igazságot, de lelkiesméreti ellen azt eltitkolnája és üldeznéje. És mikoron ott állana és megijedett volna és semmit nem tudna néki felelni, ekképpen kezde kiáltani:

– Mit művelsz, Hispánia? Nagy népeket tudtál enyhíteni, egy marcana emberkét, háborúságtámasztót nem tudsz enyhíteni? Öljétek meg!

És az áruló szolgák, indíttatván az képmutató Ferrandos doktortól, halálos sebet vágónak a szegény mártíromnak a fején, maga immár ég vala a tűz.

Látod-é, keresztyén ember, mint erősítötte vala ezt e jámbort az Úristennek lelke! De mindazonáltal azt költék annak utána az átkozott vadászok, müvelhogy hitét megtagadta volna és a római szaregyház mellé állott volna. Ilyen hazug ördeg bánik ez hitván emberekkel. Ha emberek.

LEGIONEI JÁNOS,
 A SZENT ISIDORUS SZÖRZETBÉLI BARÁT

Ez annak előtte szabó vala Mexico városban, Újhispániában. Annak utána Hispalis városban jövén, baráttá lőn a szent Isidorus klastromában. Ott kedig akkoron a barátok mind az Úristen igéjét forgatják és megtanolják vala titkon. Őközöttek ez okáért ő is megtanolá az Úristennek igéjét és igazságát. Miért kedig hogy színetlen beteg vala, elhagyá a szörzetet és onnét máshová méne. Némünemű üdőben eszében juta néki, mely idesden tanyították volna őtet a barátok az Úristennek igéjére, és kévánságban esvén visszajöve Hispalisba, hogy esmét baráttá lönne. De nem lehete. Mert addig, míg ő amoda volt, innét a barátok mind elszöktek vala Németországba. Hallván azt, utánok méne Németországba és Frankfurtban találá őket. Onnég elmenvén, Genuába méne, hogy azokkal együtt lönne egy társaságban, kik ott letötték vala magokat.

Lőn kedig azüdőben, hogy Angliában meghalna az kegyetlen pápás Mária királyné asszony, mely az Jézus Krisztusnak szent gyüleközetét kikergötte vala Angliából. És annak helyébe hozták vala Istennek jó és kegyelmes akaratjából az Erzsébet asszont, mely tudós és jámbor, istenes asszony, mely mostan is, Istennek hála, bírja az országot és egész Angliát.

Tetszék pedig az hispanyoloknak, hogy az ő nemzeteknek jobb és alkolmatosb volna Anglia arra, hogy odamenvén, ott gyűtenének keresztyéni gyüleközetet. Eltekélék ez okáért ezt, hogy az angliaiakkal, kik hazamennének, ők is, az hispanyolok külemb-külemb társaságok közett bemennének Angliába. Együtt pedig nem mernek vala menni, mert lestől félnek vala. Mert tudják vala, hogy szertelen igen bánák az vadászok, hogy ennyien az barátok közül egyszersmind elszöktenek volna és a római pápának hite mellől elállottanak volna. És tudják vala, hogy semmi költségüket nem kímílenék, hanem utánok bocsátandók volnának az ő lator legyeket, kik mindenütt elvadásznák őket minden utakon. Azt is megértötték vala, hogy a vadászok a kobzóból bizonyos sommát megígértenek volna minden főtől az áruló legyeknek.

Ez e mü Jánosunk ez okáért egy társot mellé vévén, Ferrandos Jánost, jámbor, istenes embert, Németországon által kezde menni és Angliába ügyeközik vala. Mikoron Strassburgba jutott volna, megkapák őket ketten az áruló legyek egy kifogóhelyen Szélandiában, mikoron immár azon vonának, hogy általmennének Angliába.

Mikoron az áruló legyek reátaláltak volna és azt mondának neki:

– Ugyan tégedet keresünk vala és ugyan te kellesz vala!

Nagy bátoron ezt mondja vala nekik a mü Jánosunk:

– Ha engemet kerestek, ihol vagyok. Menjünk el bátor. Mert tudom, hogy az Isten velünk lészen.

Mikoron bevitték volna őket az városba, erősen megkényozák őket és azt kévánják vala tőlek, hogy megjelentenék az ő társaságokat. Kevés nap múlva a hajóba rakják vala őket és visszavivék Hispániába. Az hajóba fogva tarták őket, csoda rettenetes féket fejekbe vötvén. Olyan vala, mint egy merő sisak, mely mind befedi vala fejeket és orcájokat és egy vaslánc beméne szájokba, mely lefogja vala nyelveket, hogy egyet nem szólhatának. Amellett vasláncokkal és békókkal kötözték vala őket, mind kezeket, mind lábokat. Ekképpen vivék őket az vadászoknak temlecében: az Legionei Jánost Hispalisban, a társát pedig az Olajvölgybe, holott is annak utána keresztyéni igaz vallásban állhatatoson megmaradván, elevenen megégeték. Ez kedig azelőtt való üdőkben társa vala az cacaliai doktornak, kit ugyanottan nem sok üdővel azelőtt megégettenek vala; ki az ő húgának leányát megjegyzette vala neki.

A Legionei János pedig sokáig vala fogva, holott az vadászoknak kegyetlenségét kellett szenvedni sokképpen. Mind az eledelek dolgából, mind a sok kényozásoknak dolgából. A szentenciázásnak napján csúf katonaöltezetet adának reá, és keresztyéni bátorsággal méne a kegyetlen vadászok elejbe. De irtóznak reá nézvén, mert a nagy hosszú fogságban és gyötrésekben ugyan mind elszőresedett és elhitvánkodott vala. Avval is vala nemigen gyönyörűséges látása: mert egy erős csiptetővel annyira szorították vala a nyelvét, hogy a szájából aláfoly- és függ vala a nyál mind a földig.

Mikoron kiadták volna szentenciáját és a halálra vinnék, megszabadula néki a nyelve, és ottan nyilvánvaló szóval igaz keresztyéni vallást teszen vala a mü urunk Jézus Krisztus felől, oly nagy bátorsággal, mintha ingyen nem volna fogva.

Az halálakort egy lator hipokrita barátot adának mellé, ki az ő szörzetebéli vala: az erősen gyötri vala szegényt eszébe juttatván neki a régi babonaságokat az kalastromban, melyeket, pajtások lévén, űztenek vala az ő barátságoknak a kezdetiben. De mentől több álnakságos mesterségöket keresnek vala, hogy őtet az ő keresztyéni hitében megháborítanák, annál bátrobb lőn ő: mert a mü urunk, Jézus Krisztus megerősíté és megoltalmazá az ő vitézét. Minek okáért is keresztyéni állhatatosságban meghala.

 

*

VÉGEZŐ BESZÉD

Ím atyámfiai keresztyének, ez könyvből meglátjátok, münemű hatalmat vött a pápa az ő piléses darabantival az Istennek gyülekezetin Hispániában és Olaszországban. És szinte olyan kegyetlenképpen cseleködett ezelőtt való esztendőkben Angliában, midőn Filep király házasságra vötte vala az királyi nemből való, nagyüdejű apácát feleségül magának. Sok esztendőtül fogván úgy cselekösznek Flandriában, Burgundiában és az egész Alsónémetországban. Sokezer mártíromot öltek meg ott negyven esztendőtől fogva és számlálhatatlan kéncset gyűjtöttenek ott, melyet elfondorlottak az piléses latrok a sok jámbortól és a kobzóba ragadták. Kimondhatlan tyrannis és kegyetlenség regnál ott. Nem szabad ott a polgárember magával; undok rabságban tartják; nem engedik az ördegnek vadászi, hogy az polgárembereknél egy könyv is legyen. Sem Újtestamentomot, sem Bibliát, sem semmit. Házonként járnak minden esztendőben, és mind elkeresik az házokat: valahol valami könyvet találnak, azt mind elveszik és a gazdát mindjárást az halálos temlecbe viszik. Ha könyvet nem találnak, a gazdát megesketik, hogy igazán akarja megmondani mindent, amit tud mind a két szomszédja felől. Azt kérdik még tőle: ha Luther-é valamelyik a szomszédok közül? Ha húst eszik-é böjtnapon? Ha megyen-é mindennap a misére minden házanépeivel? Ha gyónik-é és Urat vészen minden bőjtben? Ha imádja-é a szenteket? Ha ad-é komparációt papoknak avagy barátoknak az áldott miséért? Ha térdre esik-é, mikoron az Urat viszik valami beteghöz? Ezt és efféléket nagy sokakat megkérdnek a gazdától. A végében annak utána megkérdik hit szerént tőle a családját: hányan legyenek? És az gazdának meg kell mondani, és azoknak nevüket mind levélbe teszik és mindeniknek adnak egy-egy ónpénzt. Azt az ónpénzt bőjtben meg kell a gazdának behozatni vélek az egyházban az regestrom szerént; és midőn mindenik meggyónt, odaadják az ónpénzt és mellette egy ezüstpénzt. Úgy meneködhetik meg mindenki annak utána. Nagy sommát teszen csak a gyónópénz is esztendeig. Ekképpen kereskednek a szent atyák és megfosztják a szegény népeket mind az lelkiektől s mind e testiektől.

Ezt kévánják, ezt szomjúhozzák az ördegnek hóhéri és ezt keresnék minden voltaképpen türajtatok is művelni, atyámfiai magyarok, mind Erdélben s mind Magyarországban. Ezért gyűltenek volt ennyi papok, barátok minden felől Maximilianus császár táborában, mikoron az vén török császár vítatja és veszi vala Szigetet és Gyulát. Mert akkoron egyníhány ezeren voltanak barátok és papok a táborban, és minden napon kereszttel jártanak az ora pro nobis-szal, és sok ezer misét mondottanak mind az földen, mind az hajókban a Dunában, evvel az ájtatossággal az ő rétes istenektől azt kévánván, hogy immár kezekbe adná Magyarországot, hogy a jó földen vadászhatnának, mint azelőtt vadásztanak Hispániában, Olaszországban, Angliában és egész Níderlandban. Sőt immár mindeniknek az papok, barátok közül a levél kebelében volt: ki hol legyen pispek, apátur, prépost, esperes, kananok, oltármester, vikárius, plébános, prior, gárgyán, etc. Mert készen immár számot vetettnek volt, de a gazda nélkül. Azt ne véljed pedig keresztyén, hogy ha Magyarországba beférkezhetnének, hogy külemben vadásznának, avagy lágyobban cseleködnének, mint ott cselekösznek ahol mostan a megvakult fejedelmek után bírnak. Ingyen se véljed azt! Hanem mindnyájan olyan nagy, sőt sokkal nagyobb ínségben lönnénk, hogynem mint azok, kik Hispániában avagy Olaszországban vannak.

Élő Isten, minden állatoknak teremtője, münem evégre teremtetted az emberi nemzetet! Sem mikoron megromlott volna, nem avégre megváltottad a te szent fiadnak általa! Miért engeded tehát, kegyelmes Úristen, hogy ez vadkanok, medvék, farkasok, etc. oly igen elvesztik a te juhaidat? Tiéd, én Istenem, a szőlő, miért hagyod az Antikrisztus-latornak annyira elpusztítani? Pásztoroknak mondják ez kegyetlen monstrumok magukat. Úgy vagyon, hogy pásztorok, de olyanok, min kikről panaszolkodik Ezékiel próféta: „Nem a te szegény nyomorult nyájodat legeltetik, hanem magokat. Nem nyírik a szegény juhokat, hogy gyapjokat elvennék, hanem ugyan megmetszik torokokat a te juhaidnak és megnyúzzák őket kegyetlenül. Nem fejik meg őket, hogy elvennék csak a tejet, hanem véreket is szíják és megisszák. Nemcsak a kövéreket eszik meg, hanem az erőtleneket, betegöket, nyavalyásokat is sem kímílik.” Keresik mostan is a te juhaidot, kegyelmes Úristen, de nem mint a jó pásztor keresi azokat, melyek eltévelyedtenek; hanem hogy megöljék és megmészárolják őket minden kegyetlenséggel. Ne engedjed, Úristen, hogy a te örökséged tovább annyira elnyomorodjék és elpusztuljon ez gonosz ördegi vadnak és vadászok miatt, hanem légy oltalmunk ez fenevadak ellen.

Atyámfiai magyarok: ebből e könyvből lássátok meg immár, kicsodát imádtatok az római pápában és az ő piléses seregében. Gondoljátok meg, atyámfiai: hová bújdostatok Rómába? kihöz mentetek, és ki után költettétek a tü szép magyar aranyforintotokat? Gondoljátok meg, micsoda búcsút hoztatok onnét haza a tü drága pénzetekért és micsoda ínségben voltatok az pápának piléses serege alatt.

Emellett ezt is meggondoljátok, mely igen nagy az Istennek jóvolta, melyet megmutata ebben, hogy a mü kegyelmes fejedelmünket adta münekünk, kinek istenességének általa ő szent felsége megszabadított minket ez undokságos népektől, mind a pápától, mind az ő fertelmes és undokságos és kegyetlen seregétől. Esmérjük, atyámfiai magyarok, az Istennek ezt a nagy jótétét és legyünk hálaadók az Istennek és a mü kegyelmes fejedelmünknek. Mutassuk meg a mü hálaadásunkat őhozzája igaz szeretettel, becsülettel és igaz keresztyéni engedelemmel. Ezek mellett szolgáljunk tiszta hívséggel neki és mutassuk azt a hívséget mindenféle szolgálatunkkal.

Hogy kedig megmeneködjünk ez undok népektől, hogy soha közettük helyek és lakások ne legyen, színetlen könyöregjünk a kegyelmes Istennek, hogy legyen kegyelmes hozzánk és minden bűneinket megbocsássa. És tartsa meg az ő jóvoltából a mü kegyelmes fejedelmünket, adjon jó egészséget és békességet neki, megoltalmazza őtet az ördegtől és minden ő álnakságitól. Adjon Szentlelket neki, legyen ő vezére. Hogy az Istennek útaiban mindenkoron járjon, hogy az Istennek áldomása mindéltig rajta legyen. Hogy békességben megmaradhassunk és az Úristennek igéjében még gyakorolhassuk magunkat és örökké a mü kegyelmes fejedelmünkkel üdvezülhessünk, a mü urunk Krisztus Jézusban, az élő Istennek áldott szent fiában. Amen, amen. Adjad Úristen, amen.




Hátra Kezdőlap Előre